Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-03 / 281. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 3. Régió 5 Szlovákiai abszurd: Nem fejezte be a vállalt munkát a cég, és még ők perük a várost Pénzt követelnek a félbehagyott hajléktalanszállóért Nyitra. Négyszázezer eu­ró kártérítést követel a várostól az a cég, amely­nek a hibájából október végéig nem adták át az új hajléktalanszállót. VRABEC MÁRIA Akivitelező Euro Building Rt. a négy emeletből csak eggyel készült el, de azt állítja, min­denről a város tehet. A hajléktalanszálló építésére 2011-ben írt ki pályázatot az önkormányzat, az eredeti ter­vek szerint tavaly április végén kellett volna átadnia a négy- emeletesre tervezett épületet. Ebből még most is csak az első emelet puszta falai állnak és egy éve szünetel a munka az építke­zésen. A kivitelező azt állítja, menet közben jött rá, hogy sta­tikai szempontból használha­tatlan terveket kapott, amelye­ket át kellett dolgoztatnia. A szerződés kiegészítését és plusz 50 ezer eurót kért, de ebbe a magisztrátus nem egyezett be­le. Az önkormányzat elintézte a mezőgazdasági és vidékfejlesz­tési minisztériumban a határidő meghosszabbítását, de az Euro Buildinggel nem tudott meg­egyezni, ezért tavaly tavasszal szerződést bontott. Azonnal új pályázatot írt ki, ám az egyik je­lentkező, amelyikről később ki­derült, hogy kapcsolatban áll az Euro Buüding céggel, panaszt tett a közbeszerzési hivatalnál és ezzel végérvényesen meg­akadályozta az építkezés befe­jezését. A város új pályázatot nem írt ki, tudomásul vette, hogy az egymülió eurós EU támogatást vissza kell adnia és esetleg jövő­re újra pályázhat, ha lesz hason­ló kiírás. Ha nem, akkor, kényte­len önerőből felépíteni a hajlék­talanszállót, amelynek az árát így csak öt százalékban állta volna. Az eddig elvégzett mun­ka értéke a magisztrátus szerint 93 ezer euró, ezt ki is fizette vol­na az Euro Building Rt.-nek, de az január óta tárgyalni sem haj­landó. Bírósági úton követel négyszázezer eurót, a város már meg is kapta a fizetési felszólí­tást, de tiltakozást nyújtott be. A mezőgazdasági minisztérium állásfoglalásával érvel, misze­rint „egyre növekszik azoknak az önkormányzatoknak a szá­ma, amelyek ennek a cégnek a praktikái miatt sikertelenek az EU-alapok merítésében”. Főleg arra panaszkodnak, hogy a cég nem teljesíti a szerződésbe fog­lalt feltételeket, és a munka folytatását újabb megrendelé­sekhez köti, miközben nincse­nek megfelelő kapacitásai”. A tapasztalatok ellenére azonban az Euro Building Rt.-t egyik ön- kormányzat sem zárta ki a köz- beszerzési eljárásokból és a mi­nisztérium sem kötötte üyen feltételekhez az EU- pályázatok támogatását. Egyre dagad a botrány a dunaszerdahelyi kórház melletti új parkoló körül Lemondásra szólították fel Hájost és Kvardát ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Folytató­dik a dunaszerdahelyi kórház új parkolója körüli botrány. Csicsai Gábor és Nagy József parlamenti képviselő nyílt le­vélben lemondásra szólította fel Hájos Zoltán megyei képvi­selőt, Dunaszerdahely pol­gármesterét, valamint Kvarda József megyei alelnököt. „Felszólítjuk Kvarda József Nagyszombat megyei alelnö­köt és Hájos Zoltán megyei képviselőt, hogy mondjanak le nemcsak a kórház igazgatóta­nácsbeli, hanem az ismételten megszerzett megyei képviselői posztjukról is, valamint Hájos Zoltán mondjon le polgármes­teri tisztségéről is, és tegye le­hetővé mielőbb az előrehozott polgármesteri választások ki­írását Dunaszerdahelyen” - olvasható a lapunkhoz eljutta­tott nyílt levélben. A két képvi­selő szerint a Vinci Park Servi­A Facebook közösségi portálon egyre többen adnak hangot fel­háborodásuknak (A szerző felvétele) ces Slovakia parkolókat üze­meltető társasággal kötött szerződés korrupciógyanús, egyoldalú, a cég javára elő­nyös, a kórház betegei és dol­gozói számára viszont kifeje­zetten hátrányos. „Egyértel­mű, hogy nem hiba, hanem tudatos, átgondolt korrupció vagy zsarolás történt, ami újra megismétlődhet. Minthogy ez már nemcsak egy további személyes mulasztásra, ha­nem hivatali hatáskörrel való visszaélésre utal, ezért nem engedhetjük, hogy ezt a gya­korlatot megyei képviselőként és polgármesterként tovább folytassák” - áll a nyilatkozat­ban. Csicsai és Nagy elmondá­sa szerint azért választották a koncessziós szerződést, hogy elkerüljék a közbeszerzést, va­lamint, hogy nyilvánosságra kerülhessen a szerződés. A nyilatkozatban a két parla­menti képviselő kifogásolja, hogy míg a parkolók csak 25 árat foglalnak el, a társaság megkapta a kórház körüli 200 ámyi szabad területet is: a parkolót működtető cégtől függhet 15 évig a kórház fej­lesztése. Csicsai és Nagy véle­ménye szerint a 4,5 millió euró büntetés szerződésfelmondás esetén, valamint az óránkénti (maximális - a szerk. megj.) 1 eurós parkolási díj, illetve az egészségügyi és műszaki dol­gozók, önkéntes véradók, be­teglátogatók, bérlők ingyenes vagy kedvezményes parkolási garanciájának hiánya arra utal, a szerződést a Vinci Park cég maga írta. A két képviselő szerint ha­talmas vétség egy jogásztól ar­ra hivatkozni, hogy nem tudta, mi áll a szerződésben, egyebek mellett ezért is tartják alkal­matlannak hivatali posztjára Hájost. Hájos Zoltán és Kvarda József nem mond le, a nyílt le­vél szerzői népszavazást kez­deményeznek. Hájos Zoltánt és Kvarda Jó­zsefet többször próbáltuk teg­nap telefonon elérni, sikerte­lenül. (szcs) A bősi koszorút szombaton éjjel megrongálták, szétrúgták a díszítést, a lámpákat Csallóközcsütörtökben van az ország legnagyobb adventi koszorúja ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Csallóközcsütörtök/Bős. A dunaszerdahelyi járásbeli Csal- lóközcsütörtök főterén újra felállították az ország legna­gyobb adventi koszorúját. A koszorút vasárnap áldotta meg a plébános, és meggyújtották az első gyertyát. Bősön először készítettek ilyen koszorút. A csallóközcsütörtöki adven­ti koszorú átmérője 15 méter, gyertyái két méter magasak. „Hét éve mi készítjük a legna­gyobb adventi koszorút Szlo­vákiában. Eddig még senki nem jelentkezett, hogy tudna nagyobbról. Minden évben fel­újítjuk a koszorú vázát, és a leg­frissebb divat szerint díszítjük fel” - mondta Óry Péter, Csal- lóközcsütörtök polgármestere. A községi hivatal előtt lévő hatalmas koszorút a falubeliek közösen készítik, de bekapcso­lódnak a közeli települések la­kosai is. Hagyománnyá vált, hogy a nagy adventi koszorú­hoz a családok elhozzák saját koszorúikat is, a plébános azo­kat is megszenteli. A rekord- méretű koszorú elkészítése két hétig tart, 3CM0 ember dolgo­zik rajta folyamatosan. Az első gyertya meggyújtásával kará­csonyi rendezvények sora kez­dődött. Bősön első alkalommal ké­szítettek nagy adventi koszo­rút, vasárnap óta világít rajta az első gyertya. Fenes Iván, Bős polgármestere lapunknak elmondta, szombaton éjjel megrongálták a koszorút, szétrúgták a díszítést, a lám­pákat. A térfigyelő kamera fel­vette a történteket, a polgár- mester elmondása szerint egy ittas férfi volt a rongáló. A ko­szorút vasárnap délelőtt hely­rehozták, a délutáni ünnepsé­get nem kellett emiatt elha­lasztani. (TASR, szcs) Bősön még meg sem gyújtották az első gyertyát, a koszorút már megrongálta valaki (A szerző felvétele) A tranzakció részleteiről sem a rimaszombati kórház, sem a Pen­ia munkatársai nem nyilatkoznak (Képarchívum) Nem terveznek létszámleépítést Megveszi a rimaszombati kórházat a Penta 1BOS EMESE Rimaszombat. A rima- szombati, a garamszentkeresz- ti és a Selmecbányái kórházzal bővíti regionális kórházainak számát a Penta befektetési cso­port. A Penta már megállapodott a három intézményt működ­tető Nemocnice a polikliniky társasággal az adásvételről, a kórházakat az Egészség világa hálózaton keresztül irányítja majd. Nyolc kórház tartozik a befektetési csoport portfoliójá­ba. A tranzakciót még a ver­senyhivatalnak is jóvá kell hagynia. „Szeretnénk kiépíteni egy olyan regionális kórházi hálózatot, mely elérhető és mi­nőségi egészségügyi ellátást nyújt. A három szóban forgó intézmény lehetővé teszi szá­munkra, hogy ezt a törekvé­sünket a közép-szlovákiai régi­óban is megvalósíthassuk” - nyilatkozta a SITA hírügynök­ségnek a Penta partnere, Edu­ard Maták. A kórházak 160 ezer ember egészségügyi ellá­tását végzik, és több mint 1100-an dolgoznak az intéz­ményekben. 2012-ben 25,5 millió eurós bevételt értek el. Martin Danko, a Penta cso­port szóvivője úgy fogalmazott, a kórházakat mielőbb csatla­koztatják a meglévő hálózat­hoz. „A befektető nem tervez olyan intézkedéseket, melyek jelentősebben befolyásolnák az alkalmazottak számát” - nyi­latkozta a szóvivő. A Penta befektetési csoport­nak Szlovákia mellett Csehor­szágban és Lengyelországban is vannak érdekeltségei az egészségügy területén. Az Egészség világa társaság 2006-tól működik, a befekteté­si csoport 2012-ben vásárolta meg. 2012-ben és 2013-ban mintegy 10 millió eurót fekte­tett be a szlovákiai regionális kórházak modernizációjába. A hálózaton keresztül a homon- nai, a felsővízközi (Svidník), az iglói, a rozsnyói, a tőketerebe- si, a nagymihályi, a simonyi (Partizánské) és a varanói kór­házat is a csoport irányítja. Merülőfalakkal sem sikerült megakadályozni a festék terjedését (A Nový Cas felvétele) Nyomdafestéket öntött a vízbe egy férfi Vörösen folyik a Miava TASR-HÍR Miava. Vörösen folyt vasár­nap a Miava folyó vize. A kör­nyezetszennyezés hallatára készültségbe helyezték a rendőrséget, a tűzoltóságot, a városi alkalmazottak egy ré­szét, a helyszínre kivonult a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet is. Kiderült, a környezet- szennyezést egy helyi cég biz­tonsági őre okozta. Az őr ello­pott kilenc hordót a telephely­ről. A hordókban korábban nyomdafesték volt, kiöblítette őket és a vizet a csatornarend­szerbe engedte. Mivel a festék vízben oldódó, merülőfalakkal sem sikerült megakadályozni a terjedését. Halpusztulást egye­lőre nem észleltek. A festék­anyag valószínűleg nem fog sú­lyosabb környezeti károkat okozni, mivel élelmiszerek csomagolására való nyomtatá­sokhoz használták.

Next

/
Thumbnails
Contents