Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-14 / 291. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 14. www.ujszo.com KÉPERNYŐ A harcos Martin Scorsese Dühöngő bikája után nagy kihívás lehetett igaz történeten alapuló bokszfilmet forgatni. David 0. Russell rendező egy kemény gyomrost is kaphatott volna érte a kritikusoktól, ám A harcos című film nem skerült rosszul, sőt. A világbajnok Micky Ward életének egy szakaszát mutatja be, úgy, hogy elsősorban nem is a bokszról szól, hanem a családi kötelékekről, két különböző karakterű fivér összeakaszkodásáról és összekapaszkodásáról, és arról az apparátusról (edző, menedzser), amely egy bokszoló mögött áll. Mickey Warnak (Mark Wahlberg) nemcsak ellenfeleivel kell megmérkőznie, hanem azokkal az őt körülvevő emberekkel is, akik a maguk módján persze mind jót akarnak neki. Nem áruljuk el a film végét, legyen elég annyi, hogy míg Jake La Motta mindent elveszít, ez a történet épp az ellenkező irányba halad. A számos Oscar-díjra jelölt filmben leginkább a drogfüggő testvért alakító Christian Bale-re kell odafigyelni, de az anyát játszó Melissa Leo és Micky Ward önfejű barátnő- jeként brillírozó Amy Adams is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Olykor épp a főszereplő Mark Wahlberg alakítása halványabb, de azért ő is korrekt módon hozza az erős és technikás, ám nem túl fifikás ökölvívó karakterét, (juk) Látható az Ml-en, vasárnap 22.45-től. Christian Bale és Mark Wahlberg (Képarchívum) Már látogatható a budapesti Szépművészeti Múzeum újrarendezett egyiptomi állandó kiállítása Emberek, istenek és halottak Újrarendezve, nagyobb területen, új szerzeményekkel kiegészülve nyílt meg csütörtökön a Szépművészeti Múzeum megújult egyiptomi állandó kiállítása. Először látható a múzeum gyűjteményének legújabb darabja, egy óbirodalmi (i.e. 2200 körüli) magánsírból származó reliefes faltöredék. TALLÓS1 BÉLA Baán László, a múzeum főigazgatója a megnyitó előtti sajtóvezetésen arról szólt, hogy a 2009-ben átépítés miatt lebontott egyiptomi gyűjtemény a legkedveltebb, a magyar családok által legtöbbet látogatott kiállításuk volt. Minden bizonnyal népszerű lesz az új kiállítás is, hiszen a változó látogatói igényekhez igazodik, szakít az eddigi hagyománnyal, s a megszokott kronológiai rend helyett tematikus elrendezésben tárja közönség elé az anyagot európai rangú installációban. A múzeum mélyföldszintjén három teremben látható csaknem félezer műtárgy három témakör szerint - emberek, istenek, halottak - csoportosítva mutatja be az ókori Egyiptomot. Ez a hármas bontás lehetőséget ad az egyiptomi világnézetben megjelenő három alapvető csoportnak, az emberek, az istenek és a halottak szférájának a bemutatására. A három világ jól elkülöníthető egymástól, ugyanakkor az egyiptomiak hite szerint és vallási gyakorlatában folyamatos kommunikáció zajlott közöttük. Ezért maga a kiállítás is érzékelteti a szférák közötti átjárás különböző lehetőségeit. Az egyes termek színei - zöld, kék, piros - az ókori egyiptomi színszimbolikának megfelelően igazítanak el a három rétegben. A harmadik - a halottak világát bemutató - terem kiemelt műtárgya a múzeum gyűjteményének legújabb szerzeménye: az az óbirodalmi, 220 x 46 cm méretű reliefes faltöredék, melyet a Szépművészeti 100 millió forintos kormányzati támogatással vásárolt idén egy londoni műkereskedőtől. A műtárgy - mely az óbirodalmi VI. dinasztia idején élt Haune- fernek a Nílus menti Dél-Szak- karában feltárt sírjából származik - az egyiptomi gyűjtemény történetének legnagyobb értékű vásárlása. Vidnyánszky Attila a Nemzeti „kinyitásáról” beszélt Budapest. A színházat „kinyitották”: határon túli magyar, vidéki és nemzetiségi teátrum, valamint külföldi társulat is vendégszerepeit a Nemzetiben - mondta el Vidnyánszky Attila eddigi igazgatói tevékenységének eredményeiről. Kiemelte: a Nemzeti egyfajta érdekképviseletet kíván ellátni a határon túli színházi műhelyek számára, szerdán például a külhoni magyar színházak vezetőivel egyeztettek. Vidnyánszky Attila a nemzetiségi színházak ügyének felkarolásáról is szólt, felidézte: a Nemzetiben ünnepelte a magyarországi szerb színház a 20. jubileumát; tavasszal az újvidéki színház 40 éves jubileumának ad otthont a Nemzeti, és a nagyváradi színház is bemutatkozik Budapesten. Vidnyánszky júliustól vezeti a budapesti Nemzeti Színházat, azóta három premieren vannak túl. Megjegyezte: az évad első felében a Vitéz lélek turnézott Kárpátalján és a Partiumban, 2014 elején pedig Komáromban is látható lesz. (MTI) öt nap hírnév Az Irodalmi Szemle estje Markó Bélával 2013- december 18-án 18.30-tól a Pozsonyi Magyar Intézet Café Nappalijában (Védcölöp utca 54.) az Irodalmi Szemle decemberi lapszámbemutatójának vendége Markó Béla lesz. 2013-as évfolyamának utolsó lapszámbemutatóját tartja az Irodalmi Szemle, amelyen ünnepi hangulatra számíthatunk, hiszen a folyóirat decemberi számának témája nem más, mint a csoda. Létezik-e? Látható-e? Megkerülhető-e? És elképzelhető-e nélküle az irodalom? A szerkesztőség vendége Markó Béla Marosvásárhelyről, aki elsősorban politikusként ismert: hosszú évekig volt az RMDSZ elnöke, több alkalommal miniszterelnökhelyettesi posztot töltött be a román kormányban. Sokan nem tudják róla, hogy Markó Béla költőként és szerkesztőként indult, több tucat könyvet jelentetett meg, és számos jelentős díjat gyűjtött be Erdélyben és Magyarországon. Az utóbbi években visszatért az irodalomhoz, bizonyítva, hogy napjaink egyik legegyéníbb hangú magyar költőjét tisztelhetjük benne. Markó Béla december 18-án a költészetről és más csodákról mesél a pozsonyi közönségnek. Mindenkit szeretettel vár az Irodalmi Szemle szerkesztősége! A médiacsomag és a Minorma weboldalán folyamatosan jelentkezni lehet a programba. A12 év rabszolgaság és az Amerikai botrány kapta a legtöbb jelölést Ismertek a Golden Globe-esélyesek MTl-TUDÓSÍTÁS Los Angeles. A 12 év rabszolgaság és az Amerikai botrány című film kapta csütörtökön a legtöbb, hét-hét jelölést a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szervezetének Golden Globe díjaira. A színészek közül Sandra Bullock és Tom Hanks is esélyes. A Golden Globe díjak (Arany Glóbusz) átadásán az év legjobb mozifilmjeit és televíziós alkotásait díjazzák, különválasztva a dráma és a musical vagy vígjáték műfajt. A legjobb drámai film kategóriájában a Steve McQueen rendezte 12 év rabszolgaság, a Phillips kapitány című kalózdráma, a Gravitáció című űrthriller, a Philomena - Határtalan szeretet című örökbefogadási dráma és az autóversenyzés világába vezető Hajsza a győzelemért című produkció versenyez a díjért. A külföldi újságírók öt díjra jelölték Alexander Payne apafiú történetét, a fekete-fehérben felvett Nebraskát, Sandra Bullock látványos űrkalandja, a Gravitáció és a Tom Hanks főszereplésével forgatott Phillips kapitány pedig egyaránt négynégy díjra esélyes. A musical vagy vígjáték kategóriában a maffiás alvilágba vezető Amerikai botrány, a Her című számítógépes románc, az Inside Llewyn Davis című, folk- zenei közegben játszódó produkció, a Nebraska és Martin Scorsese brókerfilmje, A Wall Street farkasa kapott jelölést. A legjobb rendező díját Alfonso Cuarón (Gravitáció), Steve McQueen (12 év rabszolgaság), David 0. Russell (Amerikai botrány), Paul Greengrass (Phillips kapitány) vagy Alexander Payne (Nebraska) kaphatja meg. A drámáknál a színészi mezőnyben Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság), Idris Elba (Mandela: Long Walk to Freedom), Tom Hanks (Phillips kapitány), Matthew Mc- Conaughey (Mielőtt meghaltam) és Robert Redford (Minden odavan) kapott jelölést. A színésznőknél Cate Blanchett Kate Winslet a Nyárutó című filmben nyújtott alakításával szerepel a legjobb színésznők listáján, drámai kategóriában (TASR/AP-felvétel) (Blue Jasmine), Sandra Bullock (Gravitáció), Judi Dench (Philomena - Határtalan szeretet), Emma Thompson (Mr. Banks megmentése) és Kate Winslet (Nyárutó) alkotja a jelöltek mezőnyét. A vígjátéki vagy musicalszínészek közül Christian Bale (Amerikai botrány), Bruce Dem (Nebraska), Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa) és Joaquin Phoenix (Her) lehet a befutó. A színésznőknél Amy Adams (Amerikai botrány), Julie Delphy (Mielőtt éjfélt üt az óra), Greta Grewing (Frances Ha), Julia Louis-Drey- fus (Exek és szeretők) és Meryl Streep (Augusztus Oklahomá- ban) ajelölt. Az animációs filmek közül a Croodék című kőkori darabnak, a Gru 2-nek és a Jégvarázs című téli mesének szavaztak esélyt a külföldi szakírók. A számos díjjal kitüntetett és az Oscar-szezonban is favoritnak számító leszbikus románc, az Adélé élete a legjobb külföldi film díjára esélyes a Paolo Sorr- entino rendezte A nagy szépség című, Európai Filmdíjjal kitüntetett olasz alkotással, Thomas Vinterberg A vadászat című drámájával, Aszgar Farhadi iráni rendező A múlt című munkájával és Mijazaki Hajao japán animációs mester Kaze tachinu című rajzfilmjével együtt. A 71. Golden Globe díjak átadására 2014. január 12-én kerül sor Beverly Hillsben. Egyiptomi templomfaltöredékek (Szkárossy Zsuzsa felvétele)