Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-05 / 257. szám, kedd
AGRÁRKÖRKÉP 2013. november 5., kedd 15. oldal Őszi gyomirtás a búzában Költséghatékony megoldást jelent a gabonafélékben 16. oldal 17. oldal A káposztarepce hatékony kezelése ésszel A repcének kezdeti fejlődése során nincs kellő gyomelnyomó képessége Parlagi magyar tyúkfa|ták Őshonos magyar baromfifajták a bögellői farmon 18. oldal (Szilvássy László illusztrációs felvétele) A kormány beterjesztette a parlament elé a jövő évi agrárköltségvetést Forráscsökkentés és átszervezések várhatók A jövő évi állami költségvetésjavaslata, amelynek keretében az agrártárca jövő évi keretszámait is a parlament elé terjesztette a kormány, 2014-ben ösz- szesen 1,11 milliárd euró- val számol a földművelés- ügyi és vidékfejlesztési minisztérium számára folyósítandó költségvetési kiadásokként. ISMERTETŐ Ebben az összegben már benne vannak a jogosult mezőgazdasági termelőknek folyósítandó közveden kifizetésekre szánt pénzek, amelyet uniós forrásokból kapnak a gazdák. Ez az ösz- szeg jövőre több mint 464 millió eurót tesz ki, és az idei támogatási forrásokhoz viszonyítva 19 százalékkal több pénzt oszthatnak szét a közveden kifizetések keretében a gazdáknak. A vidékfejlesztési kiadások 2014-ben még ennél is magasabb szinttel növekednek, az erre célra tervezett 347 millió euró csaknem 23 százalékkal haladja meg az idén rendelkezésre álló forrásokat. Összességében azonban az idei költségvetéshez képest jövőre 138 millió euróval kevesebb forrással kell gazdálkodnia az agrártárcának a nemrégiben beterjesztett költségvetési tervezet szerint A költségvetési források jövő évi felhasználásának egyes tételeit az egyelőre nyitott kérdésként kezelt átcsoportosítás lehetősége, illetve annak mértéke befolyásolhatja. Mint ismeretes, az unió új költségvetési szabályai lehetővé teszik, hogy a tagországok a rendelkezésükre álló források között átcsoportosításokat hajtsanak végre, és így oda-vissza alapon módosíthatják az 1. és a 2. pillérbe irányuló pénzösszegeket. Nálunk a 2. pillérből az 1. pillérbe való átcsoportosítás az esedékes, ennek mértékét most számolják az ágazati szakemberek. Az idevonatkozó uniós javaslat 15-25 százalék közötti átcsoportosítást tesz lehetővé. A költségvetésben jövőre 19 millió eurót terveznek az átmeneti állami támogatásokra. Ennek az összegnek a meghatározó részét elsősorban az állattenyésztés, főleg a poli- és monogasztrikus állatok tenyésztésének támogatására szánják, a felosztás konkrét arányát egyelőre még nem állapították meg. Jelentős érvágást szenvedett ugyanakkor az állami segítség formájában folyósítandó támogatások kerete, itt az idei 17,4 milliós összeget több mint 10 millióval csökkentették, s így jövőre erre a célra csupán 7,03 millió euró áll csak rendelkezésre. Mint ismeretes, ezeket a forrásokat az ún. kiegészítő nemzeti támogatások céljaira lehet kihasználni. A tárcavezetés jövőre többek között a gazdasági állatok tesztelésére és hatékonysági vizsgálatára, tenyésztői szolgáltatásokra, tenyésztői szervezetek támogatására, bemutatókon és kiállításokon való részvételük támogatására tervezi kihasználni a rendelkezésre álló forrásokat, bár nyilvánvalóan kevesebb jut majd az egyes tételekre. Annál is inkább, mivel számolni kell olyan források felhasználásával, illetve zárolásával is, amelyeket például kényszerű állat-egészségügyi intézkedések következtében kártérítésként kell kifizetni. Nem beszélve az állami tulajdonban levő hidromeliorizádós berendezések javítására és karbantartására tervezett tételekről, az értékes gazdasági állatok génállományának megőrzéséről, valamint a méhészek támogatásáról. Az már most bizonyos, hogy a jövő évi állami költségvetésben az általános költségvetési megkötések miatt nem várható az ezekre a célokra fordítható forrásoknak a növelése. Ugyancsak komoly forráselvonás történt a költségvetési szervezetek jövő évre tervezett támogatásában. Az idei több mint 103 millió eurós keretet több mint 16 százalékkal csökkentve 84,9 millió euróbán állapították meg a jövőre felhasználható forrásokat erre a célra. Az ágazati intézmények, többek között a tudományos kutatási és fejlesztési intézetek költségvetését is jelentősen megkurtították, a tárcavezetés komoly átszervezésekkel és ész- szerűsítésekkel próbálja áthidalni a problémát. A költségvetési szervezetekben az átszervezések következtében várhatóan elbocsátásokkal is számolni kell, néhány ágazati hivatal más tárca hatáskörébe kerül. A politikai erőviszonyok ismeretében és az általános költségvetési megkötések miatt várható, hogy a parlamentben a jóváhagyásra beterjesztett költségvetésben már nem történnek jelentősebb változások, (sz) A sókszelőcei AgroDivízia Kft. lett az abszolút rangelső Agrárvállalkozásokat díjaztak TÁJÉKOZTATÓ Ľubomír Jahnátek agrárminiszter, Milan Semančk a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara, valamint Patasi Ilona a Szlovákiai Agrárkamara elnökének részvételével október közepén Kistapolcsányban adták át a Topagro versenyben legjobbnak minősített mezőgazdasági vállalkozásoknak a díjakat. Az összesített rangsorban a sókszelőcei AgroDivízia Kft. érte el a legjobb eredményt, 282 pontot szerezve. Második helyen a sárréti DAN-FARM Kft. végzett 277 ponttal, a harmadik a Rastislavicei Mezőgazdasági Szövetkezet lett 275 pontos összteljesítménnyel. A kedvező termesztési feltételek között gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezetek között a Rastislavicei Mezőgazdasági Szövetkezet végzett az élen, a második helyre a Koltai Mező- gazdasági Szövetkezetét rangsorolták, a harmadik helyre pedig az Ostrovi „Pokrok” Mezőgazda- sági Szövetkezet került. A kedveződen termesztési feltételek között gazdálkodó mezőgazda- sági szövetkezetek kategóriájában a Nevericei Mezőgazdasági Szövetkezet lett a legjobb. Őket követi a Soblahovi Mezőgazdasági Szövetkezet a második, illetve a Hontianske Nemcei Agrospol Szövetkezet a harmadik helyen. A kedvező feltételek között gazdálkodó mezőgazdasági kereskedelmi vállalkozások rangsorában az abszolút győztes, a sókszelőcei AgroDivízia Kft. végzett az élen, megelőzte a sárréti DAN-FARM Kft. és a diószegi SÉMA HŠ Kft. cégeket. A kedveződen feltételek között gazdálkodó mezőgazdasági kereskedelmi vállalkozások között a gyňovi EKO OR Kft. lett az első, a második helyen a marcelházai VITA - ZF.T. & company Kft., a harmadikon pedig a Veiké Levárei Asparagus Kft. végzett. A magángazdák kategóriájában a Nižná Kamenicai Milan Veliký érte el a legjobb eredményt. A második helyen a szend Zdenek Čemay, a harmadikon a kistárkányi Dobos Bartolomej végzett. ,A legszebb határ” címet az 500 hektár feletti gazdaságok között a Važed Mezőgazdasági Szövetkezet szerezte meg, a kisebb gazdaságok között a Pružinai Farm végzett az élen. (sz) Az On munkája. A mi vetőmagunk Megbízható növekedés. Szakértői tanácsadás: tapasztalt tanácsadóink hasznos tanácsokat nyújtanak Szenvedélyünk a nemesítés: nemesítési programunk az egyik legnagyobb Európában Igazolt teljesítmény. az európai termelők már 2,5 millió hektáron termesztik ki Sejeme budúcnosť od roku 1856 MP 130627