Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-30 / 279. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 30. www.ujszo.com Kicsaphatják a bosnyák nyelvű oktatást követelő diákokat Szarajevó. Több száz diákot csaphatnak ki iskolájukból Bosznia-Hercegovina szerbek által felügyelt részén, ha a tanulók nem térnek vissza a padokba három hónapos, bosnyák anyanyelvi oktatást követelő tiltakozásuk után. A Bosznia- Hercegovina autonóm Szerb Köztársaságában élő muszlim bosnyák kisebbség két városban is úgy döntött szeptember elején, hogy kiveszi a gyerekeket az iskolából, mivel nem kapnak anyanyelvi oktatást, és a történelmet meg a földrajzot sem bosnyákul tanítják nekik. Hivatalos kisebbségként a bosnyákoknak joguk van az anyanyelvi oktatáshoz azokban az intézményekben, amelyekben számuk eléri a megszabott hányadot, ugyanakkor kötelesek a szerbek által meghatározott tanrend szerint tanulni. Azok szerint a bosnyákok szerint, akik gyerekeiket szeptemberben kivették az iskolákból, a rendszer igazságtalan: gyerekeik azért nem részesülhetnek anyanyelvi oktatásban, mert számuk az adott osztályokban a küszöbérték alatt van. „A rendszer célja a teljes asszimiláció” - véli az egyik tiltakozó bosnyák szülő. Bár az autonóm Szerb Köztársaság hatóságai felajánlották, hogy a gyerekek tanulhatnak bosnyákot a hagyományos tanórákon kívül, a szülők ezt elégtelennek tartják. (MTI/Reuters) CD-AJANL0 Rúzsa Magdolna: Tizenegy PUHA JÓZSEF Rúzsa Magdi, a Megasztár harmadik sorozatának győztese, az utóbbi húsz-harminc év legjobb hangú, legre- ményteljesebb magyar előadója első két stúdiólemezével csupán az elvárásainknak tett eleget, az álmainkat nem váltotta valóra. Adottságai és attitűdje alapján ugyan rockénekesnő, de a diszkótól a világzenéig barmit kitűnően elénekel, jól állnak neki a romantikus, szomorkás balladák, még a tinglitangli számokat is tartalommal tölti meg. A magyar zeneiparnak elvileg szüksége volt Magdira, gyakorlatilag meglenne nélküle, mert - mint ahogy az már Kovács Katinál is bebizonyosodott - az ilyen pici és korlátolt közeg nem tud mit kezdeni a tehetségekkel. Nyilván ennek tulajdonítható, hogy az énekesnő első stúdióalbumával, a 2006-os Ördögi Angyallal az arany középutat célozta meg, amivel azt érte el, hogy a szakma felemásan fogadta, mondván, többre hivatott, a közönség egy része, az átlagos zenehallgató meg azért fa- nyalgott, mert túl igényes. A 2008-as Iránytű című stúdiólemezének dallam- és szövegvilága egységesebb, mint az elsőé, ám minőségben nem szárnyalja túl. Az énekesnő estje, amelyet a Pesti Színházban 2011 novemberétől (Magdaléna Rúzsa címmel) láthat a közönségjobb, izgalmasabb, mint a stúdiómunkái, s ez azt jelezte, tulajdonképpen jó úton jár. Magdi all. hónapban született, kézilabdásként a 11-es volt a mezszáma, alia szerencseszáma. Ezért a harmadik stúdióalbuma a Tizenegy címet kapta. Ráadásul a CD-t Leányfalun rögzítették, ahova a 11-es főút vezet. A nagylemez mind zeneileg, mind szövegében az énekesnő eddigi legjobb, legkiforrottabb munkája. Összetett, mégis egységes. Sokfajta érzelmet közvetít. Olyan érzelmeket, amelyek naponta megérintenek, de rohanó világunkban gyakran elsiklunk felettük. Öröm, szerelem, szenvedély, bánat, fájdalom - ezeket kapjuk, csodásán megfogalmazva, zenébe ágyazva. Magdi erőteljes hangja bármilyen érzelmet maradéktalanul átad. A 11 + 1 dal közül tíznek a zenéjét Magdi állandó szerzője, Madarász Gábor írta, egyet, a Jó reggelt boldogság címűt közösen komponálták, az Egyszer pedig Presser Gábor szerzeménye. Az utóbbi a széles közönséget célozza meg, közben az énekesnő tehetségét is kiaknázza, beleférne a színházi estbe is. A szövegek Madarász és Presser mellett Kowalsky és Geszti Péter tollából születtek, valamint Magdi is írt. Még nagyobb szerepet kellene vállalnia ebben, mivel jó szövegíró. Az energikus zeneszámok között van rockos (Szabadulj el!), bluesos (Viaszmadár), folkos (Csak a bolond remél), gondolkodásra késztető (Ná- ná-ná), szívbe markoló ballada (Egyszer) és fülbe mászó sláger (Szerelem). S ami a legfontosabb, az összesnek egyedi hangulata, lelke van. A Tizenegy már-már az álmainkat is valóra váltja. És ez nem kis teljesítmény, hiszen Magdiról nagyokat, merészeket álmodunk. Az embercsempészet szervezése mindenekelőtt a mai líbiai „haduraknak" hajt busás hasznot Túszokkal teli kalózhajók Az arab tavasz óta a Közel-Kelet és Észak-Afrika országai kifejezetten ingataggá váltak, senki nem ismeri ki magát az ott zajló folyamatokban. Tunéziában, Líbiában, Egyiptomban és Jemenben a diktátorok megdöntése után többé-ke- vésbé kaotikus állapotok uralkodnak, nem tudni, mikor alakulnak ki ezekben az államokban a modem politikai rendszer alapjai, mikor lesz végre demokratikusan választott, erős kormányzatuk. PELLE JÁNOS Útjuk során elhunyt migránsok temetése valahol a Szahara-övezetben. A szegény és forrongó afrikai országokból a veszélyek dacára tömegek igyekeznek eljutni Európába. (TASR/AP-felvétel) Feloldhatatlan vallási és törzsi ellentétek osztják meg a nemzeteket, Szíriában már több mint százezer áldozatot követelő polgárháború dúl. Fenyeget a veszély, hogy ez a nagy múltú, gyönyörű ország, az iszlám kultúra bölcsője felbomlik, s ugyanolyan „bukott állammá” válik, mint a kalózkodás és terrorizmus fészkének számító, kiközösített és elszigetelt, részekre szakadt Szomália. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közel-keleti politikája az utóbbi években mindennek nevezhető, csak sikeresnek nem. A Nyugat képtelen befolyást gyakorolni az arab országok társadalmi, politikai fejlődésére, szakértői nem látták előre az addig általuk támogatott diktátorok (Ben Ali, Kadhafi, Mubarak stb.) bukását. De nem értek célt a megdöntésük után a helyükre lépő „mérsékelt iszlamista” politikai vezetés támogatásával sem. Ebből a tényből azonban semmiképpen sem lehet azt a következtetést levonni, hogy az arab országok újabb és régi keletű problémáiról a „nyugati imperializmus” beavatkozása tehet. Úgy tűnik ugyanis, hogy a bajok sokkal mélyebben gyökereznek, és bizonyos destruktív, a helyi társadalmakat anarchiába döntő erők már akkor éreztették hatásukat, amikor a nyugatiak még sem gyarmatosítóként, sem üzletemberekként nem voltak jelen a térségben. Nézzünk meg közelebbről egy olyan olajban gazdag országot - Líbiát -, mely évtizedekig a kelet-európai szocialista országok szövetségesének, a „harmadik világ” egyik legfontosabb oszlopának számított. Kadhafi ezredes 1969 szeptemberében jutott hatalomra. Kegyetlen és őrült diktatúrája ellen 2011 februárjában népfelkelés bontakozott ki, ami azonban kis híján elbukott: ha 2011. március 19-én a NATO az ENSZ felhatalmazásával nem indít légi és tengeri támadást Kadhafi zsoldosai és a kormányerők ellen, százezrek estek volna áldozatul a rezsim bosszújának. A diktátort 2011. október 20-án a felkelők megölték, és az azóta eltelt, zűrzavaros időszakban az óriási területű ország de facto részekre bomlott. Az állam fokozatosan gyengült, a hatalom a mintegy ezer(!), többé-kevésbé önállóan tevékenykedő fegyveres müícia kezébe került. Töredékére esett vissza a mezőgazdasági és az ipari termelés, az olajexport is. Mivel a közbiztonság minősíthetetlen, a külföldi cégek is kivonultak az országból, ahol már a diplomáciai képviseletek sincsenek biztonságban. Ebben a helyzetben a különböző klánok és milíciák vezetői a nyugat- és dél-európai országok fosztogatásával próbálják pótolni kieső bevételeiket. Át- állnak a kalózkodásra, ami nemcsak Tripolitániában (így nevezték régebben a mai Líbia területét), hanem az egész észak-afrikai partvidéken évszázadokon át hagyományos tevékenységnek számított. Érdemes felidézni, hogy az Egyesült Államok 1803 és 1815 között két „berber háborút” is vívott Tripoli pasája ellen, azok után, hogy a „kalózállam” jelentősen megemelte az amerikai kereskedőhajókra kivetett adót, melynek fejében megkímélte őket a támadásoktól. De a térségben spanyol, francia, brit és más flották a 16. századtól kezdve sorozatos csatákat vívtak az észak-afrikai támaszponÉrdemes felidézni, hogy az Egyesült Államok 1803 és 1815 között két „berber háborút" is vívott Tripoli pasája ellen. tokról kiinduló, és a Földközitengert rettegésben tartó, rabszolgatartó kalózokkal. Köztudott, a kalózkodás a muzulmán fundamentalisták által uralt Szomáliában ma is komoly bevételi forrás, s nem elképzelhetetlen, hogy előbb- utóbb az anarchiába süllyedő Líbia tengeri partvidékéről is érik majd támadások a kisebb kereskedelmi hajókat, illetve vitorlásokat. Máris meghonosodott a Fölközi-tengernek ezen a részén a kalózkodás egy másik, nehezen elhárítható formája: az embercsempészet, az illegális bevándorlók átszállítása az Európai Unió területére, elsősorban Olaszországba. Jósé Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének Lampedusa szigetén tett közelmúltbeli látogatása jelzi, hogy az EU, ha megkésve is, megpróbálja védeni területét az illegális bevándorlással szemben. Az embercsempészet szervezése mindenekelőtt a mai líbiai „haduraknak” hajt busás hasznot, ugyanakkor óriási költségekbe veri a mediterrán európai országokat. Barroso, akit sokkolt, hogy néhány héttel ezelőtt a Lampedusa partjai előtt elsüllyedt hajón közel kétszáz illegális afrikai bevándorló lelte a halálát, megígérte Olaszországnak az EU tagállamainak a segítségét. De mit tehet az EU megerősített határőrizeti szerve, a FRONTEX a Líbiából és máshonnan útnak indított, bevándorlókkal zsúfolt, rozoga hajókkal szemben? Nem süllyesztheti el a túszokkal teli, ócska tengeri járműveket, nem vállalhatja a felelősséget a katasztrófákért. Ha pedig partra vontatják a hajókat, már gondoskodni kell az utasaikról, el kell bírálni a menekültkérelmüket. És akkor máris megéri újabb és újabb, ü- legális bevándorlókkal zsúfolt bárkákat indítani a dél-európai kikötők felé... Vagyis a több évszázados múltra visszatekintő földközi-tengeri kalózkodás, más formában ugyan, de újjáéledt, és földrészünk újra nem tud hatékonyan fellépni ellene. A szerző magyarországi publicista Továbbszállításra várakozó illegális bevándorlók Lampedusa szigetén (TASR/AP-felvétel)
