Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-30 / 279. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 30. Vélemény és háttér 7 Csak azok tudnak releváns válaszokat a problémákra, akik ismerik a helyi sajátosságokat Újra (és újra) a roma integrációról Most, hogy kicsit elülni látszik a megyei választások utáni vihar és 10 cikkből 8 már nem Kotlebáról szól (a sokéves hallgatás és érdektelensége után), szeretnék röviden visszatérni a roma kisebbség integrációjának kérdéséhez Szlovákiában. RAVASZ ÁBEL Egészen pontosan egyetlen, szerintem kulcsfontosságú alapelwel szeretnék foglalkozni. Ez pedig az a felismerés, hogy a roma kisebbség sok minden, csak nem homogén, miközben problémáiban mégis akadnak országos (sőt regionális) szintű minták, és a helyes irányú lépések csakis a stratégiai szemlélet és a helyi jelenlét (terepismeret) kombinációjá- banjöhetneklétre. Mire gondolok, amikor azt mondom, hogy a romák nem alkotnak homogén közösséget? Elsősorban arra, hogy a térségben megszokott nemzetiségektől eltérő módon a romák belülről nézve még ma sem tartják magukat egy identitásközösség részének, bár a külső nyomás hatására ez a közösség egyre növekszik. Számos olyan kulcsfontosságú tényező van, amelyben az egyes roma csoportok döntően eltérnek egymástól: a beszélt nyelv (szlovák, roma, magyar), az asszimiláció foka (csak származásában roma, vagy pedig a többségitől eltérő közegben nevelkedett), az integráció foka (a nem romák körében vagy szegregáltan él) és a kulturális háttér (tradicionális közegben vagy mondjuk egy városi gettóban nevelkedett) mind-mind megkülönböztetik őket. Ennek ellenére mégis vannak tipikusan roma problémák: a mélyszegénységben élők zömmel roma, és a szociális eltérések mellett sok esetben a kulturálisak is elválasztják őket a többségi társadalomtól. Éppen ezért van szükség a stratégiai (makro) és a helyi (mikro) szintek kombinálására. Csak azok tudnak releváns válaszokat adni az egyes roma közösségek problémáira, akik pontosan ismerik a helyi sajátosságokat. A sok megmondóember, aki most aktivizálta magát Kodéba farvizén, erre nem alkalmas. Azok, akik valódi munkát végeznek a terepen, eddig is sokat, nagyon sokat mondtak arról, mit iehetne és kellene tenni az egyes közösségek integrációjáért. A stratégiai szint pedig ott jön a képbe, hogy az állami szegénypolitika célkitűzéseit központi keretek között kell meghatározni, a helyi megoldásoknak pedig ezen központi keretbe kell illeszkedniük. Ebből adódóan a stratégiai szintet sem a megmondóembereknek kell definiálniuk, hanem a helyi tapasztalatok kereszt- metszetében kell megfogalmazódnia, azokat kell egy közös értelmezési keretbe integrálni. Kodéba előretörése ebből a szempontból végül még jól is elsülhet. A standard politikai erők számára ugyanis életveszélyes, hogy most akad valaki, aki - ugyan kamu és kivitelezhetetlen, de annál jobban hangzó - megoldásokat ajánl a roma-nem roma együttélés problémáira azoknak, akiket ez érint. Persze voltak ilyen remények korábban is: például az Egyszerű Emberek romaügyi reformja kapcsán, amit a Smer nagyon taktikusan úgy fojtott meg, hogy felvállalta és magához ölelte. Kotlebát mindenesetre még a Smer sem tudja magához ölelni. Ezért megalapozott most a remény, és azt is fontos kimondani: a megoldásokat már ismerik a terepen dolgozók, csak fel kell ismerni, struktúrába szervezni és megvalósítani azokat. Onnantól már „csak” politikai akarat kérdése az egész. (tubomír Kotrha karikatúrája) JEGYZET Tévétlenség JUHÁSZ KATALIN Egy új jelenségre lettem figyelmes. Ismeretségi körömben egyre többen hajítják ki a tévét, mondván, nincs rá szükségük, nagyon jól megvannak nélküle és több idejük jut egymásra. Akihajítást persze képletesen értem, nem röpködnek készülékeka levegőben és nem csattannak a betonon, hanem szépen leván- dorolnaka pincébe. Zömmel olyan fiatal értelmiségiek döntenek így, akik az egyetemi kollégiumban évekig nélkülözték a tévét, lassan leszoktak róla, mint a fürdőkádról vagy a bonyolult ételekről. Ha jobban belegondolunk, van ebben a „tévétienségben” valamiféle lázadó szembefordulás is. Gyakran hallom tőlük például azt, hogy úgysincs mit nézni manapság, nagyon kevés a színvonalas műsor, és amire kíváncsiak, ahhoz az interneten is hozzáférnek. Egy friss európai uniós felmérés szerint ugyan még mindig magasan a televízió vezet a népszerűségi listán, ami a művelődési és szórakozási szokásokat illeti, a tizenévesek azonban egyre kevesebbet ülnek a képernyő előtt. És nem azért, mert sokat tanulnának vagy buliznának, hanem azért, mert a világhálón keresik és találják meg azt, ami érdekli őket. A filmeket letöltik, a szórakoztató show-műsorokból kiválasztják a nekik tetsző részeket, vi- deoklipeket is a YouTube-on néznek, nem a zenei csatornákon. A magyar MTVpéldául hamarosan meg is szűnik (semmi pánik, nem a közszolgálati televízióról van szó!) A világháló tehát sok háztartásban kezdi kiszorítani a polgári nappalik hagyományos tartozékát, a sarokban békésen duruzsoló tévét. A család nem ül össze előtte esténként, ki-ki a maga kuckójába húzódva bámulja a saját laptopját. Igaz, ami igaz, néha 60 csatorna közül sem vagyok képes esti programot választani magamnak. Ráadásul a legjobb filmek szinte törvényszerűen éjjel tizenegykor kezdődnek. De a szokás nagyúr: hazatérve még mindig azonnal és automatikusan nyúlok a távkapcsolóért. Reggel, felkelés után úgyszintén. Szomorú ez, tudom, nem szerzekjó pontokat az említett ismerőseimnél, az ismeretlenekről nem is beszélve. És sok esetben azokat a műsorokat is nézem, amelyeket ki nem állhatok. Ezzel viszont nem vagyok egyedül, sőt létezik erre egy tudományos kifejezés is az angolszász szak- irodalomban: a „hate watching”. Amikor kifejezetten azért nézünk valamit, hogy kedvünkre dühönghessünk, sápítozhassunk vagy röhöghessünk rajta, ki-ki vérmérséklete szerint. Bizony mondom, jót tesz ez a léleknek... KOMMENTAR Többet ésszel, mint összefogással LAKNER ZOLTÁN Minél több összefogás, annál jobb, vélhetnék a á magyar demokratikus ellenzék hívei. Ám, _-**•*•' H ahogy az lenni szokott, a dolog mégse ilyen 1 egyszerű. Aszóbajöhetőszervezetekegyré- WKi Ígi*J sze csupán néhány egykori politikust jelöl, RHH akik döntéshozóból nyilatkozóvá váltak. Ve- lük „darabra” ugyan gyarapodhatna az összefogni vágyó szervezetek száma, a választók megmozdítására azonban nem biztos, hogy képesek. Ott van továbbá a nehezen meghaladható Gyurcsány-kérdés. A DK-nak reális esélye van az önálló bejutásra. Ereje megközelíti vagy el is éri a másik volt miniszterelnök, Bajnai Gordon pártjáét. Gyurcsány Ferenc ebből a pozícióból ostorozza ellenzéki riválisait, miközben az Orbán-kormány legádázabb ellenfelének szerepét is magának követeli. Ugyanakkor 2004-2009 közötti kormányfőként annak az Orbán előtti időszaknak a szimbóluma, amelyet a választók leváltottak 2010-ben. Kérdés, persze, mire is szavaztak a választópolgárok 2010-ben? Orbán Viktor szerint ő egy sajátos „magyar modell” létrehozására kapott felhatalmazást. Az ellenzék ezt joggal vitatja, de az sem valószínű, hogy a választók „restaurációt” szeretnének. A legtöbben inkább túllépnének az elmúlt negyedszázadon. Új politikai elit viszont nem emelkedett ki a habokból. Az ellenzéki stratégia kapcsán folyó vita nem egy, hanem két kérdésről szól: mennyi összefogás és mennyi megújulás? Ha a két szempontnak egyidejűleg szeretne megfelelni az ellenzéki oldal, abból nem következhet, hogy mindenki összefog mindenkivel. Más kérdés, hogy a megújulás se mérhető colstokkal. Az Együtt-PM-nek a vezetője volt a Gyurcsány-kormány minisztere, az MSZP pedig háromszor volt kormányon a rendszerváltást követően. Miként a Fidesz is már kétszer. Az MSZP és az EPM szövetsége nyáron ellenzéki nagykoalíciónak látszott. A Bajnai-párt gyengélkedése ellenére az MSZP- EPM konstrukció a legerősebb ellenzéki csoportosulás. Nélküle biztosan nincs kormányváltási esély. Abővítési lehetőségek pedig korlátozottak. Bár Gyurcsány a szövetségért cserébe felkínálta visszalépését, az ajánlat úgy szólt, hogy ez esetben lépjen hátra a többi ellenzéki pártvezető is. Erre nem fog sor kerülni. A korábbi tervekellenére nincs közös lista, nincs közös miniszterelnök-jelölt, sőt, nem lesznek a demokratikus ellenzék által egységesen támogatott egyéni jelöltek sem. Mindezek után az az utolsó esélye maradt az ellenzéknek, hogy elkezd saját maga helyett valami másról beszélni: a Fidesz bírálata mellett több súlyos társadalmi probléma megoldásáról. Ha az összefogást szánták fő üzenetnek, akkor nemcsak az ellenzéki erők vannak bajban, hanem a választóik is. A szerző magyarországi politológus FIGYELŐ Az éj leple alatt pénzt oszt a pápa Egymillió eurót osztott szét Ferenc pápa a megválasztása óta. A pénzt a pápai főalamizsnás viszi éjszaka a szegényeknek - derült ki az olasz sajtóból. Konrad Kra- jewski érsek éjszaka egy fehér színű Fiat Quboval járja Rómát és az ország más részébe is elmegy. Az utóbbi hónapokban 6500 embernek vitt pénzt, például egy idős asszonynak, akinek ellopták a pénztárcáját. A pápa 200 eurót küldött neki, ugyanennyit kapott egy Velencében élő argentin hajléktalan, de a pápa segít a Lampedusa szigetére érkezett menekülteken is. A plébánosok mondták el a sajtónak, hogy a pápa pénzt küldött a rászorulóknak. „Ferenc pápa már Buenos Aires érsekeként is inkognitóban járta az utcákat és segítette a szegényeket. Ezt most biztonsági okokból nem teheti, pedig nagyon szeretné. Én megyek helyette, de mindig fennáll a veszély, hogy velem akar jönni” - mondta Krajewski. A Corri- ere della Sera kérdésére, tényleg sohasem tartott vele a pápa, az érsek csak egy mosollyal válaszolt. Elmondta tovább: nem mindig a pénz segít. Amikor a lampedusai hajószerencsétlenség után a pápa azonnal a szigetre küldte, rájött, hogy az illegális bevándorlótáborban nem pénzre van a legnagyobb szükség. „1600 telefonkártyát vettem, hogy fel tudják hívni rokonaikat...” A pápai főalamizsnás irodája 11 munkatárssal működik. Az alamizsna az egész világból az egyházfőhöz érkező adományokból áll össze, s évi 250 ezer euró származik azokból az apostoli áldásokból is, melyet a Vatikán pergamenen árul keresztelőkre, esküvőkre 5-15 euróért. (MTI)
