Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-29 / 278. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 29. Vélemény És háttér 7 A Slavkovská elleni tüntetések idején sikerült az összefogás - párthovatartozástól függetlenül Tüntetett előéletű Emlékeznek még Slavkov­ská miniszter asszonyra? Ő volt Mečiar harmadik kor- mányánakoktatási minisz­tere, a kétnyelvű bizonyít- ványokmegszüntetője, is­kolaigazgatók menesztője. LOVÁSZ ATTILA Az oktatási szakemberek már el is felejtették a nevét (az emlé­kezethez egyéniség szükségelte­tik), a hazai magyarokat viszont arra buzdítom, emlékezzünk csak egy kicsit az említett kor­szakra. 1994-től Vladimír Meči­ar regnált, a magyar-szlovák kapcsolatok Bős-Nagymaros ügyében, másrészt nemzetiségi politika ügyében a mélyponton voltak. Mečiar 1995-ben lehető­vé tette Horn Gyulának, hogy „Párizsban elérje a kilincset” (copyright by népköltészet), amikor aláírták az alapszerző­dést, majd Győrött kicsit később, 16 (magyar) iskolaigazgató me­nesztésének másnapján forró ölelésben állapították meg, mennyire állati jók a magyar­szlovák kapcsolatok. Nos, nem voltak jók. Kérem szépen, most sem azok. Hiába a sok mosoly a kormányfői találkozókon - de ezt most hagyjuk, a déja vu érzés most más valamire jó. Slavkovská lépései ugyanis fölhergelték a magyar választó- polgárt. Ne feledjük, egységes MKP még sehol sem volt, három magyar párt politizált (pardon, négy, de a hosszúnevű párt a HZDS szatelitje volt csupán, s a választásokon kevesebb szava­zatot kapott, mint ahány be­jegyzett tagja volt), kettő a par­lamentben, egy parlamenten kí­vül. Létezett máraz inkább szak­mai alapon szerveződő magyar pedagógusszövetség, de a civil szféra messze nem volt oly gaz­dag, mint manapság. Ennek el­lenére Slavkovská lépései ellen egységesen lépett föl a szlováki­ai magyarság, párthovatartozás, politikai értékrend nem volt kérdés, sőt, akkortájt még egy civil szervezet is összeverbuvá­lódott (a máig létező Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége). S mindez miért? Mert a szlovákiai magyarok abban egyetértettek, hogy az oktatáspolitikában itt van a határ, most kell megszó­lalni, közölni, heterogén társa­dalom vagyunk, de van egy alap, amiből ném engedünk. Egyéni kezdeményezésként, mégis a civil szféra szervezésé­ben készül egy szlovákiai ma­gyar tüntetés. Az apropó ezúttal újfent az oktatásügy. Megint nem egy egységes magyar párt van a porondon, a civil szférának több tucatnyi reprezentánsa ül a Kerekasztal tanácskozásain, a szlovákiai magyarság továbbra is egészségesen heterogén, de valószínűleg megint elérte vala­ki a határt. Azt a határt, amelyet nem lehet áthágni anélkül, hogy ne lenne a felháborodáson túl most már polgári megmozdulás is. Hagyjuk a déja vu-t, a szlovák kormány nemzetiségi bizottsá­ga botrányos szavazásának nap­ján a magyar külügyi államtitkár kiváló eredményekről számolt be a sajtóban, úgy érezhettük, a szlovák-magyar viszony felhőt­len, pedig hát vannak itten ál­lampolgárok állampolgárság nélkül (a törvény a magyar ál­lampolgársági törvény ellen ké­szült, nem kell mellébeszélni), vannak itten nyelvi jogok, ame­lyek betartására valahogy fütyül a végrehajtó hatalom, van még itten sok minden. Úgy látszik, az oktatás helyzete még mindig olyan alap, amelyre lehet egysé­ges fellépést építeni. Tévedés ne essék, nem nosz­talgiázni akartam. A slavkovskái oktatáspolitika (félrelépései el­leni küzdelem - ennyi év távla­tából is - sikeres volt. Meg egy­séges. Meg pártszínezéktől mentes. Ne hangozzék felleng­zősnek: volt benne némi tiszta­ság, pártatlanság, értékrend, ci­vil kurázsi. Tüntetett előéle­tünknek talán egyik eredménye lehetett a kollektív sikerélmény. Az ismételt terápia az országnak és az itteni maroknyi magyar­ságnak nem orvosilag bár, de fel­tétlenül j avallott.- Újabb siker, drágám. Zárórakor a csapos felolvasta a kormány hazatérést segítő programját. (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Hudson, 1933 LAMPL ZSUZSANNA lása, majd ütemes pöfögése törte meg a csendet. A szom­széd horkolt. Lehet, hogy a horkolásnak is van bája, sok horkoló egyed legalábbis azt hiszi, de az biztos, hogy nem diszkrét báj. A zajra a radiátor is felébredt. A csövek búgni kezdtek. Jó ebédhez szól a nó­ta, térjetek hát nyugovóra. Ebben az inspirativ környe­zetben eszembe jutott az ún. Hudson-vizsgálat, amelyet épp 80 esztendővel ezelőtt, 1933-ban végzett J. L. More­no, a szociometria módszeré­nek megalkotója. A New York állambeli Hudson Intézet 13-18 éves lányokja- vítóintézete volt. Tulajdon­képpen egy lakótelep, ahol a felmérés idejében 505 lány lakott, házanként húszasával, egy-egy családanyai szerepet betöltő nevelőnő köré csopor­tosulva. A vizsgálat elején el­mondták nekik, hogy újra­szervezik a lakóbeosztást. Megválaszthatják a lakótársa­ikat, az a feladatuk, hogy újak fel annak az öt lánynak a ne­vét, akivel lakni szeretnének. Moreno a szociometria mód­szerét alkalmazta, vagyis a lá­nyok rokonszenvi választásai alapján feltárta a köztük ural­kodó társas kapcsolatok rend­szerét. Ez a kapcsolatrendszer hálózatot alkotott, több ki­sebb hálózat hálózatát. Voltak hálózatok, amelyek egymás­tól elszigetelten működtek, de voltak olyanok is, amelyek bi­zonyos személy(ek) által kap­csolódtak egymáshoz. Például külön hálózatuk volt a fehér és a színes bőrű lányoknak, de szexuális kapcsolatokon ke­resztül ezek a hálózatok is érintkeztek. Vagyis a szexuali­tás bizonyos esetekben képes volt felülírni a faji szempon­tot. A hírek is a hálózatokon keresztül terjedtek, pontosan követve a kapcsolatok hierar­chiáját: az alacsonyabb fokon álló lányokhoz nem juthatott el hamarabb az információ, csak a felettük álló lányokon keresztül. És megvolt a határ, ameddig terjedhetett. Ahol megszűnt a bizalom, ott meg­állt a hír. Mindez arról árul­kodik, hogy az intézeti sza­bályrendszeren kívül ebben a közösségben egy nagyon erős, nem hivatalosan lefektetett szabályrendszer is működött, amelyet ildomos volt betarta­ni. Nem véletlenül írta More­no, hogy a hálózat a közvéle­mény boszorkánykonyhája, aminek csatornáin keresztül befolyásolják, nevelik és pusz­títják egymást az emberek. Igen, a csatornákba öntött tar­talommal pusztítani is lehet. Ma ezt már mindenki tudja. Vagy legalábbis sejti. A szomszéd, aki éjszaka hor­kol, napközben néha a cigá­nyokat, de legfőképp a ma­gyarokat szapulja. Honnan tudom? A mi házunkban a közvélemény a falakon át is terjed. Egyébként jó szomszé­dok vagyunk, azt mondja, minket nagyon szeret. KOMMENTAR Elherdált támogatások MOLNÁR IVÁN Szlovákia anyagilag is jól jár az uniós tagsággal - büszkélkedett Robert Fico azt követően, hogy az Európai Parlament múlt héten elfogadta az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó keretköltségvetését. A kormányfő­nek ezúttal akár igazat is adhatnánk, ha az em­lített mondatában feltételes módot használt volna. Szlovákia ugyanis valóban többet kaphatna vissza az uniós költségvetésből, mint amennyit befizet, ha nem lenne olyan tehetetlen vezetése, amely mindent megtesz a támo­gatások felhasználásának akadályozásáért. A számok persze Ficónak adnak igazat: Szlovákia a 2014 és 2020 közötti időszakban 6,78 milliárd eurótlesz kénytelen befizetni az uniós kasszába, cserébe pedig 20,29 milliárd eu- rót kap, vagyis az elkövetkező programozási időszakot nagy­jából 13,5 milliárd eurós többlettel zárhatná. A probléma csupán annyi, hogy Szlovákia az uniós pénzek felhasználása terén az egyik legrosszabbul teljesítő országok közé tartozik. A most záruló, 2007 és 2013 közötti időszakra számunkra elkülönített 11,63 milliárd eurós támogatásból alig 5,49 mil­liárdos vagyis az összeg nem egészen felét használta fel az ország. Ha az Európai Bizottság nem könyörül meg Szlová­kián és nem tolja ki a felhasználás határidejét egy évvel, már most több mint félmilliárd eurós támogatástól estünk volna el. Fico persze a határidő kitolását is saját sikereként köny­velte el, azzal büszkélkedve, mekkora összeget sikerült megmentenie az ország számára. Az igazság azonban az, hogy ezzel Románia szintjére süllyedtünk, hiszen az Európai Bizottság csak a szlovák és a román uniós politikai fejetlen­séget tartotta olyan súlyosnak, hogy ezen a két országon megessen a szíve. Ráadásul ezzel semmi sem oldódott meg, hiszen a katasztrofális merítést okozó tényezőket továbbra sem küszöbölték ki, vagyis semmi sem garantálja azt, hogy Szlovákia nem esik el egy nagyobb összegtől. A támogatások jobb felhasználását ugyanis elsősorban a fu­tószalagon gyártott, gyakran változó, silány, sokszor politi­kailag motivált és a lehetséges igénylőkre feleslegesen nagy adminisztrációs terheket rovó nemzeti jogszabályok akadá­lyozzák. Ha a Fico-kabinet komolyan gondolná a merítés ha­tékonyságának a növelését, elsősorban ezen változtatna. Ez persze nem lenne olyan látványos tett, mint a Brüsszelben elért hosszabbítás, ráadásul a szabályok egyszerűsítése visszafoghatná az e téren is elharapózott korrupciót. Ficónak ez nem érdeke, hiszen így kevesebb pénz jutna a kormány­pártot támogató vállalkozói köröknek. Pozitív változás így továbbra sem várható, az uniós támogatások egyjelentős ré­sze ezután is csak a kiválasztottaknak jut, egy része pedig egész egyszerűen elveszik Szlovákia számára. FIGYELŐ Egy korszak vége Itáliában Silvio Berlusconi szenátusi mandátumának visszavoná­sával véget ért egy húszéves politikai korszak - értékelte az olasz sajtó a volt kormány­fő kizárását a parlamentből. „Mindannyian jobban örül­tünk volna egy kevésbé kese­rű befejezésnek, magunk, a nemzet méltósága, valamint a külföld felé mutatott kép mi­att is - írta az II Sole 24 Ore című lap. - Nem kérdés, hogy az elmúlt húsz év főhőse, jó­ban és rosszban Berlusconi volt.” A Corriere della Sera szerint a kizárás megerősíti az olasz átkot, amely lehetet­lenné teszi, hogy traumák és ‘gyűlölködés nélkül záruljon egy politikai korszak”. Az új­ság ezzel Bettino Craxi, tuné­ziai száműzetésben meghalt szocialista miniszterelnökre célzott. Ezzel szemben a La Repubblica baloldali napilap üdvözölte a tényt, hogy vég­eredményben a leghatalma­sabb olasz politikusok sem bújhatnak ki a jogállam de­mokratikus szabályai alól,”. A La Stampa azt hangsúlyozta, hogy Berlusconi kizárása nem feltétlenül jelenti politikai karrierje végét. Ugyanakkor kizárása olyan kellemetlen helyzetbe hozta, hogy ez mi­nimum a hanyatlás kezdete” - összegezte a lap. A 77 éves Sil­vio Berlusconi a következő hat évben nem indulhat választá­sokon. (MTI) Turkáló a nappaliban Sokasodnak az interneten a magyarországi lakásbuti­kokba csábító hirdetések. Magánszemélyek az otthona­ikban kínálnak új vagy hasz­nált ruhákat, cipőket, éksze­reket, a boltinál kedvezőbb áron - írta a Magyar Nemzet. A lakásokban kialakított üzle­tek az ország egész területén működnek, az árusítási for­mát a válság és a spórolás ala­kította ki. A lakásbutikok egy része kényszerből lépett a pi­acra, azok működtetik, akik már nem tudjtk kitermelni az üzlet bérleti díját. (MNO)

Next

/
Thumbnails
Contents