Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-27 / 276. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 27. Horgász 15 Csukafogó trükk, avagy egy elfeledett módszer A görbehal, a csukázás „öszvére” A legtöbb horgász - kivé­ve a megrögzött pergető- ket - az őszi csukázás- hoz, süllőzéshez a jól be­vált stupekos módszert használja. Az alábbi módszer valahol a kettő között foglal helyet, pon­tosabban ötvözi a villantózást és a csaliha­las módszert. KÖVESDl KÁROLY A görbehal érdekessége és fogóssága abban rejlik, hogy átmenetet képez a két módszer között, és leginkább a tapoga- tás, mártogatás elemeit ötvözi. S mint ilyen, rendkívül érde­kes. A görbehal elkészítésének legfontosabb kelléke (mint a fotón is látható) egy kifli formá­ra hajlított rézlemezdarabka. Ennek a mérete lehetőleg ido­muljon a használni kívánt csali­hoz. Vagyis körülbelül 8-10 cm hosszú legyen. Ez persze nem szentírás, hiszen a csalihalak sem egyforma méretűek, ezért nem baj, ha a lemezkékből több méretet készítünk. Ennek, a csalihalat rögzítő és a kifliformát biztosító kellék­nek az elkészítéséhez fél- vagy egy milliméter vastagságú sár­garézlemezre van szükségünk. Ha nincs ilyen a kezünk ügyé­ben, megteszi egy vastagabb rézdrót is, amelyet laposra kalapálunk, míg megkapjuk a kívánt vékonyságot. A következő lépésben a le­mez egyik végébe fúrjunk lyu­kat a drótelőkének, a másik végét pedig alakítsuk (vágjuk ki) hegyesre, hogy könnyen a csalihalba szúrhassuk. Hogy a csali ne csússzon le a lemez­ről, ejtsünk rajta néhány srég bemetszést mindkét oldalon. Ne túl mélyeket, mert akkor a lemez elveszíti a kívánt tartását és merevségét. A további lépésben hármas horogra, kulcskarikára, forgó­kapocsra és az elmaradhatat­lan drótelőkére lesz szüksé­günk. A csalizás első lépése, hogy a kiválasztott csalihalat megöljük, majd a kifli for­májú rézdarabot a hal száján bedugva, keresztülvezetjük a hasüregén, hogy a hegye a faroknyélig érjen. Ezután a hármashorog egyik ágát a fa­rok vastagabb részébe szúrjuk, mindig a belső oldalra (így ke­vesebb lesz az elakadásunk). A drótelőke hossza akkor megfe­A lemezt bedugjuk a csali száján A faroknyélbe akasztjuk a horog egyik szárát lelő, ha a hal szájától számítva legalább húsz centiméteres. Az élőké és a főzsinór közé kerül egy forgókapocs. A csalihal és a rézlemez súlyán kívül továb­bi nehezékre nincs szükség, sőt, kerüljük, mert rontaná a csali mozgását bevontatáskor. A görbehal előnye, hogy kapáskor egy különleges él­Kész görbehal (Képarchívum) ményben lehet részünk. A fém­kanállal ellentétben ugyanis a görbehalat a csuka akkor sem engedi el, ha a rávágáskor nem sikerül azonnal megakaszta­nunk, hanem a biztosabb fo­gás érdekében nyeletünk, és megvárjuk a beforgatást. Ter­mészetesen ki kell tapasztalni, hogy melyik a legjobb megol­dás, mert nem lehet érdekünk a mélyre nyelés, de a korai be­vágás sem, mert elveszíthetjük a halat. Magyarán: a görbehal olyan, mint a villantó, de mégis „hús-vér” csali, de nem mozog egy szűk, meghatározott he­lyen, mint a csalihal, hiszen vontatásával nagy távolságot tudunk végigpásztázni. Másik nagy előnye, hogy a viszony­lag nagy dobótömeg ellenére is olyan lassan vezethetjük a csalit, amilyen lassan akarjuk, mert a vízben az szinte lebeg. Egyébként éppen ezáltal tudjuk kiprovokálni a csuka kapását, mert a görbehal a leglassúbb vezetésnél is tökéletesen utá­nozza a beteg kishal mozgá­sát. Ha meg-megemelintjük a botvéget, és „dobunk rajta”, a megtévesztésig képes a meg- megugró, sebesült kishalat utánozni. Olykor hagyjuk alá­lebegni, mint a hulló falevelet. Ennek a kóválygó mozgásnak az éhes csuka aligha képes el­lenállni. Milyen kishalat használ­junk? Azt hihetnénk, hogy' bármilyen 10-12 centis csali­hal megfelel. Ez nem egészen helytálló, mert az egyébként kitűnő bodorkának van egy hibája: a húsa laza szerkeze­tű, és hamar lötyögőssé válik, és nem lehet úgy mozgatni, ahogyan szeretnénk. A legide­álisabb görbehalas csalihalak a frissen fogott vörösszárnyú keszegek 10-15 centis példá­nyai. Ennek a keszegfélének sokkal keményebb, rostosabb a húsa, és tovább bírja a gyű­rődést. Akár több kapást is ki­bír. Ha más nincs, megfelel a kisebb kárász is. A lényeg tehát, mint a fo­tókon is látható, hogy a réz­lemezke a csalihal belsejében lapul (a szájon bevezetve), míg a drótelőkével ellátott ho­rog a csalin kívül van, egy ágá­val beleakasztva a csaliba. A drótelőke a kishal szájából ki­álló rézlemez végébe akasztott kulcskarikán keresztül halad. Lehet, hogy elsőre bonyolult­nak tűnik a megoldás, ám akik próbálták, egyértelműen dicsé­rik. Egy próbát mindenesetre megér. HETI TIPP Hogyan horgásszunk vérrel? AJÁNLÓ A horgász sok mindenre képes, hogy halat fogjon. A legismertebb csalik mellett hajlandó bármit a horogra tűz­ni a siker érdekében. Minap kezembe akadt egy régi hor­gászlap különös tippje a vérről mint fogós csaliról. Ismerik ezt a franciák, akik például gyak­rabban tűznek a horgukra ba­romfivért, mint marha- vagy sertésvért. De alkalmazzák a német horgászok is, ők inkább a marhavért preferálják, mert az jobban tart a horgon. Nos, aki nem riad vissza a vér lát­ványától, és nem sajnálja az időt ennek a „macerás” csali­nak az elkészítésére, próbál­kozzon meg vele. A dolog nem egyszerű, mert a vér igencsak puha állagú, nehezen tart a horgon. A legegyszerűbb tar­tósítás, ha egyszerűen hagyjuk megalvadni, aztán valamilyen módszerrel szikkasztani a vér­rögöt. Ehhez a német horgász­irodalom azt ajánlja, hogy az alvadt vért száraz fűrészpor közé tegyük, és enyhén nyom­tassuk le. A felületre tapadó fűrészpor csöppet sem zavarja a halakat. Egy-két napi szik- kadás után a vér használható, és kielégítően tart a horgon. Egy másik módszer, amikor a nedvességtől leitatott al­vadt vérdarabokat két deszka közé tesszük, és egy nehezebb tárggyal (akár a disznósajtot) lepréseljük. Erre a művelet­re egy napot kell szánni, de nem szabad elfeledkezni róla, hogy a vér elég gyorsan rom­lik, tehát hűvös helyre tegyük. Ugyancsak a tartósságot növe­li, ha az előkészített vérdara­bot fűzőtűvel tűzzük a horog­ra. Ez kissé macerás, de megéri ä fáradságot. A legjobb megol­dás, ha a friss vért tenyérnyi va- telinre öntjük, s így várjuk meg az alvadást. A vatelin olyan bélésanyag, amelynek a vas­tagsága néhány milliméter, de rendkívül laza szerkezetű, így a így szereti a hal (Képarchívum) r~ % M 0Sd __________ rostjai közt megalvadó vérnek kitűnő horogállóságot bizto­sít. Az átitatott vatelint aztán éles késsel vagy ollóval lehet a kívánt méretre szabni. Hogy mekkora darabokat akarunk használni, az a fogni kívánt hal méretétől függ. Bodorkára cseresznye nagyságút, dévérre nagyobb, cseresznyényit tűzhe­tünk a horogra. Ezt a nem ép­pen gusztusos csalit különösen a nagy domolykók szeretik, de állítólag az angolnák is bolon­dulnak érte. (- ki -) Görbüljön a bot! Lehullott a rezgő nyár­fa ezüst színű leve­le, mondja a népdal. Bizony, levetkőzött a természet, és lassan vége a horgász­szezonnak. Gondolják a laikusok. A horgász azonban különös ember­fajta, s mióta feltalál­ták a termoruhát és a termolábbelit, és akad a ruhásszekrényben j ófajta kötött sapka, vagy az oroszok által itt felejtett usanka, semmi sem tán­torítja el attól, hogy arcát az északi szél „simogatá- sának” odatartva, a deres folyóparton bóklásszon, vagy a friss havat tapossa a nyaktörés kockázatával, a fogás reményében. Sokszor leírtuk már, hogy a legelszántabb sporik éppen ilyenkor fogják a legnagyobb süllőket. Természetesen azok, akik ismerik a helyeket. Előkerülnek a gumiha­lak és a twiszterek, a legkülönfélébb girnyók és mütyürök, amelyek a téli peca legfogósabb csalijai. A téli horgászat azonban nem csak a halakról szól. Ilyenkor - ha csak nem esik sok égi áldás, és nem emelkednek meg a vizek - a téli, alacsony vízállás­nál szárazra kerülnek a legkívánatosabb akadok, homokpadok, kövezések, gödrök, medertörések, amelyek egész évben ki­váló haltartó helyek. Még „dzsípíeszre” sincs szük­ségünk ahhoz, hogy meg­jegyezzük őket. Ma már bagóért lehet venni olcsó fényképezőgépet, vagy ahogyan a szomszédom nevezi, szappanosdobozt. A fénykép a legélesebb emlékezet. De ha már kimentünk fagyoskodni, miért ne dobnánk egyet- kettőt, csak úgy? Aztán, ha csak nem vagyunk profik, vagy sikerül, vagy nem. Előbb-utóbb bárki rájön az ízére a téli pergetős pecának. Amely egyébként elég rövid időszak, mert hiába lehet március közepéig fogni a balint, harcsát, süllőt vagy a domolykót, amikor február else­jétől június 15-ig tilos apergetés! Mostantól számítva két hónap van tehát mindössze kedvenc bolondériánkra, aztán szegre akaszthatjuk a pergetőbotot. De addig görbüljön a bot, és sírjon az orsó! (Kövi) Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. A Horgász melléklet legközelebb 2013. december ii-én jelenik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents