Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-23 / 273. szám, szombat
14 INTERJÚ PRESSZÓ ■ 2013. NOVEMBER 23. www.ujszo.com Cigánykereket vetnék Egy kellemes kávézóban találkoztam a budapesti Operettszínház „örök mozgójával”, jelenlegi legfényesebb csillagával, Oszvald Marikával. Beszélgetésünk témája pedig mi más lehetne, mint maga Oszvald Marika. éleményem szerint nem én vagyok az egyetlen, aki megkérdezi öntől: hogy bírja ezt az örökös pörgést, amelyben él? Meglepődik a válaszomon: én sem bírom, de csinálom. De az is egy adottság, hogy kintről nem látja senki sem a küzdelmemet. Amikor pedig már valóban a padlón vagyok, akkor is erőt veszek magamon, hogy az embereknek örömet szerezzek. Az a legnagyobb boldogságom, amikor látom és érzem a közönségemen, hogy maximálisan megdolgoztam azért a pénzért, amit ők a belépőjegyekért fizettek. Azért igyekszem, hogy minél többet pihenjek. Ha a társulattal vidékre vagy külföldre buszozunk, akkor is szeretek szundikálni az úton. Észrevehető, ha az Operettszínház csillagának esetleg rossz napja van? Soha senki sem veszi észre. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy hisztis legyek. Mit szólnának az emberek? Arról nem is beszélve, hogy ez is energiát venne ki belőlem. Nem viselném el, ha az embereknek rossz véleménye lenne rólam. Igyekszem alakítani a történéseket, és ha látom, hogy valami mégsem stimmel, akkor megpróbálom megelőzni a rosszat. Szerintem ez az alázatnak az egyik formája, ami nem ugyanaz, mint ha valaki szolgalelkű lenne. Ön szenvedélyesen játszik, mintha a lételeme lenne a színpad és a közönség. Jól látja, ez valóban mind igaz, ezt legbelül én is hasonlóan érzem. Csodálatos dolog érezni az emberek szeretetét, amivel soha nem szeretnék visszaélni. Aki odajön hozzám bárhol és bármikor, mindenkivel mosolygós, közveden vagyok. Manapság a magyarországi színházakban, folyamatosak a színpad
