Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-23 / 273. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 23. Vélemény és háttér 7 A populista kormányzás legfőbb fegyvere a lakosság leosztása „ránk" és „rájuk", a másokra A „mások” kárára Múlt szombati hír, hogy Budapesten középisko­lások egy csapata meg­vert egy hajléktalant, a cuccait pedig bedobálta a Dunába. Nyilván nem egyedi eset, de van több érdekes körülmény. RAVASZ ÁBEL Például, hogy a történés nem péntek éjjel, ittasan vagy a buli hevében történt, hanem kora délután. Hogy nem vala­melyik külvárosi panelrenge­teg egyik zugában, hanem a Lánchíd mellett. Az elkövetők annyira nyeregben érezték magukat, hogy pár méterrel odébb, a rakparton fülelték le őket. Miért érdekes nekem az eset? A fenti három körülmény - idő, helyszín, nyugodtság - arra utal, hogy a sztori nem olyan, amely után másnap reggel az elkövetők nehezeb­ben néztek volna tükörbe. Nyilván arra számítottak, hogy ezt most megtehetik. A Lánc­híd környéke persze tele van térfigyelő kamerával, és végül az azokat figyelő diszpécser értesítette a rendőröket, akik azonnal léptek. Nem tudok az elkövetők fejével gondolkozni, de valami miatt úgy gondol­ták, hogy amit tesznek, annak nem lesznek következményei, hogy benne van a „normában”. Nem véletlenül használtam a norma kifejezést. Az Orbán- kormány munkájával kapcsola­tos egyik legfontosabb kritika épp a magyarországi norma- rendszer átalakítása. Orbán Viktor és emberei egyébként sokszor szándékosan avatkoz­nak bele a szokások alakulásá­ba. Úgy érzik, egy rosszul működő országot vettek át, amit tetőtől talpig át kell alakí­tani. A változtatások gyakran pozitívak, de sokszor éppen a szolidaritás és a társadalmi in­tegráció ellen is hatnak. Egyebek mellett a kormány hajléktalanellenes politikája komolyan hat a normák alaku­lására az országban. Ahogy a Fidesz különböző szóvivői be­szélnek a hajléktalanokról - nyilván a Jobbik, kevésbé nyil­ván a baloldal egyes képviselő­inek egyetértésével -, az de- humanizálja az utcán élőket, és a „mi” csoportunkból az „ők”, „mások” csoportjába sorolja át őket. A másokkal pedig több mindent meg lehet tenni, mint saját magunkkal. Egyáltalán nem biztos hogy a mostani tá­madásnak ehhez van köze - bár a körülmények mintha azt mutatnák, hogy a srácok úgy érezték, a hajléktalannal bár­mit megtehetnek, nem lesz érte büntetés -, de az tuti, hogy a következő incidensnek vagy az az utáninak lesz. A populista kormányzás leg­főbb fegyvere a lakosság leosz­tása „ránk” és „rájuk”, a mások­ra. Ez az egyetlen elem, amely minden populistánál közös. A mások persze országonként változnak: Szlovákiában ma­gyarok, romák, Magyarorszá­gon bankárok, romák, (a jobb­szélen) zsidók, Hollandiában bevándorlók, az USA-ban lati­nok; a sor folytatható. A popu­listáknak hasznos, ha az embe­rek egzisztenciális dühét má­sokra összpontosíthatják. Tá­mogatottságot, szavazatokat, kevesebb kellemetlen kérdést hoz. Közben persze nem akar­ják, hogy bárkit is megverje­nek, de ezt a kockázatot is haj­landók vállalni a politikai sike­rért. Ez az ő döntésük - Orbá­né, Belicáé, Mikusé -, meg a szavazóké, akik mégis (ezért?) megválasztják őket. De ha a „mások” méltóságát szavatoló normák leomlanak, akkor ki kell mondani, hogy ki a felelős a történtekért. Az, aki a célke­resztet beirányozta.- Megfogsz lepődni, ha elmondom, kit választottam. A személyi edzőmet! (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Jé, ez mozog! JUHÁSZ KATALIN P Az alábbi jelenet dzsa téren zaj­ható a főváros lépcsős aluljáró­inak egyike. A vonattal érkező optimista külföldiek itt hiszik azt, hogy megtalálták a met­rólejáratot. Pedig csupán át­mehetnek a túloldalra a föld alatt, és közben vehetnek ká­vét, szemüvegkeretet, táskát, öltönyt, sőt egy fodrászatba is beülhetnek. Én is lefelé indultam ma dél­előtt. A mozgólépcső előtt fia­tal nő bénázott, feltartva a gyalogosforgalmat. Nem mert rálépni, csak bámult a lába elé, nézte, ahogy megje­lennek, bemélyednek és lefelé indulnak a lépcsőfokok. Egy férfi volt vele, ő gyakorlott mozdulattal lépett a mozgó­lépcsőre, és már középtájt volt, amikor hátranézett. Mo­solyogva felszaladt, és segített a nőnek. Összekapaszkodva „utaztak”, aztán a férfi lepen­derítette a nőt. A mindenségit, mibe csöppen­tem már megint, gondoltam, és alig bírtam ki, hogy meg ne szólítsam őket. A nőt olyan húsz-huszonöt évesnek sac- coltam. Fekete farmer, zöld széldzseki, közepes méretű hátizsák. Hétvégére jött fel Pozsonyba a kedveséhez, aki valami építkezésen vagy gyárban dolgozik. Életében először jár a fővárosban. Vo­nattal érkezett, mondjuk egy liptói kis faluból. A férfi kibu- szozott elé a vasútállomásra, aztán az elnöki palota előtt le­szálltak, hogy azt is megnéz­hesse a menyecske. Nem lehetnek együtt túl ré­gen, hiszen a férfi nem tudta, hogy kedvese még sosem lá­tott mozgólépcsőt. Nézzük, mit is jelent ez. A nő nem járt még repülőtéren, az­az feltehetően nem utazott nyaralni melegebb égtájakra, sem nyugat-európai nagyvá­rosokba. Budapesten vagy Bécsben sem járt még, ahol van metró. Nem vásárolt be­vásárlóközpontban, azaz plá- zában, de talán áruházban sem, hiszen szemlátomást megdöbbent azon, hogy a lép­cső mozog. Egyébként, ha be­legondolunk, ez tényleg non­szensz, ahogy sok egyéb, ter­mészetesnek tartott dolog egy nagyvárosban. Élnek itt pél­dául olyan lusta emberek, akik nem képesek szétvágni egy bagettet, hogy beletegye­nek pár szelet szalámit, ha­nem 1,80-ért veszik meg ugyanezt az aluljáróban. Vagy tizenöt percet várnak a villa­mosra, hogy eljussanak oda, ahová gyalog nyolc perc alatt érnének. Kétségbeesnek, ha tíz percre kiesik az internet, vagy ha nem működik a lég­kondi. Folytathatnám. (Ott van például a mozgójárda, ami már tényleg a felesleges­ség netovábbja.) Szóval hősnőnk túl van az első fővárosi megrázkódtatáson, amelyet a semmiből előbuk­kanó és odalent ismét a nagy a semmibe vesző fémlépcsős szerkezet okozott neki. Kíván­csi lennék, mi mindenre cso­dálkozik még rá ebben a fur­csa, európainak bajosan mondható, de „adminisztra­tív” szempontból mégiscsak annak számító városban. KOMMENTAR Se fekete, se fehér: orbánizmus SZOMBATHY PÁL A Bajnai-kísérlet már látható kipukkadása életre keltette a baloldali szavazókért folyó harcban Gyurcsány Ferencet és az ő DK nevű formációját; feljebb is másztak a pártpreferen­cia-felmérésekben. A két üzletember-snitt-po- litikus jó barát rivalizálásának alakulása nem mondható meglepőnek, hisz míg Bajnai této­vázik és pepecsel, addig Gyurcsány határozott és örökmozog, ezért karakteresebb. Övéi kedves Fletója különben jobb ér­zékkel keresi a fogást a hatalmon, mikor szenvedéllyel kínálja magát az új oligarchák üldözöttjének és ostorozza a korrupci­ót és felháborodik az általa is előállított szegénységen. Bajnai inkább szakmázik a közgazdaságban, pedig azon a terepen Orbánék kevésbé látszanak verhetőnek. Egyszerűen határo­zottak: volt és van koncepciójuk. A miniszterelnök szerint ha­sít a gazdaság, a rezsiharc nyerésre áll, az egykulcsos szemé­lyijövedelemadó jó, mellette ki kell tartani. (Más kérdés, hogy kinekjó: a Századvég kutatóintézete óvatosan elhatáro­lódott két kollégájuktól, kiknek kutatása szerint az egykul­csos szja-rendszer a legmagasabb jövedelműeknek kedve­zett; a csökkentés majd’ 75%-a az adófizetők legjobban kere­ső ötödénél landolt). Az egykulcs talán vitaképes választási téma lehetne, szakszerű politikai fordításban. A rezsicsök­kentést támadni már nehezebb. És bizony nehéz elítélni, ha a versenyhivatal lecsap a kartellező bankokra; nem könnyű a lakosság szimpátiáját elnyerni azzal sem, ha a multik külön­adójának eltörléséért lép fel egy alakulat. Demagógiának, populizmusnak nevezni népbarát (nak tűnő) intézkedéseket legfeljebb akkor érdemes, ha világos és nem csak a jövő távoli ködébe vesző gazdaság javító ígéretek vannak a zsebben. A számok/statisztikák oda-vissza csavarásával mintha nem is annyira fekete-fehér téma lenne ez az orbánizmussal ka­ron fogva járó matolcsyzmus. Talán mégsem teljesen in­kompetens gazdasági nézetek egyvelege ez, mint ahogyan a divatos megszorításbarát tankönyvista irányzat és közgaz­dász baráti kör beállítja. Miközben az ő módszereik egyelőre devizahiteles közelmúlttal és eladósodással társulnak a vá­lasztói fejekben. Ja, hogy a szavazó tudatlan volna? Gazda­sági 2010 előttöt ígérni a mostani kétharmad könyörtelen úthengerével szemben aligha lesz nyerő. Bukó lesz azt ismé­telgetni, hogy nálunk az intellektuális fölény, miénk a szür­keállomány - rég volt, tán igaz se volt. A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ Kivizsgálják, van-e cenzúra Elismert médiaszakértők és Prágában dolgozó külföldi tudósítók vizsgálják meg, van-e a közszolgálati Cseh Te­levízióban cenzúra - jelentet­te be Petr Dvorak, a televízió vezérigazgatója. A nyílt vita akkor robbant ki, amikor a TV 23 szerkesztő­je levélben fordult Milan Uh- déhez, a Televíziótanács el­nökéhez, s azt állította: a szerkesztők több, főleg Milos Zeman államfőt érintő anya­gát főszerkesztői, illetve más vezetői beavatkozás miatt át kellett dolgozni. A TV 63 al­kalmazottja ellenvéleményt fogalmazott meg. Az ügy ki­került a televízió falai közül és éles társadalmi viták tárgya lett. A bírálók több esetettel igazolták állításaikat. Nem hivatalos értesülések szerint a TV vezetésének utasítására nem került az esti híradóba az a tudósítás, mely a dülöngélő, nehezen beszélő Zemant mu­tatja be a koronázási ékszerek kamrájának kinyitásakor. Bár az elnöki iroda az eseményt Zeman betegségével magya­rázta, a sajtóban megjelent többségi vélemény az, hogy az elnök be volt rúgva. A sajtó és a politikusok a televízióban kialakult feszültség miatt kö­vetelik, a vezérigazgató vizs­gáltassa ki, megalapozott-e a bírálat vagy sem. Dvorak a Te­levíziótanácshoz fordult, de annak elnöke közölte: a testü­let a televízió műsorával, tar­talmi kérdésekkel nem foglal­kozhat. Dvorak ez után három elismert hazai szakértőt és Csehországban dolgozó két külföldi tudósítót kért fel a kérdés megvizsgálására és el­bírálására. Jaromír Volek egyetemi tanár, cseh média- szakértő, Barbora Osvaldová egyetemi tanár, az újságíró­szövetség etikai bizottságá­nak elnöke, Michal Sobr, a Ká­roly Egyetem rektorhelyette­se, médiaelemző, Dana Schmidt, a Politiken dán napi­lap közép-európai tudósítója és Rob Cameron, a BBC cseh­országi és szlovákiai tudósító­ja. „Megnézzük a vágatlan, majd a vágott, közölt anyagot, s eldöntjük, folyik-e a Cseh Te­levízióban manipuláció” - mondta Osvaldová. (kés)

Next

/
Thumbnails
Contents