Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-16 / 267. szám, szombat
6 Külföld UJSZO 2013. NOVEMBER 16. www.ujszo.com A Kínai Kommunista Párt fokozatosan megszünteti a munkatáborokat és megkönnyíti a lakosság városokba költözését Kínában lazítanak az egyke politikáján Régi idők mozija. Vörös zászló, egyhangú szavazás - döntöttek a kínai kommunisták. (SITA/AP) mmmnnm Barack Obama korrekciója Washington. Jelentős korrekciós lépést tett Barack Obama elnök az amerikai egészségbiztosítási reformról kirobbant vitában: eszerint az amerikai államok és biztosító- társaságok egy évvel meghosszabbíthatják azokat az érvényes egyéni egészségügyi biztosításokat, amelyeket amiatt kezdtek el felmondani, mert azok nem felelnek meg az új egészségügyi törvény követelményeinek. A meglévő magán betegbiztosítások felmondása több millió embert érint az Egyesült Államokban. Az elnök az egészségügyi reform 2010-es elfogadásakor azt ígérte, hogy azok az amerikaiak, akik elégedettek a meglévő biztosításukkal, megtarthatják azt. (MTI) Norvégia és a vegyi fegyverek Oslo. Norvégia az első ország, amely bejelentette, hogy katonákat küld Szíriába, ezzel segítve az ENSZ-nek felszámolni Bassár el-Aszad elnök hadseregének vegyifegyverkészletét. Borge Bren- de norvég külügyminiszter azt mondta: Norvégia egy kereskedelmi teherha- jót és a haditengerészet egyik fregattját küldi Szíriái kikötőkbe, hogy majd elszállítsák megsemmisítésre a fegyvereket. Az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) jelenleg is dolgozik a készletek megsemmisítésének tervén. (MTI) Erős az al-Kaida Irakban Washington. Az USA terrorelhárítási központjának vezetője szerint Irakban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 2006 óta nem volt olyan erős, mint most. Matt Olsen az amerikai szenátus egy bizottsági meghallgatásán beszélt az al-Kaida iraki megerősödéséről. A terrorszervezet 2006-ban volt eddig a legerősebb az arab országban, de az idén úgy tűnik, új erőre kapott, mert szinte naponta követ el merényleteket. Olsen ugyanakkor nem állította azt, hogy az al-Kaida iraki szervezete közvetlen fenyegetést jelent az USA-ra. Csütörtökön újabb súlyos terrorcselekményeket követtek el Irakban síita zarándokok ellen az ásúra ünnepén. Bár a merényleteket eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára, az ehhez hasonló akciók az al-Kaida iraki szárnyára vallanak. (MTI) Peking. Kína megszünteti a munkával történő átneve- lés intézményét, továbbá könnyít családtervezési politikáján, vagyis engedélyezi azon szülők számára is a második gyermeket, akik közül az egyik egyke - a döntések a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának plenáris ülésén születtek meg. ÖSSZEFOGLALÓ A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának kedden véget ért harmadik plenáris ülésén született döntéseit tegnap tették közzé. A központi vezetés már az év elején jelét adta, hogy a munkával történő átnevelést mint büntetési formát fokozatosan szeretné megszüntetni egy úgynevezett igazságügyi reform keretében. Több tartomány saját hatáskörében Washington. Elérheti a kétszázezret az Edward Snowden által kiszivárogtatott szigorúan titkos hírszerzési dokumentumok száma - közölte Keith Alexander tábornok, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója. A tábornok szerint nem tudják megakadályozni az NSA volt informatikusát az információk kiszivárogatásában. „Bárcsak lenne lehetőség arra, hogy megakadályozzuk. A Snowden által újságíróknak átadott dokumentumok száma úgy ötven- és kétszázezer között mozog. Folytatódni fog a közzétételük” - mondta Alexander. A brit hírügynökség megjegyzi, hogy míg a Wiki- leaks internetes portál által korábban kiszivárogtatott amerikai diplomáciai iratokon legfeljebb „bizalmas” minősítés állt, a már döntött az intézmények bezárásáról. Hivatalos közlés szerint 2008-ban mintegy 350 ilyen átnevelő intézet működött az országban 160 ezer „lakóval”. Bírósági ítélet nélkül, rendőrségi kezdeményezésre többnyire kisstílű bűnözők, tolvajok, prostituáltak, kábítószer- függők, szerencsejátékosok gyűjtőhelyei voltak ezek a táborok, de a „nemzetbiztonságot veszélyeztető elemeket” is bezárhatták ezekbe. Emellett tovább csökkentik a halálbüntetéssel büntethető bűncselekmények körét, és szigorúbban lépnek fel a vallatásoknál előforduló kényszer, a fizikai erőszak alkalmazása és a bizonyítékok törvénytelen megszerzése ellen. A pártdokumentumból az is kiderült, hogy Peking változtatni kíván a lakossági regisztrációs rendszeren, ami sok tízmillió ember számára jelent gátat, amikor a városokban keres megélhetést. Az úgynevezett hukou-rendszer új szabáSnowden révén napvilágra került dokumentumok „szigorúan bizalmasak” vagy annál is magasabb szintű titkosítás alatt állnak. „Nincs kétségem afelől, hogy a kiszivárogtatások nehezebbé tették a munkánkat. Láttuk, hogy terroristák vagy (más) ellenségeink megpróbálják kideríteni, hogy milyen módon gyűjtjük az információkat, és alkalmazkodni akarnak ehhez, változtatni próbálnak az egymás közti kommunikáció módján” - közölte Matthew Olsen, az amerikai terrorelhárítás igazgatója (NCD), aki szerint Snowden kiszivárogtatásai rendkívül károsak voltak. A brit hatóságok szerint a Snowden által kiszivárogtatott iratok között van a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálatának (GCHQ) 58 ezer dokumentuma is. Korábban William Hague brit külügyminiszter azt állyaival könnyebbé válik majd a városba költözés, a család, a gyermekek regisztrációja. A vadhajtásairól ismert egykepolitika (erőszakos sterilizálások, törvényellenes szelektív abortuszok) néven elhíresült lította, hogy a kiszivárogtatások veszélyeztetik a brit nemzetbiztonságot. Kiterjedt adatgyűjtést folytat a nemzetközi pénzátutalásokról az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy terrorizmusellenes programja során, amely nagyban hasonlít az NSA nemrég napvilágra került telefon- és internetes megfigyelési tevékenységéhez - jelentették tegnap a The New York Times és a The Wall Street Journal amerikai napilapok. A CIA amerikai pénzküldő cégektől - például a Western Union- tól - szerez be nagy mennyiségű adatot az általuk lebonyolított tranzakciókról, amelyekből hatalmas adatbázist épít. Az adatgyűjtésre ugyanaz a 2001-es törvény (Patriotic Act) ad felhatalmazást, amely az NSA kémkedésére is. A belföldi és a bankon belüli tranzakcióktöbb évtizedes családtervezési rendszert korábban már könnyítették, a vidéken élőkre és a kisebb nemzetiségekhez tartozókra enyhébb szabályok vonatkoztak. A mostani engedmény úgy szól, ha az egyik szülő ról nem gyűjtenek adatokat a két lapnak nyilatkozó hivatalnokok szerint. A Wall Street Journal szerint a programot a 2001. szeptember 11-i terror- támadások tanulságai szülték, amelyet megelőzően az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai a hatóságok számára észrevétlenül helyeztek át 300 ezer dollárt amerikai bankszámlákra. Az állítólag 2006 óta futó programot ismerők szerint annak célja az, hogy nyomon tudják követni a terroristák nemzetközi pénzmozgásait, és az adatgyűjtés hasznos eszköznek bizonyult a terrorizmus elleni harcban. Amerikai törvényhozók több alkalommal is azt követelték a hírszerzés vezetőitől, hogy tájékoztassák őket minden kiterjedt adatgyűjtési programról, de a CIA neve egyszer sem merült fel az ügyben - írta a két lap. Athén. Legkevesebb tizen- ketten odavesztek, miután felborult egy bevándorlókat szállító csónak Görögország nyugati részén, Lefkáda sziget partjainál - közölték tegnap a görög hatóságok. A hajózási minisztérium adatai szerűit a halottak közül 4 gyermek. Tizenöt embert sikerült kimenteni a tegnap hajnalban történt baleset után. A valószínűleg a Közel-Keletről, Szíriából származó menekültek feltehetően Olaszországba indultak Görögország nyugati részéről egy 7-8 méter hosszú, műanyag csónakkal. A hatóságokat azok a túlélők értesítették a balesetről, akiknek sikerült a Lefkáda szigetével szemben található görög partra úszniuk a egyke, akkor a pár törvényesen két gyermeket vállalhat. Á rendelkezés betartatása kezdettől, az 1980-as évek óta nehézségekbe ütközik, az emberek sok helyütt fittyet hánytak a központiakaratra. (MTI) 196 kilogramm urán Atomprogram: Irán lassít Bécs. Irán csaknem teljesen felhagyott urándúsítási kapacitásának bővítésével Haszan Ró- háni elnökségének kezdete, azaz augusztus óta, ami Mahmúd Ahmadinezsád előző elnök idejére nem volt jellemző - állította friss jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség. Az iszlám köztársaság készlete 20%-os szintre dúsított uránból mintegy 5%-kal, 196 kilóra nőtt ugyanezen időszak alatt. Ez még jóval az atomfegyverhez szükséges 250 kg alatt van. Az utóbbi hónapokban Irán csak 4 urándúsításhoz használt centrifugával bővítette natanzi atomlétesítményét. Május és augusztus között több mint 1800-zal nőtt ez a szám. A Nyugat azzal vádolja Teheránt, hogy békésnek mondott atomprogramja csak álca, valódi célja az atombombamegépítése. (MTI) vízi alkalmatosság elsüllyedése után. „Furcsák a baleset körülményei, mivel a meteorológiai feltételek kitűnőek voltak a térségben, és a csónak még a part közelében borult fel” - közölte Kosztasz Aravanisz, Lefkáda város polgármestere. A hatóságok azt gyanítják, hogy a csónak túlzsúfolt lehetett. A 2,5 éve tartó Szíriái polgárháború miatt jelentősen megnőtt a dél-európai országokba onnan érkező menekültek száma. Az Ázsia felől érkező menekültek gyakran Görögországon keresztül próbálnak meg Nyugat-Európába jutni. Jelenleg több mint egymillió bevándorló él a 11 milliós Görögországban. Az elmúlt két évben több mint 230 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel a hatóságok. (MTI) Evelyn Matthei vokscsalogató tánca. A vasárnapi chilei elnökválasztás legnagyobb esélyesének számító szocialista Michelle Bachelet kiemelt célja az egyre zavaróbb társadalmi egyenlőtlenség megszüntetése. ‘Sorsszerűnek tűnik, hogy a dél-amerikai ország államfői székét 2006 és 2010 között egyszer már elfoglaló Bachelet legerősebb ellenfele a holnapi megméretésen éppen egyik gyerekkori játszótársa, Evelyn Matthei lesz. A két apa, Alberto Bachelet és Fernando Matthei ugyanis a chilei légierő kötelékében ugyanannál a katonai támaszpontnál szolgált, és egymással baráti viszonyt ápolt. (TASR/AP) Akár 200 ezer is lehet az Edward Snowden volt NSA-ügynök által közzétett dokumentumok száma A CIA a nemzetközi pénzmozgásokat figyeli MTl-HÍR Felborult egy bevándorlókkal megtelt csónak Menekültek újabb drámája ÖSSZEFOGLALÓ