Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-13 / 264. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 13. Horgász 15 Sokan azt hiszik, hogy harcsát fogni nehéz, pedig csak meg kell keresnünk, hol tanyázik Hol keressük a harcsát? HETI TIPP A mélyre nyelt horog AJÁNLÓ Már foglalkoztunk a témával, de mint tudjuk, ismédés a tudás anyja, vegyük elő tehát még egyszer. Annál is inkább, mert javában benne járunk a pergetőszezonban. Ilyenkor gyakran felmerül a kérdés: mitévők legyünk, ha a ragadozó hal (csuka, süllő, bálin, harcsa) olyan mélyre nyeli a horgot, hogy nem tudunk vele boldogulni? Nincs annál szomorúbb látvány, mint amikor a torokra nyelt hármashorgot erőszakosan ráncigáljuk ki a hal szájából, esélyt sem adva szegény párának a túlélésre. Ezért pergetés- kor néhány alapeszköz mindig legyen a kezünk ügyében: szájfeszítő, hosszú fogó stb. A kíméletes bánásmód legegyszerűbb módja természetesen az egyeshorog használata lenne a kettes- és hármashorgok helyett, de ezt hiába is preferálnánk. Míg a gumihallal történő pergetésnél a jighorog egyes, addig a voblerek horgai hármas kampók. Sokan ráadásul élőcsalival történő csukázásnál meg is „talpalják” a szereléket egy-egy kisebb hármashoroggal, hogy biztosabban üljön a bevágás. Ezeknél nincs is különösebb gond, ha például kívülről akadnak, vagy ha a ragadozó nem nyeli torokra a csalit, s vele a horgot. Nehezebb a dolgunk, ha torokra nyeli a kampót, és azt a legjobb szándékunk ellenére sem tudjuk komolyabb sérülés nélkül eltávolítani. Ilyenkor a legegyszerűbb megoldás a legjobb és leghumánusabb. Ha nagyon mélyen ül a horog, de a hal nem vérzik különösebben, ne erőltessük a dolgot, hanem egyszerűen csippentsük el a drótelőkét, és - ha csak nem akarjuk hazavinni a zsákmányt - úgy engedjük szabadon a halat. A ragadozó halak szervezete kitermeli azt a savat, amely egy idő után teljesen szétmaija a legjobb acélhorgot is. Ráadásul számtalanszor találkozunk „rongyos szájú” csukával, vagy olyan ragadozóval, amelynek már egy régebben lenyelt horog ül a torkában, szájában, mégis táplálkozik. A halak ugyanis sokat kibírnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kíméledenül bánjunk velük. A nagy sebet szerzett halat kár visszaengedni (ha meghaladja a méretet), a kisebb sérülést azonban képesek túlélni. (- kk -) Görbüljön a bot! Ismerősöm mondja minap, hogy talán soha ennyi horgászt nem látott a városa közelében fekvő tavaknál. Mi történt? Semmi különös, mondom, csak valószínűleg megtörtént az őszi haltelepítés. Ilyenkor a legtöbb horgász csapot-papot maga mögött hagyva rohan a vízhez, hogy a téli hideg beállta előtt, egy utolsó rohammal megtizedelje a frissen vízbe rakott pontyok állományát. A halak ilyenkor - hiszen a halneveldékben nem találkoztak horoggal és horgásszal - teljesen óvatlanok, nagy kampóval, dióverővel, durva szerelékkel is szakmánybán foghatók. Sok „sporí” ki is használja a helyzetet, mondván, ha már kiváltotta az éves, olcsónak nem mondható horgászengedélyt, úgy dukál, hogy kapjon is valamit cserébe. Legalább a karácsonyi asztalra megfogja a rántott pontyot, halászlének valót. Ami rendjén is volna, ha sokan ellent tudnának állni a csábításnak, és nem vinnék túlzásba a dolgot. Nem egy, nem két esetben láthatjuk, hogy ilyenkor a parton álló gépkocsik csomagtartói számoladanul nyelik a halat, és tulajdonosuk naponta többször fordulva fuvarozza haza (és a rokonságnak, ismerőseinek) a valamennyiünk tagdíjából vásárolt és telepített halat. Aztán, ahogy elül a roham, a legnagyobb hangerővel szidja a szervezetet, hogy kevés halat telepített, hiszen két-három nap után alig van kapás, mintha eltűntek volna a pontyok. A sztori tavasszal, szezon- kezdéskor megismétíődik. Bár üyenkor fokozott az ellenőrzés (vagy annak kéne lenni), azért rajtunk, horgászokon is múlik, hogy mit engedhetnek meg maguknak egyesek. Ha a szomszéd már az ötödik, hatodik pontyot fogja, ne restelljük figyelmeztetni és önmérsékletre inteni. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” féle mondást tegyük félre, hiszen valamennyiünk érdekeit sérti a telheteden „sporttársak” garázdálkodása. Tehát görbüljön a bot, de lehetőleg mértékkel! (kövi) Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com rímen oszthatják meg velünk. A Horgász melléklet legközelebb 2013. november 27-én jelenik meg. Sosem voltam kifejezett harcsahorgász. Mi több, sokáig nem is kacérkodtam a szándékkal, hogy célzottan a bajuszos rablók nyomába erednék, mert azt hittem, ez a horgászat egyik legspeciálisabb és legnehezebb műfaja. Aztán néhány fogás meggyőzött róla, hogy ez egyáltalán nincs így. KÖVESD1 KÁROLY El kellett telnie néhány évnek, jó pár nyári éjszakának és nappalnak, míg rájöttem, hogy harcsát tulajdonképpen köny- nyebb fogni, mint például kapitális pontyot. Első fogásaim, ha lehet így mondani, véledenek voltak. Egy meleg augusztusi éjszakán a bodaki ágvizeken áztattuk a kanócot barátommal, és beleunva, vagy inkább belefáradva a pontyozásba, éjjelre feltűztem egy sügért egy nagy egyes horogra, és amolyan ,jöjjön, ami akad’ érzéssel bedobtam fenékre. A kifolyó nyílása alatt hosszan kavargóit a kizúduló, oxigéndús víz, és a zárás alatti kisebbfajta tó volt a célpontunk. A botot csak úgy lefektettem a betonúira, csörgőt csippentve a spiccre, és elnyúltam a nyugágyban. Barátom már mélyeket szuszogott, amikor engem is elnyomott az álom. Éktelen ricsajra riadtam fel: a bot, a csörgővel együtt már indult a víz felé, amikor egyjókora ugrással kaptam kézbe. Igazából be sem kellett vágnom, a húzás olyan erős volt, hogy tudtam, valami nagyon megakadt. A harmincas zsinórral nem sokat fárasztottam a halat, erőszakosan tartottam és próbáltam a parthoz navigálni, annál is inkább, mert jobb oldalon igen akadós volt a terep, a hal pedig arra próbált menekülni. Ezt inkább sejtettem a húzás irányából, mert a töksötétben szinte semmit sem láttam. Belerúgtam a haver lábába, aki az első bódulatban azonnal a szák után nyúlt, és kisvártatva megmerítette a körülbelül nyolckilós harcsát. Bármennyire lenyűgözött a nem várt fogás, sok idő telt el, mire második harcsámat - szintén a véletlennek köszönhetően - sikerült megfognom. Ez már a Kis-Dunán történt, ugyancsak nyáron, csak éppen fényes nappal. Esőzések után zavaros volt a folyó, és a bele torkolló ágvíz is meglehetősen opálos volt. A két víz találkozásánál, ahol nagyot esik a meder, tolóhullámokat vettem észre a felszínen. Hamar rájöttem, hogy a bizonytalan kishalakat űzik a ragadozók, így nem volt nehéz megfogni a következő harcsát. Nagy esőgilisztával „pottyantóztam” aznap, így az elvágó vízbe ejtettem be a gimyót, amelyet a víz szabadon sodort lefelé. Mígcsak el nem akadt valakinek a szájában. Ez a harcsa is hét-nyoldtilós lehetett, és szépen megrecegtette a pergetőbot negyvenes orsóját. Akadó nem lévén a közelben, nan. Ezt tapasztaltam kedvenc halastavamon is, ahol e nyáron jópár remekbe szabott potykát sikerült fognom egy rendkívül akadós öbölben. Az első ponty fogása után más helyet nem is kerestem ezen a vízen, mindig ľ I ''*• ÜfjSH-- l . . '!fľ íil ezt az öblöt céloztam meg, és BWpAlr - tv legtöbbször sikerrel. Etetés iff-1 HÉÜ?-- (néhány maréknyi ku. I konca, kevés pellet) többször I tapasztaltam, hogy a tipikus Räľ- ^•vy-njwB JU* „pontyos” pörsenések és apró X - Tbuborékok mellett olykor hosz- ’Jv TSíTr-f <V-. jjTyí szú buboreksorok szálltak fel ' lf p* ^ •’’•fln' c T a te'szinre‘ mindig a bokrok Lt**'*' A ‘ alól a nyílt víz felé. Eltartott v '4=*C ’’ egy ideig, míg rájöttem, hogy a hely egyúttal harcsatanya is. ’ JSxjxX ?•- Onnan, a bokrok, gyökerek, I __T.__‘ ___vt J __c__ši\ *J,j Le gtöbbször szinte a lábunk alatt tanyáznak (A szerző felvételei) gallyak labirintusából Szép, egészséges kis-dunai harcsa a huszonötös zsinórral elég hamar sikerült megszelídítenem a ki-kitörő, menekülni próbáló bajuszost, amelynek - merítő nem lévén nálam - egyszerűen belenyúlta a szájába, és küendí- tettem a partra. Később ugyanitt, immár alkonyaikor néhány kisebb, alig méreteske süllőt is sikerült elcsípnem. A következő harcsákat a Morva folyó adta, ám ezeket is „mellékesen”, fe- nekező mámázás, pontyozás közben sikerült fogni. Egyik sem volt kapitális példány, pedig itt időnként fognak elég rendes harcsákat. Igaz, akiknek ez sikerül, célzottan horgásznak rájuk. Mégis hogyan jutottam a következtetésre, hogy harcsát fogni nem is olyan ördöngős dolog? Egy remek harcsatanyára szinte véletlenül bukkantam rá a Kis- Dunán. Jó hosszú, langós helyen fenekeztem, leginkább mámára, domolykóra. A lángot egy bedőlt fa zárja le, összevissza kuszaságot fogva meg, és kiváló halbújtató helyet alakítva ki. Amikor a langó közepébe, majd a vízsodor széléig, a medertörés tájékára dobáltam a horgot, mérsékelt volt a fogás. Mihelyt lejjebb próbálkoztam, az akadós közelében, mindjárt sűrűsödtek a kapások. Csodaszép domoly- kók, jaszkók, egy-egy termetes máma akadt a horogra, főleg a reggeli és a késő délutáni órákban. Ám amikor elkezdtem sodortatni a csalit egészen az akadóig, sőt, bele az akadóba (aminek persze több horog látta a kárát), egyszer csak beindultak a harcsák. Ezek sem voltak négy-ötkilósnál nagyobb példányok, de akadt olyan napom, hogy féltucatnyi nagybajuszát sikerült kivarázsolnom a dzsumbujból vagy annak közeléből. Vagyis a dolog nyitja, amit talán nem lehet elégszer hangsúlyozni: ott kell keresni a halat (természetesen a harcsát is), ahol a tanyáját ki-kitörve hajkurászta az etetésre érkező halakat a harcsa. Mígnem - bár általában harmatgilisztával horgásztam - meg nem fogtam az elsőt. Érdekes módon nem gilisztára (ez is arról árulkodik, hogy nem a csalin van a lényeg), hanem kukoricára. Nem volt nagy pélVegyes teríték, harcsával sejtjük. Ezek pedig a vízbe dőlt fák, akadok, bokorsorok-főleg az öreg fűzfák kusza gyökérzete - alatt találhatók, ahol az óvatos harik kiváló búvóhelyet találnak. Tapasztalatom szerint tehát a sikeres harcsafogás alfája és ómegája nem is annyira a csali, sőt, még csak nem is a napszak, hanem a hal vélhető tartózkodási helye. Köztudott, hogy a harcsa fészekőrző, de nem csak íváskor, egész évben megtartja kedvenc tanyáját, s jószerivel csak éjjelente vagy zavaros víznél mozdul ki ondány, mindössze 78 centisnek mértem, és vissza is engedtem azonnal. Attól kezdve azonban célzottan ejtegettem a szörnyű akadós elé a nagy egyeshorgon tekergőző gilisztacsokrot, és sikerült is több bajszost fognom, így jöttem rá fokozatosan a harcsahorgászat ízére. Ma már tudom, hogy a lényeg azon van, hogy megtaláljuk a harcsa otthonát. Persze, nyári éjszakákon azért a felszínen pocsoló kishal a nyerő, de ahol harcsa van, ott nagyon jó csali a nadály- vagy gilisztacsokor is. Az éhes ragadozó ugyanis mindenevő.
