Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-12 / 263. szám, kedd
i Í2 TÉMA FOCITIPP ■ 2013. NOVEMBER 12. www.ujszo.com Bevándorló családból származó futballisták a belga válogatottban: Vincent Kompanynak (Manchester City), Romelu Lukakunak (Everton) és Christian Bentekének (Aston Villa) kongói, Nacer Chadlinak (Tottenham) és Marouai Schalke, HSV, Duisburg), s a katari labdarúgó-szövetség egymillió dollárt ajánlott neki, ha a Közel- Keletre költözik, és felveszi az állampolgárságot. „Az ilyesmi ellentétes a játék szellemével” - nyilatkozta akkoriban az Aílton-ügyről Sepp Blatter, a FIFA elnöke. A katari offenzívát megfékezendő változtattak az előírásokon, s már nem két évet, hanem öt esztendőt kellett az adott országban töltenie valakinek, ha válogatott akart lenni. Ez persze nem tántorította el a katariakat, azonnal alkalmazkodtak a FIFA új követelményeihez, s nem a felnőtt játékosokat, hanem az utánpódáskorúakat kezdték Katarba csábítani, hogy mire felnőnek, minden akadály elháruljon szerepeltetésük elől. Létrehozták Mit mond a FIFA- szabáiyzat? Az a futballista, akinek egy vagy több állampolgársága van, eldöntheti, hogy melyik ország válogatottjában akar szerepelni. A futballista akkor választhat új válogatottat, ha tétmeccsen nem lépett pályára az előző ország felnőtt („A") válogatottjában, s ha teljesíti az alábbi feltételeket: a, A választott országban született. b, Biológiai anyja vagy biológiai apja a választott országban született. c, Nagyanyja vagy nagyapja a választott országban született. d, Megszakítás nélkül öt éve él a választott országban. Válogatottat akkor is válthat - s ez egy fontos kitétel ha saját akarata ellenére megfosztják eredeti állampolgárságától. Ebben az esetben kérvényezheti a FIFA-nál, hogy más ország válogatottjában szerepeljen, függetlenül attól, az előző ország válogatottjában játszott-e tétmeccset vagy sem. az Aspire nevű katari akadémiarendszert, amelynek a megfigyelői hálózata az egész világot szondázza, és tehetségekkel látja el a katari bajnokságot, hosszú távon pedig a katari A-válogatottat. 2011-ben például az Aspire akadémia csapata 5-1-re legyőzte a Manchester United U17-es együttesét az észak-írországi Milk Cup döntőjében. A katariak öt góljából hármat Ibrahima Drabe szerzett, egyet-egyet pedig Pape Babacar és Souleymane Kone - mindhárman Szenegálban születtek. A katari utánpódásrend- szer működését látva nem elkép- zelheteden, hogy a 2022-es, katari rendezésű labdarúgó-világbajnokságon a hazaiak olyan csapatot állítanak ki, amelyben egyeden katari születésű játékos sem lesz, annál is inkább, mivel már a jelenlegi katari keretben is találunk brazil, ghánai, szudáni, szenegáli, szaúd-arábiai, iraki, kuvaiti és uruguayi születésű futballistát. (Korábbi cikkünk a témában: Katar a kirakatban - egy kis ázsiai ország átrajzolná a világ fut- balltérképét; Új Szó/Focitipp, 2013. március 19.) Brazilok a nagyvilágban Természetesen nem Katar volt az egyeden ország, amely brazil labdazsonglőröket akart honosítani. A 2002-es világbajnokságon tunéziai mezben futballozott Francileudo Santos és Clayton, a szintén brazil származású védekező középpályás, Marcos Senna pedig 2006-ban kapta meg a spanyol állampolgárságot, s két évvel később már kulcsszerepet játszott a spanyol Ebgyőzelemben. A japán válogatottnak nemcsak a szövetségi kapitánya volt brazil (Zico), hanem néhány játékosa is: Wagner Lopes, Alex Santos és Rui Ramos. De említhetjük a Porto, a Barcelona és a Chelsea egykori középpályását, a brazil Decót is, aki Brazűiát elhagyva éveken át Portugáliában élt, s 2002-ben kapta meg az állampolgárságot. Amikor meghívót kapott a portugál válogatottba, élénk vita alakult ki Deco identitásáról, még az aranylabdás Luis Figo sem értett egyet a szerepeltetésével. „Ha valaki kínainak született, akkor a kínai válogatottban kellene futballoznia” — vélte Figo. A bírálatokra Deco így váA magyar állampolgárságú Otigba Kenneth hiába teljesít jól a holland élvonalbeli Heerenveen csapatában, Egervári Sándor inkább az NBI-ből válogatott be hátvédeket a kulcsfontosságú vb-selejtezőkre. A képen Otigba és Jjá edzője, a három- ajj» szoros aranylabdás Ar Marco van Basten, m Otigba, a nigériai magyar A holland élvonal legutóbbi fordulójában a Fleerenveen 5-2-re legyőzte a Waalwijk csapatát, s a hazaiak első gólját a magyar állampolgárságú Otigba Kenneth szerezte. A 21 éves középhátvéd Nigériában született, s családjával együtt gyerekkorában érkezett Magyarországra, ahol az U14-es válogatottól kezdve minden korosztályos csapatban szerepelt, s az U17-es magyar válogatottban a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. Otigbát a Liverpool is hívta, ő azonban az angol sztárklub tartalékcsapata helyett a biztos játéklehetőség mellett döntött, s így lett a Heerenveen futballistája, ahol Marco van Basten az edzője. Otigba az idei szezonban 12 holland bajnokin lépett pályára, s ezeken három gólt lőtt. A hírek szerint a magyar mellett a nigériai szövetség is figyeli őt. Nem Otigba lenne az első afrikai származású futballista a magyar címeres mezben: Thomas Sowunmi szintén Nigériában született, s a kétezres években 10-szer szerepelt a magyar válogatottban. laszolt: „Brazíliában születtem, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy most már portugál vagyok. De ez a második hazám, és szeretem Portugáliát.” Végül 75-ször játszott a portugál válogatottban. Nem Deco volt az egyeden brazil, aki felvette a portugál állampolgárságot, az utóbbi években hasonlóan cselekedett Pepe (Real Madrid) és Liedson, a Sporting korábbi gólzsákja is. Brazil futballistát még a horvát válogatottban is találunk: Eduardo Da Silva (Sahtaf Donyeck) 16 évesen érkezett Horvátországba, 2002-ben kapta meg az állampolgárságot, 2004-ben debütált a válogatottban, és az európai futball szupertehetségének tartották, de ígéretesen induló karrierjét egy súlyos sérülés hátráltatta: az Arsenal játékosa volt, amikor a Birmingham City elleni meccsen kettős lábtörést szenvedett. Ma az ukrán Sahtar Donyeck játékosa, s a horvát válogatottban 59 mérkőzésen 29 gólt lőtt. A németek is honosítottak brazil futballistát: Cacau 19 évesen érkezett Németországba, 2009-ben kapta meg az állampolgárságot, egy évvel később pedig Budapesten gólt lőtt a magyar válogatottnak, s a Nationalelf tagja volt a 2010-es világbajnokságon is. Politikai menekültek Az Európába és Ázsiába szerződő brazil és afrikai futballisták zöme gazdasági menekültnek tekinthető, ők a munkalehetőség és a magasabb fizetés reményében váltottak országot. Adnan Januzaj és a koszovói albánok többsége viszont nem gazdasági, hanem elsősorban politikai menekült, aki a háborús helyzet miatt hagyta el hazáját. A háborús menekültek kategóriájába tartozik például Zlatan Ib- rahimovic is, a PSG svéd csatára a balkáni konfliktus miatt kivándorló bosnyák apa és horvát anya gyermekeként született Svédországban. Saido Berahino, a West Bromwich Albion támadója (aki idén ősszel csodálatos gólt lőtt az Old Traffordon a Manchester Unitednek) kilencévesen érkezett Angliába a polgárháború sújtotta Burundiból. Az Aston Villa legjobb játékosa Christian Benteke, aki tavaly 39 tétmeccsen 23 gólt lőtt a kiesés elől menekülő birminghami csapatban. Benteke a Kongói Demokratikus Köztársaság (korábbi nevén Zaire) fővárosában, Kinshasában született, és szüleivel együtt a Mobutu-rezsim elől menekült Belgiumba. 2010-ben debütált a belga válogatottban, amellyel kijutott a jövő évi brazíliai vébére. Ugyancsak a Kongói DK-ból érkezett Angliába Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers korábbi középpályása, aki az U 16-os angol válogatottól kezdve az U21 -esig j ütött, de tavaly márciusban szívrohamot kapott egy angol élvonalbeli mérkőzésen, s orvosai tanácsára kénytelen volt felhagyni a profi futballal. Victor Moses (Liverpool FC) szüleit meggyilkolták Nigériában, ő pedig 11 évesen politikai menekültjogot kapott Angliában; öt éven át az angol korosztályos válogatottakban szerepelt, dé felnőttként a nigériai válogatottat választotta, hasonló utat járt be korábban Shola Ameobi (Newcasde). A Benetton-csapat A francia szövetség « egykor arról volt ismert, hogy sikeresen beépítette a francia válogatottba a kettős állampolgárságú vagy külföldről származó játékosokat. Érdemes végignézni, hogy az 1998-ban világbajnoki aranyat nyerő - és sokszínűsége miatt Benetton-csapatnak nevezett - francia válogatott játékosai közül ki született külföldön vagy származott bevándorló családból: Bemard Lama (francia guayanai), Marcel Desailly (ghánai), Christian Karembeu (új-kaledóniai), Alain Boghossian (örmény), Ro- bertPires (portugál/spanyol), You- ri Djorkaeff (lengyel/örmény), Patrick Vieira (szenegáli), Zinedine Zidane (algériai), David Tre- zeguet (argentin); Liliam Thu- ram, Bemard Dioméde és Thierry Henry a karib-térségbeli Kis- Antillák szigetcsoportjának egyikén, Guadeloupén született, Bi- xente Lizarazu pedig baszk nemzetiségű volt.