Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-02 / 255. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 2. Szalon 21 Az angol úrinőből a közel-keleti kérdés elismert szakértője lett, akinek a véleményét korának befolyásos politikusai is gyakran kikérték Gertude Bell, a sivatagi rózsa Perzsiába turistaként érkezett, tudósként ma­radt és politikusként be­folyásolta az arab álla­mok jövőjét. Egy évszá­zaddal ezelőtt megál­modta Irakot - bár ab­ban biztosak lehetünk, hogy nem olyannak, amilyenné az ország mára vált. Ő volt Gert­rude Margaret Lawthian Bell - az angol nő, aki a szemerkélő eső helyett tűző napfényre, harso- góan zöld pázsit helyett forró homokra vágyott. VRABEC MÁRIA Gertrude vagyonos család­ban látta meg a napvilágot 1868. július 14-én. Nagyapja, Isaac Bell alapította 1844-ben a bányákat és vasfeldolgozó üzemeket is birtokló, több mint 60 ezer embert foglalkoztató Bell Brothers társaságot. A csa­ládban azonban nem csak az anyagi javak gyarapítását tar­tották fontosnak, nagy figyel­met fordítottak a tudományok művelésére, a politikai karrier­re és különböző művészeti ágak támogatására is. Túl művelt volt ahhoz, hogy férjhez menjen A Bell-házban gyakran meg­fordultak a kor jeles természet- tudósai, filozófusai és diploma­tái - ilyen közegben pedig nem tűnt túl nagy merészségnek, hogy a fiatal Gertrude az oxfor­di egyetemre jelentkezett. Élet­rajzírója, Janet Wallach szerint nem mintha annyira emanci­pált és becsvágyó lett volna, egyszerűen a tudásvágy és a kí­váncsiság hajtotta, miközben a lelke mélyén ő is családra és biz­tonságra vágyott. Talán a bol­dogság keresése űzte őt egyre veszélyesebb utakra, és nem engedte megállapodni akkor sem, amikor már elismert felfe­dezőként, sikeres íróként és be­folyásos diplomataként tartot­ták számon. Oxfordban kiemelkedő ered­ménnyel végzett a fiatal new- castle-i lány, messze lekörözve férfi évfolyamtársait, s való­színűleg ez a nőknél akkor még igencsak szokatlan műveltség és önállóság nehezítette meg számára a párválasztást is. En­gedelmesen részt vett ugyan a felsőbb körök társasági esemé­nyein, de a kegyeiért versengő jómódú ifjak között egyszerűen nem talált magának szellemi társat. így, amikor betöltötte a 24. életévét, és az akkori szoká­sok szerint már vénlánynak számított, a családja saját kí­vánságára hosszabb utazásra küldte Perzsiába. Ez az út hatá­rozta meg Gertrude egész to­vábbi életét - szakmai és ma­gánéleti szempontból egyaránt, hiszen ekkor ejtette rabul a va­rázslatos Kelet, és itt ismerte meg nagy szerelmét, Henry Ca- dogantis. Porcelán étkészlet és felfújható fürdőkád Teheránban a brit nagykövet rezidenciáján szállt meg. Idejét először a perzsa nyelv tanulásá­val töltötte, majd a követségi titkárral, Henry Cadogannel egyre gyakrabban kirándult olyan településekre, ahol fehér ember addig még nem járt. Az arabok először bizalmatlanul fogadták az úri hölgyet, aki a si­vatagba is porcelán étkészletet és felfújható gumi fürdőkádat vitt magával, de tisztelték a bá­torságát, és látva, milyen kitar­tóan érdeklődik az életmódjuk iránt, hamar meg is kedvelték. Gertrude ebben az időszakban fordította le Háfiz perzsa költő verseit angol nyelvre, a The Ti­mes sorozatban közölte közel­Gertrude Bell (1868-1926) Arábiái Lawrence-szel a brit hírszerzésnek dolgozott keleti riportjait, megjelent első könyve, az Amurath to Amu- rath, amely úti beszámolókat tartalmaz, és a sikeres nő végre boldog is volt, mert Henry Ca- dogan viszonozta szerelmét. Házasságkötésükhöz azonban Gertrude módos családja a vő­legény nincstelensége miatt nem járult hozzá. A viktoriánus erkölcsök szerint nevelt fiatal nő nehezen tudta elképzelni, hogy csak úgy együtt éljen vala­kivel, de vívódásaira az élet adott tragikus választ: a szere­tett férfi 1893 nyarán autóbal­esetben meghalt. A gyász ellenszereként Gert­rude ismét a munkába és az utazásba vetette magát - Perzsa életképek címmel jelentette meg a Henry Cadogannel átélt élményeit, arabul tanult, he­gyet mászott, majd úgy döntött, hogy hazamegy Angliába és ar­cheológiát fog tanulni. Már ré­gészként tért vissza Mezopotá­miába, majd a mai Szíria, Liba­non, Izrael és Irak területére, ahol ásatásokat végzett. Napló­iban nemcsak munkájáról szá­molt be aprólékosan, hanem az ottani szokásokról és arról is, hogy a kiszámítható, rideg an­golokkal szemben az arabokat lobbanékony, titokzatos embe­reknek tartja, és épp ezért vonz­zák őt annyira, hogy újra meg újra visszatér közéjük. Számos észrevétele máig időszerű, és sokat segíthet az arab gondol­kodásmód megértésében a mai utazóknak is. Gertrude Bell a saját tapasz­talatai alapján írta le, hogy az egyetlen törvény, amely az arab világban érvényes, a sivatag törvénye. Azt mondja, hogy aki­ről nem tudod, a barátod-e, az az ellenséged, hiszen néhány­szor ő is. klánok fogságába esett, és csak talpraesettségének kö­szönhetően szabadult. Az angol szalonokban nevelkedett úrinő Gertrude Bell ásatása Maden$ehri mellett (Törökország) 1907-ben Gertrude Bell (bal szélen) az egyetlen nő volt az 1921-es kairói konferencián (Képarchívum) már a múlt század elején rájött arra, amivel az arab országok­nak hadat üzenő nyugati politi­kusok ma sem számolnak: az iszlám ereje abban rejlik, hogy követőinek nincs nemzeti ön­tudatuk, a vallás mindennél erősebb kapocs. Az arab monarchia megálmodója Törökországban ismerkedett meg második nagy szerelmével, Dick Doughty Wylie ezredessel - a nős férfi és az akkor már minden konvencióra fittyet há­nyó tudósnő románca nyolc évig tartott, és csak az ezredes halála vetett véget a viszony­nak. Wylie ezredes a gallipoli ütközetben esett el 1915-ben. Gertrude ekkor már elismert szaktekintélynek számított, tu­dományos eredményeit rend­szeresen publikálta a Revue Ar- chéologique című folyóiratban, 1906-ban megjelent The Desert and the Soun című könyve, és az arab világgal kapcsolatban egy­re gyakrabban kérték ki a véle­ményét politikusok is. Baráti köréhez tartozott Arábiái Law­rence, Lloyd George és Winston Churchill - nem véletlen tehát, hogy amikor a brit hírszerzés létrehozta a Kairói Arab Irodát, Gertrude Bellt is együttműkö­désre kérték fel. Itt dolgozott Arábiái Lawrence is, de kapcso­latuk nem volt felhőtlen - Gert­rude talán nála is jobb szakem­bernek bizonyult. Amikor 1917-ben a brit had­sereg kiűzte a törököket Bag­dadból, Nagy-Britannia komoly dilemma előtt állt: támogassa a kicsi arab államok megalakulá­sát vagy ne? Gertrude Belinek meggyőződése volt, hogy a brit érdekeknek leginkább egy önál­ló arab monarchia felelne meg, és az 1921-es kairói konferenci­án, amelyen 39 férfi között egyetlen nőként vett részt, sike­rült is meggyőznie a többi kül­döttet. így jött létre Irak három volt török provinciából (Bag­dadból, Bászrából és Moszul- ból) - és egy angol hölgy akara­tából. A trónra, ugyancsak Gert­rude Bell elképzelése szerint, I. Fejszál király került - az ural­kodó később gyakran vendégül látta, barátjának fogadta az an­gol ladyt. Gertrude segített az iraki közigazgatás megszerve­zésében, és létrehozta a bagda­di régészeti múzeumot. Már- már úgy tűnt, az örökké nyugta­lan világutazó megállapodott, de a sors másként akarta: Fej­szál király a népakaratnak en­gedve lazított brit kapcsolatain, és ezáltal Gertrude Bell befolyá­sa is csökkent. Egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdött, be­tegségek gyötörték, élete vége felé a depresszió is elhatalma­sodott rajta. Ötvennyolc éves korában, altatótúladagolás kö­vetkeztében halt meg - ma sem tudni, hogy öngyilkos lett-e, vagy csak túl fáradt volt ahhoz, hogy bármire figyelni tudjon. Mai mércével mérve is csodála­tosan gazdag, eseménydús éle­tet élt, mindenben Idemelke- dett kortársnői közül. Mégis, magányos és boldogtalan volt, mint a történelem nagyjai olyan gyakran. A 2007 óta bezárt színház teljesen megújult, hivatalosan november 7-én, a magyar opera napján nyílik meg ismét a közönség előtt Erkel-feszt az újra megnyíló dalszínházban ELŐZETES Budapest. Négynapos ünne­pi programsorozattal nyűik meg hivatalosan november 7-én, Erkel Ferenc születésének évfordulóján az 1,7 milliárd fo­rintból felújított Erkel Színház. November 7. a magyar opera napja is, így a gálaesten magyar operákból csendülnek fel rész­letek. Az ünnepi műsor előtt mutatják be M. Tóth Géza A magyar operajátszás története című félórás filmjét. A Népope­rától az Erkel Színházig címmel a gálaest előtt kiállítás is nyűik az előcsarnokban. Az esti hang­verseny első felében Erkel mű­vei szólalnak meg, a második rész Kodály-dallamokkal indul. Másnap Ákos a Karcolatok című zenei anyag turnéjának „nuűadik” koncertjét adja az új­jávarázsolt Erkel Színházban. November 9-én Bartók operá­ját, A kékszakállú herceg várát és Vajda János egyfelvonásosát, a Mario és a varázslót játsszák. A két opera férfi főszerepét - a Vajda-műben Cipoűát, Bartók alkotásában a Kékszakállú her­ceget - Bretz Gábor énekli, Ju­dit Mester Viktória lesz. November 10-én Árnyalatok címmel táncest látható. Soly­mosi Tamás balettigazgató azt hangsúlyozta: szeretné, hogy minden tánctársulat, minden stílus otthonosan érezze magát az Erkel Színházban. Az alka­lomra szerkesztett műsorban nemcsak a Magyar Táncművé­szeti Főiskola néptánc tagoza­tának növendékei, hanem a Háry-előadásokban már sikert aratott Honvéd Együttes mű­vészei is fellépnek. Uj színt kép­visel a programban Budai Lász­ló tangótáncos produkciója. A fesztivál kezdetére teljesen megújul a 2007 óta bezárt szín­ház. Áz átalakítások jelentős ré­sze a színfalak mögött történt, megújultak az öltözők, a szociá­lis terek. Korszerűsítették a színpad műszaki berendezéseit. Az épület gépészeti rendszerei­nek számottevő része is meg­újulhatott. A közönség új arcu­latú auditóriumba lép be, mely­nek építése során az építészek arra törekedtek, hogy a rendkí­vül jó akusztikai adottságok ne változzanak. A nézőtér korsze­rű szellőzőrendszert kapott. A széksorok kényelmesebb kiala­kításával a nézőszám 1935-ről 1819-re csökkent, az Erkel azonban így is a legtöbb nézőt befogadó magyarországi szín­házépület. (MTI) A széksorok kényelmesebb kialakításával a nézőszám 1935-ről 1819-re csökkent, az Erkel azonban így is a legtöbb nézőt befoga­dó magyarországi színházépület (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents