Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-02 / 255. szám, szombat
22 Szalon ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 2. www.ujszo.com Az Allegro Barbaro visszhangja A párizsi Musée d'Orsay Allegro Barbaro című kiállításáról ír a New York Times: a budapesti Szépművészeti Múzeummal együttműködésben rendezett tárlat Bartók Béla és a magyar modernizmus művészetét tekinti át 90 festményen, 15 grafikán, több mint 50 fotón, zenei és irodalmi dokumentumon keresztül. A cikkben nyilatkozik Claire Bernardi, a Musée d'Orsay főmuzeológusa, francia művészettörténész, a tárlat egyik kurátora, aki azt emeli ki: a zene és a képzőművészet ilyen szerves összekapcsolása új terület a művészeti múzeum számára, zenei témájú sorozatában korábban Gustav Mahler és Claude Debussy került terítékre, ám azokon a tárlatokon a látogatók csupán egyetlen helyen tudtak zenét hallgatni, míg a mostani kiállításon számos Bartók-műben - atonális, disszonáns és nem utolsó sorban hangos szerzeményben - merülhetnek el. A 2014. január 5-éig látogatható kiállításhoz számos magyar vonatkozású kísérőprogram társul. (MTI) ZENEBONA Az idő diadalmenete CSEHY ZOLTÁN Harrison Birtwistle, az angol zene mitográfusa: egyszerre mítoszértelmező és mítoszromboló. Nem ismeri az egységben, sértetlenül létező történetmesélést, számára csakis variánsok tömkelegé létezik. Neoklasszicista vonzalma és a görög tragédiák rituális világát idéző gesztusrendszere, valamint váratlanul feltörő szatirikus humora már önmagában véve is figyelemreméltó színt jelent a kortárs zenei palettán. Punch és Judy című báboperája például egy hagyományos angol gyerekdarabból alkotja meg az agresszió és az erőszak megdöbbentő tablóját. Az Orpheusz maszkjaiban a címszereplő három alakban jelenik meg, az ember, a hős és a mítosz meg- személyesítőjeként, s három alakot is ölt: egy énekes, egy táncos és egy pantomimművész szerepét veszi magára. A megsokszorozás mellett gyakorta él a radikális eklektika eszközeivel: Második Mrs. Kong című operájában Orpheusz mellett allegorikus nők társaságában felbukkan egy filmproducer, sót maga King Kong is. A Decca lemezkiadó 50 szerző - 50 kulcsfontosságú huszadik századi mű sorozatában jelent meg The Triumph of Time (Az idő diadalmenete) című szimfonikus költeménye, mely lényegében egy hatalmas hangzó vizuális tabló. A zeneművet idősebb Pieter Brueghel fametszete ihlette: a Halál és az Idő allegorikus szembesülésének zenei formát adó alkotás a szopránszaxofon és az angolkürt dominanciájára támaszkodik. A kép zenei el- beszélhetósége mindenképpen nagy kihívást jelent a zenei hagyomány szempontjából is, hiszen a komponista barokk zenei allegóriák precízen kidolgozott rendszereivel is polemizálni kényszerül. Birtwistle épp e művével számított valóságos lázadónak a maga idejében (1972). A zene mindvégig képes működtetni a képiség varázsát: folyamatosan előkerül egy-egy új, váratlan színhatás vagy kontraszt. A CD még két jelentős Birtwistle-művet tartalmaz: a Pierre Boulez- nak dedikált Earth Dances minden elvontsága ellenére a klasszikus zenei rituálék misztifikáló auráját vonja maga köré, ugyanakkor a Föld geológiai és történeti rétegeit analizáló műként is értelmezhető, kivált, hogy a mű jól elkülöníthetően hat zenei rétegből építkezik. Az alkotást 1986-os bemutatóján Eötvös Péter vezényelte. A Panic című darab elképesztően radikális: a kakofóniának ható zenei káosz megszelídítésének lehetőségeivel eljátszó művet a zeneszerző dithürambosznak nevezte, és az antik Dionüszosz-kultuszTHE TRIUMPH < QF TIME nak rendelte alá. A pánik szó Pán isten nevére utal, aki a darabban hangzó testet ölt, s akiben a zenekar és a szopránszaxofonnal társult ötösök konfliktusa lejátszódik. Birtwistle zenéje komoly hagyományokra vonatkoztatva nyeri el többletjelentéseit: szépsége a párbeszéd szépsége, ereje pedig a hagyománynyal való szembenézés bátorságáé. A CD előadói a kortárs zene legkiválóbb ismerői közé tartoznak: a BBC szimfonikus zenekara és az Ensemble Modem Orchestra Pierre Boulez és Andrew Davis vezényletével szólal meg, de hallható John Harle szaxofonművész és Paul Clarvis ütősvirtuóz is. (Harrison Birtwistle: The Triumph of Time. Decca, London, 2012.) MEDIATER Dr. Jekyll jóslata Ha feltennénk a kérdést, melyik a 19. század legfontosabb szövegkorpusza, válaszunk nagyban függne attól, hogy mely vonatkozási rendszernek vagy kulturális mintázatnak keressük az előzményeit. Stephen King például - a horrorhagyomány felől olvasva - Danse Macabre című könyvében azt írja, hogy a 19. század három legfontosabb műve a Frankenstein, a Drakula és a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete. H. NAGY PÉTER A horrorkirálynak bizonyos szempontból igaza van, hiszen ez a három alkotás a popkultúra számos területére - így a rémtörténet-hagyományba is - behatolt, hatásuk szinte felmérhetetlenül (az expresszionista filmtől kezdve Lady Gaga vi- deoklipjeiig). De váltsunk hagyományt. Bényei Tamás Rejtélyes rend című monográfiája a krimi és az anti-detektívtörténet viszonyát elemezve arra a következtetésre jut, hogy a 19. század legfontosabb szövege a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, mégpedig azért, mert a posztmodern látásmódot messze megelőzve „a klasszikus detektívtör- ténet szerkezetét és logikáját ütközteti egy, a klasszikus detektív (történet) számára megoldhatatlan rejtéllyel, másrészt a detektívtörténetet az általában vett olvasás ellentmondásosságának és befejezhetetlenségének allegorizálására használja”. A kiváló irodalomtörténész emellett az egyik lábjegyzetben idéz a Stevenson-műből egy olyan részletet, amely szerinte az ember szétszóródottságának, sokszorosságának posztmodem felismeréséhez vezet. A részlet - hosszabban idézve - a következő: „Es úgy esett, hogy tudományos kutatásaim, melyek misztikus és transzcendentális irányban haladtak, világosságot derítettek a tagjaim között dúló örökös háború e tudatosságára. És így mindennap, értelmem mindkét oldaláról az erkölcsiről és a szellemiről mindinkább közeledtem ahhoz az igazsághoz, melynek részleges fölfedezése olyan rettenetes hajótörésbe vitt;- hogy az ember igazában nem egy, hanem kettő. Kettő, mondom, mert tudomásom nem halad túl ezen a ponton. Következnekmajd mások? Mások, akik túlszárnyalnak engem; és megkockáztatom azt a feltevést, hogy az embert végül mint különféle, egymástól elütő, független lények közösségét fogják megismerni.” (Benedek Marcell fordítása) Jekyll jóslatértékű megállapítása egészen egyszerűen hajmeresztő. Korunk posztstrukturalista szubjektumképe mellett ugyanis megelőlegez valami mást is, aminek a megértéséhez először a természettudományhoz kell fordulnunk, két irányba tájékozódva. Egyfelől a biológiában fontos felfedezés volt, hogy sejtjeink valójában soksok ősi élőlény leszármazási vonalait őrzik. „Ma már nem vitatott -írja Lynn Margulis Az együttélés bolygója című könyvében-, hogy az állati és növényi sejtek szimbiózis útján keletkeztek. Amolekuláris biológia, beleértve a géntérképezést, sejtszim- biózis-elméletemnek ezt a szemléletét igazolj a. Anövényi és állati sejtekbe történő állandó baktériumbeépülés plasztiszok és mitokondriumok formájában része »sorozatos endoszimbiózis teóriámnak« (SET), amely ma már egyes középiskolai tankönyvekben is szerepel.” Innen nézve az ember valójában nem más, mint többmilliárdnyi parányi élőlény közössége, ezek az apróságok nem csak a beleinket és a szempilláinkat árasztják el, de minden egyes sejtünkben jelen vannak az ősi szervezetek leszármazottai, amelyek szimbiózisba léptek a sejtjeink őseivel. Jekyllnek igaza volt. Másfelől a fizikában beköszöntött a nanotechnológia korszaka. Richard Feynman híres, Lenn bőven van hely című előadása óta - amely a miniatürizálás jövőjéről szólt - elkezdődött egy új mérettartomány meghódítása. A nanotechnológia korunk egyik legdinamikusabban fejlődő iparága. „A nanotechnológia - írja Sánta Szilárd Mesterséges horizontok című remek könyvében - már jelenleg is megtalálható használati tárgyainkban: anapfény erejétől védelmet nyújtó kozmetikumok, a teniszütők és -labdák, az autókat borító festék, a talajcsempék legújabb kivitelezése mind a nanorészecskék felhasználásának eredményeként született. Michael Harvey, a Que- enslandi Egyetem tudósa pedig olyan védőréteget állított elő, amely megakadályozza a tükrök és üvegfelületek párásodását. Hosszasan lehetne sorolni a példákat, hogy hol is bukkannak fel a nanotechnológián alapuló találmányok a környezetünkben, de ez a pár kiragadott példa is jól érzékelteti, hogy a mindennapjaink részévé váltak. ” A miniatürizálás által nyitott perspektíA vér tehát önálló életre kel, s a folyamat következtében a szereplők sok-sok apró lény galaxisaivá változnak át. vából eljátszhatunk a gondolattal, hogy mi történne, ha szervetlen anyagok és szerves molekulák összeépítésével létrehozott nanorobotokkal lehetővé válna például a genetikai állomány átépítése. Vagy képzeljük el azt, hogy az embert ellepnék a mikrók, betársulnának az életfolyamatok szabályozásába. Jekyllnek ez esetben is igaza lenne. Az idézett biológiai látásmód és fizikai forradalom számos remekművet ihletett, melyek közül érdemes kiemelnünk néhányat. Greg Bear A vér zenéje című regénye arra épül, hogy olyan, genetikailag módosított limfociták támadják meg az emberiséget, melyek értelmes vírusokként szaporodnak és terjednek. A molekulák komplex mikroorganizmussá állnak ösz- sze, melynek saját viselkedése, szociális rendszere és napirendje van. A fertőzés során ezek a lények átépítik a gazdatestet és kommunikálnak vele. A járvány eltörli az individualitást, majd kaput nyit egyfajta poszthumán rendnek. A vér tehát önálló életre kel, s a folyamat következtében a szereplők sok-sok apró lény galaxisaivá változnak át. Joan Slonczewski Génszimfónia és Agypestis című regényeiben a Prokarion baktériumhoz hasonló intelligens szervezetei (a mikrozooidok) képesek szimbiózisba lépni az emberekkel, kolonizálják az emberi agyakat. Neal Stephenson Gyémántkor című regényének már a címe a nanotechnológia korát jelöli. Illetve az emberi lények által befogadott nanók témája olyan művekben is megjelenik, mint Greg Egan Diaszpóra vagy Lauren Beukes Moxy- land című regénye, és a sor hosszan folytatható. Ha tehát - jelen pillanatban - engem kérdeznének, hogy a popkultúra szempontjából melyik a 19. század legfontosabb szövege, akkor a fentiek alapján a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetére szavaznék. Azt eddig is tudatosítottuk, hogy az önmagán kísérletező doktor esete sok-sok krimit és átváltozásra épülő történetet ihletett, de hogy megelőlegezte a 20. század végi hard science-fiction és nanofikció emberképét, azt nagyon kevesen sejtették. Márpedig Stevenson 1886-ban írt mesterműve éppen ezt mutatja. SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com Az ember igazában nem egy, hanem kettő
