Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-02 / 255. szám, szombat
SZALON 2013. november 2., szombat 7. évfolyam, 44. szám 75 éve született meg az első bécsi döntés: a békés úton végrehajtott határrevízió a legjobb megoldásnak tűnt a szlovákiai magyarok számára Történelmi leckék - a ’38-as fejezet Egy emlékezetes pillanat 1938-ból: megérkezik Ipolyságra a Magyar Királyi Honvédség kerékpáros alakulata (Képarchívum) Az első bécsi döntés története a szlovák és a magyar köztudatban két különböző, egymást kizáró, egymással feleselő történet. A szlovákban elsősorban a bécsi döntés után elszenvedett sérelmek története, a magyarban a boldog hazatérésé. Mindkettő valós tényeken alapuló, igaz történet. SIMON ATTILA Jogosak a szlovák érzések, hiszen a határváltozás az arbitrázsterületen élő szlovákokat nehéz helyzetbe hozta. Vagy el kellett hagyniuk addigi otthonukat, s jó, ha a legszükségesebb holmijukat magukkal tudták vinni, vagy pedig ott maradtak egy olyan országban, amely amúgy sem volt demokratikus, nekik, szlovákoknak pedig még ezen felül is szűk- markúan mérte a jogokat. S jogos a magyarok érzése is, akiknek a döntés hazatérést jelentett az ezeréves hazába egy számukra idegen nyelvű és szellemiségű államból, ahova akaratuk ellenére kényszerültek. Ismét olyan országban élhettek, ahol a magyar a hivatalos nyelv, ahol az ünnepeken a magyar himnuszt játsszák, s ők szabadon énekelhetik. Hogyan értékeljük akkor az első bécsi döntést? Kár lenne tagadni, hogy a bécsi döntés a két fasiszta hatalom, Németország és Olaszország tevékeny közreműködésével született, s része volt annak a folyamatnak, amely ezen országok agresszív politikája miatt a második világháborúhoz vezetett. Ez volt az oka, hogy a későbbi győztesek már a háború idején annulálták a döntést. Azt is látni kell azonban, hogy az első bécsi döntés - a döntéshozók személyétől függetlenül - valós problémákra próbált megoldást adni, s az akkor meghúzott államhatár etnikai szempontból az eddigi legjobb megoldás volt a két nemzet különélésének rövid történetében. Nem tökéletes, attól messze volt, s az etnikai elvet amúgy sem lehet abszolutizálni. A történész természetesen a jelen perspektívájából tekint a múltra, ám hiba lenne, ha az egykori eseményeket nem az adott kor kontextusában értékelné. Ez a konkrét esetben egyebek között azt is jelenti, hogy amikor Érsekújvár, Rimaszombat vagy Léva Magyarországhoz csatolásáról beszélünk, vegyük figyelembe, hogy ezek a települések akkor még tényleg magyar identitásúak voltak. Ez magyarázza, hogy a döntő többségében magyar lakosságú területek elcsatolását a szlovák társadalom jó része is el tudta fogadni. Ahogy azt az akkor fiatal szlovák politikus, Pavol Čamogurský szavai jelzik: „Senkit közülünk nem rázott meg az olyan tisztán magyar járások elvesztése, mint amilyen Komárom, Dunaszerdahely vagy Tornaija volt.” Nem tudta viszont elfogadni a szlovák társadalom mindazt, ami az első bécsi döntés után történt: a szlovák nyelvű lakosság zaklatását, a tanítók, telepesek elűzését, azt az érzéketlen nemzetiségi politikát, amely a korabeli Magyar Királyságot jellemezte. Ezért is erősödött fel a háború éveiben a bécsi döntéssel szemA két Írás a Sme napilapban is megjelent. ben a két háború közötti magyar revíziós törekvésekre sok tekintetben hasonlító szlovák irredentizmus. A szlovákiai magyarok Trianonért nyújtott elégtételként élték meg az első bécsi döntést, amely az ő szempontjukból kétségkívül a legjobb alternatíva volt, amit az adott helyzet nyújthatott. Mert ha maradnak a régi államhatárok, a totalitárius államot építő Tiso-rezsim túszaivá válnak. Egy másik lehetőség az volt, amit Hitler sszorgalmazott, hogy Magyar- ország megtámadja Csehszlovákiát és háború árán foglalja el a Felvidéket. Mindezekhez képest a nagyhatalmi jóváhagyással (ne felejtsük el, hogy a nyugati hatalmak is támogatták ezt a megoldást) és békés úton végrehajtott határrevízió, amely nem mellékesen az etnikai elvet is sokkal inkább figyelembe vette, mint a trianoni döntés, az adott helyzetben a legjobb megoldásnak tűnt a szlovákiai magyarok számára. Az már más kérdés, hogy az egyre inkább a szélsőjobboldali eszmék befolyása alá került Magyarországon demokratikus jogaik szűkülését éppúgy át kellett élniük, mint ha Szlovákia állampolgárai maradtak volna. Az első bécsi döntés ugyan a kor Európájának adekvát válasza volt egy égető problémára, ám azok a körülmények, amelyek között megszületett, elsősorban a náci Németország szerepe a döntéshozatal folyamatában, eleve diszkreditálták a döntés mögött álló jogos érveket is. Mára a határmódosítások kora lejárt, más válaszaink vannak a nemzeti kisebbségek problémáira. Olyan megoldások, amelyek az Európai Unió demokráciára és toleranciára épülő szellemiségéből fakadnak, s amelyek elméletileg lehetővé teszik, hogy bármely nemzeti kisebbség teljes életet élhessen a határok módosítása nélkül is. Azt, hogy a gyakorlatban ez még nincs így, nem a jelzett eszmék érvénytelenségének, hanem sokkal inkább a közös múltban gyökerező mentális korlátoknak tudható be. Az első bécsi döntés még sokáig viták forrása marad, az egyetlen gyógyír az, ha megtanuljuk tolerálni mások véleményét. Attól ugyanis, hogy másként nézzük a múltat, még álmodhatunk közös jövőt. A szerző történész, a komáromi Selye János Egyetem tanszékvezetője NÉZŐPONT A sérelmek ma is elevenen élnek a társadalom emlékezetében MARTIN HETÉNYI Magyarország külpolitikáját a két vüágháború közötti időszakban az 1920-as trianoni békeszerződés revíziójára irányuló törekvés határozta meg. Budapest a revíziós program támogatásának reményében a 30-as évek végétől egyre egyértelműbben a náci Németország felé fordult. Területi követeléseit az anyaországnak a határon túlra került magyar közösségekkel szemben megnyilvánuló gondoskodásával indokolta. Az etnikai revíziót az integrációs revízió előszobájának tekintette, miközben céljai eléréséhez Csehszlovákia viszonylatában felhasználta a kisebbségi jogok megoldatlan kérdését is. Tekintettel Magyarország katonai gyengeségére, egyetlen lehetősége a szakaszos diplomáciai küzdelem maradt, melynek nyomásgyakorló akciókkal adott súlyt. Az új szlovák-magyar határvonalról döntőbíróként Németország és Olaszország határozott- az első bécsi döntés 1938. november 2-án született meg. Az ingadozó brit és francia diplomácia kihátrált az eljárásból, ami közvetve azt eredményezte, hogy a döntés nem széles nemzetközi konszenzus alapján jött létre. Az első bécsi döntést a négy nagyhatalom müncheni egyezménye és az eredménytelenül zárult kétoldalú komáromi tárgyalás előzte meg. Ahogy a müncheni egyezmény, úgy a bécsi döntés is nyílt agressziót jelentett egy szuverén állammal szemben. Az elszigetelődött csehszlovák kormány a rá neAz egymást követő magyar kormányok az etnikai kérdés igazságosabb rendezésére törekedve rossz lapra tettek. hezedő nyomás alatt mindkét diktátumot elfogadta. Formálisan az első bécsi döntés ugyan nemzetközi döntőbírósági eljárásnak minősült, ténylegesen azonban két totalitárius nagyhatalom fenyegetésére fogadták el. A deklarált etnikai elvet sem érvényesítette - tekintettel Szlovákia etnikai térképére, nem is érvényesíthette. Tucatjával kerültek a Horthy-féle Magyarországhoz többségében vagy tisztán szlovák és ruszin falvak. Hogy az etnikai elv nem a döntő érv volt, Budapest későbbi ambíciója is bizonyította, amikor Szlovákia teljes területét szerette volna a fennhatósága alá vonni. Ezt az igényt egyebek között azok a petíciók támasztották alá, amelyeket a Szlovákiában maradt magyar kisebbség politikai képviselői szerveztek, további települések Magyarországhoz csatolását követelve. A folyamatos konfliktusok és határsértések azt a benyomást voltak hivatottak kelteni, hogy az államhatár nem egyértelmű. A magyar hadsereg - Németország jóváhagyásával - az 1939. márciusi ún. kis háború után szerzett meg további területeket Szlovákiától. Az arbitrázs azonnal hatással volt Dél-Szlovákia lakóinak életére. Emberi kapcsolatok szakadtak meg, a rokonlátogatás a határon túl egyben szigorú ellenőrzést is jelentett. A délszlovákiai magyarok többsége a bécsi döntést a propaganda hatására örömmel fogadta, de az egyszerű emberek nem sejthették, hogy életük nem lesz könnyebb. A bécsi döntésről kialakult képet elsősorban az befolyásolta, mit kínált a magyar kormány a „visszacsatoltak- nak”. A hatóságok főleg a nem magyar lakosság jogait korlátozták. A hivatalos politika lépései a más etnikumú tanítókkal, diákokkal, hivatalnokokkal, földművesekkel vagy munkásokkal szemben közel sem nevezhetők emberségesnek. Az első hónapokban szlovák és cseh családok ezrei hagyták el az arbitrázsterületet. Egy részük az új hatalommal kapcsolatos aggodalmak miatt a spontán elvándorlást választotta, de kényszerű áttelepítések is történtek. Mindennaposak voltak a személyek és a tulajdon elleni erőszakos cselekmények, ezek csak a szlovák kormány válaszlépései hatására enyhültek. A déli területek elcsatolása nagyon érzékenyen érintette Szlovákiát. Elvesztette termő- területe 41 százalékát, gabonatermő területeit, vasútvonalainak és ipari potenciáljának számottevő részét. Az átadott területen romlottak a lakosság szociális és gazdasági körülményei. Magyarországnak gondjai voltak a mezőgazdasági termékek exportjával, emelkedtek az árak, nőtt a munkanélküliség. A „felszabadított” területet a magyar termékek felvevőpiacnak tekintették. A gazdasági nehézségeket az értelmiség is a saját bőrén tapasztalta, csökkent a tanítók, a hivatalnokok reálbére. Jelentős különbség mutatkozott a társadalombiztosítás, az egészségbiztosítás, a nyug- díjjáradékokrendszerében. Az első bécsi döntést a szlovák politikai elit egésze elutasította, úgy a ludákok, mint az ellenzékiek. A háború utáni Csehszlovákia sötét képet rajzolt a magyarok kollektív bűnösségéről, Szlovákia integritásának megbontásáról, ami a csehszlovák politika radikális megoldási tervét, a teljes magyar kisebbség üldöztetését volt hivatott legi- timizálni. A szlovákok történeti tudatában a bécsi döntés a magyarokról alkotott negatív kép egyik központi szimbólumává vált - nem utolsósorban a háború utáni propaganda miatt, amely feltépte a korábbi, trau- matizáló sebeket is. A sérelmek a mai szlovák társadalom emlékezetében is elevenen élnek. Az első bécsi döntésre nem elsősorban nemzetiségi ellentétek miatt került sör, hanem a hatalmi elitek katasztrofális döntéseinek a számlájára írható. Az egymást követő magyar kormányok az etnikai kérdés igazságosabb rendezésére törekedve rossz lapra tettek - de végső soron ugyanerre a lapra tettek a ludákok is a szlovák állam kikiáltásakor. A felelősség a döntés aktív résztvevőit, Magyarország, Németország és Olaszország akkori, öntudatos képviselőit terheli. Semmivel sem mentegethető a budapesti kormányzat toleranciája, amikor a radikálisoknak a nem magyar lakosság elleni barbár fellépéséről van szó. Ezekre az eseményekre olyan területen került sor, ahol két évtized alatt gyökeret eresztettek a pluralitás és a demokrácia alapelvei, annak ellenére, hogy az első Csehszlovák Köztársaságot au- toriter rezsimek fogták körül. Olyan térségről van szó, ahol a szlovákok és a magyarok évszázadokon át együttműködve éltek és alakították a sokarcú közös történelmet. A szerző történész, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója