Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-09 / 261. szám, szombat
SZALON 2013. november 9., szombat 7. évfolyam, 45. szám KOMÁROMI SZALON A Pered-ügy: a demokrácia és a magunk tükre Az elmúlt hetekben nagy médiavisszhangot kapott Pered-ügy és tanulságai, a Kétnyelvű Dél- Szlovákia mozgalom tevékenysége, tágabban véve pedig a demokrácia határai, a kisebbségi jogok, a kétnyelvűség és a polgári engedetlenség volt a témája a Komáromi Szalon legutóbbi rendezvényének. ÖSSZEFOGLALÓ A beszélgetést Kovács Balázs, a Diákhálózat alelnöke vezette, a kérdésekre Boldoghy Olivér, a Fontos vagy! mozgalom aktivistája, Kocur László, lapunk munkatársa, Szekeres Klaudia, a Kerékasztal Jogsegélyszolgálatának vezetője, valamint Darázs László peredi önkormányzati képviselő válaszolt. A szervezők előrebocsátották: mivel sem a község polgármestere, sem alpolgármestere nem fogadta el a meghívást, az egyébként „érdeklődő nézőként” érkezett képviselő vállalta, hogy megpróbálja tolmácsolni a peredi közhangulatot. A csütörtöki beszélgetős est első részében a Kétnyelvű Dél- Szlovákia mozgalom kifejezetten erre a célra összevágott 15 perces videóját nézhettük meg, mely felvillantotta a kétnyel- vűsítő akciók legfontosabb állomásait: a párkányi vasútállomáson lezajlott megafonos happeninget; a 63-as főúton, Dunaszerdahely közelében kihelyezett kétnyelvű irányjelző tábla rövid, alig 36 órás történetét; a romos ekeli vasútállomás kicsinosítását és kétnyelvűsí- tését; majd az eddig utolsó, nagy visszhangot keltett megmozdulást, amikor a mozgalom anonim aktivistái Pereden eltávolították a Tešedíkovo feliratú helységnévtáblákat, és helyettük az államnyelvi, hivatalos megjelölésnek kijáró formában is Pered feliratú táblát helyeztek ki. Hogy lett Peredből ügy? 2012 márciusában népszavazást tartottak Pereden, melynek eredménye azt tükrözte, hogy a lakosok többsége a település hivatalos, szlovák megnevezéseként visszakéri a község ősi - egyébként szláv eredetű - nevét. A szlovák kormány a közelmúltban hozott döntést a kérdésben, és antidemokratikus módon elutasította a kezdeményezést. A belügyminiszter érvelése szerint Szlovákiában hivatalos településnév csak szlovák lehet, ami legalábbis arra utal, hogy ha a vélt nemzeti érdek és a demokrácia ütközésbe kerül, a demokráciát zárójelbe lehet tenni. Válaszként a Kétnyelvű Dél-Szlo- vákia aktivistái kihelyezték a Pered táblát, a Tešedíkovo feliratúkat pedig elküldték Robert Kaliňák belügyminiszternek és Jana Dubovcová emberjogi biztosnak. A referendum ugyan Szlovákiában nem kötelező érvényű, Pered esete azonban felveti a kérdést: mihez lehet kezdeni, ha a törvények nem megfelelők, ha a jog határain belül mozgó lehetőségeket kimerítettük? A Kétnyelvű Dél-Szlovákia élt a polgári engedetlenség eszközével. Ami ezután Pereden történt - a közútkezelőket a polgármester értesítette az illegálisan kihelyezett táblákról, majd Jurás Gábor, a falu alpolgármestere a szlovák kereskedelmi televíziókban „vandalizmust” emlegetett -, az némiképpen kisiklatta a diskurzust. Kovács Balázs egyebek között ezzel vezette fel a beszélgetés központi témáját. Majd arra volt kíváncsi, az asztalnál helyet foglaló vendégek szerint mi az ügy általános tanulsága. Országos tanulságok Boldoghy Olivér úgy látja, a Pered-ügy alapvetően nem nyelvhasználati, nem kisebbségi kérdés, sokkal komolyabb problémát feszeget. ,A népszavazás szólhatott volna arról is, épüljön-e atomreaktor a faluban. Az a mód, ahogy a kormány elutasította a referendum eredményét, nyugtalanná kellene, hogy tegye egész Szlovákia lakosságát. A kormány ezzel azt üzente: legyen bármi a véleményetek, nem számít. Veszélyes precedens” - jegyezte meg Boldoghy. Kocur László szerint az ügynek egy pozitív vonzata, tanulsága mindenképpen van: a szlovákiai magyar közeg és a szlovák média is nevelhető. Bár az utóbbi két évben egymást érték a kétnyelvűsítő projektek, a szlovák sajtó sokáig ignorálta a témát, a peredi akcióval azonban a Kétnyelvű Dél-Szlovákia megtalálta a fősodorbeli szlovák médiát, a téma a televízión keresztül több millió néző nappalijába eljutott. Szekeres Klaudia tanulságként egyebek között azt emelte ki, hogy a demokrácia gyenge lábakon áll Szlovákiában, számos területen hiányos a jogi szabályozás. Ugyanakkor a Pe- red-ügy rámutatott: kisebbségi téma kapcsán össz-szlovákiai érdeklődést lehetett szítani, szlovák polgárok szimpátiáját is meg lehetett szerezni. Darázs László arról beszélt, hogyan élte meg a falu a váratlanul rászakadt hírnevet. Mint mondta, némileg tudathasadásos állapotba került az önkormányzat, hiszen magánemberként szimpatizálhatnak a Kétnyelvű Dél-Szlovákia akciójával, de azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy a törvényeket be kell tartani. A saját portánk előtt A beszélgetés során az a kérdés is felmerült, miért keltett a magyar közösségen belül is feszültséget a Kétnyelvű Dél- Szlovákia peredi fellépése. Valóban úgy látják-e a helyi lakosok, hogy a falu határában táblákkal trükköző aktivisták felesleges konfliktust gerjesztettek? Szekeres Klaudia szerint a peredi önkormányzat a kampányközeli helyzetben gyorsan és érzékenyen reagált, „a másik párt” akciójának tartotta a táblacserét. Az átlagemberek pedig kissé már sokallják a figyelmet. Kocur László arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártoknál egészen egyszerűen hiányzik a káderképzés, a vidéki polgármesterek nem tanulták meg a (média) kommunikáció alapvető szabályait, és nem tudnak megfelelően reagálni a szokatlan helyzetekre. Ezt erősítette meg Darázs László is, aki elmesélte, az ominózus „vandálozós” nyüatkozat tudomása szerint egy 20 perces beszélgetésből kivágott mondat volt, amelyben az alpolgármester a „támogatja-e az önkormányzat az ilyesfajta vandalizmust?” kérdésre adott választ. Boldoghy Olivér megjegyezte: nagy probléma, hogy a magyar közösségen belül is át vannak politizálva az ügyeink. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a szlovákiai magyar közösség megélhetési gondokkal küzdő, széles rétegei számára ma nem a nyelvhasználat jelenti a legégetőbb kérdést: ahogy a szlovákokat meg kell győzni, hogy a kétnyelvűség nem valamiféle irredenta igény, úgy a magyar közösség tudatát is türelmesen kell átformálni, (as) C LAPSZÉLEN Ha vékony szálak kötnek a tradícióhoz KERÉKGYÁRTÓ T. ISTVÁN Mára egyértelmű, hogy a magyar társadalomban nem egyik vagy másik hagyomány váít elutasította, sokkal inkább a szociális létviszonyok kötelező ereje csökkent. Valójában - ha sokat nem beszélünk is róla - a köznapi élet minden területén a társadalmi viszonyokhoz való igazodás egyre kevésbé irányadó. Egyre kevésbé irányadó a politikai cselekvésformákban, ahol olyan játékszabályok kezdenek érvényesülni, melyek joggal deviánsnak nevezhetők. Ugyanakkor furcsa kettősség mutatkozik: miközben a társadalom többsége végül is olyan szilárd támaszra, alapra vágyik, melyet többé-kevésbé a korábbi nemzedékek teremtettek meg, az is nyilvánvaló, hogy igazából a felvilágosodás óta újra meg újra feltörő ellenszenv tapasztalható némely tradíció iránt. Szintén szociológiai tény: a lázadás jelei állandósultak a valóságosan vagy puszta külsőségükben kötött életformákkal szemben. Korunk jellemző vonásának számít az emberi kapcsolatok legkülönbözőbb területein tapasztalható elégedetlenség. Ez többnyire a társas viszonyok formátlanságából ered, és esetenként felkelti a vágyat az áthagyományozott életformák iránt. Főként azért, mert nélkülük fontossá vált értéktartalmak is szétesnek. Ám ettől függetlenül érvényes kérdés marad, mi indokolja a bizonytalanság rögzülését a szervesnek tekinthető nemzeti hagyományok elfogadása iránt. Bár igaz, hogy manapság a lassú vagy a szerves szociális építkezés esélyei gyengébbnek tűnnek, mint valaha, mégis megállapíthatjuk, hogy nemcsak a válsággal és elhúzódó hatásával kell számolnunk, hanem egyre több kézzelfoghatójel utal a krízisből való kikapaszkodásra is. Hiszen ha vékony szállal kötődünk is az államszocializmus szokás- rendszeréhez, egyre több és több gazdasági területen érzékeljük a változásokat. Csak hosszú távon érdemes morálisan és kulturálisan építkezni, szociális alternatívákat keresni. Csakis olyan gazdasági és szociális bázis keresésébe Amit ma tradíciónak nevezünk, annak eredeti alakja jóval több a „társadalmi realitások mitikus megélésénél". foghatunk, amely globalizálódó világunkban - az országhatárokon belül - megvalósítható és végigvihető cél. Kivált egy olyan - a külső gazdasági hatásoknak kitett - országban, mint Magyarország. Főleg azért, mert amit ma tradíciónak nevezünk, annak eredeti alakja jóval több a „társadalmi realitások mitikus megélésénél”. Az állampolgárok hagyományfelfogásában nem abban rejlik az eredendő különbség, hogy egyesek valamilyen morális értékeket vallanak, mások pedig nem: a valódi különbség a humánus értéktartalmak követésében vagy elutasításában ragadható meg. Sokan hajlandók - a rációt követve - másokkal megegyezni, mások semmilyen kompromisszumra nem hajlandók. Vagyis számukra a megegyezés semmilyen alku tárgya nem lehet. Annak ellenére sem, ha ez a szemlélet az államszocializmus mára meghaladott törzsi viselkedésmód - jához vezethet. Miközben szintén elfogadható igazság, hogy a rendelkezésre álló kulturális eszközök sokszor hatékonyan képesek rávenni az állampolgárokat a bevett és rögzült csoportnormák feltétlen követésére. Ez a szociokulturá- lis helyzet azért elfogadhatatlan, mert könnyűszerrel eljuthatunk egyik-másik társadalmi csoport felsőbbrendűségének hangoztatásához. A szerző magyarországi szociológus Boldoghy Olivér, Kocur László, Kovács Balázs, Szekeres Klaudia és Darázs László a Révben
