Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-16 / 241. szám, szerda
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 16. www.ujszo.com Klasszikus és digitális technikával is vetítenek Százéves a Mladosť mozi Czajlik József: „A kultúra mint érték - ez az elcsépelt közhely egyszerre valósággá vált" Magyar évad a Tháliában „Most a színház belső rétegeit rendezem: a struktúrát, a közlekedésmódot, az eljárásrendet, a filozófiát..." (Demecs Péter felvétele) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A belváros egyetlen megmaradt „régimódi” mozija, a Mladosť százéves fennállását ünnepli. Olyan filmszínházak tűntek el mellőle, mint a Slovan, a Praha vagy a Pohraničník. Ahogy a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, az utóbbiaknak nem volt olyan hagyományuk, mint a Mla- dostnak, amely a „mozizás szabad szigetét” képviselte abban a korban is, amikor cenzúra korlátozta a filmterjesztést. Bár a Mladostba is csak azokat a filmeket engedték be, amelyeket jóváhagyott a hírhedt válogatóbizottság, ám közülük itt kizárólag a filmtörténet legértékesebb műveit vetítették. Ezt a világ filmarchívumából szakmai hozzáértéssel válogató Filmotéka- és Filmklub-vetítésekkel biztosították. Ezek a haladó szellemiséget képviselő állandó filmblokkok azért tudtak a 80-as években működni, mert szakmai bevezetőt fűztek a filmekhez, s ezt a fajta prezentációt lehetett azzal magyarázni, hogy az elismert rendezők munkáit - köztük Fellini Amarcordját vagy Pasolini Máté evangéliumát - „nevelési ÚJ SZÓ-HÍR Sotnorja. A második világháború és a szlovákiai magyarok címmel rendez szakmai konferenciát holnap a Fórum Kisebbségkutató Intézet somor- jai székházában. Az első bécsi döntés által Magyarországhoz csatolt terület második világháború alatti sorsát, az itt élők szerepét a háborúban meglehetősen mostohán kezeli a szlovákiai és a magyar- országi történettudomány. Az egyik fél azért nem foglalkozik vele, mert ez a terület Magyar- országhoz tartozott, a másik fél azért, mert később újra Szlovákia része lett. Az áldozatok, a háborús hősök, a hadifoglyok, a leventék sorsa minden települést és szinte minden családot érintett. A Fórum kutatása ezt próbálja felmérni dokumentumokra, fotókra, a korabeli sajtóra és más forrásokra alapozcélzattal” mutatják be. (Csak a filmcímekre kellett kínosan ügyelni: például, hogy a nagy októberi forradalom ünnepén ne legyen műsoron a Vémász.) A száz év alatt a mozi többször nevet váltott. 1905. szeptember 5-e jelentős dátum a pozsonyi mozizás történetében: ezen a napon vetítettek először nem vándormozi jelleggel a Zöldfa Szállóban. Ez a - 200 férőhelyes - Elektro Bioskop nevet viselő mozi volt a város első állandó székhelyű filmszínháza. 1913 októberében aztán átköltözött a mai Mladosť épületébe. A 30-as években Welt- spiegelre keresztelték, 1948 februárja után pedig a Sztálingrád nevet viselte. 2000-ben felújították, elvégezték a belső tér teljes rekonstrukcióját, kicserélték a székeket, melyekbe tolmácskészüléket építettek be, valamint Dolby Stereo rendszerrel látták el. Idén áprilisban megtörtént a digitalizálás. Ma ez az egyetlen olyan hazai mozi, amely a klasszikus és a digitális a vetítéstechnikákkal -16 mm-es, 35 mm-es vetítőgép, DVD, Blue ray vetítéstechnika, valamint a legújabb, a DCI projektor - is üzemelni képes, (tébé) va. Ennek a munkának a nyitó- konferenciájára kerül sor So- morján. A délelőtti blokkot Simon Attila Háború - front - hátország című előadása nyitja. B. Stenge Csaba a magyar casus belliről, Kassa 1941. június 26-ai bombázásáról beszél. Szabó Péter a Don-kanyarról ad elő, különös tekintettel a felvidéki honvédalakulatok részvételére a keleti hadszíntéren. Kőrös Zoltán felvidéki honvédek, leventék, hadifoglyok történeteit ismerteti. Žákovič László a Garant menti hadimúzeumot mutatja be. Il- lésfalvi Péter a magyar hegyicsapatoknak a jelenlegi Szlovákia területén folytatott harcairól beszél. Bukovszky László a hadműveleti kiürítés következményeit ismerteti a visszacsatolt területeken. L. Juhász Ilona a második világháború dél-szlovákiai emlékjeleit veszi számba, (as) A tavalyi francia válogatás után idén magyar évadot kínál a nézőknek a kassai Thália. Ahogy mondani szokás: a legészakibb magyar színház igazgatója, Czajlik József volt a vendégünk az Új Szó Stúdióban. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett, rövidített változatát közöljük. LAKATOS KRISZTINA A tavalyi francia évad az Európa kulturális fővárosa Kassa 2013 projekthez kapcsolódott. Jelentett ez plusz lehetőségeket, megmutatkozást a színház számára is? Sokat tettünk azért - Magyar- ország kassai főkonzulátusával karöltve -, hogy a magyar kultúrát Kassán megmutassuk. Rengeteg programot fogadtunk és fogadunk be. Azok a stratégiai programok, amelyekre eredetileg pályáztunk, nem kaptak támogatást, nem kerültek be a 2013-as kassai főrendezvények sorába. Mi ennek ellenére folytatjuk a saját kulturális évadunkat. Tulajdonképpen a saját kulturális fővárosunkat építjük. Mérhető valamüyen módon, hogy a kulturális programok iránti felfokozott várakozás hogyan hatott a színházra? Néhány hete fejeződött be a nemzetiségi fesztiválunk - minden este teltház volt, el kellett küldeni embereket, mert nem tudtuk őket leültetni. A kultúra mint érték - nagy megelégedéssel nyugtáztuk, hogy ez az elcsépelt közhely egyszerre valósággá vált. Ez az egyik hozadék. A másik a beruházások, a kulturális infrastruktúra fejlesztése. Ez az egyik, ha nem a legfontosabb vetülete a kulturális fővárosoknak, mert ekkora összegek csak ilyen módon állnak rendelkezésre. Mi is belekerültünk egy európai fejlesztési programba, amelyet a megye és a kulturális minisztérium pályázott meg. Az, hogy átépítették a színház épületét, nagyon nagy plusz a számunkra. Benyomásaid szerint a múlt évad előadásaiból melyik aratta a legnagyobb szakmai vagy közönségsikert? Az az igazi siker, ha minden közönségréteg megtalálja a maga sikerdarabját. A Ľubomír Vajdička által rendezett Művészet például az egyik személyes kedvencem volt, három remek színészi alakítással. A szakma is nagyra értékelte. A facebookos közönségszavazásunkon a Marat/Sade jött ki győztesként, ez kifejezetten társadalmi kérdéseket feszegető, a felvidéki magyarság helyzetére is reflektáló előadás. Komolysága ellenére sokakat megszólított, a társulat elvárásait meghaladó mértékben mutatkozik iránta érdeklődés. A francia előadásokat továbbra is műsoron tartjátok? Igen. Sőt, Pozsonyba is megyünk. A Művészettel nemrég vendégszerepeltünk a fővárosban, decemberben pedig a Marat/Sade-ot visszük Pozsonyba. Az új évad magyar évad. A zenés színműtől a kortárs drámán át a klasszikusokig minden megtalálható benne. Az első bemutatótok a Csaó Bambino. Miért érdekes ez a darab? Egy kortárs szerző, Horváth Péter darabjáról van szó. A szocializmusban felnőtt, 56-ot is megért szereplő visz végig minket egészen a rendszerváltásig. Ott van benne háttérként a történelmi múlt, közben örökzöld slágerek hangzanak el, tehát egyfajta érettebb szórakozást kínál. Egyébként holnap lesz a premierje. Utána két meredekebb vállalás következik: Kárpáti Péter Akárki című drámája és Eg- ressy Zoltán Portugálja. Kárpáti Akárkije véleményem szerint az egyik legjobb kortárs színmű. Egy negyvenéves nő, aki megtudja, hogy halálosan beteg, elszámol az életével: az embereivel, a környezetével. A saját belső világa egyszer csak megmozdul, és nagyon mély, emberi történet bontakozik ki. A másik, a Portugál pedig rettenetesen szórakoztató darab. Egy kistelepülésen élő közösség keserédes mindennapjait mutatja be egy fantasztikus történeten keresztül. Ez az, amikor magunkon nevetünk. Keleten sok olyan falu van, ahol a remény és a reménytelenség állandóan kéz a kézben jár. Dudás Péter, az előadás rendezője kimondottan palóc közegbe szeretné áthelyezni a történetet, konkrétan abba a faluba, ahol ő felnőtt. A kortárs darabokra gyakran érzékenyen reagál a közönség, sokszor probléma a nyelv, ez hagyományosan felmerül például a Portugál kapcsán. Kivédhető, hogy ne simán botránydarabot vigyen színre a színház? Az előadásainkban különböző nyelvi rétegek szólalnak meg. A Portugál után például A kassai polgárok következik. Egy európai hírű magyar író, Márai Sándor műve Kassáról, gyönyörű nyelven, világos gondolatisággal. A Portugál is hasonlóan értékes anyag, csak a kiüresedett lét nyelvezetét használja. Ezek nem öncélú művészi eszközök. A színháznak az a célja, hogy magas színvonalonkifejezze azokat az életérzéseket, amelyekre ref- lektálnunkkell. Máraitól A kassai polgárokat miért tartottátok fontosnak elővenni ebben az évadban? Azt gondolom, kötelességünk tematizálni Márait. Vele kapcsolatban ma egyfajta kettősség jellemzi a szlovákiai kulturális életet: a szlovákok keveset tudnak róla, most kezdik megismerni, és inkább a bulvárszintjét kapják meg. A szlovákiai magyarok sokat tudnak Márairól. Van egy belső hagyomány, amelyhez csadakozni tudunk. A kassai polgárok bemutatása egyben azt is üzeni: Kassán, Európa kulturális fővárosában a mai napig nem lehet nélkülünk kultúráról beszélni. Emellett Beke Sándor, a Thália egyik alapítója 75 éves lesz, ó rendezi az előadást. Két éve foglaltad el a Thália igazgatói székét, rendezőként kerültél ebbe a pozícióba. Kívülről szemlélve akkor kétesélyesnek tűnt a folytatás: hogy alkotó művészként vagy egy klasszikusabb igazgatói szerepből fogod meghatározni a színház menetét. Úgy tűnik, inkább ez utóbbit választottad: évadonként egy- egy előadást rendezel. Tudatos döntés? Most a színház belső rétegeit rendezem: a struktúrát, a közlekedésmódot, az eljárásrendet, a filozófiát... Az időt és a felkészülést tekintve egy-egy előadást tudok vállalni, hogy egyfajta névjegye legyen annak A videót az ujszo.com-ra kattintva láthatják. a belső munkának, amelyet elképzeltem. Idén az Akárkit állítom színpadra. Úgy veszem, hogy tanulmányi úton vagyok, ahol újra feltöltődhetek témákkal, újra megtalálhatom, ami a színházcsinálásban a leginkább érdekel. De szeretném, ha ehhez már lenne egy intézmény, amely a maga lábán is megáll. Azt szeretném, hogy ha valamikor is elmegyek Kassáról, ezt a színházat már ne lehessen visszarendezni Olyan szintre, ahonnan átrendeződött. Ha az elmúlt évekre visszagondolok, talán nincs még egy olyan hazai intézmény, amelyet annyiszor kellett volna „megmenteni”, mint a Tháliát. Felmerül a kérdés, hol vannak a finanszírozás és a feladatok közötti anomáliák, amelyek ezt indokolják? Tavaly 440 ezer euró volt a megyétől származó költségvetésünk. 470 ezer a bérköltség. 40 ezer az energiaköltség. Itt már mínusz 70 ezernél járunk. Nekünk gyakorlatilag nincs működési költségünk: tavaly egész évre tizenvalahány ezer eurót kaptunk, ebből kellett volna létrehoznunk az előadásokat. Miközben egy-egy előadás nyomott költségvetéssel, csökkentett gázsikkal sem tud olcsóbb lenni20 ezereurónál. Ugyanúgy pályázunk a bemutatóinkra, mint egy gimnáziumi színjátszó csoport, mert ha nem kapunk támogatást előadások létrehozására, akkor nincs miből megcsinálni. Ezért lenne fontos eldönteni, hogy a Thália nem megyei, hanem országos vagy legalább regionális jelentőségű intézmény, hiszen előadásaink 70 százalékát a megyén kívül tartjuk. Az üyen intézmények működéséhez a központi költségvetésnek is hozzá kellene járulnia. Amíg ez a törvényhozás szintjén nem oldódik meg, marad az ördögi kör: ha bizonyítani akarjuk, hogy szükség van ránk, előadások kellenek, játszanunk kell, de nincs pénzünk. Ezért a megmaradásunk érdekében sokszor kockázatos játékokba is belemegyünk. Ami persze nem felelős gazdasági döntés. A Mladosť mozi célközönsége az igényes néző (Fotó: Pavol Funtál) Szakmai konferencia a Fórum Intézetben A második világháború és a szlovákiai magyarok
