Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-02 / 229. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 2. Horgász 15 Akinek volt szerencséje kölyökkorában csukát fogni, az valószínűleg egy életre eljegyezte magát a ragadozó halakkal Első csukám története AJÁNLÓ Bár korunkban egyre elterjedtebb a pergetés (sőt, a le- gyezés), a csukafogás máig is legklasszikusabb módszere az élő csalival történő horgászat. Ennek „ősi” módszere napjainkra sem sokat változott. Néhány megszívlelendő dolgot azért ismételjünk át. A legfontosabb szempont, hogy horgásszunk aktívan. Magyarán: keressük a halat, ne ücsörögjünk egy helyen sokáig. Ha tíz-tizenöt perc után sincs kapásunk, akár egész nap hiába várhatnánk, hogy megjön a csuka étvágya. Vagy rossz helyen ülünk, vagy az ott tanyázó ragadozó éppen nem éhes (teli a gyomra). Mi pedig az éhes csukát keressük. Második íratlan szabály, hogy használjunk mindig nagyobb csalit, mint a többi ragadozóknál szoktunk. Bár ez relatív és ízlés dolga, azért a legalább 20 centis bodorka, pirosszámyú jó csalinak számít. Ha kifejezetten kapitális csukákra számíthatunk, nyugodtan csalizhatunk akár 30 centis bodrival. Táplálékban gazdag vízen ugyanis a csuka véledenül se kap kishalra, a nagyobbakat válogatja ki. Harmadik szempont, hogy a ragadozót az élénk, mozgékony kishal ösztönzi kapásra. Ezért a csalihal súlyának pontosan megfelelő nagyságú úszót használjunk, leginkább kerekded alakút, hogy „sétálhasson” vele. Az ilyen úszók alkalmazásával a csalihal sokáig jó kondícióban marad, és élénk mozgásával jobban felkelti a csuka figyelmét, mintha nagy stupekot kellene rángatnia. Ha egy helyben horgászunk, tíz-tizenöt perc múlva akkor is húzzuk ki a szereléket, és dobjuk újra; közelebb, távolabb vagy másik hányba. A fent leírtak nemcsak tavon, folyóvízen is érvényesek. A bokrok, bedőlt fák környékét keressük. Ha nincs kapás, induljunk tovább, így több helyet meg tudunk horgászni, és nem áztatjuk fölöslegesen és tétlenül a kanócot. (- kk -) Görbüljön a bot! Hej, ha annyi szabadidőm lenne, amennyi nincs, sóhajt fel sok horgász. Pláne most, hogy belezuttyantunk a kániku- lás nyárból a kellemesebb őszbe, amikor talán még eredményesebb horgászat kínálkozik. Ilyenkor szoktam agyaim: pergetni menjek, csukázni induljak, keressem a lassan már bandázó, gyülekező mámák csapatait, vagy próbálkozzak egy utolsó rohammal a pontyok ellen, amelyek közül talán éppen most lehet fogni a legnagyobbakat? Régi dilemma ez, és - sajnos - gyakran az idő dönti el, melyikre használom azt a keveset, ami adatik. A pontyozás seggelő műfaj, a csukázás macerás (kishalat kell fogni, nem akárhol lehet művelni, csak jó csukákat bújtató tavakon, nagyobb, csöndesebb folyókon), végül kézenfekvőén marad a pergetés. Mert ezt aztán bárhol, bármikor. Nem kell hozzá sok előkészület, csak meg kell ragadni egy pálcát, kis hátizsákba bedobni a pergetős dobozt a mütyürökkel, és indulás. Többször leírtam már, hogy legtöbb csukámat éppen pergetve fogtam. Talán úgy a hetven százalékát valameny- nyinek. Pergetni azért is jó, mert nem célzott, egy halfajtáról szóló műfaj. Beugorhat bármikor egy- egy süllő, bahn, domoly- kó, már ha olyan helyen dobálunk, ahol mindez megtalálható. Pergetni (is) természetesen reggel és késő délután a legcélszerűbb, de ősszel már ennek sincs különösebb jelentősége. Pláne, ha borongós az idő. Nincs annál szebb, mint amikor a reggeli gomolygó köd oszladozni kezd, vagy itt- ott kikukucskál a gyenge napocska, vagy vérvörös képpel indul a horizont felé. Bármelyik napszak lehet nyerő, és bármelyik csali lehet fogós. Villantó, kanál, körforgó, támolygó, vobler, gumihal. Ki mit szeret, ki mire esküszik. Csak ne nagyot csobbanjon a bedobott csali, gömöriesen szólva, inkább csak úgy suttyan- jon, simuljon a vízre. És görbüljön a bot. De az aztán rendesen! (kövi) Az élőcsalis csukázás Máig dédelgetem az emlékezetemben, hogyan fogtam életem első csukáját. Hogyan is lehetne feledni azt a szívdobogtató látványt, amikor az úszó elmerül, és szaggatott mozgással elindul a víz alatt?! Mindez egy kis tavacskán történt. KÖVESD1 KÁROLY Pontosabban nem is volt az tó, inkább egy nagyobbacska pocsolya, mélységét tekintve kopolya, a szomszédos Harkács közelében, ha jól emlékszem, a Perpespuszta mellett, közel az erdőhöz. Augusztus vége felé járt az idő, nagybátyá- méknál nyaraltam. Vészesen közeledett a szeptemberi iskolakezdés, így igyekeztem két kanállal habzsolni a természetet és a pecát. Ha éppen nem a verebeket hajkurásztam Béla bá légpuskájával, a Turóc patak paducait igyekeztem horogra keríteni. Béla bá szenvedélyes horgász volt, jó ismerője a közeli és távolabbi vizeknek. Bár így visszatekintve, nem volt éppen „csúcshorgász”, hiszen hiába kerestük fel motorbiciklijén szinte az összes környező halastavat, bőséges és nagy fogásokkal nem igen dicsekedhettünk. Máig előttem vannak azonban a kora hajnali kelések, az esti tésztagyúrás, kukoricafőzés és a többi procedúra, hogy aztán még sötétben, három-négy óra tájban felkapaszkodjunk a kettőötvenes Jawa nyergébe, és elmotorozzunk valamelyik halastóra. Béla bá, amilyen figyelmes volt, felfedezett egy Ids tavacskát az erdő alatt. Bár az is lehet, régebbről tudott róla, csak addig nem árulta el. Egyik délután furcsa szereléket állított össze; akkor láttam először csukázó szerszámot. A hatvanas években jártunk, mondhatni az ősidőkben, a bot és az orsó márkájára már nem is emlékszem. Annál inkább a vastag, legalább negyvenes zsinórra, a nagy, hosszúkás úszóra, a drótelőké- re és a jókora kettes horogra, amelyre tenyeres bodorka vagy pirosszámyú került. A tavacska alig negyedórányi járásra volt a falutól, de így is jó terhet jelentett a vizes vödör, amelyben a csalihalak fickándoztak. Össze is pocskoltam rendesen a nadrágom szárát. békanyál meg mindenféle vízi növény, hogy alig akadt egy- egy falatnyi hely, ahová be lehetett döccenteni a szereléket. Hanem amekkora élet ott volt, az leírhatatlan! Egymást érték a harsanó rablások, amelyek célpontjai a békák voltak. Nem csoda, hiszen ilyen kis vízben nem igen maradhatott fehérhal életben a sok csuka között. Valósággal hemzsegtek a csukák a kopolyában. Mivel Béla bá elsősorban engem tanítgatott horgászni, csak egy botot hoztunk, ami engem illetett meg. Az instrukcióknak megfelelően bedobtam a fickándozó kishalat egy bokor elé, és vártuk a hatást. Nem kellett lerágni a körmünket az izgalmas várakozástól, talán három perc telt el, már le is bukott az úszó. Én meg természetesen nyúltam volna azonnal a bot után. Nyugi, gyerek, ne kapkodj, mondta Béla bá, akárha Matula bácsi lett volna a Tüskevárból (hajói emlékszem, akkor még nem volt megfilmesítve), és komótosan rágyújtott. Nem értettem, mi az a „hóttnyugalom”, hiszen addig úgy tudtam, ha kap a hal, azonnal be kell vágni. De nem ám a csukának, mondta Béla bá. Annak időt kell adni, hogy benyelje a csalit. Hát adtuk az időt, rendesen. A narancssárga úszó eközben jól láthatóan Épp csak méreteske (A szerző felvétele) Az apraja imádja a körforgót A tavacska körül nyárfák, galagonya- és szederbokrok álltak, olyan tömött karéjban, mintha bújtatni szerették volna az avatatlan tekintetek elől ezt a kis gyöngyszemet. Hogy mennyire sikeresek voltak ebbéli igyekezetükben, nem tudom, de rajtunk kívül sosem láttam ott horgászt, még alkalmi rabsicot sem. A tóhoz érve szinte guggolva közelítettük meg a partot. Most sem értem, mire volt a nagy óvatosság, hiszen az udvgmyi vízben nem volt hová menekülni az esetleg megriasztott halnak. Ráadásul az egész vizet úgy benőtte a hínár, úton alányomta a merítőhálót, és kiemelte a partra. Hú, mekkora csuka!, rikoltottam, hiszen sosem láttam ekkora halat. Lehetett vagy kétkilós, de nekem akkor óriásinak tűnt, legalábbis kapitálisnak. A Túróéban fogott csalihalakat - mert hogy ezzel be is fejeződött a peca aznap - egyszerűen bedöntöttük a vízbe, hadd habzsoljanak az éhes csukák. Diadalmenetben vittem hazafelé a halat, nagynéném pedig estére ki is rántotta. Máig számban érzem az ízét, s hiába mondják, hogy a csuka jellegzetes, „erős” ízű hal, talán azóta sem ettem jobbat. Az első élményt természetesen továbbiak követték, hiszen a kopolyában hihetetlen bőségben éltek a csukeszok, amelyek közül csak rángott a víz alatt, jelezve, hogy a csuka befelé forgatja a zsákmányt. Aztán, amikor ismét elindult, bevághatsz, mondta a legnagyobb nyugalommal Béla bá. Odatöröltem rendesen, mintha legalábbis cápát akartam volna megakasztani. A „cápa” elemi erővel ugrott meg, és rontott volna a legnagyobb dzsumbujba. Annyit azért zöldfülű létemre is tudtam, hogy oda nem szabad beengedni, mert elveszíthetjük. Kapaszkodtam a bot nyelébe, és igyekeztem csévélni a zsinórt. A bot szinte recsegett a kezemben, a csuka kivágódott a víz fölé, nekem meg torkomban dobogott a szívem, látva a fennséges halat, amely akkor számomra a halak királyát jelentette. Visz- szaloccsant a vízbe, majd produkált még néhány ugrást és kirohanást. Béla bá közben oda-odaszólt, ne engedjem lazára, tartsam a kontaktust a hallal. Amiből persze, hiszen se nem láttam, se nem hallottam, alig fogtam fel valamit. Aztán a végtelen hosszúnak tűnő huzavona után sikerült a parthoz erőltetnem a tiltakozó ragadozót, Béla bá pedig rövid Fenséges ragadozó a nagyobbak maradtak életben. Meg a békák, fogyatkozóban - jobb híján azokkal táplálkoztak. Nem csoda, hogy a világ legegyszerűbb dolga volt kifogni őket, ki voltak éhezve. A néhány nap, amit ott töltöttem rokonaimnál, a csukafogás jegyében telt. Legszívesebben éjjel-nappal csukáz- tam volna. Aztán elmúlt a szünidő, később elmaradtak a varázslatos harkácsi nyaralások, más élményeket nyújtó vakációk rakódtak rá, ezeket a napokat azonban, ha akarnám, se tudnám kitörölni az emlékezet legmélyebb bugyraiból. Aki kölyökfejjel fogott csukát, az egy életre eljegyezte magát a ragadozó halak horgászatával. Az első (és a többi) csuka fogásának élményét természetesen az is emelte, hogy Gömörben nincsenek igazán nagy folyók. A Rima, a Sajó, vagy a szülőfalum mellett csordogáló Murány inkább fehérhalait, a mámákat, paducokat, jaszkókat kínálta bőségben. Kész csoda volt ez a falatnyi tavacska. Ezért is becsülöm immár vénülő fejjel is az ehhez hasonló kis vizeket, mert sosem tudni, mekkora titkokat rejtegetnek, és milyen fogásokkal kecsegtetnek. HETI TIPP
