Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-12 / 238. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 12. Sport 25 Édesanyja és öccse is a futballista mellett van Felébresztették Adamst ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Néhány nappal bal alsó végtagjának amputálása után levették a lélegeztetőgépről, és felébresztették Ake- em Adamst. A Ferencváros 22 éves trinidadi hátvédjének laboreredményei, intenzíves paraméterei ugrásszerűen javultak, láza is lement, ezért úgy döntöttek, felébresztik, és megpróbálják lekapcsolni a lélegeztetőgépről. ,Adams állapota javult annyit, hogy megtegyük ezt a lépést csütörtökön dél körül - árulta el dr. Szelíd Zsolt, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának munkatársa, az FTC orvosi stábjának tagja a Blikknek. - Újabb lépést tettünk előre, de változatlanul súlyos az állapota. Keringése stabil, de továbbra is műszív tartja fenn azt. Még mindig az a cél, hogy el tudjuk őt vinni egy esetleges szívtranszplantációig.” Adams végre üdvözölhette családját. Édesanyja, Ancilla és öccse, Akini már közel két hete Budapesten van, és mindennap látogatják. ,Akeem édesanyja pozitív személyiség, fontos, hogy most a fia mellett lehessen. Boldogok, hogy látják egymást, ugyanakkor ezek nehéz pillanatok, hiszen Adams most szembesül azzal, mi történt vele az elmúlt hetekben, amíg mélyaltatásban volt: Ha szükséges, pszichológus is foglalkozik majd vele, ám most a szeretteire van szüksége” - fogalmazott a kardiológus. ,Az elkövetkező 24-48 óra dönti el, hogy tüdeje, izmai bír- ják-e az új állapotot - mondta Szelíd. - Ha a hét végéig nem lép fel komplikáció, talán lesz ok az optimizmusra.” Adams súlyos infarktuson esett át szeptember 25-én budapesti otthonában, azóta mesterséges kómában feküdt. Állapota folyamatosan súlyos, életveszélyes volt, az életéért küzdő orvoscsoport hétfőn úgy döntött, hogy a fertőzéses góccá váló bal lábát el kell távolítani. Adams hazájában „Support Akeem” feliratú mezeket hoztak forgalomba a játékos megsegítésére, ezekből naponta 140 darab fogy el, így mielőbb újranyomásra lesz szükség, (index) SPORTMENU ■ Labdarúgás II. LIGA, 13. forduló-szombat, 14.30: Šaľa-Trnava jun. (Kačenga), Šamorín-Dubnica (Jurenka), Barde- jov-Liptovský Mikuláš (Hiring), Podbrezová-Prešov (Prešinský); 17.30: Michalovce-Rimavská Sobota (Piatka). ■ Jégkorong KHL, Pozsony - vasárnap, 16.00: Slovan Bratisla- va-Cseljabinszk. TIPSPORT EXTRALIGA, 11. forduló - vasárnap, 16.30: Skalica-Banská Bystrica; 17.00: Košice- Žilina, Poprad-Nitra, Zvolen-Mountfield Martin; 18.00: Pieštany-Oukla Trenčín. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 3. forduló - szombat, 18.00: Svit-lnter Bratislava, Komárno-ŠKP Banská Bystrica, Prievidza-Levickí Patrioti, Handlová-Spišská Nová Ves. Nűl KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, 4. forduló - szombat, 18.00: Good Angels Košice-Spišská Nová Ves (az ln- finiti Arénában játsszák), Šamorín-Novi Zagreb, Piešťanské Čajky-Miskolc. NŐI EXTRALIGA - szombat, 15.00: Cassovia Koši- ce-Slovan Bratislava (a Palacký utcai sportcsarnokban játsszák). Vasárnap - 15.00: Cassovia Košice-Petržalka; 16.00: Spišská Nová Ves-Levice; 18.00: Good Angels Košice-Slovan Bratislava. ■ Kézilabda FÉRFI EHF-KUPA, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés - szombat, 18.00: Hlobovec-Banja Luka (bos nyák). Visszavágó - vasárnap, 18.00: Banja Luka- Hlohovec (Galgócon játsszák). NŐI EHF-XUPA, 2. forduló, 1. mérkőzés-szombat, 15.00: Bnei Hertzeliya (izraeli)-Michalovce (a meccset Nagymihályban rendezik). Visszavágó - vasárnap, 15.00: Michalovce-Bnei Hertzeliya. FÉRFIEXTRALIGA. 7. lorduló - szombat, 18.00: Košice-ŠKP Bratislava, Martin-Topoľčany. Vasár- nap-19.00: Modra-Prešov. 1. forduló (pótolt mérkőzés) - vasárnap, 10.00: U20-ŠKP Bratislava (Eperjesen játsszák). NŐK, WHIL, 6. lorduló - szombat, 16.00: Zlín-ŠKP Piccard Senec; 17.30: Olomouc-Jindŕichúv Hradec. Vasárnap -17.00: Slavia Praha-Poruba. NŐI I. LIGA, 5. forduló - szombat, 17.30: Zlatná na Ostrove-Nesvady/lmef. ■ Vízüabda FÉRFI PHARMA GROUP EXTRALIGA, 1. forduló - szombat, 17.00: ŠKP Modri Draci Košice-Staré Mesto-Nováky: 18.30: Slávia UK Bratislava-Žilina, CH Hornets Košice-Topoľčany. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, 3. forduló - szombat, 17.00: Svidnik-Komárno; 18.00: Nitra-Trenčin, Prešov- Spartak VKP Myjava, Stará Lubovňa-Prievidza. NŰI EXTRALIGA, 3. forduló - szombat, 17.00: Kežmarok-Spišská Nová Ves; 18.00: Pezinok-Pan- európa Bratislava; 20.00: UKF Nitra-COP Nitra. Salgado szerint Bale-nek időre van szüksége Aid többe került, nem rúg több gólt ÖSSZEÁLLÍTÁS Míchel Salgado, a Real Madrid labdarúgócsapatánál 1999 és 2009 között futballozó védő szerint a blancók nyári bombaigazolásának, Gareth Bale-nek még időre van szüksége, hogy beilleszkedjen új együttesébe. „Bonyolult helyzet ez. A szurkolók azt várják, hogy ha már Bale többe került, mint Cristiano Ronaldo, akkor az új szerzemény több gólt is rúg, mint a portugál. Ez persze nem fog megtörténni” - nyilatkozta Salgado a goal.com-nak. A 2012-ben a Blackburn Ro- verstől visszavonuló, 53-szoros spanyol válogatott védő a Premier League-ben már játszott a walesi ellen, ami maradandó élmény volt a számára. „Szenvedtem Bale ellen. Nagyszerű játékos, de túlságosan is hozzászokott az angol bajnoksághoz, Spanyolországban más ritmust kell felvennie. Ilyenkor nem számít, hogy a klub mennyit fizetett, minden futballistának időre van szüksége, amíg beilleszkedik egy új csapatba” - tette hozzá Salgado. (nso) A kézilabdázó Bízik Réka két osztályban is ontja a gólokat Nincs jobb érzés a közös ünneplésnél Bízik a bal szélről dobálja a gólokat (Képarchívum) Ontja a gólokat Vág- sellyén és Naszvadon is, bemutatkozott a szlovák női kézilabda-válogatottban, és nem ismer annál nagyobb örömöt, mint mikor győztes meccs után megtapsolják őt a nézők. A 21 éves balszélsővel, Bízik Rékával beszélgettünk. OROS1CY TAMÁS A Most elleni nyitányt kivéve (24:32) menetel a WHIL-ben a vágsellyei kézilabdacsapat, amely zsinórban öt mérkőzést nyert meg. Legutóbb a Partizánskénak dobott nyolc gólt, összesen 22 találatnál tart. Ez azt mutatja, jó formában kezdte az idényt. Elégedett vagyok azzal, amit eddig mutattunk a cseh-szlo- vák bajnokságban. De szeretnék még ennél is többet bizonyítani, még többet dolgozni. Tavaly nem játszottam ennyit, mostanra viszont kezdőjátékos lettem Vágsellyén. Nagyon fontos volt, hogy hosszú idő után legyőztük a nagymihályi bajnokcsapatot, mert ez kellő önbizalmat adott nekünk. Örülök, hogy ilyen jól megy a csapatnak, szerintem bármire képesek lehetünk. Játékára a szlovák válogatott szövetségi kapitánya is felfigyelt. Számított rá, hogy Dušan Poloz nevezi a bő keretbe? Kulcsember a Duslóban Egyáltalán nem gondoltam. A Duslóval nyáron, a felkészülési időszakban egy olomouci tornán vettünk részt, és én lettem a legjobb góllövő. Poloz ott látott, és ez alapján hívott be a válogatottba. Kicsi gondot jelentett, hogy ő cseh, de amit kell, azt megértem, amit meg nem, azt megkérdezem a többiektől. A közelgő Eb-selejtezőkre nevezettek között viszont nincs ott, csak a tartalékok között szerepel. Lát esélyt rá, hogy végül mégis ott legyen a szűk keretben? Két hét múlva én is megyek az újabb edzőtáborba, de nagyon sok ügyes kézilabdázó van a nemzeti csapatban, főleg a széleken nagy a konku- renica. Azt tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm. így is nagy élmény volt pályára lépni a norvégok elleni felkészülési meccsen. Sok minden eszembe jutott az első válogatott mérkőzésemen az első pillanatokban, például hogy mennyire erősek az északiak, hogy jó, hogy itt lehetek, de aztán már csak a játékra összpontosítottam. Hosszú idő után újra vannak élő tévéközvetítések a WHIL-meccsekről. Az sem zavarja, hogy az operatőrök is ott állnak a pálya szélén? A különbség csak annyi, hogy a vágsellyei lányokkal jobban kicsinosítjuk magunkat a meccs előtt... De játék közben mindegy, ki áll a pálya szélén. Örülünk, hogy azok is láthatják a találkozóinkat, akik valami miatt nem tudnak kijönni a sportcsarnokba. Bár amikor elesünk, az biztosan nem a legszebb látvány... Nem érzi kicsit megterhe- lőnek, hogy a Duslo mellett - ha nem ütköznek a mérkőzéseik - a naszvadi/ímelyi I. ligás csapatban is játszik? Néha bizony soknak érzem. De a játékkal tudok a legtöbbet fejlődni. Persze kellenek az edzések is, de rutint csak a meccseken lehet szerezni. Ráadásul nagyon szeretek szülőfalum csapatában játszani, a társak és maguk a naszvadiak miatt is. Amikor egy-egy győztes meccs után megtapsolnak, az a legeslegjobb érzés, amikor skandálják az ember nevét, és a csapattagokkal együtt ünnepelhetjük a sikert, annál nincs nagyobb öröm. Naszvadon kisgyerekeket is edzek, emiatt egyelőre nincs időm továbbtanulni, de később biztos, hogy jelentkezem valamilyen iskolába. A cseh zászlót idézi a cseh jégkorong-válogatott új meze, amely már a szocsi téli olimpiára készült. „Első látásra nyilvánvaló, mely ország hokisai vannak a jégen" - nyilatkozta a dizájnról a Nike cég képviselője. A másik mez a csehszlovák válogatott 1948-as viseletére emlékeztet. m Labdarúgás VB-SELEJTEZŰK, B csoport: Űrményország-Bulgária 2:1, g.: Özbiliz (45.), Movsziszjan (87.), ill. Popov (61.). G csoport: Litvánia-Lettország 2:0, g.: Cernych (7.), Mikoliunas (69.). II. LIGA, 13. forduló: SFM Senec-FK Pohronie 1:3 (0:1), g.: Lezsaics (59.), ill. Sojka (20.), Zvára (52.), Paraj (86.). A bajnokság állása: 1. Podbrezová 12 8 2 2 23:10 26 2. Michalovce 12 7 3 2 18:5 24 3. Bardejov 12 6 5 1 14:7 23 4. Prešov 12 7 1 4 21:10 22 5. Rim. Sobota 12 4 7 1 12:9 19 6. Senec 13 5 4 4 16:15 19 7. Trnava jun. 12 5 3 4 20:19 18 8.Šamorin 12 4 3 5 15:15 15 9. Dubnica 12 2 4 6 8:21 10 10. FK Pohronie 13 3 1 9 13:28 10 11. Šaľa 12 2 3 7 11:18 9 12. L. Mikuláš 12 0 4 8 5:19 4 ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, 10. forduló: Žilina-Trenčín 3:5 (0:2,1:1, 2:2), g.: Drevenák (32.), M. Sterbák (47.), Kalla (60.), ill. Pavlikovský (7.), Rusnák (19.), Mikula (35.), Komínek (46.), Kútny (52.) Mountfield Martin-Skalica 5:4 (1:2,3:2,0:0-0:0,1:0), g.: Vázán (20., 21.), Fujerik (27.), Themar (37.), sorsdöntő rávezetés: Markovié, ill. Skoliak (3.), Vyrúbalík (8.), Stieler (25.), Romaníík (34.). Nitra-Zvolen 4:1 (3:0, 1:1,0:0), g.: Kováčik (1), Hamrák (16.), Pupák(19.), Ručkay (36.), ill. Puliš (30.). Mountfield-U20 2:4 (1:3,0:1,1:0), g.: Galambos (6.), M. Beran (57.), ill. P. Koyš (3.), Rzavský (4.), Minárik (7.), Gašpar (35.). NHL: Boston-Colorado 0:2, Buffalo-Columbus 1:4, Gáborík (C) 1+2, Washington-Carolina 2:3, Detroit- Phoenix 2:4, Tampa Bay-Florida 7:2, Minnesota- Winnipeg 2:1, Nashville-Toronto 0:4, Edmonton- Montreal 1:4, Anaheim-NY Rangers 6:0, Vancou- ver-San Jose 1:4. ■ Kézüabda FÉRFI BL, 3. forduló: A csoport: Veszprém-Zaporizzsja 44:27 (20:13), legeredményesebb veszprémiek: Nagy L. 7., Gulyás, Šulc, Ruesga 6-6. FÉRFI KŰZÉP-EURÚPAI LIGA, 6. forduló: Tatran Prešov-Banja Luka 41:21 (18:9), legeredményesebb eperjesiek: Pejovic 7, Guzy 6, Anti 5/2. ■ Tenisz TASKENTI FÉRFITORNA, negyeddöntő: Lukáš Lacko (szlovák, 1 .)-Farrub Dusztov (iizbég) 3:6,6:3,6:3. ■ Sportfogadás EUR0MILLIÚK, 41. játékhét: 1,3,17,20,21,23,25; pótszám: 2. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 451,50 euró (1 nyertes); 4..díj: 2271,40 euró (3); 5. díj: 144,90 euró (47); 6. díj: 35,30 euró (193); 7. díj: 11,60 euró (817); 8. díj: 5,40 euró (3255); 9. díj: 4 euró (5413); 10. díj: 3,30 euró (9468). JACKPOT: 3 914 634,95 euró. KENŐ: 1,6,12,24,27,29,33,36,41,42,43,47,50, 51,56,57,58,68,70,80. Kenő plusz-szám: 58. EGY MONDATBAN ♦ Egykori klubja, a Zenit Szentpétervár 16 mülió fontot kínált Martin Škrtelért, a Liverpool szlovák futballistájáéért, állítja az angol Daily Mirror. ♦ A dán Saxo Bank mentette meg a kétszeres Tour de France-győztes Alberto Contador nevével fémjelzett országúti kerékpárcsapatot; a pénzintézet már a múltban is támogatta a dán Björne Riis tulajdonában álló klubot, ám az egyik orosz befektető kiszállásával veszélybe került a további működés. Szombat, október 12. II. labdarúgóliga: 21166. Ša- morín-Dub nica 1,9-3,2 -3,67-1,19-1,71-1,25. 21167. Šaľa-Trnava jun. 2,2-3,1-3-1,29-1,52-1,27. X»-i