Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-11 / 237. szám, péntek

8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 11. www.ujszo.com KARPAT-MEDENCEI FIGYELŐ Bassár el-Asszad 79 éves anyja ma is a szürke eminenciás szerepét játssza az elnöki családban Virágzik a magyar állampolgárság-biznisz A Kárpáti Igaz Szó című lap kiderítette, szinte iparszerűen folyik a magyarállampolgárság- biznisz Ukrajnában - a magyar- országi hivatalnokok hathatós közreműködésével. Az újság oknyomozó riportjá­ból kiderül, sokan ráéreztek az igényre, és hivatásszerűen kezd­tek el foglalkozni az ügyintézés­sel. A lap megkereste azt a ma­gyarországi sajtóban is emlege­tett lembergi (Lviv) internetes portált, amelynél megrendelhe­tő a magyar állampolgárság. A weboldalon megadott telefon­számon felhívott ügyintéző el­mondta, szerződésben vállalja, hogy a megrendelő egy meg­adott számlaszámra befizetett ötezer euró fejében három-hat hónap alatt megkapja a magyar állampolgárságot. Több zsebetkellmegtömni a magyar oldalon Az állampolgárság-biznisz nem működne a magyar hiva­talnokok hathatós „segítsége” nélkül - emlékeztet a lap. Az új­ságírónak könnyen sikerült egy olyan kárpátaljai összekötőre lelnie, aki elmondta, hogy az ügyfelei nem az állampolgársá­got vásárolják meg, hanem a kérelem elfogadását a magyar oldalon. 85-90 százaléka siker­rel jár, a tarifa a körülményektől függ. Alegjobb helyzetben azok a kárpátaljai lakosok vannak, akik rendelkeznek eredeti papí­rokkal felmenőikről, csak nem tudnak magyarul. Ilyen esetek­ben egy éve még 300-500 eu­róba került a magyar hivatalno­kok közreműködése, ám ma­napság már 1700-at kóstál. Úgy vélte, ez a nemrégiben végre­hajtott adminisztratív refor­mok hatása, mivel több embe­ren megy keresztül a kérelme­zés, több zsebet kell megtömni. Azok a kérelmezők, akik nem rendelkeznek kárpátaljai fel­menőkkel, további 500 euróért szerezhetnek hamis okiratokat. A belső ukrán területekről származó kuncsaftoknak 2000-2500, az orosz állampol­gároknak 3000-10 000 euróba kerül az ügyintézés. Egész falvak vettek útlevelet A lap által megkeresett, neve elhallgatását kérő közjegyzői fordító elmondta, a múlt évben legalább félszáz olyan család papírjait magyarította, akiknek semmilyen magyar gyökerük nem volt, őseiket hamis kereszt­levél-fénymásolatokkal igazol­ták. Hozzátette: kollégái is ta­lálkoztak hasonló esetekkel. Az egyik kárpátaljai közjegyző állí­tása szerint Lemberg megyében - enyhe túlzással - már teljes falvak kaptak magyar állam- polgárságot. Magyarországon az átvevő helyeken polgármes­terek foglalkoznak a honosítási iratcsomagok levajazásával, ahol a saját embereik az ügyin­tézők, és ha lefizetik őket, nem kérik az eredeti okmányok be­mutatását. Fizetett eskütevők A cikk szerint miután az igénylés sikerrel átmegy az el­lenőrzéseken, akad még egy probléma: a magyarul nem tudó kuncsaftoknak eskütételen kell részt venniük az állampolgárság felvételéhez. Magyarországon akadt rá példa, hogy ezen a „banánhéjon” csúsztak el a ké­relmezők. Ezt kiküszöbölendő a közvetítők már magyarul tudó, fizetett eskütevőket alkalmaz­nak. Az újság megszólaltat egy olyan személyt is, aki már részt vett ilyen eseményen. (MTI) Anísza, a szíriai matriarcha Keménynek, szigorúnak és mindenhatónak tart­ják Anísza el-Asszadot, 79 éves korában is ő irá­nyítja Bassár el-Asszad szír elnököt. Mások sze­rint kora, valamint a há­ború miatt mára sokat veszített befolyásából. MT1-HÁTTÉR A volt szíriai first lady portré­ját, akit tavaly az Európai Unió is felvett a szankcióval sújtott szí- riaiak listájára, a Jeune Afrique című francia hetilap rajzolta meg. Anísza Mahlúf 1958-ban lett a szír légierő fiatal hadna­gyának, a később, 1970-ben ál­lamcsínnyel hatalomra került Háfez el-Asszadnak a felesége. „Tedd azt, amit az apád tett volna!” Damaszkuszban az a hír járja, hogy a 79 éves asszony valójá­ban a szürke eminenciás szere­pét játssza. ,A szűk családban a döntéseket közösen hozzák meg, de Aníszáé a végső szó” - mondta Vael al-Háfez száműze­tésben élő ellenzéki a lázadás ki­törése, 2011 márciusa után. „Ne légy gyenge! Tedd azt, amit az apád tett volna!” - mondta állí­tólag a matriarcha, fiát, a mos­tani elnököt kegyetlen megtor­lásokra sarkallva. Anísza kiemelkedő szerepére utalt a Stratfor amerikai elemző cég is a WikiLeaks kiszivárogtató portál által közzétett egyik elektronikus levelében. A szíriai rendszer alapos ismerői szerint azonban ez a hatalom a híreszte­lésekhez képest kisebb,,,Anísza hajlott korú, beteges és már nem túl befolyásos. Bassár már nem az a kezdő, aki 13 éve volt, ami­kor megörökölte apjától a Szíriai Arab Köztársaságot. Számos ne­Az anyós és a menyecske. Harc dúlt köztük Aszod szíriai elnök befolyásolásáért. hézséggel találkozott, és meg­erősödött a hatalma. Már ő irá­nyítja a klánt.” Bassár feleségétől, Aszmától eltérően, aki azzal okozott bot­rányt, hogy több százezer euró értékű luxuscikkeket rendelt a háború kellős közepén, Anísza igen diszkrét. „O a vüág leg­diszkrétebb asszonya. Szemé­lyiségét a szűk családon kívül senki sem ismeri” - mondta Szá­lam Kavakivi szír kutató. Ez a visszafogottság nincs ellentét­ben erős jellemével. Fiatal taní­tónőként az Asszad Báász párt­jával versengő Szír Szociális Nemzeti Párt aktivistája volt. Családja nem nézte jó szemmel a szerényebb családból származó Háfezzel való kapcsolatát, de a fiatalok mégis összeházasodtak. Anísza ettől kezdve a félje poli­tikai karrierjét egyengette, ta­nácsokkal látta el, öt gyermeket szült neki. Ismerői szerint hithű alavita, gyakran konzultál a val­lási hatóságokkal, sokan vak­buzgónak tartják. Háfez hatalomra kerülése után néhányszor lehetett látni hivatalos alkalmakkor, de az 1980-as évektől nem jelent meg a nyilvánosság előtt. 1994-ben mély depresszióba taszította legidősebb fiuk, a kiszemelt „trónörökös” halála, aki ver­senyautóval szenvedett halálos balesetet. Ekkor került a hata­lomra nevelt katonatiszt helyett az előtérbe Bassár, aki akkor szemorvosi tanulmányokat foly­tatott Londonban. Atúlszép és túl nyugatias feleség Anísza hatalma azután érte el tetőpontját, hogy Bassárt „meg­választották” 2000-ben elhunyt apja helyére. Nem volt túl lelkes attól, hogy fia a „túl szép, túl nyugatias és túlságosan szun­nita” Aszma al-Ahraszt kívánta hitveséül, 2007-ig nem is volt hajlandó lemondani a hivatalos first lady címről a menye javára. „Valóságos versengés folyt Aní­sza és Aszma között a Bassárra gyakorolt befolyásért” - mondta Leverrier. A hivatalos szíriai média sze­rint a matriarcha 2012-ben Szí­riában volt, Tartúszban megje­lent veje, a merényletben el­hunyt Aszef Saukat katonai hír­(Képarchívum) szerzőfőnök temetésén. 2013 januárjában az a hír teijedt el, hogy az Egyesült Arab Emirátu­sokba menekült lánya, Búsra után, aki meg volt győződve ar­ról, hogy nem az ellenzék, ha­nem a fivére, Maher ölette meg a férjét. Hajszám Manna ellenzéki szerint viszont Anísza még min­dig Damaszkuszban van: „Az Aszad családban mindenki em­lékszik, hogy az 1970-80-as években, az iszlamista lázadás idején Háfez azt mondta: aki akar, elmehet. Vagy ezren hall­gattak rá, ezután mindannyiuk karrierjét kerékbe törte. Asza- déknál mindenkinek a fedélze­ten kell maradnia: együtt győz­nek vagy együtt halnak.” 2011 végén egy Stratfor-ügy- nök írta Aníszáról a WikiLeaks által közzétett e-maüjében: „Na­gyon aggódik, hogy a fiai Kadha- fiék sorsára jutnak, és sürgeti Bassárt és Mahert, hogy gondol­kodjanak el egy visszavonulási stratégián, amíg ez a kapu be nem zárul.” Ha a jelentés igaz, azt kell hinni, hogy az anyacsá- számé valóban sokat veszíthe­tett a befolyásából” - írjavégeze­tül a Jeune Afrique. * Az ár a VW Golf Variant Trendline 1,2 TSI, 85 LE modellre érvényes. Részletes tájékoztatást kérjen a Volkswagen-forgalmazójától: DS-CAR, s.r.o. Ul. Istvána Gyurcsóa 5552/36, 929 01 Dunajská Streda Telefon: 0911 252 345, 0911 252 337, 0948 252 333 Dos Auto. 0LVAS0I LEVEL Ami csak együtt érhető el Tavaly szeptemberben írta alá a Szlovákiai Magyarok Kerék­asztala, az MKP és a Híd „A szlo­vákiai magyarok megmaradá­sának és fejlődésének feltételei“ elnevezésű dokumentumot, amely „kisebbségi minimum­ként” juthatott be a köztudatba. Azért a feltételes mód, mert nem vagyok benne biztos, hogy beju­tott. Pedig ez egy olyan vüágos feltételrendszer, amely teljesít­hető lenne, csak politikai akarat, igazságérzet, esetleg nemzetkö­zi példák kellenek hozzá. Igaz, kellene hozzá, hogy a szlovák politikai elit lehetővé tegye tár­sadalmi létezésünk érvényesü­lését az élet minden területén. Az MKP 2009-es szakadását követően ez az első dokumen­tum, amely azt is bizonyítja, hogy a szlovákiai magyarságnak nem lehet két vagy több útja, elv­rendszere, mert az a kilátásta- lanságba vezet. Talán tudja ezt az MPK és a Híd vezérkara is. En­nek ellenére a kommunikáció helyett versengés van, politikai ellenfélként tekintenek egymás­ra. Azonban szinte kizárt, hogy mindkét pártot elegendő arány­ban tudjunk támogatni bármi­lyen választáson. Elég csak annyit említeni, hogy a bevallott társadalmi részarányunk a né­pességben 8,5%, a parlamenti bejutási küszöb pedig 5%. Ez az állapot egyértelműen a szlová­kiai magyar közösséget sújtja. Demokratikus, plurális társada­lomban nem kell elvárni, hogy mindenki ugyanazt gondolja. De amikor nem lehet megegyezni, elő kell venni a kisebbségi mini­mumot. Nem létezik, hogy az egyik pártban csak jók és ráter­mettek vannak, a másikban meg használhatatlanok. Térjünk már magunkhoz! A szlovákiai magyar-magyar vitát csak mi oldhatjuk meg. Ha nem, akkor csakmagunkathibáztathatjuk. Sok és sürgős a teendő, a há­zunk táján is. Megoldása a min­denkori politikai képviseletünk dolga. Ezért van. A kisebbségi minimum jó alap, de csak alap, a „házat” fel kell rá építeni. És ami csak együtt érhető el, azt külön- külön erőltetni értelmetlen. Jóba Mihály MP130664

Next

/
Thumbnails
Contents