Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-09 / 235. szám, szerda

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 9. www.ujszo.com RÖVIDEN Szezonvég a zsidó múzeumban Pozsony. Idén már csak vasárnapig látogatható a főváros egyetlen fennmaradt zsinagógájában működő Zsidó Közös­ségi Múzeum: az intézmény átmenetileg bezár, 2014 tava­szán nyitja meg újra a kapuit a közönség előtt. A múzeumban jelenleg a Zsidók Pozsonyban című állandó kiállítás látható, valamint megtekinthető A múlt árnyéka című időszaki kiállí­tás, amely a Tiso-féle szlovák állam idején arizált műtár­gyakból nyújt válogatást. A tárlat egyik legértékesebb darabja egy Rembrandt-grafika. A kiállítási szezon szimbolikus lezá­rásaként csütörtökön 19 órától Lucia Hidvéghyová, a Nagy- szombati Egyetem Teológiai karának tanszékvezetője tart előadást a múzeumban a zsidó-keresztény párbeszédről, (as) Pozsonyban A pestis a Vígból Pozsony. Jövő héten Pozsonyban is megtekinthető az Albert Camus A pestis című regényéből készült monodráma Hegedűs D. Géza előadásában. A Nobel-díjas Camus világhírű regényé­ből készült színpadi adaptációban egyetlen színész tucatnyi alak sorsát játssza el a pestis sújtotta Oranból. A budapesti Víg­színház, a Szakkör és a FÜGE közös produkciója az Astorka Korzo 90' színházi fesztiválján tekinthető meg október 15-én 19 órától. Jegyek már kaphatók a színház pénztárában, (ú) Tíz filmet ajánl a 2013-as felhozatalból Tarantino idei toplistája ÚJ SZÓ-HÍR Pál Zsombor: „Mi örülnénk a legjobban annak, ha Magyarország csodás országgá válna Fájdalmas demokrácia Los Angeles. Közzétette web­oldalán azoknak a filmeknek a listáját Quentin Tarantino, ame­lyeket - szerinte - érdemes meg­nézni a 2013-as felhozatalból. A Kutyaszorítóban, a Ponyvare­gény, a Kill Bill és a Django elsza­badul rendezőjének a saját mun­kássága alapján is sejteni lehe­tett, hogy T arantino mindenevő; tízes toplistáján is különböző műfajokképviseltetikmagukat. A vígjátékok között ott van az Afternoon Delight, Jül Soloway „szexi fekete komédiája”, amely egy tisztes családanya és egy sztriptíztáncosnő kapcsolatáról mesél, Joe Swanberg fesztiválo-. kát megjárt sörözős-szerelmes mozija, a Drinking Buddies, No­ah Baumbach filmje, a Frances Ha, valamint Seth Rogen és Evan Goldberg világvége-vígjátéka, az Itt a vége. Szerepel az ajánlat­ban Woody Allen idei rendezése, a Blue Jasmine, az akcióvígjáté­kokat pedig a Ha/ver 2 képviseli. Az érzelmesebb vonalból a Mi­előtt éjfélt üt az óra, Richard Linklater rendező Ethan Hawke és Julie Delpy főszereplésével forgatott romantikus trilógiájá­nak záró része kapott helyet Ta­rantino listáján, aki figyelemre méltónak találta James Wan Démonok között című borzon­gató horroiját, Alfonso Cuarón sci-fi moziját, a Gravitációt, va­lamint Gore Verbinski westem- jét, A magányos lovast is. (as) (Képarchívum) Amikor a 2010-ben beik­tatott Schmitt Pál köz- társasági elnököt „üdvözlő” dal elkezdte hódító útját, még csak Pál Zsombor énekes és Beke Dániel basszusgitá­ros írogatott és töltött fel számokat az internetre Kozmosz néven. Aztán csatlakozott hozzájuk két cimborájuk, Veres Attila dobos és Huszlics- ka Dávid szólógitáros. PUHA JÓZSEF Pál Zsombor szerint a kvar­tett megalakulása hosszabb érési folyamat eredménye, és nincs benne olyan tervezettség, amelyet kívülről sokan látni vélnek. A nyár elején egy nagy visszhangot kiváltott döntés révén kerültetek reflektor- fénybe: a Duna tévé törölte műsoráról az A38 Hajón rög­zített koncerteteket. Néhány héttel korábban megírtam a közösségi oldalun­kon, hogy furcsa lesz, ha ezek a dalok elveszítik a köztévés szü­zességüket. Mégis meglepőd­tünk a döntésen. Nem hiszem, hogy az éjszaka egykor tévéző emberek felháborodtak volna a politikusokról szóló, de nem obszcén vagy trágár számain­kon. Bár lehet, néhányan el­gondolkodtak volna rajtuk. A másik oldalon viszont rengeteget köszönhettek a közszolgálati Petőfi rádió­nak. Szinte mindent. Nagyot len­dített a pályánkon, hogy a Vi­lágszakadtság és a Forradalom című dalunkat is heves rotáci­óban műsorra tűzte. Ezekben is ott a politikai áthallás lehető­sége. Nyüván nem olyan embe­rek szerkesztették be, akiknek nincs fülük, csak máshogy ér­telmezik a közszolgálat nyi­tottságát, vagy máshol húzódik az érzékenységi küszöbük. A közrádiónak szerintünk sem a Pál Zsombor politikai véleményt sugalló számainkat kell játszania, de a tévében egy-kettő érdekesség­ként éjszaka elment volna. A hatdalos Az Okosak Földje EP nagy sikere után nehéz volt a folytatás? A magyar zenekarokra kü­lönösen jellemző, hogy a slá­gert használják mintának, ab­ból íiják meg a másodikat, a következőket. Ügyelünk arra, hogy ezt ne kövessük, rácsa­punk a kezünkre, ha azt látjuk, valami kezd Világszakadtság kettővé vagy Forradalom ket­tővé alakulni. A közelmúltban három új szerzeményt mutat­tunk be. A Mi szabadabbak va­gyunk, mint ti valaha lesztek című az elitünkről értekező, zeneileg minden eddiginél egyszerűbb, mondanivalóban dühösebb szám. A Stabil oldal­fekvés és a Másolj kulcsot ma­gánéleti dal, de páran már ne­künk szegezték a kérdést, hogy melyik politikusra cél­zunk velük. Egyikre sem, ma­gánéletünk korábbi szereplői­ről szólnak. A politikai tartalmú szá­mokat készítőket mifelénk egyből beskatulyázzák. Bennünket elsősorban fiata­lok hallgatnak, a harmincas korosztályig, s nekik már nincs az a mániákus beskatulyázási kényszerük. Aki figyeli a dal­szövegeinket, észreveszi, hogy nem is adunk rá alkalmat. Nem jobb- vagy baloldalon ál­lunk, hanem ezeken kívül. Nem úgy tekintünk a világra, hogy belekapaszkodunk vala­kibe, akit nagyon szeretünk, s követjük őt tűzön-vízen át, hanem saját magunk hozzuk meg a döntéseinket, amelyek leggyakrabban egyik oldal vé­leményével sem találkoznak. Igazán megosztó témákban eddig nem foglaltunk állást. Rendkívül erősek a szöve­geitek. Ehhez nyilván egy hullámhosszon kell lenne­tek. A szöveget apránként össze­tologatni nem lehet, az eddi­gieket, egy kivételével, én ír­tam. Egyébként fájdalmasan demokratikus felállásban mű­ködik a zenekar. Mindenkinek vétójoga van, amit alkalomad­tán kijátszhat. Ha létezne olyan együttes, amely hasonló eszmét vallana, mint mi, akkor nem alakultunk volna meg, mert tök szívesen hallgatunk másokat, és nem akarunk a kettes számú bármi lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy megnéztük, hol van űr, és azt a teret gyorsan elfoglaltuk. Mi valóban azt gondoljuk, amiről a számaink szólnak. A belső feszültségeinket, gondolatain­kat újuk meg, formáljuk zené­vé. A Kozmosz levezető csa­torna. Tényleg van politikai prog­ramotok, vagy ez reklámfo­gás? A politikai programunk vic­cekre épül. Gondolkodunk azon, hogy pártot alapítunk Bizonytalan/Nem szavazna néven, mert így növelnénk a népszerűségünket; ez a legje­lentősebb magyarországi tömb. Azt is viccből hangoztat­juk, hogy autópálya-koncesszi­ókat adnánk oligarcháknak, és a visszacsorgatott pénzből fi­nanszíroznánk a zenekart. Ha valaki mégis komolyan szeret­ne velünk beszélgetni erről, bármüyen sötétített autó hátsó ülésén vagy budapesti étte­remben hajlandók vagyunk tárgyalni... Egyébként mi örülnénk a legjobban annak, ha Magyarország csodás or­szággá válna, s utána kizárólag magánéleti számokat kellene írnunk, mert nem volna miért idegesnek lenni. Bárcsak így rúgnák ki alólunk a sámlit! A hétfőn elfogadott intézkedés elleni petíciót több mint ezer magyar művész írta alá, szerintük mintegy 700 millió forintot vesz el tőlük az állam A magyar állam rátette a kezét a zenészek jogdíjainak egy részére ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Az Országgyűlés módosította a szellemi tulaj­dont szabályozó törvényeket, és azt is előírta, hogy a művészek jogkezelő szerveze­teinek át kell adniuk a magán­célú másolás után járó jogdíj 25 százalékát a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA). A Ház kormánypárti és job- bikos támogatással, az MSZP és az LMP képviselőinek ellensza­vazata mellett fogadta el a jog- szahály-módosítást. L. Simon László fideszes képviselő, az NKA alelnöke hangsúlyozta: továbbra is a művészek része­sülnek az üres adathordozók után beszedett jogdíjakból, azok negyedét azonban ezen­túl a közös jogkezelők helyett az NKA osztja szét. Egy múlt pénteken közzétett petícióban több mint ezer művész kérte arra az Ország- gyűlést, hogy ne szavazza meg a javaslatot. A nyűt levél szerint a törvénymódosítást szakmai egyeztetés nélkül nyújtották be. Az Artisjus szerint a kis ki­adók különösen nehéz helyzet­be kerülhetnek a módosítás mi­att. Az NKA alelnöke szerint az, hogy az üreshordozó-díj 75 százaléka az Artisjusnál marad, összhangban van az uniós jog­gal, és az NKA újonnan felálló kollégiumain keresztül maguk a művészek dönthetnek majd a pénz sorsáról. A tiltakozók sze­rint azonban mintegy 700 mil­lió forintot vettek el a mű­vészektől. A petíciót aláíró sze­mélyek között van Balázs Fecó, Demjén Ferenc, Dunai. Tamás, Geszti Péter, Gryllus Dániel, Ke­resztes Ildikó, Kiss Tibor, Koncz Zsuzsa, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, Németh Alajos, Palya Bea, Pély Barnabás, Sebő Ferenc, Szalóki Ági, Beck Zol­tán, Tövisházi Ambrus, Szikora Róbert és Zsédenyi Adrienn is. Az aláírók főleg azt nehezmé­nyezték, hogy a kormányzó párt bármiféle előzetes egyeztetés nélkül két fontos módosítást akart elérni. L. Simon László elmondta: a pénzből az NKA a valódi értéket teremtő valódi tehetségeket akaija támogatni, nem az egyébként is magas jogdíjakat kapókat, hanem a feltörekvő tehetségeket. Korábban a szer­zői jogdíjakból befolyó mintegy tízmilliárd forint egy részét (legfeljebb 10 százalékát) a jogkezelő szervezetek (Artis­jus, ÉJI, Fümjus) visszaosztot­ták a tagjaiknak, díjak, pályáza­tok, szociális alapú támogatá­sok formájában. Fia például egy rádió 100 forint jogdíjat fizet, ebből 7 százalékot kulturális, 3 százalékot szociális célokra ajánlottak fel a művészek. Ezt a 7 százalékot most az NKA fogja elosztani. A jogkezelők kulturális tá­mogatásaiba már 2012-ben be­szállt az NKA, de a döntéshozó ideiglenes kollégiumba akkor még az Artisjus is delegált egy tagot (a nyolcból négy tagot a jogkezelők delegáltak, négyet a miniszter). A mostani döntés értelmében az ideiglenes kol­légium megszűnik, így az NKA fog rendelkezni a forrásokkal, amihez hozzácsapják az üres- hordozó-díjak 25 százalékát is. Az összeg - összesen akár 1,2 milliárd forint - az Alaphoz ke­rül, amit pályázati formában fognak kiosztani. Korábban nagy port vert fel a magyar sajtóban, hogy az omi­nózus bizottság a Kárpátia együttesnek is megítélt 400 ezer forint támogatást. Erdős Virág költő-drámaíró másnap a „homofób, rasszista, irreden­ta és holokauszttagadó nézete­iről elhíresült Kárpátra zenekar” támogatása miatt mondott le egy nyűt levélben a neki megítélt 400 ezer forint­ról, L. Simon László NKA-alel- nök pedig ezt írta blogján az esetről: „Nem állítom, hogy a szél­sőséges politikai vélemények­hez való viszonyulás ne vetne fel komoly kérdéseket a mai magyar társadalomban. Ezek a szólásszabadság kérdésétől az állam támogatási politikájá­ig számos területet érinthet­nek, és fontos lenne moderált keretek között zajló értelmi­ségi vitát folytatni róluk. A hisztérikus reakciók, az elha­tárolódás menetrendszerű követelése, az elnyert támoga­tásról való demonstratív - és véleményem szerint értelmet­len - lemondás azonban nem az értelmes vitát szolgálja.” (MTI, hvg, index, juk)

Next

/
Thumbnails
Contents