Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-08 / 234. szám, kedd
FOCITIPP ■ 2013. OKTÓBER 8. 12 KOMÁROMI SZALON www.ujszo.com Vitaest a magyar futballról „Valaki felsorolná a Fradi kezdőcsapatát?” Kezdjük egy provokatív kérdés- felvetéssel. Szöllősi György nyilatkozta azt, hogy Magyarországon talán nincs is szükség proli futballra, mert erkölcsi példaképeket nem állít a felnövő generációk elé, gazdasági szempontból pedig megmagyarázhatatlan a fenntartása, s a magyar emberek 95%-a észre sem venné, ha egyik napról a másikra megszűnne a profi futball Magyarországon, illetve már régen megszűnt, csak úgy csinálunk, mintha még mindig lenne futballunk. Tehát: van-e szükség profi futballra Magyarországon, van-e egyáltalán profi futballunk, ha pedig nincs, miért nincs? HEGYI IVÁN: Magyarországon ma semmilyen értelemben nincs professzionális futball. Ezt a játékot nem lehet a világ profi futballjá- hoz hasonlítani, mert az egy másik sport. Ha valaki szombat délután Bundesliga-meccset néz a tévében, aztán átkapcsol a Pápa-Paks mérkőzésre, hirtelen azt hiszi, időutazáson vesz részt. A két meccs semmiben sem hasonlít egymásra. Sem atmoszférájában, sem tempójában. A régi, tradicionális magyar futball- kultúrát leheteden újrateremteni. SZÖLLŐSI GYÖRGY: Valóban provokatív kérdésfelvetés volt részemről, a válaszom pedig egyértelműen az, hogy igenis szükség van a profi futballra. De előbb állítsuk fel a diagnózist, próbáljuk meghatározni, hol is tanunk valójában, s aztán keressük meg az okokat. Előbb-utóbb óhatadanul a politikánál lyukadunk ki, mert a politika dönt arról, kell-e nekünk foci. Lehet, hogy most a magyar emberek többsége azt válaszolná: nem kell, mert semmilyen pozitív élményük nem fűződik ehhez a játékhoz, s úgy látják, csak a pénzt viszi. Pedig Ki a felelős a magyar foci mélyrepüléséért? Szükség van-e új stadionokra? Beavatkozzon-e a politika a piaci alapú profi futballba? A magyar sportújságírás két jeles képviselője, Hegyi Iván és Szöllősi György volt a Komáromi Szalon vendége. Az alábbiakban az október 2-i vitaesten elhangzott beszélgetés rövidített és szerkesztett változatát közöljük. a foci olyan örömforrás tud lenni, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Gak hát huszonnyolc éve nem jutottunk ki sem világ-, sem Európa-bajnokságra, s így hiányzik a sikerélmény. Hegyi Iván (1953) futballszakíró a Népszabadság sportrovat-veze- töje, több futballkönyv szerzője, a Sport TV szakkommentátora. HEGYI IVÁN: A futball társadalmi hatása felmérheteden. Schlosser, Puskás vagy Albert ugyanúgy a magyar kultúra és a magyar történelem része, mint Liszt, Erkel vagy Krúdy. S ez nemcsak ránk, magyarokra igaz, hanem az egész világra. Brazília történelme leírhatadan a futball nélkül. Olyan tömegeket, mint a futball, csak a háború tud megmozgatni. De azért mennyivel jobb dolog a futball, mint a háború, nem? Hol tart ma a magyar foci és a magyar futballkultúra? HEGYI IVÁN: Az én generációm még úgy nőtt fel, hogy a foci szeretete apáról fiúra hagyomá- nyozódott. Hatévesek voltunk, felöltöztettek bennünket fehér ingbe, és mentünk a stadionba. A futballkultúra megszűnésének egyértelmű jele, hogy ma már a labdarúgás nem tényező. Teljesen megszokott, hogy élvonalbeli mérkőzéseken százas nézőszámok vannak, s erre már senki sem kapja föl a fejét. 1992-ben még értelmezni sem tudtuk, hogy Izland legyőzött bennünket Budapesten. Azóta sokkal lejjebb süllyedtünk. Mi volt ennek a visszaesésnek az oka? HEGYI IVÁN: A rendszerváltás a legrosszabb pillanatában érte a magyar futballt. Jött egy fölösleges bundabotrány 1988-ban... Hogy érted azt, hogy fölösleges? Ki részéről? HEGYI IVÁN: A politikai vezetők részéről. Előállítottak ötven vagy száz labdarúgót, vegzálták őket, de nem lehetett megfejteni, mi volt a cél ezzel. Büntetéseket nem kaptak, a felelősségre vonás elmaradt. így viszont fölösleges volt az egész, mert csak káoszt okozott. Szétvertek egy válogatottat, amelyik jó eséllyel kijuthatott volna az 1990-es vébére. Ne feledjük, az még egy jó csapat volt, Kiprichhel, Détárival... Mégsem nevezhetjük fölöslegesnek a bundaügy kirobbantását, hiszen azok a játékosok elcsalták a meccseket. HEGYI IVÁN: Nem azt mondom, hogy a bunda jó dolog, féke ne érts. De egy ilyen vizsgálatot sokkal átgondoltabban kell előkészíteni és végrehajtani. így csak az lett a vége, hogy szétverték a válogatottat. Aztán kikaptunk Izlandtól. Ilyen előzmények után a futballt nem volt divat szeretni. A magyar foci később, az első Orbán-kormány- tól kapott 21 milliárd forintot. Ez akkor nagyon nagy pénznek számított. S lett valami hozadéka? Megtérült a befektetett összeg? Emelte a foci színvonalát? A futballkultúra színvonalát? Nem. Ez persze nem a kormány hibája. A felzárkózáshoz annyi pénzre lenne szükség, ameny- nyi itt nyomokban sincs. Szöllősi György (1977) sportújság- író, a FourFourTwo futballmagazin magyar kiadásának főszerkesztője, a felcsúti Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója. SZÖLLŐSI GYÖRGY: A föt- ballban a legszorgalmasabb munkával is csak tíz-tizenöt év alatt lehet eredményt elérni. Felépíteni sem könnyű, lerombolni sem. Márpedig keményen dolgoztak a lerombolásán, évtizedeken át. A kommunista politikai hatalom okolható azért, hogy ma itt tartunk. A kommunistákat zavarta emigráns világsztárjaink sikertörténete. Az 1956-os forradalom tabutémának számított, márpedig Puskás, Kocsis és Czibor is az 1956-os forradalom miatt került külföldre. A kádári rezsimnek az lett volna kívánatos, ha ők elkallódnak Nyugat-Európában, de nem ez történt, hanem a Real Madrid és a Barcelona sztárjátékosai lettek. S miközben Puskás kilenc éven át szenzációsan futballozott a Reálban, ezt a sikersztorit folyamatosan le kellett tagadni a magyar közvélemény előtt. Amikor Puskás az 1960-as BEK-dön- tőben négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak, az egész világ őt ünnepelte, mindenütt szalagcímek tudósítottak a bravúrjáról - csak Magyarországon nem. A Népsport egy nyúlfarknyi tudósítást közölt a döntőről, nagyjából akkorát, mint az NB III-as meccsekről, „Ötödször is BEK-győztes a Real” címmel, és Puskás nevét csak a gólszerzők felsorolásánál tüntették föl. Ezek egészén torz viszonyok voltak. Puskásnak óriási hatása lehetett volna a magyar gyerekekre, akiktől így elloptak egy példaképet. De van egy másik perspektíva is: a Rákosi-korszakban Farkas Mihály honvédelmi miniszter volt a futballfelelős, s az ő legnagyobb riválisa Kádár János volt. Farkas elérte, hogy ellenfelét bebörtönözzék, s mialatt Kádár börtönben volt, az Aranycsapat szárnyalt, akkor jött a helsinki győzelem, a 6-3, a 7-1, az 1954-es világbajnokság. Ezért azt gyanítom, Kádár személyesen is ellensége volt a futball- nak. Ráadásul Puskásék később emigráltak, sok kellemetlenséget okozva a magyar titkosszolgálatnak és a kádári Magyarországnak. Ami tény: a világ egyeden olyan országa vagyunk, ahol az elmúlt ötven-hatvan évben csökkent a futballpályák száma, és csökkent az igazolt játékosok száma is.
