Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-08 / 234. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 8. www.ujszo.com RÖVIDEN Boráros Imre előadói estje Pozsony. Boráros Imre színművész előadói estjét tekinthetik meg az érdeklődők október 10-én (csütörtökön) 18 órától a magyar konzulátus épületében (Sedlárska 3). A Meddig ember az ember... ? című előadás Mács József két regénye - a Szélfúvásbanés a Bolondok hajóján-alapján készült, (ú) Fesztiválon a Köszönöm, jól Hrčava. Holnap kezdődik a cseh Hrčava községben a kortárs cseh, szlovák és lengyel filmek szemléje, a Filmes Vénasszonyok Nyara 21. évfolyama, amelynek elsőfilmes versenyében két szlovák film is szerepel. Prüder Mátyás Köszönöm, jól című alkotása, valamint Juraj Lehotský Csoda című, a múlt hónapban bemutatott munkája. A versenyben további öt, cseh és lengyel film méretik meg. A héttagú zsűri döntése alapján szombaton hirdetnek eredményt, (t) Mesebemutató a Komáromi Jókai Színházban Rumcájsz színre lép ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. Holnap délelőtt mutatja be a Komáromi Jókai Színház Václav Čtvrtek és Kárpáti Péter: Rumcájsz, a rabló című zenés mesejátékát. Rumcájsz valaha cipészmester volt, és soha nem lett volna belőle rabló, ha a város pökhendi urai nem akarják arra kényszeríteni, hogy tisztelje őket. Kiűzték a városból az erdőbe, ahol keresett magának egy barlangot. Itt élt Mankával, Csibészkével és az állatokkal, a tündérekkel, a manókkal - békességben, egyetértésben. Egy nap, amikor hazatértek, valaki feküdt a barlangban, és francia kölni bűze terjengett... Robin Hood szelíd lelkű, szakállas cseh kollégája mindannyiunk szabadságvágyát fogalmazza meg. Gyerekek és felnőttek közös emlékeit idézi fel, amikor a kert végében lombsátrat építettünk, vagy lepedők és székek felhasználásával az asztal alatt rendeztük be a magunk rablótanyáját - vallják az előadás alkotói. A komáromi előadás címszerepében Bernáth Tamás látható, Mankát Tar Renáta játssza. Szerepel a mesében Szabó Szvrcsek Anita, Olasz István, Szabó Viktor, Majorfalvi Bálint és Holocsy Krisztina is. Az előadást Naszla- dyÉva rendezte, (k) Tar Renáta és Bernáth Tamás (Kiss Gibbó Gábor felvétele) VII. ESZTERLANC A hétvégén Füleken rendezték meg a Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivált és Szólótáncversenyt. Az öttagú szakmai zsűri (Hégli Dusán, Richtrcsík Mihály, Németh Ildikó, Szabó Szüárd, Árendás Péter) a következő sávokba sorolta a versenyző együtteseket a következő 2 évre: Bronz sáv ♦ Kis Megyer és Csüizke gyermek néptáncegyüttes, Apró Megyer és Apró Csiliz- ke gyermek néptáncegyüt- tes, Nagymegyer (egy együttesként versenyeztek) ♦ Pintü Gyermek Néptáncegyüttes, Ekecs-Apácasza- kállas Ezüstsáv ♦ Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes, Buzita ♦ Kincskereső Gyermek Néptáncegyüttes, Demő ♦ Kisködmön Táncegyüttes, Komárom ♦ Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes - Dunaág Néptáncegyüttes, Dunaszerdahely Arany sáv ♦ Nagy Csali Gyermek Néptáncegyüttes, Somorja ♦ Kis Csali Gyermek Néptáncegyüttes, Somorja Kiemelt arany sáv ♦ Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes, Zselíz Megjelent DVD-n a német némafilm egyik legszebb darabja, Friedrich Wilhelm Murnau Tabuja Matahi és a fekete gyöngy Max Reinhardt fedezte fel őt a heidelbergi egyetemen, Henri Matisse-t fényképezte Tahiti szigetén, szoros szálak fűzték Greta Garbóhoz. Friedrich Wilhelm Murnau mégsem ezzel írta be a nevét a két háború közötti német filmgyártás nagykönyvébe. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ó volt a német film egyik legizgalmasabb s egyben legtehetségesebb egyénisége. Negyvenkét évébe huszonegy film fért, köztük olyanok, mint a Nosfera- tu, Az utolsó ember, a Faust, a Tartuffe, a Virradat, s a DVD-n most először megjelent Tabu, amely élete utolsó alkotásaként 1931-ben készült a csendesóceáni Bora Bora szigetén. Rövid rendezői pályájának három fontos helyszíne: Berlin, Hollywood és a Csendes-óceán déli szigetvüága. Ahhoz azonban, hogy idáig jusson, sok minden kellett. Először is egy művelt család, ahol a klasszikus irodalom minden jelentős kötete elérhető volt számára. Ez Vesztfá- liában, Bielefeld városában adatott meg neki, ahol nővérével és bátyjaival a színház mellett kötelezte el magát. A heidelbergi egyetemen művészettörténetet és irodalmat tanult, s a diákszínjátszó csoport tagja volt. Ekkor figyelt fel rá Max Reinhardt, aki azonnal felajánlotta neki, hogy ingyen képezi berlini színiiskolájában. 1914-ben, a vüághábo- rú kitörésekor Murnau a gyalogsághoz jelentkezett, később va- dászpüótaként szolgált, ami érzelmi világát is befolyásolta. Erich Rohmer a Faustot tartotta Murnau legjelentősebb művészi teljesítményének, mivel ezt látta a legképszerűbb EDITION MURNAU STIFTUNG filmjének. Ellentétben Az utolsó emberrel és a Tartuffe-fel, amelyekben az építészeti forma győzött, a Faustban a forma alárendelődik a fénynek, vagyis a film lényegének. 1921-ben készült alkotása, a Nosferatu a német expresszionista film egész korszakát mutatja meg. Sokan „a horror szimfóniáját” látják a műben, hiszen Murnau az első rendező, aki a horrort a stúdió falain kívül is hitelesen tudta megjeleníteni. A film egyik hát- borzongató képsora, amikor Nosferatu hajója szörnyű rakományával, koporsókkal, halott matrózokkal és rengeteg patkánnyal besiklik a kikötőbe. Hasonló képsort azelőtt senkinél sem láthatott a néző. Berlinből Az utolsó ember hatalmas sikere vitte Hollywoodba. A film a német középosztály húszas évekbeli nyomorúságos története. Főhőse egy lecsúszott (lecsúsztatott) luxusszálló portása, aki büszkén viselt, de már leadott díszes egyenruháját kilopva s magára öltve próbálja leplezni családja és szűk környezete előtt, hogy lefokozták, s il- lemhelyi munkakörbe kényszerítették. Hollywoodban eleinte hagyták szabadon dolgozni. Stábjainak tagjait, a forgatás helyszíneit, a kísérleti vizuális hatásokat maga választhatta meg. A szorítások, az anyagi korlátok, a szigorú ellenőrzések ezután következtek. Nem is bírta sokáig a Fox stúdió örökös kontrollját, irá- nyítgatását. 1929-ben (két évvel autóbalesete és halála előtt) a csendes-óceáni szigetvüágba utazott, hogy ott dolgozhasson úgy, ahogy egykor Berlinben dolgozott. A mások által megszabott határok nélkül. így született meg másfél órás, fekete-fehér remekműve, a Tabu, amelynek bemutatóját már nem érhette meg. Édenkertbe illő jelenettel kezdődik a film: fiatal szigetlakok, férfiak és nők lubickolnak, kergetőznek buja, trópusi vizekben, festői természetben. Reri és Matahi szenvedélyesen szeretik egymást, a sziget minden szépségét a magukénak tudják, teljes harmóniában élve környezetükkel, ismerve és elfogadva őseik szokásait, hagyományait. Rerit, a pár női tagját nemsokára felajánlják az isteneknek, ami azt jelenti: aki vágyakozva emeli rá a szemét, azonnal megölik. Reri tehát maga a megtestesült tabu, s bárkit bajba sodorhat. Matahi elmenekül vele, de jön a presbiter, a gonosz, aki valósággal elrabolja a nőt. Mindeközben a szerelme, aki tökéletes testi adottságai mellé még szilaj tüdőt is kapott, hogy az óceán mélyéről felhozhassa a fekete gyöngyöt, szembeszáll a cápával. De hiába győzi le, szerelmét már nem találja közös kunyhójukban. Elvitte ót a presbiter, csónakját pedig, bármilyen jól úszik is, nem éri utol a magára maradt Matahi. Murnau legköltőibb, legérzékibb filmje a Tabu, mintha legtitkosabb álmainkból mutatna éppen csak annyit, amennyit még el merünk mesélni. Extrák is vannak a lemezen. Azok is extra szépek. Pedig azok is fekete-fehérek. A fotós szerint a katonák nem voltak felkészülve a lelki teherre, ami Afganisztánban várta őket Arcok és harcok JUHÁSZ KATALIN London. Lalage Snow, egy afgán származású brit dokumentum- és szociofotós(nő) nyolc hónapon át foglalkozott azzal a kérdéssel, vajon milyen nyomot hagy a katonák arcán az afganisztáni szolgálat. A We Are The Not Dead című fotósorozat alanyai fiatal brit katonák, akiket Snow a misszió előtt, közben és után fotózott le. „Szinte minden esetben az látszik a képeken, hogy a fiúkból nyolc hónap alatt férfi lett. Számomra a legkifejezőbbek a szemek, de sok esetben az arcvonások is jelentősen változtak”- mondta egy interjúban a fotós. Valóban, mintha felgyorsult volna az idő: az arcokon komoly nyomot hagyott a forróság, az állandó stressz, a folyamatos bizonytalanság és a napi feladatok teljesítése, amiről még évekig tilos beszélniük. Lalage Snow a fotózás mellett rövid interjúkat is csinált a katonákkal, akik szerinte egyáltalán nem voltak felkészülve a komoly lelki terhelésre, ami várta őket. Az interjúkból kiderül, hogy hazatérésük után a legtöbben agresszívabbak lettek, és a legnyugodtabbak is hamarabb vesztik el a fejüket, türelmetlenebbek és robbanékonyabbak, mint azelőtt. A fotós nemrég az interneten publikálta a sorozatot, mivel egyetlen brit lap sem merte megjelentetni a képeket. Snow ugyanis az interjúk közlését is feltételül szabta, ezekben azonban a katonák meredek dolgokat mondanak a küldetés pszichológiai vonzatáról. Az elején legtöbben teli voltak lelkesedéssel, az ötödik-hatodik hónapban azonban már csak egyetlen vágyuk volt: hogy ép bőrrel megússzák az afganisztáni missziót, és végre hazatérhessenek szeretteikhez. (A fotósorozat megtekinthető: www.lalagesnow.photo shelter.com.) Előtte, közben és utána (Lalage Snow felvételei)
