Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-30 / 227. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 30. Vélemény És háttér 7 A szlovákiai magyarság a közösségi tudat építésében könnyen magára maradhat Egyedül a kisebbségek közt Néhány hete már volt alkalmam e hasábokon véleményt nyilvánítani a kormányhivatal kisebbségi jelentéséről. Arról a, jaj de jól megvagyunkitt együtt, csak azok a fránya politikusok keverik a kevemivalót” jeliegűről írtam, hogy semmire sem jó, tehát ne is foglalkozzunkvele. Valamire azonban mégis jó lett. LOVÁSZ ATTILA A pénteken a kormányhivatal kisebbségi bizottsága által megszavazott dokumentum ugyanis arra mutatott rá, mennyire másképpen értelmezik és élik meg kisebbségi létüket a Szlovákiában nemzetiségként elfogadott 13 közösség tagjai. Mennyire másként „érdekes” a 600 fős szerb, a 30 ezer fős ruszin vagy a 105 (pontosabban 400) ezres roma lét, mennyire más a félmilliós magyar. Nem tisztem értékelni, hogy a magyar küldötteken kívül vajon miért nem ellenkezett senki, s a magyar küldötteken kívül miért csak a ruszinok és a romák képviselői fogalmaztak meg kifogásokat, pontosítani való dolgokat. S nem tisztem értékelni azt sem, mennyire reprezentatív az a bizottság, amelybe a civil szervezetek delegálnak képviselőket. A végeredmény olyan, amilyen: egy politikai mandátummal nem rendelkező testület legitimálta a kormányhivataljelentését, ha a kormány is elfogadja, akkor abból dokumentum lesz és... No, itt jön a poén: és semmi. Mert ha a jelentés tartalmazta is volna a 21 magyar módosítást, ha bekerült volna, hogy a ruszinok továbbra is attól tartanak, ukránoknak nézik őket, ha bekerült volna az is, hogy a romákból nem a nép- számlálás alapján jegyzett 100, hanem a felmérések szerinti 400 ezer van, akkor úgy mégis mi történne a jelentéssel? Semmi. A jelentést a kormány akkor is vagy elfogadta volna, vagy nem, de a közösségek életére semmilyen hatással nem lett volna. Nagyon szomorú leírni, hogy a kisebbségi vegyes fórumokon - mint amilyen a kormányhivatali bizottság is - érdemi vita csak akkor zajlik, amikor a kisebbségek támogatására szánt összegekről van szó. A legtöbb javaslat és ádáz vita épp ebben a témában hangzik el. Szomorú leírni, hogy a kisebbségi szervezetek delegáltjai azt kommunikálják ugyan, hogy a kisebbségek léte okán színesebb, gazdagabb és élhetőbb egy kis ország, csak azt felejtik el kommunikálni, hogy ez nem a mindenkori kormányzatok erénye, hanem a keményfejű kisebbségeké, mert ha a kormányzatokon múlna, akkor itt már csak rezervátumok lennének. A bizottsági ülés idején szokatlanul sok sajtóhír jött a Híd háza tájáról, éppen ekkor jelentette be a párt azt a hosszú távú stratégiát, amelynek összefoglaló eleme, tartalma a szlovákiai magyar lét. Évtizedek után először fogalmazódik meg politikai Szomorú, hogy a kisebbségi vegyes fórumokon érdemi vita csak akkor van, amikor a támogatásokról van szó. porondon, hogy a szlovákiai magyar identitás létezik, és annak megerősítése lehet politikai cél is. Évekig magam is azt állítottam, hogy a bodrogközi magyar sokkal közelebb áll a sárospatakihoz, mint a csallóközihez, akihez pedig a rábaközi áll jóval közelebb. így van ezt most is, de ha a szlovákiai magyarságot 23 éve egységesnek tekinthető közösségként aposztrofáljuk, annak társadalmi, kulturális és politikai képviseletével együtt, akkor ideje lenne megfogalmazni, hogy ez a közösség miben mutat közösségi szimptómákat, melyek a legerősebb közösségalakító és -formáló tulajdonságai, amelyekre identitásképet, szimbólumrendszert lehet építeni - s közösségformáló erőként adni tovább. Az, hogy a szlovákiai magyar az magyar, nem kérdés. Szlovákiai lévén mégiscsak más, mint magyarországi magyar társa, és más, mint a vajdasági vagy a székelyföldi, vannak közös, másoktól őt elkülönítő jegyei. Hogy ezt egy politikai párt stratégia építésére használja, nem baj, sőt... Egyet viszont a Hídnak is tudnia kell. Ebben a stratégiában a szlovákiai kisebbségek között csak a ruszinoknál vagy a romáknál találhat partnerre, de még ez sem biztos. A többinek ilyetén igénye, közösségi tudata valószínűleg nincs, bár továbbra is csak vélemény, nem ténymegállapítás ez a részemről. A szlovákiai magyarság a teljes értékű kisebbségi közösség építésében könnyen magára maradhat, ami semmiképp sem jelenti azt, hogy le kell mondania az efféle szándékokról. Mint ahogyan azt sem, hogy el kell fogadnia a kisebbségi jelentést, mert bírálatában egyedül maradtunk.- Felmegyünk a minisztériumba. Szegről-végről ti is rokonai vagytok a miniszternek. (Peter Gossányi rajza) N'!»\l‘> t KOMMENTÁR Rosszindulat MOLNÁR NORBERT Status quo, vagyis a meglévő állapot fenntartása. Ezt ígérte Robert Fico miniszterelnök már másodszor. Elsőre sem igazán sikerült neki, másodszorra sem. Az tény, hogy törvényi szinten egyelőre nem vegzálják a szlovákiai nemzetiségeket. Ám a mindennapi gyakorlat mást mutat. A kormányhivatal, amely főleg a kulturális támogatások elosztásáért és kifizetéséért felel, gyakorlatilag a kisebbségi intézmények és önszerveződések kiéheztetésén dolgozik. Ha nem is mindegyikén, de a magyarok nagy részén biztosan. A. Nagy László lemondatása óta egy hivatalnok tölti be a kormánybiztosi posztot. Nagyjából annyi köze van a kisebbségekhez, mint mindannyiunknak a részecskegyorsítók működéséhez. Ül a székében, embereket rugdos ki, de ha lapunk interjút akar vele készíteni eddigi tevékenységéről, akkor a kormányhivatal sajtóosztálya azt mondja, csak egy hivatalnok, nem nyilatkozhat. Mert mit is mondhatna? Hiszen csak pár millió euró fölött rendelkezik, és csak a kormánybiztost helyettesíti. És kivel lehet interjút készíteni a kisebbségi kultúrákról? Majd a kormánybiztossal. Mikor lesz kormány- biztos? Senki se tudja. Valójában senkit sem érdekel a kormányhivatalban . Felsorolnék néhány tényt a helyettesítő asszony tevékenységéről. Az Ifjú Szivek igazgatói posztjára kiírt pályázat augusztus 15-ig szólt. Azóta - azon kívül, hogy négyen pályáztak - semmit sem tudunk róla. A törvény szerint egy hónapon belül kellett volna a hivatalnak válaszolnia a pályázóknak. Információink szerint nem tette meg. Az igazgató leváltása után az új vezető kinevezésének elodázása beleillik a képbe. Ezzel is mutatja a hatalom, hogy bizonytalanságban tud tartani mindenkit, mert elég gátlástalan. Szeptember vége van, de a kulturális támogatások jelentős része még mindig nincs folyósítva. Sőt, vannak szerződések, amelyeket még alá sem írtak. Vagyis ismét nem lehet megrendezni néhány kisebbségi rendezvényt, ismét lehúzhatja néhány kisebbségi szervezet a rolót. De ez a cinikus hivatalnokokat nem érdekli, sőt, titokban még tapsolnak is. Mi másra lehetne következtetni közönyük láttán? Talán még hozzá nem értésükre. Arról nem is szólva, hogy négy kiadó a tavalyi támogatásokat sem kapta meg, noha az Európai Bizottság beleegyezett kifizetésükbe. Mindez májusban történt. Azóta csak a nagy csend. Hozzá kell tennünk, a pénzükre várók közt van kiadónk is, tehát érintettek vagyunk az ügyben. De ez nem jelentheti azt, hogy csendben maradunk. Azon felül, hogy a kormányhivatalnak lila gőze sincs arról, mi a kisebbségi kultúra, mit kellene ezzel kezdeni, süt belőle a cinizmus és a rosszindulat. Ez Fico status quója. Valójában maga a bebetonozott rosszindulat. FIGYELŐ Svájc „hadban áll” Franciaország felől támadás éri Svájcot - ezzel a forgatókönyvvel tartott a svájci haderő gyakorlatot a Le Matin Dimanche lap jelentése szerint. A gyakorlaton a hipotézis az volt, hogy a pénzügyi csődbejutott Franciaország több régióra hullott szét, és az egyik, „Szaónia” megtámadja Svájcot, hogy pénzt zsákmányoljon. A tavalyi hadgyakorlat az euró zuhanásának előfeltevésével zajlott le, ami társadalmiszociális zűrzavart idéz elő Európában és menekültek beáramlását Svájcba. (MTI) Kijev társulási szerződésének az EU-val komoly ára lesz, mivel Oroszországnak nem érdeke tovább támogatni egy rivális gazdasági blokk tagját Ukrajna útja a vilniusi kapun át vezet az Európai Unióba JARÁB1K BALÁZS Keleti szomszédunk a legnagyobb sláger az EU november végén Vilniusban megrendezendő Keleti Partnerség csúcstalálkozója előtt. Párhónapjamég úgy látszott, hogy a Janukovics- kormány mindent megtesz azért, hogy eljátssza esélyét - több év előkészület után - a társulási szerződés aláírására. Ám az elmúlt hetekben az ukrán parlament sorra fogadja el (az ellenzéktámogatásával) az EU által kért törvényeket. Ráadásul előrehaladottak a tárgyalások Julija Timosenko ügyében is, kijevi híresztelések szerint a börtönből németországi klinikára vinnék át, mivel olyan kezelésre szorul, amelyet Ukrajnában nem kaphat meg. így Janukovics elnök is megszabadulhat riválisától - pontosabban rögeszméjétől, hiszen a felmérések szerint mostanra jóformán Julija asszony az egyetlen ukrán ellenzéki politikus, aki nem vemé őt meg a 2015-ös választásokon - és Merkel kancellár is zöld utat adhat a társulási szerződés aláírásához. Mindenki nyer, bár Timosenkónak nyilván nem tetszik, hogy ő bizony alku tárgyává vált, miközben eddig ő kötötte az alkukat. De mi is történt? Semmi más, mint az, hogy Moszkva immáron komoly tétekkel lépett be a politikai játszmába, mondván, Ukrajna társulási szerződésének az EU-val komoly ára lesz, mivel Oroszországnak nem érdeke tovább támogatni egy rivális gazdasági blokk tagját. Moszkva szerint az ukrán gazdaságot komoly sokk fogja érni, mivel képtelen lesz felvenni a harcot az európai konkurenciával. Orosz számítások szerint a következő években Kijevnek akár 30 milliárd dollárnyi lehet a folyó fizetési mérleghiánya, és ezt valakinek állni kell majd. Igazuk van az oroszoknak, rövid távon a hiány nem tartható fenn, Kijev már most is kölcsönökből fedezi a növekvő importot. De Moszkvának tudni kell, hogy az ilyen jellegű „fenyegetés” (bármennyire is reális) ellenkező hatású lesz: az EU elébe megy a saját politikai feltételeinek, Kijev szintén engedékenyebb lesz. Vagyis Moszkva tulajdonképpen besegít az EU-nak és Ukrajnának. Csakhogy a társulási szerződés csak akkor jelent majd lehetőséget Ukrajna számára, ha képes lesz változtatni. Az orosz elemzők abban azért tévednek, hogy a társulási szerződés egy csapásra megváltoztatná a helyzetet. Egyrészt a szerződést az EU 28 tagországának kell ratifikálnia (1-2 évig is eltarthat a folyamat), és a szerződés maga hétéves adaptációs időt foglal magában. Ukrajna akkor nyer az integrációs folyamattal, ha nem leépíti, hanem átszervezi az iparát, hogy az versenyképes maradjon az EU piacán. Ehhez azonban gyökeresen át kellene formálni az ukrán gazdaság monopóliumra (oligarchák) és járadékvadászatra épülő modelljét. Az oroszok már megtették a magukét, most Ukrajnán a sor. Ha Kijev (és az EU) kudarcot vall, altkor a mostani orosz politikai nyomás hosszú távon nyer értelmet. Vilnius csupán a kezdete az igazijátszmának.
