Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)

2013-09-16 / 215. szám, hétfő

6 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 16. www.ujszo.com RÖVIDEN Pakisztáni film Oscar-jelölése Több mint ötven év után jelöl ismét játékfilmet a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjra Pakisztán. A jelö­lőbizottság választása a Zinda Bag című filmre esett - derült ki a művet jegyző produkciós cég Facebook-oldaláról. A vál­lalkozás azé a Sarmin Obaid-Csinojé, aki társrendezője volt a 2012-ben Oscar-díjjal jutalmazott Saving Face című doku­mentumfilmnek. A nők ellen elkövetett savtámadásokról szóló alkotás révén először nyert pakisztáni film Oscart. A Zinda Bag urdu és pandzsábi nyelven készült, és három fiatal pakisztániról szól, akik embercsempészek segítségével akarnak külföldre jutni. Pakisztán korábban mindössze két alkalommal nevezett játékfilmet az Oscar-versenybe, leg­utóbb 1963-ban a Gungát című alkotást. (MTI) Újra látogatható a müncheni képtár München. Nagy érdeklődés mellett nyílt meg újra a feb­ruárban bezárt Müncheni Modern Képtár (Pinakothek der Moderne), amely a felújítás után szombat óta újra fogad lá­togatókat. A mindössze tízéves intézményt azért kellett fel­újítani, mert repedések jelentek meg a bejárati csarnok ro- tundájában. Az újra megnyílt múzeumnak mind a négy gyűjteménye megújult kiállítással jelentkezett: a modem művészeti gyűjtemény Álmok-Képek címmel mutat be tárla­tot egyebek közt Salvador Dali és Pablo Picasso műveiből; a müncheni műegyetem építészeti múzeuma az afrikai építé­szetet mutatja be az Afritecture című kiállításon; a dizájngyűjtemény marokkói szőnyegekből és a modem művészet alkotásaiból kínál ízelítőt, a grafikai gyűjtemény pedig Andy Warhol számos rajzával új szemszögből ábrázol­ja a pop-art bálványait. Újdonság, hogy az egyik biztosítótár­saság jóvoltából a jövőben szerdánként ingyenes lesz a belé­pés a képtárba. (MTI) Golden Globe-különdíj Woody Allennek A mester irtózik a díjaktól MTl-HÍR Los Angeles. Az életműért járó Cecil B. DeMille-különdíj- jal tüntetik ki a januári Golden Globe-gálán a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók Woody Allen színészt és rende­zőt, aki köztudottan irtózik a díjaktól és díjátadó gáláktól. A 78 éves New York-i filmes már négyet is elnyert a világ leg­rangosabb filmes díjából, az Os- carból, de még egyet sem vett át személyesen, és bár közel hat évtizedes filmes pályafutása alatt 23 alkalommal is jelölték az elismerésre, mindössze egyetlen alkalommal vett részt Oscar-gálán, 2002-ben, amikor nem mondhatott nemet, mert a 2001. szeptember 11-i terror- támadás által sújtott New York követeként hívták meg. Egyelőre nem tudni, hogy Al­len részt vesz-e a kis aranyozott földgolyóbisok átadásának 71. ceremóniáján 2014. január 12- én Los Angelesben. A színész-rendezőt eddig 13- szor jelölték Arany Glóbusz­ra, de csak kétszer nyert díjat, 1986-ban a Kairó bíbor rózsájá­val, 2012-ben pedig az Éjfélkor Párizsban című filmjével. Nincs más, aki jobban megér­„Egy igazi nemzetközi kincs" (TASR/AP-felvétel) demelné ezt a díjat. Hozzájáru­lása a filmművészethez feno­menális, ő egy igazi nemzetközi kincs - hangoztatta Theo King- ma, a Hollywoodi Külföldi Tu­dósítók Egyesületének elnöke. Az első, 1952-es díjazottról, Cecil B. DeMille-ről, kora egyik legjobb filmrendezőjéről elne­vezett életműdíjat olyan egyé­neknek ítélik oda, akik „óriási” befolyást gyakoroltak a világ szórakoztatóiparára. Remek próbahangulat Kassán - Frenák Pállal (Joseph Marčinský felvétele) Frenák Pál most dolgozik először Kassán, az Állami Színház kiváló balettegyüttesével Kaotikus vágyak között Három bemutatót tart az idei évadban a kassai Ál­lami Színház balett­együttese. Az elsőt pár hét múlva, Chaotica címmel. A koreográfus: Frenák Pál. SZABÓ G. LÁSZLÓ Délelőtt tizenegytől este fél hétig folyamatosan dolgozik a társulat, a Párizsban élő ma­gyar koreográfus még ebéd­szünetet sem tart. Ha megéhe­zik, pár falat szendviccsel is beéri, táncosai a reggeli és a vacsora között csupán ásvány­vízen élnek. Hófehér lejtő (ha úgy tet­szik: gördeszkapálya) a próba­teremben, három gumiasztal a díszlet mögött. Ez lesz majd a színpadon is, semmi több. A táncosok által azonban renge­teg kín, vágyódás, szenvedély, magány, várakozás, eggyé vá­lás és szakítás, majd újabb nagy találkozás. Ahogy azt az élet hozza. A káosz közepette. Kaotikus „rendszerben”. Frenák Pál három nyelven irányítja táncosait. Oroszul, angolul és franciául. Hol így, hol úgy, hol amúgy. Ahogy a nyelvére jönnek a szavak. Vagy nem mond semmit, csak mutat. A legtöbbször azt hal­lom tőle, hogy: „Touch! Push! Stretch!” Vagy: „Szevodnya haraso.” De mixel is néha: „Maybe its mozsno!” Aztán. „Hullámozzon a test! Érezni akarom a szemed! Legyen ez 220V a testednek!” A táncosok már megszokták az ilyen kéré­seket. Hetek óta zajlanak a próbák, és mindenki teljes odaadással végzi a dolgát. Uk­rajnából, Fehéroroszország­ból, sőt még Japánból is van­nak itt komoly képzettségű balettművészek, de van egy Budapesten végzett magyar balerina is a népes csapatban. Andrej Szuhanov, a társulat vezetője maga is táncosként kezdett Kassán, aztán a társu­lat élére állt, majd egy rövid pozsonyi kitérő után ismét visszatért Márai városába, amelyet most már ő is a magá­énak érez. „Szerintem semmi sem vé­letlen az életben - mondja fél­úton a próbaterem és az igaz­gatói iroda között, mivel ő maga is szerepel a készülő da­rabban, s úgy érzi, jobb, ha a közelben maradunk. - Először videofelvételekről láttam Fre­nák Pál néhány darabját, s a Szlovák Nemzeti Színház ba­lettigazgatójaként én hívtam meg az együttest pozsonyi vendégszereplésre. Az InTi- mE-mal jöttek, ami számomra is lenyűgöző előadás volt, ha­talmas felfedezés. Azonnal megfogott Pali gondolkodása, koreográfusi koncepciója, nyi­tottsága. Minden igaz nála. A legapróbb mozdulatot is őszin­te érzelmekkel tölti meg. Na­gyon kevés koreográfust isme­rek, aki ennyire bátran avatja be a táncosait s ezáltal a néző­ket is a saját vágyaiba, gondo­lataiba, lelki rezzenéseibe. Nagyon sok hasonlóságot lá­tok abban, amit ő képvisel a színpadon, s amit én magam is szívesen megmutatok a tánc­ban. Azt már Pozsonyban, az első találkozásunkat követően eldöntöttem, hogy meghívom őt hozzánk, csak akkor még nem tudtam, hogy a hozzánk majd Kassát jelenti. De nekem itt vannak a táncosaim, én hozzájuk kötődöm a legerő­sebb szálakkal, ezért is gondo­lom úgy, a sors akarta, hogy visszajöjjek hozzájuk Pozsony­ból.” A Chaoticában majdnem az egész társulat színpadra lép, huszonöt táncossal most dol­gozik először a nemzetközi hírű magyar koreográfus. „Mivel a táncosok nagyobb része túl van már a harmincon, pontosan érzik, hogy Pali mit vár tőlük. Rögtön az első perc­„Hullámozzon a test! Legyen ez 220 V a tes­tednek! " A táncosok már megszokták az ilyen kéréseket. ben elfogadták őt mint alkotót. Nyitottságával és műveltségé­vel azonnal megfogta őket. Nagyon inspiráló számukra, hogy ilyen koreográfussal dol­gozhatnak, aki partnerként, és nem gyúrható anyagként keze­li őket. Nekem is nagy kihívás részt venni az előadásban. Rengeteget tanulok a próbá­kon. Érzem, hogy még mindig tudok fejlődni, s hogy lélekben is gazdagít ez a munka. Gondo­lok természetesen a közönség­re is, hogy mekkora élmény lesz ez nekik, és hogyan fogad­ják majd ezt a számukra is meg­lehetősen újszerű előadást. De nem lennék őszinte, ha nem hangsúlyoznám: Palit elsősor­ban azért hívtam meg, hogy a táncosaink is fejlődhessenek, hogy a kortárs tánc egyik legiz­galmasabb alkotója vigye őket tovább azon az úton, amelyet annak idején épp az ilyen egyéniségek miatt válasz­tottak.” Frenák Pál nem egyedül ve­zeti a kassai próbákat. Vele van Nelson Reguera is, aki hetedik évét tölti a magyar-francia tár­sulatban. Nem pusztán asszisz­tens, teljes értékű alkotótárs a Chaoticában. „Két ilyen erős egyéniség rengeteget képes kihozni a csapatból. Nelson maga is cso­dálatos táncos. Bámulatos a kinetikai energiája. Teljes mértékben eggyé válik a figu­rával. Táncos és szerep való­sággal összeolvad. Palival tö­kéletes alkotó párként dolgoz­nak. Együtt is, külön-külön is inspirálnak bennünket. Elké­pesztő erő árad belőlük. A fi­nomra csiszolt forma mögött pedig ott a tartalom, amit a néző is azonnal megérez.” A Chaotica után Ondrej Šoth dolgozik majd az együt­tessel, aki Thomas Mann Halál Velencében című regényét vi­szi táncszínpadra. Utána pedig Kirill Szimonovot várják, aki a szentpétervári Mariinszkij Színházban és a moszkvai Bol- sojban dolgozott nemrég. Kas­sán az Anna Kareninát rende- zi-koreografálja. Andrej Szuhanov nagy vá­rakozással tekint a Chaotica szeptember 27-i bemutatója elé. Frenák Pálnak még nem mondta: társulatával együtt visszavárja őt Kassára.

Next

/
Thumbnails
Contents