Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-03 / 204. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 3. Régió 3 A legalapvetőbb állagmegóvási munkák is legalább 27-30 ezer euróba kerülnének Gyűjtés indult a búcsi kultúrház megmentéséért Az egykor szebb napokat látott kultúrház falai közé most a Cse- madok próbál újra életet vinni (A szerző felvétele) Búcs. Gyűjtést szervez a kultúrház állagmegóvási munkálatainak fedezésére a Csemadok helyi alapszervezete. V. KRASZNICA MELITTA A gyűjtés a Szent István naphoz kötődő, augusztus 17-i jótékonysági koncerttel kezdődött és 2014. január 31-ig tart. „Folyamatban van a község és a Csemadok között a kultúrház bérbevételére vonatkozó szerződés megkötése - tudtuk meg Grajski Szabó Szilvia Cse- madok-elnöktől. - Szeretnénk, ha újra visszaköltözne az élet az épület falai közé, viszont néhány dolgot mindenképpen rendbe kell raknunk. Az előzetes felmérés szerint a legszükségesebb állagmegóvás is 27-30 ezer euróba kerül: fel kell újítani a szociális helyiségeket, kifesteni a termeket, helyreállítani a befalazott vészkijáratot és még sorolhatnám. A község vezetésével 2001 euró éves bérleti díjban egyeztünk meg, amit a tervek szerint nem készpénzben fizetnénk ki, hanem ilyen értékű munkát igazoló számlát nyújtanánk be az ön- kormányzatnak. Ennyivel növelve az ingatlan értékét. A teljes felújításra ennél sokkal több pénzre lenne szükség, amit csak pályázat útján lehetne előteremteni. Pályázni azonban csak a tulajdonosnak, azaz a községnek lenne módja.” A gyűjtés szervezői felhívással fordulnak azokhoz a Búcsról elszármazott polgárokhoz is, akiknek szép emlékeik fűződnek a kultúr- házhoz - ahol évtizedekig számtalan bált, lakodalmat, színházi előadást, koncertet tartottak -, hogy lehetőségeikhez mérten ők is támogassák ügyüket. Az év végéig több Csemadok-rendezvényt is tartanak - a legközelebbi a parasztfesztivállal kiegészített szüreti felvonulás lesz szeptember 22-én amelyeken szintén kihelyezik a gyűjtő- urnát. Ugyanakkor a nevesített adományozásra is lesz mód. Az egykor szebb napokat látott kultúrház miatt három éve komoly vita robbant ki a községben, miután kiderült: gazdasági nehézségekre hivatkozva eladásra kínálja a falu vezetése. Az épület egyébként a kilencvenes évek elejétől nem kultúrházként funkcionált, egy vállalkozó kartondobozokat gyártott benne. Azért is döntött annak idején az eladás mellett az önkormányzat, mert a vállalkozó nem akarta meghosszabbítani bérleti szerződését. A kulturális rendezvényeket évekig a községi hivatal dísztermében, vagy a szövetkezet, illetve az iskola konyhájában tartották. Az eladási szándék hírére aláírás- gyűjtés indult a faluban a kultúrház megtartásáért, népszavazást is tartottak a kérdésről, ami azonban az alacsony részvétel miatt sikertelen lett. A tavaly óta üresen álló épületet mégsem adták el. A parkolási díjakból származó bevételt az infrastruktúra modernizálására szánták Egyelőre ingyenes marad a parkolás Galántán ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. A városi képviselő- testület június végén fogadta el a fizetős parkolás bevezetéséről szóló általános érvényű rendeletet. Ladislav Maťašov- ský polgármester nem írta alá. A lakosok petícióban tiltakoztak a tervezet ellen. A polgármester vétója után két hónapja volt a testületnek arra, hogy újra szavazzon a kérdésről, ez azonban nem történt meg, így a rendelet érvényét vesztette - tájékoztatott a SITA hírügynökség. František Gaulieder egykori parlamenti képviselő nyüt levélben hívta fel a polgármester figyelmét arra, hogy ne írja alá a határozatot. Az általa elindított petíciót július 1. és 23. között 2018 lakos írta alá. A lakosok nemcsak a díjköteles parkolás, de a parkolási rendszer bevezetésére szánt hitel felvétele ellen is tiltakoztak. „Mivel a polgármester és a városi képviselők nem éltek a törvényes lehetőségekkel, az aláírásgyűjtéssel Galánta lakosai elérték a díjköteles parkolás bevezetéséről és a 230 ezer eurós hitel felvételéről szóló általános érvényű rendelet megsemmisítését” - olvasható František Gaulieder, a pe- tíciós bizottság elnökének közleményében. A júniusi szavazáson a tizenkilenc városi képviselő közül tizenegyen szavaztak a díjköteles parkolás bevezetése és a 230 ezer eurós hitel felvétele mellett. Több képviselő diszkriminatívnak tartotta a rendeletet, amely három zónára osztotta volna a várost. A parkolás díja zónánként eltérő lenne, jövő márciustól 70, 50, illetve 30 centet kellett volna fizetni óránként. Az önkormányzat kedvezményes parkolókártyákat is kínált - hétféle bérlet közül választhattak volna az autósok. A központ mellett a lakótelepi parkolóhelyek is fizetőssé váltak volna, így a parkolással járó többletkiadások főként a városiakat érintették volna. A polgármester nyilatkozatában hangsúlyozta a díjköteles parkolás gazdasági hozadékát, amelyet új parkolóhelyek kialakítására és az infrastruktúra modernizációjára fordítottak volna. (SITA/béva) AJANL0 Szeptember 6. (péntek) Komárom - 17.00: Dos Miradas - Két rálátás; Daniela Jáuregui és Armando Martinez mexikói művész kiállítása a Limes Galériában. Házigazda Farkas Veronika művészettörténész, közreműködik Daniela Jáuregui (performance). A tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg. (vkm) Szeptember 6-8. (péntek-vasárnap) Komárom - 3. Kútfeszt az Európa-udvarban. Péntek -19.00: Impró párbaj - a Jókai és a Thália színház művészei kontra Csavargók (Bandor Éva, Olasz István, Nagy László, Nádasdi Péter vs. Molnár Xénia, Gál Tamás, Boldoghy Olivér, Öllé Erik. Játékmester Majorfalvi Bálint); 21.00: a Sémi Holsen zenekar koncertje. Szombat - 17.00: az Emmer Péter-Rácz Csaba-La- katos Róbert trió koncertje; 19.00: a Ritka Magyar Folkband és Korpás Éva koncertje; 21.00: Both Miklós Folk Side; 22.00: táncház. Vasárnap - 15.00: Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - az Őrsújfalui ÉS?! Színház előadása; 16.30: Arany János: A bajusz - az Őrsújfalui ÉS?! Színház előadása; 18.00: Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya - a Csavar Színház előadása, (vkm) Szeptember 6-8. (péntek-vasárnap) Komárom - 19. Borostyán Fesztivál a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán. Péntek - 18.30: H & G Factory - Hodek Dávid és barátainak koncertje, 20.00: Voice & Guitar - Myrtill Mi- cheller & Pintér Tibor koncertje. Szombat - 18.30: a Pandolin együttes koncertje; 20.00: a Borostyán együttes koncertje. Vasárnap - 17.00: a Memoria Társulat koncertje; 18.30: a Magyarock Musical Band koncertje, (vkm) RENDŐRSÉGI NAPLO Betörtek egy nagytoronyai cégbe Nagytorony a (Veľká Tŕňa). Betörtek szombatra virradóra egy nagytoronyai cég telephelyére. Az ismeretlen tettes összesen 5200 euró készpénzt vitt el. A rongálással további 700 eurós kárt okozott. A rendőrség lopás gyanújával indított eljárást. (SITA) Gázolás a tanévnyitó napján Pozsony. Elgázoltak két diákot a tanévnyitó napján a fővárosban. A14 éves lány és a 13 éves fiú a Drieňován - itt van egyébként a belügyminisztérium egyik egysége is, így a környéken egyébként is fokozott a rendőri jelenlét - haladt át a zebrán, amikor egy Citroen Picasso 41 éves sofőrje elütötte őket. A sérülteket kórházba kellett szállítani. A sofőr nem fogyasztott alkoholt. A rendőrség figyelmezteti a gépjármű- vezetőket, az oktatási intézmények közelében körültekintően vezessenek. (TASR) Se konténert, se kukát nem helyez ki a város, szemetes autóval nem lehet megközelíteni a kerteket, zsákokban gyűlik a hulladék az utcán Megoldatlan a szemétszállítás Dunaszerdahely kiskertövezetében SZABÓ CSILLA Dunaszerdahely. A Virág utcában található kiskerteknél még mindig nem oldódott meg a szemét elszállítása, a város viszont szemétdíj fizetésére kötelezte a telkek tulajdonosait. A szemét zsákokban gyűlik az utcán, a helyiek szerint a hulladékot nem szállítják el a meghatározott időpontokban. Többször fordultak panasszal a városi hivatalhoz, mindhiába. A Virág utcai kerttulajdonosok korábban komposztálták a szerves hulladékot, a többi szemetet pedig az évente egyszer megszervezett lomtalanítás alkalmával szállították el innen. 2012 decemberében a városi képviselő-testület általános érvényű rendeletben meghatározta, hogy a kiskerttulajdonosokat is kötelezi a szemétdíj fizetésére. A kerttulajdonosok, mivel a díjat befizették, elvárják, hogy a hulladékot el is szállítsák. Ugyanakkor sem konténert, sem kukákat nem kaptak a várostól, ezért zsákokba gyűjtik a szemetet, és kiteszik az utca elejére, egy családi ház elé. Legutóbb nem vitték el a kisebb heggyé tornyosult szeméthalmot az említett ház elől. A ház tulajdonosa kihívta a városi rendőrséget, ők értesítették a városi hivatalt, majd egy kis tehergépjárművel végül elvitték a zsákokat. ,A kiskertek tulajdonosaival úgy állapodtunk meg, hogy mindig meghatározott időben tegyék ki a hulladékot. A probléma abból adódik, hogy vanA kiskerttulajdonosok rendesen fizetik a szemétdíjat (A szerző felvétele) nak, akik már több nappal előbb kirakják a szemetet” - közölte Varga László, a Városi Hivatal műszaki osztályának vezetője. „Kifüggesztünk a helyszínen egy információs lapot, amelyen feltüntetjük, mikor szállítják el a szemetet, és mikor tegyék ki a kiskertek tulajdonosai a zsákokat” - mondta Varga László, majd hozzátette: konténert azért nem tudnak kihelyezni, mert nagyon szűkös a hely, szemetes autóval nem lehet megközeh'teni a kiskerteket. A parkolás díja zónánként eltérő lenne, jövő márciustól 70, 50, illetve 30 centet kellett volna fizetni óránként (A szerző felvétele)