Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)

2013-09-11 / 211. szám, szerda

6 Kultúra ÚJSZÓ 2013. SZEPTEMBER 11. www.ujszo.com RÖVIDEN Taroltak a Mucha-plakátok Prága. Több mint 176 ezer látogatója volt Alfons Mucha plakátjainak Prágában. A helyi sajtó szerint a kiállítás rendkí­vüli sikere nemcsak a plakátoknak szólt, hanem a gyűjtemény történetének is. A szecesszió kiemelkedő cseh képzőművésze által készített plakátokat ugyanis Ivan Lendl cseh teniszcsillag gyűjtötte össze, aki 1986-ban az USA-ba távozott. A kiállítást nagy reklámkampány is kísérte, s az emléktárgyak kínálata is többszörösen meghaladta a szokásos csehországi átlagot. A Mucha-plakátokat napi átlagban 1060 ember látta. Prága után Lendl szülővárosában, Ostravában látható ez a váloga­tás, majd nyugat-európai turné következik. Japán, Kína és Oroszország is érdeklődött már a kiállítás iránt. (MTI) Budapest. A legnagyobb internetes közösségi oldalon második napja arról folyik a legnagyobb vita, mi látható egy 10. osztályos magyaror­szági irodalomkönyv borító­ján. Sokak szerint az illuszt­rációnak szánt deszkakerí­tésre jól kivehető módon egy pénisz van felvésve. A látvá­nyosságra egy tanár hívta fel a figyelmet a Facebookon, a hír gyorsan terjedt, olyan­nyira, hogy a Nemzeti Tan- könyvkiadó is nyilatkozni kényszerült. Szerintük egy kulcslyuk látható a képen. „Miként az irodalmi művek, ez is sokféleképpen értelmezhető, hiszen az emberi fantázia képes a látható valóság képét átalakítani. A következő tanévtől egyébként az új Nemzeti alaptanterv bevezetése már a 10. év­folyamot is érinti, ezért ez a kivitel már nem lesz megrendelhető” - áll a nyilatkozatban, (k) Juhász Ferenc 85 éves Budapest. Juhász Ferenc Kossuth- és Prima Primissima díjas költőt köszöntötték tegnap este a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban. A születésnapra a Kossuth Kiadó újra megjelentet­te a költő eposzát, A tékozló országot, amely eredetileg 1954-ben látott napvilágot. Juhász Ferenc folyamatosan dolgozik, 2010-ben jelent meg az öt évet összegző gyűjteményes kötete, majd 2012-ben A Pegazus istállói című kötete 24 új verssel. „Az ember nem tudja, nem akarja abba­hagyni, ameddig él, csinálni kell” - fogalmazott. (MTI) Mi van a képen? Pethíine Nagy Csilla Irodalom 10 A (elvilanosodas irodalmából A magyar irtvilagnsodns irodalmából A romantiku irodalmaitól A rapsztár túl őszinte volt egy sportriporterrel Eminem nem vár semmit JUHÁSZ KATALIN Detroit. Két hónap választ el minket Eminem új albumától, amelynek címe alapján (The Marshall Mathers LP 2.) gya­níthatjuk, hogy az amerikai rapper visszatér a gyökerek­hez, vagyis a nemzetközi áttö­rést hozó bemutatkozó lemez vüágához. A készülő anyagról Eminem augusztus elején csak annyit mondott, hogy alig váija a stú­diófelvételek végét. Az ameri­kai sajtó akkor még az alkotói lelkesedés megnyilvánulása­ként értelmezte ezt a kijelen­tést, a napokban azonban egy tévéinterjúból kiderült, hogy a rapper halálosan unta a felvé­telekét, ezért szerette volna minél hamarabb befejezni a munkát. Az őszinteségéről híres Emi­nem arra a kérdésre, hogy mit vár az új lemeztől, azt válaszol­ta, hogy semmit. „November 5-énjelenikmeg... és leginkább azért izgultam hogy sikerüljön határidőre befejeznem. Ennyit tudok mondani” - közölte a negyvenéves rapper, aki ritkán ad tévéinterjút, élő adásban pedig évek óta nem hagyta fag­gatni magát. Ezúttal egy detro­iti sportcsatorna szerkesztői bírták rá, hogy beszéljen ked­venc amerikaifutball-csapatá- ról, a Detroit Lionsról. A legen­dás sportkommentátor, Brent Musburger mellékesen kérde­zett rá a megjelenés előtt álló új lemezre, és a rapper flegma vá­lasza alaposan meglepte a ra­jongókat. Eminem tömör, ám szóki­mondó nyilatkozata néhány nap leforgása alatt bejárta a vi­lághálót, és szakértők szerint nem igazán használt az új al­bumnak. A rapsztár unta a lemezkészí­tést (Képarchívum) Az új évadban bemutatásra kerülő darabok fontos kérdéseket feszegetnek Évadnyitó a Thália Színházban Magyar évadra készül a kassai társulat (A szerző felvétele) A Budapesti Vonósok Kamarazenekar műsorával és a Magyar Művészeti Akadémia ze­neszerzőinek műveiből összeállított hangver­sennyel nyitották meg a kassai Thália Színház 2013/14-es évadát. KOCSIS EDINA Az elmúlt évaddal szemben - amelyben francia kötődésű darabokat mutattak be - ez magyar évad lesz. A társulat négy magyar szerző alkotását mutatja be, amelyek közös té­mája az úton levés. „Olyan kérdéseket feszege­tünk, mint a magyarságunk, identitásunk, közép-európai­ságunk, az erkölcs és az etika. Igenis újra és újra fel kell tenni a kérdéseket, újra és újra meg kell vizsgálni, mit is jelent ne­künk az, hogy magyarok va­gyunk, az, hogy kassaiak va­gyunk. Mit is jelent az, hogy az egyéni érdekeket vagy pedig a közösségi érdekeket választjuk” - mondta Forgács Miklós, a Thália Színház dra­maturgja. Az első darabot, Horváth Pé­ter önéletrajzi ihletésű Csaó bambino című művét október közepén mutatják be. Az elő­adást Léner András rendezi, aki 2011-ben Brian Friel Phi­ladelphia, nincs más út című színművével mutatkozott be Kassán. Forgács Miklós szerint ez a darab rendhagyó vállal­kozás, mivel műfaji meghatá­rozása zenés családi revü, és a szerzőnek egy keeserédes, friss humorú, ám nosztalgikus alkotást sikerült létrehoznia, holott a magyar történelem sö­tét és kilátástalan korszakáról beszél. A második bemutató de­cember első felében Kárpáti Péter Akárki című moralista darabja, amit a színház igaz­gatója Czajlik József rendez. Harmadik darabként az eredetileg tervezett Fehértóira helyet Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját mutat­ják be 2014 februárjában a kassai közönségnek, amelyet Dudás Péter, a társulat színművésze rendez. A Thália Színház utolsó bemutatója egy ízig-vérig kassai, magyar és nemzetközi szintű klasszikus, Márai Sándor A kassai polgá­rok című műve lesz. „A dara­bot, az a Beke Sándor rendezi, aki az 1969/70-es évadban maroknyi lelkes színésszel szövetkezve megalapította a Thália Színházat, és aki éppen jövőre ünnepli 75. születés­napját. Tehát ez az előadás az eddig említettek mellett egy­szerre lesz Beke Sándor jubi­leumi rendezése és a színház fennállása 45. évfordulójának jegyében zajló 2014/15-ös évad kezdő rendezvénye is. A Kassai polgárok erkölcsi helyt­állásról, etikumról, az egyén felelősségéről, belső vívódá­sokról, művészi eltökéltségről és emberi önfeláldozásról me­sél egy veretes történet segít­ségével, mely a középkori Kas­sára kalauzolja a nézőt. Nem­csak egy legendát láthatunk majd a helytállásról, hanem azt is, mi húzódik meg a nagy történelmi fordulópontok, a szinte emberfelettinek tűnő hősi gesztusok mögött” - tud­tuk meg Forgács Miklóstól. A bérletes előadásokon kí­vül két mesejátékot, valamint Edith Piaf és Marlene Dietrich életrajzi fantáziáját, a Kék ve­réb című előadást is megte­kintheti a nagyérdemű. A színház programja ugyan nem tartozik az Európa kulturális fővárosa hivatalos programjai köze, mégis szeretnének ők is hozzájárulni a nagyszabású programsorozathoz, nemcsak előadásaikkal, hanem a szep­tember 16-án kezdődő Nem­zetiségi fesztivállal is. A társulatban történt némi személyi változás. A színészek közül Rák Viktória elhagyta a színházat, Cs. Tóth Erzsébet pedig nyugdíjba vonult, a kö­zönség viszont a Csaó bambi­imban továbbra is láthatja őt. Új világosító is érkezett a szín­házba, a régi pedig rendszer- gazdaként tevékenykedik to­vább a színházban. A fenntartó szerint 2007 óta szinte megfeleződött a Vidám Park iránt érdeklődők száma Utolsó alkalom a lecsúszásra ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Szeptember vé­gén örökre bezárja kapuit a budapesti Vidám Park. Addig azonban a megszokott nyitva tartással és szombatonként éj­szakai programokkal várja a lá­togatókat. A park történetét és kulisszatitkait kiállítás mutatja be, ahol egyebek mellett az is látható, hogyan épült fel Euró­pa leghosszabb favázas hul­lámvasútja. Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a sorsuk a 6,5 hektár par­kosított területen működő já­tékoknak, amelyek értékesíté­sére pályázatot írt ki a fenntar­tó budapesti önkormányzat. Csak annyi bizonyos, hogy a főváros „egy csomagban” sze­retné értékesíteni a játékokat oly módon, hogy a „vidámparki potenciál” esetleg a főváros más pontjára kerülhessen át. Egyedül a műemléki védett­ség alá tartozó játékok marad­nak eredeti helyükön: az Euro­pa Nostra díjas lovas körhinta, a Dragon Ervin által tervezett és 1922 óta működő hullám­vasút, a barlangvasút, valamint a szintén védettséget élvező céllövölde. A területet október elsején a Fővárosi Állat- és Nö­vénykert veszi át. A park bezárásáról tavaly novemberben döntött a Fővá­rosi Közgyűlés. Tartós István budapesti főpolgármester ko­rábban úgy nyilatkozott: a Vi­dám Park látogatottsága az utóbbi húsz évben rohamosan csökkent, 2007 óta szinte meg­feleződött az érdeklődők szá­ma, míg az állatkert olyan érté­kes és patinás intézmény, ame­lyet fejleszteni kell. A legfrissebb hírek szerint az állatkert megőrzi a Vidám Park klasszikus, védendő értéket képviselő legrégebbi játékait, amelyek az egykori Angol­parkból, illetve Vurstliból ke­rültek az 1950-ben megnyílt Vidám Parkba. Azt is közölték, hogy szándékukban áll a kö­zönség számára legkedvesebb játékokat tovább üzelemtetni. A Budapesti Vidám Park Zrt. szeptember 30-án szünteti be tevékenységét. Az állatkert és a Vidám Park már csaknem egy éve egyeztet az átadás és átvé­tel részleteiről, a terület hasz­nosítására kidolgozott új kon­cepciót október 1-jén ismerte­tik. A fejlesztésekről egyelőre annyit árultak el illetékesek, hogy a következő szezonban az állatkerti jellegű látnivalók mellett a vidámpark területén olyan viszonylag szelídebb, csendesebb játékok is lesznek, amelyek kifejezetten a kisgye­rekes családok igényeit szolgál­ják. (MTI, juk) Európa leghosszabb favázas hullámvasútja (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents