Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-11 / 211. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 11. Vélemény és háttér 7 Ha a politika határozza meg az árakat, akkor miért nincs minden ingyen? Populizmus és józan ész ADuna összeköti népeinket, soka közös vonás. Például szigorúan Bécstől lefelé, ahogy fogy az oxigén a vizéből és válik egyre szennyezettebbé, ezzel mintegypárhuzamosan fogy el az itt élő népekpoli- tikai közbeszédéből a józan ész, és nyomul a helyére mindenféle zagyvaság. Míg bele nem ömlika populizmus Fekete-tengerébe. GÁL ZSOLT A pénztárcánkat érintő kérdésekben például egyre kevésbé érvényesül a gazdasági racionalitás. Fico megígéri, hogy most már visszaszerezzük az SPP anyavállalatát, és ezentúl az istenadta népnek nem kell jelentős gázáremeléstől tartani. Orbán meg újra rezsit fog csökkenteni, ezúttal 11,1%-kal. A józan ész valami olyasmit diktálna, hogy a villamos energia vagy a gáz fogyasztói ára a következőképpen alakul. Először van ugye a gáz vételára (az orosz Gazpromtól), illetve az áram termelési költsége egy erőműben. Ehhez jönnek a szállítási díjak, amelyek tartalmazzák a karbantartást, a hálózatbiztonsági és a fejlesztési költségeket. Természetesen a dolgozók bére is költségként jelenik meg, járulékostul, adóstul. Ezután jön az állam bácsinak fizetett áfa, és végül motiváció gyanánt kell valamilyen nyereség. Igen, az a csúnya profit. Vagy jelentkezzen az, aki bármelyik munkafolyamatot ingyen vállal, jótékonysági alapon. És itt ront be az ajtón a populista politika: ácsi! Majd mi megmondjuk, mennyibe fog kerülni a villany meg a gáz! Mert megvédjük a népet, a nemzeti érdeket, elvégre nem leszünk gyarmat stb. Ha kell, akkor ezért megszerezzük az E.On gázüzletágát, az SPP anyavállalatát, a népért bármit. Az ár tehát nem a költségek + adók + haszon képlet alapján számolódik, hanem...? Itt jönnek a képbe az olyan fogalmak, mint az igazságos, méltányos, olcsó ár, és majd a politikus definiálja, hogy ez pontosan mit is jelent. Olyan ez, mintha a kormányfő odaállítana a pékhez, és ezt mondaná: holnaptól 20 százalékkal olcsóbban adsz mindent, mert a népnek joga van elfogadható árú kenyérre. A logikai bukfenc természeteírjunk ki népszavazást a következő kérdéssel: Ön támogatja, hogy ingyen legyen a sör? Bor, pálinka stb. sen ott van, hogy ha mindez ilyen egyszerű, akkor miért nem csinálták már meg korábban. Sőt, miért nem csökkentik a rezsit száz százalékkal? Akkor aztán ingyen lenne a gáz, a villany! Beleírhatnák a gránitszilárdságú alkotmány hatodik, meg a költségvetés nyolcadik módosításába is. Sőt, javaslom, írjunk ki népszavazást a következő kérdéssel: Ön támogatja, hogy ingyen legyen a sör? Bor, pálinka sth. A valós olvasat inkább úgy hangzik, hogy például a szlovák állam az adófizetők pénzén átvesz egy Fico által elismerten is veszteséges vállalatot (SPP anyacég), amin az újdonsült tulajdonosok (köztük a Smer- közeli Jé meg Té) boldogan túladnak, nekik marad a nyereséges tranzit és a disztribúció, a veszteséget meg fizessék ezentúl az adófizetők. Fú, de jól megvédtek minket! És örülhetünk annak is, hogy az állam ezentúl minden évben garantálja majd a veszteséget meg az adósságokat, elvégre a cégek menedzselésében kitűnő tapasztalatai vannak: lásd Cargo, állami kórházak stb. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója- Ha véletlenül 30 százalék alá csökkenne a támogatottságunk, azonnal feloszlatjuk a népet és újat választunk. (PeterGossónyi rajza) Egy profi politikus és a stábja már régen nem ellenségként kezeli a sajtót A magánélet szentsége a bulvársajtóban NAGYANDRÁS Robert Fico románca és az Orbán-lány lagzija. Ez akéttéma uralta az elmúlt napokban a szlovák és a magyar politikai bulvárt, és mindkét esetben gyakran szóba került a sajtó felelőssége. Mennyire lehet-legyen a politikus magánélete nyitott könyv, és a sajtó meddig turkálhat a politikus és csáládjának mindennapjaiban? Amikor a sajtó, a lesifotósok felelősségét emlegetik a politikusok és a közszereplők magánéletének megsértése kapcsán, általában Diana hercegnő és Dodi A1 Fayed esetét hozzák fel példaként, amikor részben a pa- parazzik hajszolták a halálba a párt, és sokan őket teszik felelőssé a halálos kimenetelű balesetért. Nálunk ennyire sosem fajult el a dolog, de nincs tisztázva, hogy a média mennyit foglalkozzon a politikusok magánéletével, hol is van a határ. Ezt a határt azért is nehéz meghúzni, mert egy profi politikus és stábja már régen nem ellenségként kezeli a sajtót, hanem az adott helyzetben mindig megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni a sajtómegjelenésből. De persze csak akkor, ha ez jól jön neki. Ebben mind Robert Fico, mind Orbán Viktor stábja profi. Ki ne emlékezne rá, hogy a Nový Čas napilap munkatársa ^teljesen véletlenül” lefényképezte, ahogy a Smer elnöke a pozsonyi gáton edz reggelenként, és a miniszterelnök úgy nyomja a fekvőtámaszokat, mint kevesen az országban? Idén nyáron ugyanennek a lapnak a „lesifotósa” kapta le a miniszterelnököt derékig a vízben, s a fél ország „megcsodálhatta” Fico kidolgozott felsőtestét? Ez az irányított, baráti bulvármédia. Ezzel szemben a rosszindulatú, ellenséges bulvársajtót képviseli a másik napilap, melynek lesifotósa a titkárnőjével csókolózva kapta le a kormányfőt. Mivel ez a fajta bulvár nem irányítható annyira jól, és a szavazókra tett hatása nehezen megjósolható, a miniszter- elnök és egész stábja tűzzel-vas- sal harcol ellene. Pedig ugyanazon személy magánéletének egy-egy pillanatáról van szó. A magyar miniszterelnöknél az elmúlt hónapban lánya esküvője volt hasonló téma. A baráti bulvár, a Blikk napilap első kézből kapta az „értékes híreket” az esküvői előkészületekről. Maga a miniszterelnök „húzta be” a családját a médiába, mert a stáb úgy értékelte, hogy azzal csak nyerhet, ha akár a legintimebb részletekig, de irányított formában foglalkozik az eseménnyel a sajtó. Ezzel szemben az, hogy a leendő vőnek vannak kétes ügyletei, a helyi polgármester pedig valójában egy kiskirály, és hogy az esküvő helyszínén rekordtempóban újítják fel a közutakat, közpénzen, már a miniszterelnökjelenlegi és leendő családjának magánéletébe való vájkálásnak tekintette Orbán Viktor és stábja. Itt is ugyanazt láttuk,''mint Ficónál. Abaráti sajtón keresztül remekül lehet manipulálni a közvéleményt. Az ellenséges sajtó ellen viszont tűzzel-vassal harcolni kell. Pedig mindketten tudhatnák, hogy egy demokratikus országban még egyetlen politikusnak sem sikerült legyőznie és térdre kényszerítenie a médiát. De nem demokratikus módszerekkel ez sikerülhet. Szlovákiában ez szerencsére egyelőre nem fenyeget. KOMMENTÁR Sadiki, a védett vad MARIÁN LEŠKO Sokan úgy vélik, az első lépés Baki Sadiki szabadlábra kerüléséhez, hogy újratárgyalják az ügyét. Persze nem garantált, hogy kiszabadul, de egyelőre nem is zárható ki ez a lehetőség. Sadild nem valami misztikus figura, hanem visszaeső bűnöző. Már a rendszerváltás előtt is ült, és persze utána is. 1971 és 1987 között háromszor ítélték el különféle bűncselekmények elkövetéséért. 1989 után tiltott fegyvertartás miatt ült. 1994 szeptemberében a rendőrség gépfegyvereket, revolvereket, sörétes puskákat talált a házában, meg persze egy rakás lőszert. A misztikus az, hogy a fegyvereket abban a házban találták, ahova Sadiki éppen 1994 szeptemberében oly lelkesen invitálta telefonon egy baráti látogatásra Štefan Harabint, aki akkor a Legfelsőbb Bíróság egyik bírája volt. Egy visszaeső bűnöző egy magas beosztású bíróval barátkozott, de ez sem mentette meg attól, hogy tiltott fegyvertartásért jogerősen elítéljék. Mielőtt még bárkit naiv optimizmus kerítene hatalmába, tegyük hozzá - Sadikit egy piti ügy miatt ítélték el ahhoz képest, amiben „nagyban utazott”. Amikor a kilencvenes években Norvégiában elítélték az egyik koszovói albán drogbárót, Redzep Hajdarit, két embere pedig lengyel bíróság elé állt, a lengyel ügyész kijelentette, Hajdari a „kelet-európai drogpiacon senki volt Sadikihez képest”. Amikor a svájci rendőrség felszámolt egy kiterjedt nemzetközi albán csempészbandát, arra jutott, hogy a főnöke Sadiki volt. A banda két tagja egy szlovákiai ügyész jelenlétében tett vallomást a svájci vizsgálóbíró előtt, s mindketten azt mondták, Sadiki volt a nagyfőnök. A szlovákiai bíróságok - beleértve a Legfelsőbb Bíróságot - viszont később nem fogadták el ezeket a vallomásokat, eljárási hibára hivatkozva - merthogy a svájci kihallgatáson nem volt jelen szlovák tolmács. A Legfelsőbb Bíróság elrendelte a két tanú ismételt kihallgatását, de azok elítélésük után már nem akartak új vallomást tenni. Egyikük, Fadil Alili be is vallotta, ha tanúskodna, „veszélybe sodorná a családja és saját maga életét”. Néhány éven belül mindkét tanú meghalt, ezért a szlovák ügyészség 2008-ban lezárta az ügyet, mert „a vizsgálat nem igazolta, hogy a bűncselekményeket a vádlott, B. S. követte el”. Két hónapra rá a rendőrség lefülelt egy helyi kábítószer-kereskedő bandát, és egyik tagjának vallomása alapján a bíróság 22 év börtönbüntetésre ítélhette Sadikit. Kérdés, hogy a koronatanú hajlandó-e ismét tanúskodni, hiszen ő is kapott 15 évet. Egyébként meg - Sadiki jó barátja már nem a Legfelsőbb Bíróság egyik bírája, mint 1994-ben, hanem ő a testület elnöke. A szerző a Trend című hetilap politikai kommentátora FIGYELŐ A magyar nem huligán Az Adevarul című liberális román lap több véleménycikkében azt hangsúlyozta a román-magyar labdarúgó vb-selejtező kapcsán, hogy nem kell a magyarokat a fut- ballhuligánokkal azonosítani. A lap megállapítja, hogy a magyar szurkolók viselkedésére elegendő válasz lett volna a csendőri beavatkozás, mégis, szinte az egész román társadalom reagálását kiváltotta. „Kevesen tettek különbséget a maroknyi szurkoló és a magyar etnikum között. A stadionban pedig a magyargyűlölet legnagyobb reprezentatív mintája gyűlt össze”. Azonban mind a magyar, mind a román huligánokat egyénileg és nem kollektiven kell felelősségre vonni, így a Kifelé a magyarokkal az országból skandálás, vagy az interneten megjelent gyűlölködő bejegyzések ugyanolyan huligán megnyüvánulások voltak, mint azok, amelyeket elítéltek. Azok a magyarok, akikről nem kell tudnod címmel Sever loan Miu erdélyi magyarok internetes bejegyzéseinek sorát ismerteti, akik szégyenkezve írtak a magyar futballhuligánok bukaresti randalírozásáról. Megjegyzi: a román televíziók és politikusok nem érdekeltek abban, hogy a közvélemény róluk is tudomást szerezzen. A szerző szerint nem érdemelték meg a Kifele a magyarokkal az országból skandálást: a budapesti ultrák úgyis hazamentek, a szlogen azokon a magyarokon csattant, akik Romániában élnek. A lap Pajor-Gyulai László, a Magyar Sportújság- írók Szövetsége (MSÚSZ) levelét is ismertette. „Sajnálom azokat a botrányos incidenseket, amelyek Bukarestben történtek. Azok, akik felelősek ezekért a szégyenletes eseményekért, nem képviselik a magyar, illetve a román nép valódi szándékaid’ - idézett a lap a levélből. (MTI)
