Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-30 / 201. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 30. Vélemény És háttér 5 A számlalottó senkinek nem árt, de a költségvetésen nem segít Egy új lottójáték Nem Pozsonyban találták fel, másutt is kipróbálták, és másutt sem hozta a várt eredményt. Igen, arról a lottójátékról van szó, amit számlalottónak fordíthatnánk, s aminek a lényege, hogy a vásárláskor és szolgáltatások fizetésekor kiállított áfás számlát a fogyasztó regisztrálja, s így nyerhet. LOVÁSZ ATTILA Alapvetően arról szólna a játék, hogy az állami költségvetés számlacsalásból adódó kieséseit legalább részben pótolja. Erre ugyan nem jó, de azért még nem kell a számlalottón nevetni, nem kell kabarétréfák tárgyává tenni. Mert valamire jó. A rendszerváltás óta eltelt 24 évben - ami alatt felnőtté vált az előző rendszert meg sem élők első nemzedéke megszoktuk, hogy a vállalkozást és a csalást szinonimaként emlegetjük. Nagyon igazságtalanok vagyunk, mert az újságban szereplő újgazdagok és azok egy részének korántsem tisztességes meggazdagodása bizony nem a vállalkozásokról szól. Varnus Xavér jegyezte meg, hogy a sarki fűszeres is vállalkozó, és Rotshild is az. Mégsem vacsoráznak egy asztalnál. Szlovákiában legalább negyedmillió kisvállalkozás működik, a nemzeti össztermék 85 százalékát a magánszféra, tehát a vállalkozások adják. Ami, ugye, annak ékes bizonyítéka, hogy először is van privát szféra, másodszor is ez a privát szféra tisztességesen dolgozik és adózik. A vállalkozók jelentős része nem luxuslimuzinnal furikázik luxus- prostik után, hanem lerobbant kisautójával hajtja a megrendelést, a munkát, a bevételt, lakik szokványos lakásban, kis családi házban, hitelt törleszt, gyermeket nevel, adót fizet, s közülük jó páran még más embereknek munkát is adnak. Az önök sarki fűszerese, fodrásza, kéményseprője, de lehet, hogy az önök munkáltatója egy középvállalkozásban éppenséggel nem csal. Igaz, a legszíva- tottabb réteghez tartozik húsz éve, de nem csal. Ad önnek számlát. Befizeti a befizetnivalót. Elvégzi rendesen a munkáját. Nos, ez a vállalkozói réteg megérdemli, hogy az általuk kiállított számlával Mari néni nyerjen egy kis pénzt, hadd lássa a falu. Egy dolgot legalább megtanulunk mi, fogyasztók. Számlát kérni. Ami ugyan kötelező, de hát nem mindig kapunk. Ha megtanulunk számlát kérni, talán idővel megtanulunk szavatosságot számon kérni, netán egyéb fogyasztói jogainkkal élni. A számlalottó ilyen szempontból senkinek nem árt, a kézi kezelés költségei minimálisak, interneten még ingyenes is. Amit nem hoz be, a hiányzó százmilliók a költségvetésben. Azokat ugyanis nem a számlaadó vagy nem adó kocsmáro- sok hozták össze. Az áfacsalások jól szervezett bűnözői csoportok és az államigazgatásból velük együttműködők ténykedésének eredményei nagy tételben, nem a kasszagép-tulaj- donosok ármánykodásai. Játszunk egyet, lesz, aki nyer tízezret, milyen jól jön majd, lesz, aki nem, a kormánynak viszont el kell gondolkodnia azon, hogy a százmüliókat honnan szedi be. Három hónapja van a kreatív megoldásokra. A rendszerhibák eltávolítására és a szervezett áfáscsalás felszámolására ez nagyon kevés idő. A megoldásokat borítékolhatjuk (fogjuk is), de ez senkit ne akadályozzon abban, hogy játsszon egyet a számlalottón, ha kedve tartja. Ártani nem árt. A büdzséből hiányzó pénzt meg úgyis belőlünk préselik ki. JEGYZET Szélhámosok LAMPL ZSUZSANNA Tegnap felkeresett egy szélhámos. Honnan tudom, hogy az volt? Elmesélem. Megszólal a kaputelefon, ismeretlen férfihang mondja előbb az én nevemet, aztán egy állítólagos rokonét, majd kijelenti, hogyj ogilag nincs rendezve a vagyonom. Felhábo- rodok. Maga kicsoda?! Mond egy tucatnevet, shogy engedjem be, merteztmegkell beszélnünk. Elküldeném, de győz a kíváncsiság. A kapu előtt, a zuhogó esőben egy feltűnően fehér hajú idős ember áll. Amikor beengedem a lépcsőházba, újra kezdi, hogy nincs rendezve a vagyonom, s ezt ő bizonyítani tudja. Elképedve látom, hogyegyhúsz évvel ezelőtti hagyatéki tárgyalás végzésének másolatát lobogtatj a, amelyben én is az örökösök között szerepelek, majd elővesz egy telekkönyvi kivonatot, s mutatja, hogy nincs ott a nevem, márpedig mivel tulajdonosvagyok, ottkellenelennie. Kijelentem, hogy ez csakis rám tartozik, s újra megkérdezem, hogy kicsoda ő, minekjött ide, és honnan van meg neki a végzés. Azért jött, mert segíteni akar, hogy rákerüljön a nevem atulajdonlapra. Magának csi- nálokezzeljót, mondjahamis- kás mosollyal, s amikor megkérdezem, hogy ez nekem mibe kerülne, megvillan a szeme. Semmibe, mondja, de aztán segíthetek magának eladni azt a földet. Ezt én magam is meg tudom csinálni, vagy szólhatok együgyvédnek! Egyelőre nem kellügyvédnekszólni, húzódik vissza kicsit kényszeredetten. De kicsoda maga, és hogy képzeli, hogy csakúgy rám ront? És hogyan szerezte meg azt a papírt? Ő már hozzászokott, hogyazemberekelőszörfel- háborodnak, válaszolja, de aztán ráj önnek, hogyj ól j árnak. Neki az a dolga, hogy felkutassa az örökösöket. A papírokkal nem ő foglalkozik, hanem a felesége és a fia. Ülnek az internet előtt, és kutatnak. Elkérem a telefonszámát, az állítólagos rokonét is, aztán elküldöm. A felháborodottságtól ordítani tudnék. Azt ugyanis tudom, hogy a kataszteri hivatal honlapjáról letölthetők bizonyos dolgok, de azt nem akarom elhinni, hogy a hagyatéki végzések, amelyekben egy csomó személyes adat és senkire sem tartozó információ szerepel, letölthetőkaz internetről. Márpedig neki megvan a miénk... Némi szörfözés után beigazolódik a gyanúm: ez nem tiszta ügy. A biztonság kedvéért két jogásszal is konzultálok, mindkettő alátámasztja, hogy a bíróság üyesmit nem adhat ki idegen személynek. Szerintük a kataszteri hivatalból szerezték meg. Persze az sem adhatja ki, de ha megtalálják az együttműködő személyt, akkor feketén hozzájuthatnak. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy a feltehetőleg szélhámos tata dunaszerdahelyinek mondta magát, az örökség tárgyát képező földecske, ami nekünk évente néhány zsák ga- bonátjövedelmezett, s újabban már azt sem, a galántai kataszterhez tartozik. Ha másnak is van hasonló „élménye”, kérem, jelentkezzen! KOMMENTAR Önfényezés saját nyállal MOLNÁR IVÁN Ha a józan ész diktálta döntések és a populista megoldások közül kell választani, Robert Fico kormánya következesen az utóbbi mellett dönt. Természetesen így van ez az állami támogatásokkal is. Peter Kažimír pénzügyminiszter tavaly ugyan még égre-földre esküdö- zött, hogy az ország rossz anyagi helyzete miatt idén nem adnak állami támogatást a beruházóknak, a kormány most mégis úgy döntött, hogy újabb 15 millió eurót fordít erre a célra. A támogatásra kiszemelt öt cég az említett összegért cserébe 41 millió eurót ruház be, és 700 új munkahelyet hoz létre. így az állam minden egyes új munkahelyet több mint 21400 euróval támogat, egy olyan időszakban, amikor a kormánynak úgy kell összekaparnia a centeket, hogy teljesíteni tudja az általa vállalt hiánycélt. A kormány persze azzal indokolja a döntést, hogy a támogatásokkal a gazdaságot szeretné felpörgetni, az igazság azonban az, hogy az állami támogatásokra fordított összeget sokkal jobban is fel lehetne használni. Tavaly 121 millió eurót fordított Szlovákia a beruházók támogatására, ennek köszönhetően mintegy 2400 új munkahely jött létre, vagyis egy új munkahelyre nagyjából 50 ezer eurót költött az állam. Ráadásul a támogatások odaítéléséről a kormány szelektív módon dönt, amire a hazai vállalkozók már rég panaszkodnak. A Szlovák Vállalkozói Szövetség friss felmérése szerint a katasztrofális jogérvényesítés, az elhúzódó bírósági perek mellett épp az állami támogatások igazságtalan elosztása miatt van történelmi mélyponton a vállalkozói hangulat. Hogy az említett 121 millió euró mégis mekkora tétel, azt jól példázza, hogy ha az állam az összes hazai cég számára egy százalékponttal csökkentené a társasági adót, nagyjából ekkora kieséssel kellene számítania az államkasszának. Kétségtelen, hogy a társasági adó csökkentésével és a vállalkozói környezet javításával jóval több munkahelyet lehetne létrehozni, mint a kiválasztott cégek átláthatatlan támogatásával. A kitippelt cégek támogatásával azonban a kormány nagyobb hírverést képes csapni a választói körében, azzal büszkélkedve, hogy az általa nyújtott támogatásoknak köszönhetően - legalábbis papíron - hány új munkahelyet képes teremteni. Hogy az említett százmilliós összegeket tőlünk, az adófizetőktől veszik el, a szelektív támogatásokkal pedig súlyosan károsítják a vállalkozói környezetet, arról a baloldali propaganda már nem szól. Ráadásul amíg a választók nagyobbik részét kizárólag populista megoldásokkal lehet megnyerni, a politikusoknak nem is kell nagyon erőlködniük, hogy az adófizetők pénzét valóban a leghatékonyabban használják fel. FIGYELŐ Ideggáz sem volt akadály AzUSAaz 1980-as években még információkkal segítette a vegyifegyver-támadásra készülő Irakot, most pedig katonai fellépést tervez emiatt Szíria ellen - mutatott rá a Foreign Policy magazin. A titkosság alól nemrégen feloldott CIA-iratok szerint Washingtonnak 1983 óta tudomása volt arról, hogy Szad- dám Húszéin szarint és más ideggázt is kész bevetni iráni katonák ellen. 1987 végén az amerikai titkosszolgálat műholdas felvételek alapján megállapította, hogy az iráni vezetés összevonta csapatait az Irak déli részén található Baszra város környékén. A jelentést a hírszerzés átadta Ronald Reagan akkori elnöknek, aki erre fel Frank C. Car- lucci védelmi miniszternek címzett jegyzékében leszögezte: „Az iráni győzelem elfogadhatatlan.” A washingtoni vezetés ezután felhatalmazta az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökséget, hogy átadja Bagdadnak az iráni harci egységek hadrendbe állításáról és a légvédelmi állások helyéről szóló információkat. Azok alapján Szaddám 1988 áprilisában a Baszrától délkeletre lévő Fao-félszige- ten indított nagyszabású of- fenzívávaí - szarin ideggázzal töltött tüzérségi lövedékeket is bevetve - csírájában elfojtotta a készülő iráni katonai akciót. A CIA szerint az iraki-iráni háborúban négyszer vetettek be mérges gázt, és minden egyes támadásban ezrek vesztették életüket. Az iraki diktátor az iráni katonák elleni megsemmisítő csapás idején, 1988 márciusában is végrehajtott egy ideggáztá- madást, az észak-iraki Halab- dzsa település elleni támadás ötezer kurd életét oltotta ki, akikről Húszéin azt feltételezte, Irán szövetségesei. „Az irakiak soha nem mondták nekünk, hogy ideggázt fognak bevetni. De nem is volt szükséges, hogy mondják, mivel már tudtunk róla” - nyilatkozott a folyóiratnak Rick Francona, aki az irak-iráni háború idején az Egyesült Államok katonai attaséjaként szolgált Bagdadban. (MTI)
