Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2013-08-23 / 196. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 23. Vélemény És háttér 7 A magyar Szlovákiában nem polgártárs^ hanem nemzetbiztonsági kockázat Maszatolás Aszlovákokés akisebbsé- gek viszonya konfliktus- mentes, az esetleges prob­lémákat a politikusokger- jesztik. Ez áll a kisebbsé­gekről szóló kormányhiva- talijelentésben, amelyről - Petőcz Kálmán szerint - megállapítható, hogy „aki ezt leírta, alighanem más­hol él, nem Szlovákiában”. LOVÁSZ ATTILA Petőcz érvelésével egyetértve mégis meg kell állapítanom, hogy „aki ezt leírta”, bizony Szlovákiában él, és pontosan azt írta le, ahogyan a szlovákok és a kisebbségek viszonyát láttatni akarják. Idestova egy évszáza­da, de 1989 után pláne. A legké­nyelmesebb maszatolás ez, a- mióta újságot írok, rendszere­sen találkozom a megállapítás­sal. A szöveg pontosan annyit is ér - mintha azt mondanánk, Szlovákia lakossága naponta éli meg a Kánaánt, csak néhány po­litikus keres a kákán is csomót. Szlovákia lakossága gazdag, csak a politikusok terjesztik, hogy nagy a szegénység és a munkanélküliség. Ugye, ha más témában maszatolgatunk ha­sonló módon, máris kirívó a megállapítás és a valóság közti szakadék. Ez az érvelés a reális szocializmus ideológusaira volt jellemző: teljesítjük a tervet, dolgozóink tömegei üdülnek nyáron boldogan a szakszerve­zeti üdülőben, munkásaink gye­rekei gond nélkül tanulhatnak az egyetemeken, és aki mást ál­lít, a szocializmus aláásásán, dolgozóink sikereinek megkér­dőjelezésén dolgozik. Az a tény, hogy szlovák és ma­gyar szomszédok élnek váro­sokban, falvakban egymás mel­lett békében, hogy a magyarok­nak vannak szlovák barátaik (rokonaik) és fordítva, még nem jelent problémamentes együtt­élést. Tudjuk. A nyelvtörvény, az elbaltázott állampolgársági tör­vény ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar nem polgártárs, inkább nemzetbiztonsági koc­kázat. Ruszin és ukrán harmadik szektoros emberkékkel mondat­ják el néha, mennyire jó nekik Szlovákiában, miközben a ruszi­nok még mindig, számarányuk jelentős növekedése után is az­zal szembesülnek, hogy ukrá­nokként kezelik, kezelnék őket. A roma lakossággal kapcsolat­ban pedig problémamentesség­ről írni már eget rengető csúszta­tás (nem is ír le senki ilyet). A népek, nemzetiségek együttélése a történelem során soha nem volt konfliktusmentes. Most sem az, sőt, a politikai elit képes a konfliktusokat valóban nagyon hatásosan gerjeszteni - s itt igenis a mindenkori végrehaj­tó hatalomra, nem néhány in­terpelláló képviselőre kell gon­dolni. A mai szlovák állam a ki­sebbségeiből szlovák hazafit szeretne nevelni, mert nem ér­tette meg, hogy ez nem megy. S ha nem megy, akkor lehet naci­onalizmusról és a lojalitás hiá­nyáról értekezni, szűk politikusi vagy aktivista rétegre mutogat­va. Amostani kisebbségijelentés úgy vacak, ahogy van - nem elemez, nem keresi a konfliktus­gerjesztő pontokat, intézkedé­seket, nem keres rájuk megol­dást, hanem maszatol. Semmire sem használható, és többet nem is kell vele foglalkozni. írni kell egy másikat (nem kormányszin­ten), társadalmi vitára bocsáta­ni és forrásként kezelni, a kor­mányjelentést meg el lehet felej­teni ugyanúgy, mint hasonló tin- tafosások egyéb termékeit. Köz­ben nem szabad elfelejteni, hogy ennek a kormánynak sincs kon­zisztens kisebbségpolitikája, a következőnek se nagyon lesz, és amíg Szlovákia nemzetállami politikát folytat, s az unió gond nélkül elfogadja önmagát mint nemzetállamok szövetségét, ez nem is lesz máshogy. Ami, persze, nem jelenti azt, hogy csöndben kell lenni. De bárminemű szemléletváltást várni a jelen hatalomtól az utó­pistáknál is nagyobb naivitásra vallana.- Az ott szlovák banán ? (SITA-felvétel) JEGYZET Az én nyelvem LAMPL ZSUZSANNA Ismerősömmel fagyit nyaloga­tunk, amikor megszólal a tele­fonja. Jó napot kívánok, köszön természetes hangon, aztán hallgat egy ide­ig, s amikor újra megszólal, mintha egy másik ember be­szélne. Óká, tökéletes, peeeer- sze, sipogja normál beszéd­hangjánál egy oktávval fel­jebb, jól elnyújtva a szavakat. Engem nem zavar mások be­szédstílusa, amíg nem vulgá­ris, de ez a produkció annyira természetellenes, affektáltés komikus egyben, hogy amikor befejezi, nem tudom szó nél­kül hagyni. Te jó ég, mivolt ez a pesti nyávogás? És mióta mondod, hogy óká? Kiderül, hogy Pestről hívták, s akkor ő mindig így beszél. De miért? Azért, hogy megtisztelje vele a másikat. Ez szép gesztus, gon­dolom, de nem hiszem, hogy csak ez a magyarázat. Vagyis ha neked egy kecske mekeg, visszamekegsz? Jó, néz rám megadóan. Azért beszélek így, hogy megmutassam, én is tu­dok szépen magyarul. Egyszer, valamelyik győri butikban az eladó megkérdezte tőle, hogy ugye nem odavalósi. Amikor mondta, hogy nem, a leányka azt válaszolta, gondolta, mert nem tud szépen magyarul. És te elhitted neki? Az biztos, hogy nem úgy beszélek, mint a magyar tévében, itt-ott tájszó­lást használok, például azt mondom, „beszész”, de nem is ez a lényeg, egyszerűen rosszul éreztem magam, és el­határoztam, hogy engem ez­után senki sem fog a beszédem miatt kigúnyolni. Igen, a beszéd olyan tényező, amely alapján sokszor beazo­nosíthatok^vagyunk. S nem mindig akarunk azok lenni. Például amikor gyerekként fa­lun nyaraltam, direkt tájszó­lásban beszéltem, hogy az ot­tani gyerekek ne tartsanak vá­rosi majomnak, de aztán fel­hagytam vele, mert nem iga­zán ment. Pedig anyukám enyhe csallóközi tájszólásban beszélt, s amikor első elemiben számolni tanultunk, így szá­moltam meg a tankönyvben látható ház emeleteit: első ömelet, második ömelet. A harmadikig nem jutottam, mert a többiek röhögtek. Per­sze nem tudtam, miért, amíg a tanító néni ki nem j avított, hogy „emelet, Zsuzsika”, de azt is megjegyezte, hogy ezen nincs semmi nevetnivaló, mert az emberek sokféleképpen be­szélnek, és egyik sem rosszabb a másiknál, s én egy csöppet sem szégyelltem magam. Ilyen bölcs ember és okos nevelő volt az én Moskó tanító nénim. Azóta is az anyám nyelve a legszebb, s örülök, hogy a gyerekeimnek is volt alkal­muk használni, mert a nagyi­val beszélgetve a standard magyarról sokszor átváltottak a csallóközire. Ám sok felmé­rés bizonyítja, hogy az embe­rek, főleg a fiatalok gyakran szégyellik a tájnyelvüket, s akik szlovák iskolába járva nem sajátítják el a „szép” ma­gyart, emiatt is inkább szlová­kul beszélnek. S van, aki a szlovákiai magyart is táj­nyelvnek tartja és szégyelli. Én örülök, hogy beazonosítha­tó vagyok. Butikos lányok, vi­gyázat, harapok! KOMMENTAR Agrokomplexus MOLNÁR IVÁN Sörért és virsliért sorakozó emberek, bámész­kodó tömeg, népzene - pillanatképek a tegnap megnyitott nyitrai mezőgazdasági szakvásár­ról. A korábban a kommunista rendszer legna­gyobb népünnepélyének számító Agrokomplex ugyan már a 40. évfolyamába lépett, az elmúlt évtizedekben azonban nem sokat változott. Persze, ma már lényegesen rövidebb ideig tart, a kiállítók és a látogatók száma pedig drasztikusan visszaesett, sokan azon­ban még ma is az előző rendszer iránti nosztalgiából látogat­nak el évről évre Nyitrára. Az olyan politikusok, mint Ivan Gašparovič köztársasági el­nök, Robert Fico kormányfő vagy Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter ezúttal sem hagytákki a szakvásár megnyitóját, amely egyfajta szellemi menedékként szolgál számukra. Hol másutt enyhíthetnék ilyen nyíltan az előző rendszer bukása miatt támadt komplexusaikat, mint épp az Agrokomplexen? Igaz, ma már nem Volgával, hanem BMW-n érkeznek, a sóval és kenyérrel felszerelkezett fogadóbizottság azonban 40 éve semmit sem változott, ráadásul itt nem kell visszafogniuk magukat. Nyugodtan szajkózhatják a nemzeti és szocialista maszlagot, hiszen a nép ezért szereti őket, már­pedig számukra a nép a legfontosabb. A populista pingpongban a labdát ezúttal is a köztársasági el­nök dobta fel, azt sugallva, a mezőgazdaság a szakadék szélén áll. Még szerencse, hogy itt a kedvenc kormányfője, aki min­denre talál megoldást. Fico, szokásához híven, meg is találta az osztályellenséget, aki a becsületes szlovák gazdák életét megkeseríti. A kormányfő szerint a gazdák gondjaiért ezúttal az élelmiszer-importőrök a felelősek, akik olcsó termékekkel árasztják el a szlovák piacot. Bezzeg, ha nem lenne ez a fránya piacgazdaság, ha lezárhatnánk a határokat, ha Szlovákiában csak a szlovák gazda által megtermelt és szlovák cég által elő­állított élelmiszert lehetne árusítani a kizárólag szlovák kéz­ben lévő üzletekben, a szlovák termékek iránt rendkívül nagy érdeklődést mutató szlovák vásárlóknak, az ágazat gondjai egy csapásra megoldódnának. Ja, és persze az időjárásnak is szlovák érzelműnek kellene lennie, hogy a szlovák földekre megfelelő mennyiségű szlovák eső essen. Fico persze idáig nem jutott el a gondolatmenetében, szeretett szavazótáborá­val azonban már félszavakból is megértik egymást, hiszen mindannyian ugyanarra vágynak: ha az előző rendszert, a Szlovák Szocialista Köztársaságot már nem is hozhatják vissza, igyekeznek legalább a mostanit a lehető legjobban a saját ízlésükre, nemzetivé és szocialistává formálni. FIGYELŐ Hülye módjára A román Adevarul című lapban a szocialistákat és eu­rópai stratégiájukat okolja a Jobbik körül szított ma­gyar-román vitáért Cristian Préda néppárti EP-képviselő. Rámutat: a Jobbik ellenzék­ben van Budapesten, mégis Bukarest „hülye módon” azt kérte Orbán Viktortól, hogy határolódjon el Vona Gábor­tól. Hozzátette: a román kül­ügyminiszter Orbánnak tu­lajdonította azt, hogy Vona újratárgyalná a trianoni szerződést, aminek egyetlen eredménye volt: behívatták a budapesti román nagyköve­tet. Ugyancsak az Adevarul- ban a „magyar szélsőséges­ség ellensúlyozásának szük­ségességét” fejtegette Mir- cea Geoana volt román kül­ügyminiszter, és Tőkés Lász­lót azzal vádolta meg, hogy „gyanús körülmények között kapott szavazatokkal” szer­zett EP-képviselői mandá­tumot. (MTI) „Elképesztő erők” Megtartotta első társulati ülését a Nemzeti Színházban az új igazgató. Vidnyánszky Attila szerint az új Nemzeti el fogja különíteni Európától a magyar színházat és tisztele­tet vált majd ki.,Árpád vezér a színészek oldalán áll” - je­lentette ki Balog Zoltán hu- mánminiszter, utalva a társu­lati ülés előtti Vitéz lélek-pró- bára, amelyet Fekete György MMA-elnökkel közösen te­kintett meg. A miniszter úgy fogalmazott, hogy „olyan színházra van szükség, ami méltó a Nemzeti Színház névhez”. Kifejtette, hogy nem a néző kedvében kell járni, hanem ki kell mondani az igazságot. A Himnusszal in­duló és Szózattal záródó ülé­sen külön köszöntötték név szerint a Nemzetiben maradt színészeket, minden egyes nevet hatalmas ováció foga­dott. Az új igazgató felolvasta az új társulat minden tagjá­nak, a technikai és adminiszt­rációs személyzetnek is a ne­vét. „A múltat lezártuk, még ha maradt is tüske, fájdalom” - utalt a vitatott igazgatóvál­tásra. Vidnyánszky azt mond­ta, tisztában van azzal, hogy elképesztő erők próbálják el­szigetelni, lejáratni őket, de - mint mondta - nem vagyunk egyedül, a hazugság vissza­csap. (hvg)

Next

/
Thumbnails
Contents