Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2013-08-08 / 183. szám, csütörtök

26 Pihenő ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 8. www.ujszo.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Komoly változásokra kell számítania mind munkahelyén, mind pedig magánéletében. Bár rengeteg a tennivalója, de a siker mindenért kárpótolja, ugyanis olyan feladatokat is megold, melyre mások képtelenek lennének! Bika (IV. 21.-V. 21.) Akár autóval, akár gyalog vesz részt a közlekedésben, min­denképpen legyen elővigyázatos. Bár semmi komoly baj nem fenyegeti, de ha lehetősége van rá, akkor érdemes a ki­sebb kellemetlenségek elől is kitérni. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Tele energiával és lendülettel lát munkájához. Érzi, hogy ezen az úton kell haladnia, akkor probléma nélkül eléri a céljait. Ez idő szerint a pénz találja meg önt, s nem fordítva. Persze, csak ha él az adott lehetőséggel! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Eddig még nem találkozott ennyi igazságtalan és tisztesség­telen emberrel, mint az utóbbi időszakban, és sajnos a köz­vetlen környezetében. Okosabban teszi, ha nem engedi ma­gát kiprovokálni, és szó nélkül elvonul! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Hiába fogja homokba dugni a fejét, a probléma akkor is megmarad. Üzleti partnerének határozottan mondja meg, hogy nincs esélye, ha taktikázni akar. Ön az egyenes és tisz­tességes utat szereti, s ez szerint fog cselekedni! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Társa igyekszik mindenben támogatni, bár kétségei vannak a sikert illetően, hogy anyagilag esedeg nem térül meg a befek­tetése. Félti önt a kudarctól, nehogy csődbejusson, s lelkileg is sérüljön! Csinálja a legjobb tudása szerint és sikerülni fog! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) NMH Ez nem az ön napja, már ami az ügyintézéseket illeti. Éppen tnTal ezért hasznosabb lenne, ha fizikai munkával töltené el az időt. Meglátja, szerettei nagyra fogják értékelni, s a vissz­hangja sem marad el munkájának! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ami párkapcsolatát illeti, elégedettnek és sikeresnek mond­hatja magát. Bár tudja, hogy ebben a kérdésben elfogult, s hajlamos a túlzásokra. Meg kellene tanulnia, hogy egy kap­csolatban ne hagyatkozzon csak a látszatra. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Szinte repdes a boldogságtól, mert gyermekéről csupa jó hírt hall. Első hallásra szinte el sem meri hinni, hogy végre ren-. deződnek körülötte a dolgok. Most még az sem érdekű, hogy mennyibe kerül majd ez még önnek! Bak (XII. 22.-I. 20.) Ebben az időszakban sikerekre számíthat. Anyagiak terén le­gyen óvatos, komolyabb beruházást vagy anyagi rizikót ne vállaljon. Párkapcsolata jól és kedvezően alakul, s ne hagyja, hogy üzleti ügyei miatt esetleg probléma merüljön fel! Vízöntő (I. 21.-H. 19.) Ami a munkáját illeti, jól állnak a dolgai. Bár egyik munka­társa mindent elkövet, hogy elbizonytalanítsa, de önre a ki­tartás és megbízhatóság jellemzó, s nem adja fel a dolgot! Pár- és baráti kapcsolatai jól alakulnak. Halak (II. 20.-III. 20.) Életkörülményeiben, de familiáris kapcsolataiban is jelentős változásokra számíthat. Igyekezzen a helyzetnek megfelelő­en viselkedni és rugalmasan reagálni a dolgokra, s meglátja, a végén büszke lesz az eredményre! Jared Leto amerikai színész és a 30 Seconds to Mars énekese a The Big Issue magazinnak vallott korábbi álommelójáról. Mielőtt a 47 éves Jared befutott sztár lett volna, kevés munkával akart sok pénzt ke­resni. „16 évesen döntést kellett hoznom. Nem tudtam, színész sze­retnék-e lenni. Azt hittem, művész vagy festő, vagy drogdíler leszek. Nem tudtam, hogy melyik utat választom." Szerencsére végül jól döntött, hiszen azóta rendkívül sikeres színész és énekes. (Fotó: wallpapers-photos.net) G0ND0LK0D0 Játékszabályok: a négyzetháló függőle­ges és vízszintes sora­iban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden szám­jegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 9 8 4 6 5 3 1 2 7 2 6 1 7 8 4 5 9 3 5 7 3 1 2 9 8 6 4 6 5 8 4 9 2 7 3 1 7 3 2 8 6 1 4 5 9 4 1 9 3 7 5 6 8 2 8 2 5 9 4 7 3 1 6 1 4 6 2 3 8 9 7 5 3 9 7 5 1 6 2 4 8 4 5 9 6 6 9 I 3 7 j 8 1 6 7 ­5 6 8 j Ti 6 1 4 6 3 "T [7 2 9 7 2 3 _________ NYOLCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések ATKA ATTALA ATTIKA ATTU-SZIGET ATUEL-MOCSÁR ATVILÁ-SIVATAG AUATI PARANA AUBRY-TÚ AUCKLAND AUCH AULD-TÚ AURÓRA A T U E L­M O C S A T V I L Á­S I Á N D T A U A T I V R A L U A U B R P A A L D K A L A Y A T T K­T A K A­R A T C T A I U A T A G U U Ó T X E U Ó N R­A T A R Ó R R Á E S A H C U A T E G I z Előző feladványunk megfejtése: Jacksonville MAI RECEPTÜNK Pudingos őszibarackleves Hozzávalók 3 főre: 3 nagyobb őszibarack, 2 db szeg­fűszeg, csipet fahéj, 0,5 cs vaníli­ás pudingpor, 1 dl tej, 3 púpos tk tejföl, 1 cs vaníliás cukor Elkészítés: A barackokat megmossuk, héjukat lehúzzuk, a magokat kivesszük, és a gyümölcshúst felcikkezzük. Egy kisebb fa­zékba tesszük, és annyi vízzel felöntjük, hogy a barackokat teljesen ellepje. Beleszórjuk a fahéjat, szegfűszeget. A pudingporhoz adjuk a vaní­liás cukrot, és a tejjel csomó­mentesre kavarjuk, a tejföllel besűrítjük. Amint a leves fel­forr, folyamatosan kavargat- va beleöntjük a pudingot, és újra hagyjuk felfőni. Hidegen tálaljuk. Jó étvágyat kívá­nunk! (nosa) Mai időjárás Napos időre van kilátás. A hőmérséklet 34 és 38 fok között alakul. EPERJES ZSOLNA 36 37 POPRAD 33 •c % KASSA 37 TRENCSÉN 37 LOSONC 36 *C Átlaghőmérséklet 34 °C POZSONY 40 *C ÉRSEKÚJVÁR 40 •c 38 °C Szélirány Északkeleti szél, 14-18 km/óra erősségű várható. Előrejelzés 0 met 7! Éjszakai hőmérséklet 17 *C 22 °C Európai nagyvárosok időjárása /a / m. Oslo p i8*év­Helsinki 26 “C London „r Varsó 26 c Berlin 37»c 30 *C Párizs 26 “C Moszkva 28 ”C A Budapest 40 *C * Madrid 3TC V TL' Itópra Athén 3>C 31 Csütörtök Péntek Gvüqv 38 °C Rozsnvó 37 °C Dunaszerdahelv 38 “C Szene 35 °C Derült idő lesz. Komárom 39 °C Csorbató 28 °C Óqvalla 39 °C Párkánv 38 °C Pozsonv 34 °C Léva 37 °C Naqvszombat 35 °C Érsekújvár 37 °C Naqvmihálv 35 °C Losonc 36 “C Losonc 36 °C Naqvrőce 33 °C Tőketere bes 37 °C Kassa 35 °C Szombat Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken 30 *C ;J 16 *C Mallorca 32 °C Isztria 38 °C Napos idő valószínű. Ibiza 31 °C Dubrovnik 33 °C Török riviéra 37 °C Várna 31 °C Pozsonv —'26 °C Kréta 28 °C Zadar 32 °C Érsekújvár 28 °C Rhodos 31 °C Kairó 37 “C Losonc «ŕ 26 °C Ciprus 36 °C Malaqa 32 °C Kassa ~c25°C Szicília • 36 °C Tunisz 38 °C

Next

/
Thumbnails
Contents