Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2013-08-08 / 183. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 8. Panoráma 27 Naponta tíz alkalommal, száz euróért Szoptatná a meleg párok örökbe fogadott kisbabáit A kísérő ejtőernyősöknél nem volt semmi, amivel baj esetén kiszabadíthatták volna a férfit a do­bozból (SITA/AP-felvétel) Anthony Martin egy 25 évvel ezelőtti légi mutatványt ismételt meg Kiszabadult a repülőből kidobott dobozból MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. Az elmúlt egy év egyik fő franciaországi belpolitikai konfliktusát, a homoszexuális párok házasodásának engedé­lyezése körüli vitát élesztheti újra egy hirdetés, amelyben egy fran­cia nő vállalná meleg házaspá­rok örökbefogadott kisbabáinak szoptatását, naponta 100 euró­ért. Franciaországban a konzer­vatív oldal több százezres, hóna­pokon át tartó tüntetéssorozattal tiltakozott a szocialista kor­mányzat terve, a melegek háza­sodásijogának megadása ellen. S noha a törvényt elfogadták, a francia társadalom jelentős része továbbra sem tartja elfogadha­tónak az új szabályozást. A hirdetésben egy beszámoló, szerint az áll, hogy „egy kifogásta­lan egészségnek örvendő fiatal, 29 éves anya és szakképzett ápo­lónő csecsemők szoptatását vál­lalja”, homoszexuális férfi párok számára. A nő naponta 10 alkal­MT1-HÍR Peking/London. Kínai kuta­tók az eddigi legmeggyőzőbb bi­zonyítékot találták arra, hogy a madárinfluenza új H7N9 törzsé­nek a kórokozója képes emberről emberre teijedni. Egy Kelet-Kí- nában élő család H7N9-fertőzé- sének elemzésekor a tudósok igen valószínűnek találták, hogy a vírust az első azonosított fertő­mat vállal, kérésre házhoz megy, és Párizs környékén lakik. Alexandre Woog, az e-loue weboldal ügyvezetője elmondta, hogy munkatársai kapcsolatba léptek a hirdetést közzétevő nő­vel, és nincsenek kétségeik sem a személyazonosságával, sem a hirdetés komolyságával vagy törvényességével kapcsolatban. Franciaországban tilos anyatejet eladni, itt azonban egy szolgálta­tást felajánló személyről van szó, nem pedig palackozott anyatej- ről-tettehozzáWoog. A hirdetésre több tucat válasz érkezett, de ennek csak a fele ve­hető komolyan. Az ajánlatra szé­les körben felfigyelt a francia saj­tó is. Franciaországban május­ban tettéklehetővéamelegpárok házasságra lépését. A homosze­xuális házaspárok gyermekeket is örökbe fogadhatnak, azonban esetükben a béranyaságot és a termékenység mesterséges elő­segítését tiltják a francia törvé­nyek. zött, a hatvanéves apa közvetle­nül adta át lányának- olvasható a British Medical Journal című szaklapban. Az intenzív ápolás ellenére mindketten meghaltak. A kutatást végző tudósok hangsú­lyozták: a vírus még nem szerezte meg azt a képességet, hogy hatá­sosan terjedjen emberről em­berre, azaz igen csekély az esély arra, hogy jelenlegi formájában világjárványt okozzon. Chicago. Kiszabadította magát és biztonságosan landolt Anthony Martin amerikai szabadulómű­vész, akit egy lezárt do­bozban, négy és félezer méter magasban dobtak ki egy repülőgépből. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ „Imádkoztam Istenhez, hogy mindenjói sikerüljön” - mondta a 47 éves szabadulóművész újság­íróknak, miután földet ért. Martin egy 25 évvel ezelőtti lé- gimutatványtismételtmeg, ame­lyet a hozzá közelállók az egyik legveszélyesebb attrakciónak minősítettek. A férfi kezét a dere­kán lévő övhöz bilincselték, jobb kezét még hozzá is láncolták a fumérlemezból készült doboz belsejéhez. Lakatosok a doboz zárját úgy alakították ki, hogy kulccsalnelegyenkinyitható. Martinnak 40 másodperce volt arra, hogy a repülőgépből kido­bott, kezdetben szabadesésben zuhanó dobozból kiszabadítsa magát, és ejtőernyővel földet ér­jen a Chicagótól 112 kilométerre délnyugatra fekvő Serena térsé­gében végrehajtott mutatvány­ban. Miután kidobták a gépből, az ejtőernyővel felszerelt doboz ide-oda billeget. Arcon is csapta az egyik ejtőernyőst, aki társával a doboz stabilitását próbálta biz­tosítani. Martin hatéves kora óta ta­nulmányozza a szabadulás mű­vészetét. 11 éves korában már há­ta mögött megbilincselt kézzel ugrott bele egy tutajról egy tóba. „Mire 13 éves lettem, ki tudtam szabadítani magam, amikor a se­riff megbilincselt” - jegyezte meg. 1991 februárjában hajtotta végre eddig legmerészebb vízi szabadulási mutatványát: ket­recbe zárva leeresztették egy lé­ken keresztül egy wisconsini bá­nyató fagyos vizébe, ahonnan 1 perc 45 másodperc alatt szabadí­totta ki magát. „Nagyon-nagyon hideg volt, nem kell sok idő ah­hoz, hogy az ujjaid, még ha kesztyűben is vannak, elgémbe­redjenek, és ne működjenek ha­tékonyan... Gyorsan kell dolgozni” - idézte fel újságírók- naka22 évvel ezelőtti attrakciót. Martin 17. ejtőernyős ugrása­kor hajtotta végre első légi szaba­dulását egy dobozból 1988 au­gusztusában. Nem valószínű, hogy világjárványt okoz Emberről emberre is terjedhet a H7N9 vírus Otthon tartották Elaltatták az óriáskígyót Campbellton. Elaltatták azt 4 méteres óriáskígyót, amely meg­fojtott két alvó kisfiút a kanadai Campbelltonban. Az 5 és 7 éves Noah és Connor vasárnap egy el­ső emeleti lakásban vendéges­kedtek a barátjuknál, akinek apja a lakás alatt lévő Reptile Ocean nevű állatkereskedés tulajdono­sa. Ám a halálukat okozó kígyó nem az állatkereskedésből szö­kött ki, ahogy azt eredetileg felté­telezték. A sziklapitont a tulajdo­nos tíz éve a lakás egyik helyisé­gében tartotta, egy plafonig érő terráriumbán. A csúszómászó a mennyezet egy kis nyílásán át juthatott be a szellőzőrendszer­be, s átcsúszott a vendégszobába, ahol megfojtotta a fiúkat. (MTI) Soha nem láttak még ekkora kupacot a vízszolgáltató cég dolgozói Valóságos zsírhegyet emeltek ki egy londoni csatornából MTl-JELENTÉS London. Tizenöt tonnás „zsírhegyet” távolítottak el a csa­tornahálózatból egy londoni ke­rületben - közölte a Thames Wa­ter londoni vízszolgáltató cég, amely szerint ez volt a Nagy-Bri- tanniában valaha csatornában ta­lált legnagyobb zsírtömeg. Az emeletes busz nagyságú zsírhegy a délnyugat-londoni Kingston városrész alatti csatornákban gyűltössze. Tíz nap kellett ahhoz, hogy a konyhai zsiradék és egészségügyi betétek alkotta hatalmas tömböt kiemelték, amely a Thames Wa­ter szerint azzal fenyegetett, hogy a csatornarendszer tartal­ma elárasztja a környékbeli há- A zsírtömeget újrahasznosítják (SITA/AP-felvétel) zakat és üzleteket. A vállalatot a lakók értesítet­ték, akik arra panaszkodtak, hogyeldugultavécéjük. „Korábban már távolítottunk el hatalmas zsírmennyiségeket a London alatti csatornahálózat­ból, de soha nem láttunk ekkora kupacot. Úgy véljük, ez lehetett a brit történelem legnagyobb zsírhegye” - olvasható Gordon Hailwoodnak, a Thames Water csatornázási illetékesének köz­leményében. A vállalat szerint hat hétre lesz szükség a csatoma- hálózatteljes helyreállításához. A zsírhegyet újrahasznosítják: „kivonják belőle a vizet, a zsírok­ból és olajokból szappant vagy biodízelt gyártanak” - mondta el a szennyeződés eltávolításával megbízott Cpuntyclean cég szó­vivője. Augusztus 8 NÉVNAP László A László férfinév a szláv La­dislav névből alakult ki. A szláv név elemeinek jelen­tése: hatalom és dicsőség. ESEMÉNYEK Anglia hajóhada szétzúzta az addig verhetetlennektar- tott spanyol Armadát. (425 éve) A nagy angliai vonatrablás­ban egy 15 tagú csapat 120 postazsákban több mint 2,55 millió fontotvitt el. (50 éve) MAI ÉVFORDULÓINK 1937-bem született Dus­tin Hoffman kétszeres Os- car-díjas amerikai színész. 1940-ben született Gregor József Kossuth-díjas ma­gyar operaénekes. 1943-ban született Ha­rangozó Teri magyar éne­kesnő. 1949-ben született Keith Carradine Oscar-díjas amerikai színész. 1981-ben született Roger Federer svájci teniszező. NAPI VICC Két szőke nő áll a busz­megállóban és várják a debreceni buszt. Hamaro­san jön is egy. Odamegy egyikőjük és megkérdezi a sofőrtől:- Ez a busz elvisz Debre­cenbe?-Nem! Odamegy a másik is és megkérdezi:- És engem? ORVOSMETEOROLÓGIA A szív- és ér- «BlB rendszeri, va- , / lamint a lég­úti betegsé­gekben szen­vedők egészségi állapota romolhat. Sokaknál ide­gesség, nyugtalanság lép­het fel. Romlik a koncent­rációs készségünk, csök­ken fizikai és szellemi tel­jesítőképességünk, és al­vászavar is előfordulhat. A déli, délutáni órákban fő­leg a déli országrészben továbbra is számolni kell a rendkívüli meleggel. Tar­tózkodjunk árnyékos, szel- lős helyen! szlovákiai magyar napüap www.ujszo.com www.fa<ebook.(om/ujszo Szerkesztőség: I Lazaretskó 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztő-belyeftes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Juhász Katalin - kultúra (02/59233427), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0905/823753, Komárom: 0905/840423, Duno- szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretskó 12,811 08 Bratislava. | IČO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Hubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, email: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. | Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www. sme.sk honlapon található. | © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó ren­delkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésé­nek jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja /gpj A& a Kisebbségi kultúra 2013 program keretében. v ' ■fcfTľf.TTdt

Next

/
Thumbnails
Contents