Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-20 / 167. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 20. www.ujszo.com Rados Virág minden könyvében arról ír, ami a legjobban izgatja: az önismeretről, annak hiányáról, illetve hogy miképpen lehet szert tenni rá „Ha tudjuk, kik vagyunk, boldogságra ítéltetünk” Rados Virág az elmúlt években megjelent, élénk visszhangot kiváltott három regényében olyan érzékeny témákkal foglalkozott, mint a bipoláris zavar, a rák leküzdése és a családon belüli erőszak. Tabutémákról írt, részben személyes tapasztalatai alapján. Legújabb novellafüzére, az In flagranti könnyedebb hangvételű, ám itt is a társadalmi kapcsolatok, az önismeret és a boldogság keresése áll a középpontban. SÁRAI EVELYN Kislányként eldöntötted, hogy „ha nagy leszel, író leszel”. Mikor tudatosult benned, hogy olyan témákról fogsz írni, melyek igen távol állnak a szirupos, „nőcis” regények világától? Sosem akartam „nőcis” regényeket írni. A témáim abból a kérdéskörből fakadnak, amely engem a legjobban izgat: az önismeretből, annak hiányából, illetve hogy miképpen lehet szert tenni rá. Meggyőződésem szerint ez a boldogságunk záloga. Hiszen ha tudjuk, kik vagyunk és mit akarunk elérni az életben, akkor nincs mese, boldogságra ítéltetünk. Persze, ezért meg kell küzdeni, komoly belső harccal. A válság, amely - mint a regényeimben is - a betegség vagy egy rossz kapcsolat velejárója, hosszú távon a szövetségesünk lehet ebben. Külföldön külön kategória az irodalomnak ez a szegmense. A magyar olvasók mennyire fogadják el/be az olyan dolgokat, mint a bipoláris zavar, a rák vagy a bántalmazás? Nehezen fogadják be. A magyar társadalom gondolkodása nagyon zárt. Tele vagyunk előítéletekkel, félelmekkel. Leginkább önmagunkkal félünk szembenézni. Rettegünk a válságtól, a betegségtől, a konfrontációtól, és szigorúan őrizzük a csontvázainkat a szekrényben. Míg bizonyos országokban az olvasóközönség örömmel veszi az efféle, akár önsegítő jellegűnek tekinthető regényeket, nálunk szűkebb olvasóréteget szólítanak meg. Szerencsére az én regényeim mégis sikeresek. Már kialakult egy stabil kis olvasótáborom - valósággal rávetik magukat a könyveimre, és azt mondják, ezek az írások sokat segítenek nekik a személyes életvezetésben. Pedig nem vagyok didaktikus szerző, igyekszem kerülni a direkt tanító szándékot. Ezért is tartom nagyra például Hemingway-t, aki tudatosan alkalmazza a Jéghegy csúcsa” írástechnikát. Többnyire csak történeteket, jeleneteket olvashatunk nála, de közben érezzük, kimondatlanul is ott van a jéghegy a maga súlyos tömbszerűségével. Őszinte leszek: nem mindig szerettem regényeid főszereplőit, főleg, ha hisztiztek vagy túlkombinálták a dolgokat. Aztán rájöttem, ennek az az oka, hogy sokszor én is így viselkedem. A regénnyel az volt a célod, hogy egyfajta tükröt (is) tarts a nők elé? Gratulálok, hogy van bátorságod bevallani azt, amit csak nagyon kevesen ismernek el. Jelesül, hogy gyakran pontosan azt utasítjuk el, amit önmagunkban sem szeretünk. Örülök, ha úgy érzed, hogy a könyveim tükröt tartanak - bár nem csak nőknek. Sok férfiolvasóm is szívesen veszi ezt a „tükröt”. Ez sem tudatos dolog. A világon sok minden tart tükröt nekünk, legyen az például egy kapcsolatban a másik ember. Az irodalomnak és általában a művészetnek pedig ez az egyik fő funkciója. Egyszerűen így működik. Ha az őskori barlangrajzokban elgyönyörködünk, ön- tudatlanul magunkat képzeljük a hajdani vadászok helyébe, és azt latolgatjuk, vajon milyen lehetett egy bölényt azokban az időkben elejteni. Három korábbi regényed közül a Bántalmazó házasság tetszett a legjobban. Viszont sokszor nem értettem, hogy egy okos és szép nő miért marad benne egy ilyen kapcsolatban! Nálunk is általános probléma, hogy a nők elviselik a bántalmazó viszonyt? Soha nem az a kérdés, miért lesz a pszichésen, fizikailag gyengébb emberből áldozat. A probléma az, hogy a pszichésen vagy fizikailag erősebbik fél visszaél az erőfölényével. Ha az áldozatot hibáztatjuk - és az emberjogi szakértők szerint a te kérdésed már hibáztatásnak számít -, aki eleve szégyellj az áldozatszerepet, amelyből képtelen egyedül kiszabadulni, hiszen gyenge hozzá, akkor megakadályozzuk őt abban, hogy segítséget kérjen, illetve el tudja azt fogadni. A nőbántalmazás és általában a családon belüli erőszak az egész világon súlyos társadalmi probléma. Még az olyan országokban is, ahol van róla szigorú törvényi szabályozás. Nálunk sajnos még az sincsen. írásaid egyfajta útmutatások, hogy minden sötét gödörből ki lehet jutni, legyen szó bipoláris zavarról, rákról vagy egy rossz kapcsolatról? Ha valakinek segítenek ezek á könyvek, boldog vagyok. Ahogy a híres Rilke-versben áll az archaikus Apolló-torzóról: a szobor mintegy felszólítja szemlélőjét, hogy változtassa meg az életét. De azért úgy gondolom, az irodalom szerepe nem a nevelés, hanem az esztétikai örömszerzés. A választ pedig már a kérdésben megfogalmaztad: igen, úgy vélem, a sötét gödrök többségéből ki lehet mászni. Az In flagranitban kissé más az irány. Miért váltottál? Ez egy könnyed hangvételű, vicces, olykor megható, szerelmes novellaregény, amelyben különböző sztorik épülnek egymásra. A történetek arról szólnak, milyen mókás szituációkba keveredhetünk nőként, ha rosszul választunk, és hogy mi kell a jó párválasztáshoz. Természetesen helyes önismeret - mondom én, azaz a regény. Utóbbi persze csak sugallja. A súlyos témák után kíváncsi voltam, ugyanazt a tartalmat, tehát az önismeretet, annak hiányát és a boldogságkeresést meg tudom-e fogalmazni egy könnyed, ráadásul radikálisan más szerkezetű könyvben. A közepe táján éreztem, sikerült. WEÖRES 100 Amikor tényleg megmozdul a szótár CSEHY ZOLTÁN „Weöres Sándorhoz képest valamennyien közönséges halandók vagyunk” - írta a pró- teuszi poétáról a magyar nyelv nem kevésbé dörzsölt fenegyereke, Tandori Dezső. És igaza van. Weöres Az égő szótár című verse nem csak a történeti létezés viszontagságainak kitett tudás emléke előtti tisztelgés, hanem a költői elme zenei analízise is. Hiszen az égő szótár az ihlet hevében izzó zenei lehetőségek tárháza („tóváros tűvéres tevaras/csónak csőnek csúfok csízek”): a gondolatban vibráló ritmus képleteihez értelmet kereső, s alakuló fázisait rögzítő szótár („ettö- göm attigem ettelem ajtalom eftevem”) a nyelvi kifejezés- mód hivatalosan szótározott és szótározatlan alakváltozataival, torzszüleményeivel, hangulatalakzataival is számol. A Petőfi Irodalmi Múzeum A megmozdult szótár című kiállítása szintén az alkotás folyamatára, a nyelvvel való bűvészkedés lehetőségeire épít: a páratlanul interaktív és intenzív tárlaton például szó szerint tenyérbe vehető a fény, és a foghíjas versekbe beilleszthetők a helyükről elkóborolt, fénnyel írt szavak. Már a fogadófalon lenyűgözve figyelhetjük a szavak sajátos mozgását, átsiklását jelentésből jelentésbe, hangulatból hangulatba, hangalakból hangalakba. Hol öszvér- kednek, hol pajkosan üzeked- nek, hol ábrákká válva értelmeződnek, értelmezik egymást. Ha pedig egy elvirágzott pitypang közepébe fújunk, egy hatalmas vászonra szállnak a szárnyas magvak, és verset teremtenek a vászonra. A szépség illékonysága, a gondolat tünékenysége és a vers leheletfinom szerkezete így juthat metaforikusán közös nevezőre. A látogatók összemérhetik verstani ismereteiket is: a játékautomatára emlékeztető szerkezet testén Weöres-vers- ritmusokat kell lekopogni. A Keresztöltés című játék lényege a szabad szókombinációkból kialakítható önálló költemény létrehozása, ugyanakkor megtanít pár új versolvasói technikát is, melyben feloldódik a szöveg lineáris olvasásának kényszere. A ritmus hengertestet ölthet, kiléphet a térbe, térobjektumként tapintha- tóvá válhat, sőt kézzel fogható- an testbe költözhet. A kiállítás szervezői a kisebbekre is gondoltak: több plüssgyümölcs is Weöres-verset szaval, mihelyt az érdeklődő kézbe veszi és a füléhez emeli. Aki arra kíváncsi, Weöres milyen versekkel lepte meg az eljegyzett Károlyi Amyt, tapassza fülét a versfalra, Weöres rajzai közelébe. Rajzolni is lehet, méghozzá a kiválasztott (és felhangzó) vers sorait használva ecsetvonásként. Mindezt a csodát a maga gyakorlatiasságában a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjának köszönhetjük. Az efféle látványos, kreatív gépezetek mellett a klasszikus kiállításlátogató is kedvére böngészheti a gazdag kéziratanyagot, a Weöresről készült szellemesebbnél szellemesebb festményeket, rajzokat, a költő megjelent köteteit - és a róla szóló dokumentumműsorokba is betekinthet. A mindössze három terem- nyi tárlat több órán át elszórakoztatja a család apraját-nagy- ját. Az irodalom itt nem csodált múzeumi tárgy, nem dokumentum, hanem élmény, teremtés és sikeres szellemidézés: a száz éve született költő játékos lelkülete, a magyar nyelv egyik legnagyobb mestere előbb-utóbb tényleg megjelenik a látogatóknak. A kiállítás 2014. június elsejéig látogatható a budapesti PIM-ben. Szavaló gyümölcsök és verssé fújható gondolatok. A Weöres Sándor költészetét és életét játékos módon bemutató 7 7 interaktív installáció a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjának a közreműködésével készült. (Fotók: PIM)
