Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-20 / 167. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 20. Szalon 21 Albert Oehlen Bécsben: gunyoros absztrakció játékos szkepszis, száguldó tétlenség A festészet, amint megbicsaklik One-man show a bécsi MUMOK bazalttömjében: Albert Oehlen, a düsseldorfi képzőművészeti akadémia professzora az elmúlt két évtized német festészetének egyik legsikeresebb, legünnepel- tebb, bár vitatott alakja. Próbálok most nem gondolni az extravagáns festőfejedelemre, sem pedig Karola Kraus múzeumigazgató nagy ívű koncepciójának esetleges háttérimplikációira (a direktor egészen véletlenül Ausztria egyik legpotensebb magángyűjtője, számos Oehlen-kép birtokosa). CSANDA MÁTÉ Nézem hát magát a festészetet, amint éppen történik. Oehlen munkáinak egyik fő ismérve: minden dekorativitá- suk ellenére sehogy sem kívánnak szépnek mutatkozni (illetve a szépség itt sokadrangú probléma). A sok izgága gesztus belepiszkít egymásba, az egyik jel szorongatja a másikat, még éppen mielőtt az formává (netán vezérmotívummá) dermedhetne. A technikát tekintve látszólag hibrid lényekről van szó: hol enkausztikát mímelő, hol holografikus a hatás - itt is, ott is olajfestéket meghazudtoló, matt és akrilosan rikító sávok, tubusból kinyomott színek, sík felületek uralkodnak. A rengeteg maszatolt lázárból összeérő képeken többnyire alig látszik különbség forma és nem-forma között: mintha ez az egész festészet, mint minden más a világon, valójában csak képernyőkön akarna „történni”. Na és persze a fogás, amely szinte Oehlen védjegyévé vált: a vitorlaméretű vásznakra sok esetben cseppet sem szofisztikáit, sőt kimondottan agresszív reklámelemek tapadnak: harsány háromszínnyomásos bill- boardfragmentumok, rajtuk diszkontáruházak tucattermé- kei, akciós áron kínált napernyők, pácolt hússzeletek és mosószeres flakonok - a magas művészetből (hagyjuk ezt most ennyiben) száműzött, rühelle- tesen igénytelen színmezők, amire kapásból azt mondanánk, hogy „vizuális szmog”. Egy az egyben ráenyvezve a fehér yászonra. Van, hogy csak be-betüremkednek az infor- melpacák közé, más képeken viszont teljesen elszaporodnak: a rizomatikusan terjedő papírfóliák a vászon teljes testét elárasztják (mégis, hol itt a festészet?). Sejthető, hogy nem kollázsról van szó, valami görcsös genealógiákban továbbgondolt popart-hagyományról - inkább mintha egy zavaró, ez ideig láthatatlan alteritás merészkedett volna elő (ami a festészet száAlbert Oehlen: Cím nélkül, 2011; olaj, papír, vászon (Fotók: MUMOK mára a Másik. A trauma. A tünet. A satöbbi). A Cy Twombly- és Per Kirkeby-féle reszketeg erezetminták, paszták és csur- gások pedig ebben a distinktiv felállásban talajvesztetté válnak, magasztos töltetük szét- foszlani látszik, a sejthető ambíció, hogy valami ábrázolha- tatlant ábrázolhatóvá segítsenek, egyenesen röhejes. A tekintet sehol sem tud megtelepedni, sehol sem válhat igazán mesteijelölővé. Egy szilánkjaira hullott (még mozaikszerűségig sem jutó), szarkasztikus - és belső ritmikájától megfosztott - festésmódot látok, amelyben hiányzik valami ahhoz, hogy széppé érjen a látvány. Az az érzésem, hogy itt nem mindig a festő diktál. (Itt sokkal inkább festve van. Es wird gemalt. Man malt.) Ami itt problematikussá válik, az a festészet endogenitása, melyet megbontanak a zavaró inklúzi- ók és rikító vendégtestek: a reklámkultúra hordalékai, az üze- mesített képalkotás irdatlan erőfölénye, az inflacioner jelölőbőség okozta asszimetrikus háború: (fogjuk rá, hogy) lírai absztarkció - versus vaskos, bornírt denotációk, méteres nagyságú hirdetések. Oehlen festményei egy olyan történetiségbe születtek bele, amelyben minden forma totálisan azonos (vagy megkülönböztethetetlen) saját reflexiójától (illetve felcserélhetővé válik azzal). Ahol emberek (kreatív munkások, részmunkaidős specialisták) milliói festenek, színeznek képernyőn, szerelőcsarnokokhoz hasonlóan: más és más emberek dolgoznak fázisokra szaggatott látványokkal - miközben a határ festés, alkotás, retusálás és replikálás között egyre inkább jelentéktelenebbé válik. Hiszen ma már bármely képi tartalom menthető, letölthető, módosítható, pózokká és profilokká bontható - tehát aktualizálható. (Az egész világot átvezetik a kultúripar szűrőjén - mondta egy híres német teoretikus.) S mintha az itt felsorakoztatott képek is ebből a szűrésből visszamosott, integrálhatatlan ‘ maradékok lennének, fityiszt mutatva szépségnek és képi harmóniának (de még talán Gerhard Richter esetenként rendkívül gusztusos vásznainak is). Itt is, ott is megfagyott, tartósított motívumok úszkálnak, lehet, hogy a flusseri „szétszór(akoztat)ás” apparátusainak folyton előhívható, köztes fóliái. Nem nehéz a sokhelyütt meglapuló ikonikus törmeléket sem észrevenni. Van, hogy rácsszerű-florális tapétaminta formájában vagy egy merev testű áruházi próbababa alakját öltve (a mindenkori aktmodell iparosított, szerialiAlbert Oehlen: Angolnyelvleckék, 2008; olaj, papír, vászon zált formában, vagy csak egy halvány, szarkasztikus Pygma- lion-utalás) -'esetleg Marcel Duchamp biciklikerekét imitálva - vagy megint máshol egy kályha képében (a kályha mint filozófiai toposz). Persze mindmind rosszul meghúzott, reszketeg kontúrok által, rendszerint a háttér (az úgynevezett háttér) lazúrjaiba veszve. A ready made-ből visszhang, citátum lesz, a tudomásul vett - átfiltrált - referencia témává re- ciklálódik, palimpeszesztus- ként gyógyul bele a képi történések sűrejébe. Oehlen munkái nehezen be- széltethetők. A vásznakon mozgósított történésekből kikopott minden stiláris szigor, nemhogy nagy narratívák nincsenek, hanem kötött dramaturgiák sem, csupán iparilag variálható reciklációs sémák és divatokhoz illeszkedő képteremtő algoritmusok. Nincs egy uralkodó reprezentációs rend, nincs is igazán mihez képest - programszerűen - absztraktnak (konkrétnak, amimetikusnak, aszkétának) lenni. Távozásom előtt megakad a szemem a gyanúsan sikkes múzeumi bolt aktuális kínálatán: oehlenes pólók, radírgumik, ceruzák, füzetkék és kitűzők szép, geometrikus rendben. így válik Malerfürstből lájkolható entitás. Ott motoszkál bennem, milyen problematikus ez az álmos rutinokhoz és labilis prekoncepciókhoz igazított műfaj, mármint kiállításokról írni. Erősen illuzórikus felállás, hogy szubjetkumokhoz életműveket rendelünk, kézjegyről, opusokról beszélünk, folyton katalógusokban, monográfiákban (árukollekciókban - vagyis Létezőkben) gondolkozunk. Talán mindegy is, a múzeum közben így is, úgy is szorgosan brendeli (és beárazza) a művészt. Mindez persze lehet máshogy is, mint ahogy mondom. Minden lehet fordítva is. Most Oehlen van a MUMOK-ban, most Oehlent nézünk. (Albert Oehlen: Malerei. Bécs, Museum für Mo- dene Kunst. Látható: 2013. október 10-éig.) MEDIATER Ébresztő Piaffal H. NAGY PÉTER Edith Piaf a 20. század egyik ikonja. Az életéről készült filmben a legendás énekesnő (Marion Cotillard zseniális alakításában) saját életútját egy dallal azonosítja visszamenőlegesen. A film erre a dalra fut ki: a zárójelenetben Piaf az Olympia színpadán a Non, je ne regrette rien (Nem bánok semmit sem) című világslágert énekli, miközben a beteg, koravén sanzonénekesnő halálát is látjuk. A szerkezet világossá teszi: akár ezért az egyetlen dalért is érdemes volt élni. A befejezés azonban sok néző számára váratlan fordulatot tartogat: a dal elhangzása után ugyanis nem megy le a függöny, nem hangzik fel a taps. Sötétség és néma csönd jelzi a történet lezárását, s mindez erőteljesen szugge- rálja az elmúlást, de azt is, hogy a produkciónak még nincs vége... Ez a kitűnő sanzon azonban egy ideje mintha valami egészen mást is jelentene, s ez elsősorban az Eredet című filmnek köszönhető. Christopher Nolan elképesztően jól működő történetében a Nem bánok semmit sem az álomrétegek közötti mozgással kapcsolódik össze. Pontosabban az álomtérből való visszajutást, vagyis bizonyos értelemben az ébredést jelöli. Piaf dala ugyanis rendre akkor csendül fel, amikor az álmodókat, az ext- raktorokat összekötő gép kezelője lefújja az akciót, s ezzel jelzi a küldetés végét. Van persze, akire ez nem vonatkozik, ő az árnyék (Marion Cotillard), s be is kavar rendesen, de ez most másodlagos... Lépjünk tovább. A Madagaszkár 3-ban Chantel DuBo- is kapitány, a kegyetlen nyomozó (nő) a szóban forgó dalt dúdolja, miközben a virtuális kamera végigpásztázza az irodája falát. Allatfeje- ket látunk. Mondhatnánk, hogy mi mást is dúdolhatna egy párizsi agresszor, mint a Nem bánok semmit sem című slágert, ám azzal, hogy éppen ezt dúdolja, a szituáció másodlagos értelmet nyer (az állatokat egy na- gyon-nagyon elhivatott hölgy veszi üldözőbe). A lényeg azonban a film 49. percében látható és hallható, amikor DuBois Rómában mozgásra bírja a rendőröket a kórházban. DuBois kilövöldözi a lámpákat, így csak rá irányul a fény, akár a színpadon. Énekelni kezd (Francis McDormand hangját halljuk), aminek a hatására bemozdulnak a kórházi ágyak, s a rajtuk fekvő rendőrök éledezni kezdenek, begipszelt testrészeik mintha hirtelen meggyógyulnának. A fiúk eldobják mankóikat, megszabadulnak kötéseiktől, s készen állnak, hogy kövessék a magasba emelkedő DuBois-t, akinek a dal végére a könnye is kicsordul, elmosva így a fekete szemfestéket. A jelenet nem csak arra játszik rá, hogy a kapitány(nő) az előadásán keresztül hasonul Piaihoz, de felidézi az Eredetet is, hiszen a csapatot alkotó rendőrfiúk magukhoz térnek, felébrednek, ily módon a dal egyfajta - persze eltúlzott - ébresztőként fogható fel. Remek megoldás. Edith Piaf (Képarchívum) Marion Cotillard a legendás énekesnő életéről készült film címszerepében Chantel DuBois kapitány a Madagaszkár 3-ban Piaf ma ismét nagyon népszerű, s ez a mintázat is azt bizonyítja, hogy a francia énekesnő dalai immár behatoltak a popkultúra számos rétegébe. Ezért szinte természetesnek vesszük, hogy ha valaminek akár érintőlegesen is köze van a francia kultúrához, akkor az Piaffal is népszerűsíthető, megtámogatható. Egy utolsó példa a millió közül: Jean Paul Gaultier, a kiváló francia divat- diktátor Lady Gagával készült, Párizsban forgatott filmjének végén ugyancsak egy Piaf dal szól. S ezt mi sem bánjuk... SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
