Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)

2013-07-08 / 156. szám, hétfő

o N on o 2013. július 8., hétfő, 11. évfolyam, 26. szám IMI Kövér gyerek = kövér felnőtt? A vé A í /i fií n JL JL.ni édék udvarába, s véledennek kö­szönheti életét az a kétéves kis­fiú, aki véletle- íül áttévedt a iék udvarába, s ott beleesett a medencébe. Mivel az anya nemrég vett részt egy elsősegély-nyújtási tan­folyamon, dicséretre méltóan profi szinten élesztette újra gyermekét, és ezzel tulajdonképpen megmentette az életét” - idézte fel az egyik nemrég történt esetet dr. Marián Hargas, a kórház aneszteziológia és intenzív medicina klinikájának főorvosa. Kétségkívül az egyik legszomorúbb látvány, amikor a gyermek szenved. Mindenkit elkeserít, hát még ha tud­Nyáron nagy veszélyfor­rást jelent a fürdőzés, s Egy percre se tévesszük szemünk elől a kisgyereket % Sokszor egy óvatlan pillanat is elég ahhoz, hogy megtörténjen a baj. A nyár kifejezetten csábít erre. Nem véletlen, hogy a pozsonyi Dérer Egyetemi Gyer­mekkórház és Rendelőintézet épp most figyelmez­tet: a számok azt mutatják, hogy Szlovákia azon m ' ' ■ " európai országok közé tartozik, ahol az átla­gosnál is több a gyermekbaleset. Évente 120 gyerek veszti életét balesetben. nem ritka a fulladás sem... juk, hogy a szenvedést elkerülhettük volna. Igaz, nem mindig lehet kivé­deni a balesetet, de sok esetben igen. A klinikára Szlovákia minden részéből érkeznek súlyosan sérült gyerekek. Tavaly a szünidő alatt 19 pácienst ke­zeltek, közülük sajnos egy meghalt. ,A legsúlyosabb baleseteket a gyere­kek autószerencsétlenség, biciklibal­eset miatt szenvedik el, de nem ritkák az égési sérülések, gerinc-, a máj- és a lépsérülések. Mivel az utóbbi időben nagyon népszerű lett a lovaglás, így a lóról való esések száma is megszaporo­dott. Nyáron nagy veszélyforrást je­lent a fürdőzés, nem ritka a fulladás” - hangsúlyozza a főorvos, aki többször elismételte, hogy víz közelében ötéves korig nem szabadna a gyerekeket egy percre sem szem elől téveszteni. Gyakran előfordul az is, hogy a csecse­mő leesik az ágyról vagy a pelenkázó asztalról. Hiheteden, de tény, hogy ádagosan naponta egy csecsemővel történik ilyen baleset. A szakember azt tanácsolja, hogy ha megtörténik a baj, a szülők ne húzzák feleslegesen az időt, hanem minél előbb vigyék or­voshoz a gyereket. Fontos az is, hogy előtte ne adjanak neki enni és inni, mert nem lehet tudni, hogy milyen kivizsgálásra lesz szükség. Minél előbb felmérik a sérülés és az esedeges következmények mér­tékét, annál jobb. Nagyon fontos, hogy mindenki tudja, mit kell tennie, ha baleset történik. Amíg megérkezik a mentő, ha szükség van rá, meg kell kezdeni az élesztést. Ez a kisgyerek esetében kissé más, mint a felnőtteknél, ezért nem árt elismételni a legfontosabb tudnivalókat, (ki-á) » A kisgyerek élesztésének menete • Kapcsolatteremtés (szólítsuk meg, és paskoljuk meg a talpát). • Légzésvizsgálat: Ebben az esetben eltérő a vizsgálat kivitelezése a felnőttétől. Csecsemőkorban nem szabad hátrahajtani a fejet, hanem csak úgynevezett anatómiai (neutrális) helyzetbe kell hozni, azaz hogy az arc és a mellkas egy vonalban legyen. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy az egyik kezün­ket a homlokára helyezzük, a másik kéz mu­tatóujját pedig az állára. Hajoljunk az arca fölé, és 10 másodpercig vizsgáljuk a légzést. Ha a légzés kielégítő, fordítsa a csecsemőt oldalra, és tartsa így, amíg a mentő meg nem érkezik. • Ha a csecsemőnek nincs légzése, ötször fújjon be a szájába és az orrába. A fejet végig tartsa anatómiai helyzetben! Ügyeljen rá, hogy a le­vegő ne szivárogjon. Az egyszer befújt levegő mennyisége kb. megegyezik azzal a mennyi­séggel, amennyi a pofazacskónkba elfér. A be- fújásokat ne erőből hajtsuk végre. • Minden befújás után figyelje meg, hogy süly- lyed-e a mellkas. • Az 5. befújás után ellenőrizze újból a légzést. • Ha továbbra sincs légzése a babának, kezdje meg a mellkaskompressziót. Ügyeljen arra, hogy az a kéz, amely a homlokon helyezkedik el, mindvégig maradjon is ott. Másik kezünk mutató- és középső ujját helyezzük el úgy a mellkason, hogy az a szegycsont és a mellbim­bók vonalának „kereszteződésénél" legyen. Ezután végezzen 30 mellkaskompressziót 100/ perces ritmusban. Minden kompresszió után engedje fel teljesen a mellkast, de a keze ne emelkedjen el arról. • Végezzen 2 befújást. • Addig váltogassa a kompressziót és a befújást, míg a csecsemőnek nem lesznek életjelei, vagy a mentők ki nem érkeznek. Ha egyedül van egy perces újraélesztés után, ha többen vannak, azonnal hívjanak mentőt. A 8 év, 125 cm, 25 kg feletti gyermekeknél a fel­nőtt protokoll szerint kell eljárni! A kisgyermek újra­élesztése nagymér­tékben megegyezik a felnőtteknél leírtakkal. A különbség a következő: Befújás: kevesebb levegő is elég, kisebb erővel történjen a befújás. Mellkas-kompresszió: A gyermek homlokán lévő kezét vagy hagyja rajta, vagy támasz­kodjon vele a talajra. Másik tenye­rét helyezze a mellkasra úgy, hogy ujjai a szegycsonttal derékszöget zárjanak be, és a nyomáspont a szegycsont alsó harmadának közepén helyezkedjen el. Ezt követően nyújtott, a mellkassal derékszöget bezáró karral, 100/perces ritmusban nyomja össze a mellkast. I A KALCIUMMÍTOSZ MIÉRT VONZÓDNAK SSZEOMLÁSA (?) A FÉRFIAK A NŐI MELLHEZ? ... nem kell minden kószáló ... a nők túlnyomó többségének következtetésnek bedőlni. nemi izgalmat okoz... 10. oldal • Imiééi.. »#$imm + éiéét4#á% *é4ééiéí yyA gyógyuló ember tekintete az igazi: elkezd látni. Látja, azt, hogy hány csoda és milyen szenvedés kell ahhoz, hogy az ember kimásszon a pokolból, feltámadjon a halálból (...) ” (Müller Péter)

Next

/
Thumbnails
Contents