Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-12 / 135. szám, szerda
6 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 12. www.ujszo.com RÖVIDEN Top Gun - Lesz folytatás Los Angeles. A Top Gun című film tervezett folytatása Tony Scott, az eredeti rendező halála miatt megrekedt, de idén újraindulhat a projekt. „Harminc éve próbáljuk összehozni a Top Gun 2-t, és nem fogjuk abbahagyni” - mondta Jerry Bruckheimer producer. „Még mindig Tom Cruise-zai szeretnék forgatni. Tom mesélte, hogy bárhol jár a világban, mindig Maverickkel azonosítják. Izgatott a filmmel kapcsolatban, és ameddig megvan benne ez a lelkesedés, addig biztos, hogy elkészül a film” - véli a producer, (cinematrix) Michelangelo titkos rajzai Róma. Rajzolással töltötte az időt 1530 nyarán Michelangelo: papír nélkül egy széndarabbal a falra rajzolt. Régebbi alkotásai részleteit idézte fel, és új vázlatokat készített. Három hónapot töltött a Szent Lőrinc-templom alagsorában, az általa tervezett sekrestye épülete alatt. Néhány négyzetméternyi földalatti kamrában bújt el, amelyet egy ablak világított meg és graffitiket hagyott hátra. A rajzokat 1975-ben fedezték fel, de azóta csak kutatók látták őket. A szűk alagsorba látogatókat nem lehet beengedni. A digitális technika viszont segítséget nyújtott: a rajzok mostantól a Medici-kápolnában felállított érintőképernyőn láthatók. (MTI) Jubiláns irodalmárok köszöntése Pozsony. A Szlovákiai Magyar írók Társasága június 14-én 14 órai kezdettel köszönti a közelmúltban vagy a közeljövőben életjubileumukat ünneplő tagjait. Helyszín a Pozsonyi Magyar Intézet. Az ünnepeltek: Bodnár Gyula (65) - köszönti Tóth László; Cselényi László (75) - köszönti Csehy Zoltán; Csicsay Alajos (75) - köszönti Horváth Géza; F. Ko- váts Piroska (75) - köszönti Pénzes Tímea; Grendel Lajos (65) - köszönti Szalay Zoltán; Lacza Tihamér (65) - köszönti Ozogány Ernő; Zeman László (85) - köszönti Mészáros András; Mayer Judit (90) - köszönti Simon Szabolcs, (k) A CSÜTÖRTÖKÖN! Minden, amit az utasbiztosításról tudni kell. HASZNOS TANÁCSOK Segít, intéz, tanácsot ad! A 84. Ünnepi Könyvhét az utóbbi évek legsikeresebb könyves rendezvénye volt írónők a pult mögött Juniálishangulat a Vörösmarty téren (A szerző felvétele) „Megírtam, kinyomattam, itt helyben dedikálom”- olvasható egy táblácskán a békésen ücsörgő nyakkendős úr mellett. így is lehet valaki író. Sajnos nem jegyeztem fel a nevét, de elszántsága mindenképp említést érdemel. JUHÁSZ KATALIN A fiatal kezdők már nem költenek nyomdára, az interneten nyomulnak. Gyakorlatilag bárki befuthat, ha felfigyel rá egy kiadó. Az olvasók pedig azonnal lájkolhatják és véleményezhetik a műveket. Becslések szerint körülbelül kétezer író lehet ma Magyarországon. Ha csak a pénzért dolgoznának, biztosan nem lennének ennyien. A Szlovákiai Magyar írók Társaságának jelenleg 121 tagja van (persze nem kötelező belépni a szervezetbe, és nem is mindenkit vesznek be). A lakosság számát tekintve tehát az arány nagyjából megfelel a magyarországinak. Nálunk viszont nem lehet megszervezni az Ünnepi Könyvhéthez hasonló gigarendezvényt, legalábbis az eddigi szlovmagyar próbálkozások felemás eredménnyel végződtek. A Vörösmarty térre ugyanis nyolcvan-száz kilométeres körzetből is elutaznak a könyvbarátok. Egyrészt a csábító árengedmények miatt, másrészt a programok és a hangulat miatt. A látogatók számát tekintve és a könyvkiadók visszajelzései alapján az elmúlt évek legsikeresebb könyves rendezvénye volt a hétfőn zárult 84. Ünnepi Könyvhét. A beharangozott 345 újdonsághoz nyugodtan hozzászámolhatjuk az áprilisi Könyvfesztiválra megjelent köteteket is, bár az a mustra elsősorban a világirodalomra fókuszál. A magyar szerzők áprilisra időzített művei viszont épp június elejére kerülnek be a köztudatba, úgyhogy szerintem ők jobban járnak, mint azok a kollégáik, akiknek a kötetéről csak a napokban jelentek meg az első kritikák. Ilyen „áprilisi szerző” volt idén Háy János is, aki a mostani mustrát megnyitotta. Beszéde inkább modern mese volt A morzsamagyarok hazája címmel. Röviden összefoglalva: vannak a flamand magyarok és a vallon magyarok, de vajon hova álljanak a belga magyarok, hol az ő hazájuk? A pesszimistán induló szövegből szép tanulság kerekedik ki: a haza nem a magasban van, hanem a könyvekben. És ez egy nagy, tágas haza, amelyet senki nem vehet el tőlünk, olvasóktól. A magyar irodalom szereplői minden évben előállnak pár szokatlan, formabontó akcióval. Tavaly például bevált az „írók könyvet árulnak a kiadók standjánál”-ödet, ezért idén is megvalósult: ezúttal nőket állítottak a pult mögé, név szerint Szilágyi Zsófia irodalomtörténészt, Tóth Krisztinát és az irodalmi szupersztárnak számító Karafiáth Orsolyát. A másik ,jó buli” a slam poetry est volt, ahol a költők rapperként próbálhattak szerencsét, az olvasóközönség legnagyobb örömére. De ha kellett, hangszert is ragadtak az irodalmárok, Grecsó Krisztiánról például köztudott, hogy jól gitározik és szeret is szerepelni. Ez a habitus, úgy tűnik, elengedhetetlen manapság az ismertséghez. Az irodalmárok többé nem zárkózhatnak be az elefántcsonttoronyba és nem mondogathatják, hogy fügyülnek az olvasóra, mert nekik kizárólag a szűk szakma véleménye számít. A legjobb - bár kissé extrém - példa erre Nagy Bandó András, a humoristából lett író, aki saját magát menedzseli, minden évben ott árulja könyveit egy kis asztalkánál, és lyukat beszél a nézelődők hasába. Fáradhatatlanul magyaráz, azonnal letegeződik a potenciális vásárlóval, megvitatja vele az élet dolgait. Szemtanúja voltam például annak a jelenetnek, amikor egy külföldi turistával vetette meg az egyik gyerekkönyvét, a szép illusztrációkra hivatkozva. Ráadásul úgy, hogy nem beszél semmüyen idegen nyelven... A losonciak komoly mondanivalóval és magas színvonalú színészi játékkal érkeztek, a rozsnyóiak előadása a puszta felmutatásra szorítkozott A Jókai Napok első előadásairól A Kármán József Színkör hajléktalanjai (Molnár Mónika felvétele) HORVÁTH GERGŐ Komárom. Hétfőn kezdődött a Jókai Napok amatőr színjátszó fesztivál, melynek 50. alkalommal adott otthont Komárom. A versenyelőadások sorát a losonci Kármán József Színház Janusz Glowacki: Antigoné New Yorkban című előadása indította. Mint kiderült, Glowacki és Szophoklész Antigonéját nem is elsősorban két évezred választja el egymástól, hanem az, hogy a lengyel szerző nem egy valós hatalmi autoritással konfrontálja címszereplőjét, hanem már egy eleve morálisan bírált társadalmi rendszerrel. Antigonénak tehát nincs igazi ellenfele, és hajléktalan létére nem is cipel több terhet, mint a társadalom bármelyik polgára. Méltatlannak tartja, hogy szintén hajléktalan kedvesét tömegsírba temessék. Amivel ő szemben áll, az maga az elv, ebből azonban mégsem bontakozik ki egy tragikus szereplő képe, mert az elégtétel semmit sem változtathat a nyomorúságán. Ez pedig legfeljebb kissé abszurd, de semmiképp nem drámai. A műhöz igazodva így az előadás is annyit tudott mondani a fennálló és kritizált rendszerről, ami sajnos a mai néző ingerküszöbét már nem feltétlenül éri el. A tragédiák és a megbomlott sorsok ott hevernek a járdaszegély mellett, az a színház pedig, amely úgy állít ennek tükröt, hogy a szembesítésen nehezen tud túllépni, kénytelen lemondani a katarzisról. Úgy tűnik, mintha az előadás nem hozott volna egyértelmű döntést arról, hogy a szereplőket mint hús-vér embereket vagy mint szimbólumokat mutassa meg. Erre az állásfoglalásra pedig elsősorban a néző miatt van szükség, hiszen a tartalom befogadásához egy bizonyos irányú megszólítás elengedhetetlen. Ezt ellensúlyozandó nagyon élénk alakítások jellemezték az előadást, Tóth Éva és Setény Öcsi a tulajdonképpen cselekménymentes darabnak - a helyenként leülő tempó mellett - is tudtak ritmust adni. A losonciak komoly mondanivalóval és a tőlük megszokott magas színvonalú színészi játékkal érkeztek Komáromba. Ebből idén inkább az utóbbi marad emlékezetes. Tegnap délelőtt a rozsnyói G.I.K.SZ.E.R Diákszínpad fiatal színészei álltak színpadra, akik a tavalyi előadás után idén is sokat markoltak, sajnos azonban több ponton is kisiklani látszott a kezükből Hans Sachs komédiája, a Dr. Karolina show. A címszereplő nagyot vállalt, hiszen nem könnyű egy show-műsor keretein belül a színpadra invitálni a hét főbűnt. Mivel ő maga a kevélységet képviseli, valójában nem volt felhatalmazása arra, hogy érdemben beleavatkozzon a meghívottak sorsába. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy ez valóban egy koncepció részét képezte-e, mert Karolina csak a darab végén szembesült bűnével, ezért nem tűnik indokoltnak az előadás első felében mutatott passzivitása. Úgy tűnt, hogy a darab rímekben elbeszélt cselekménye mintha megnehezítette volna a színjátszók dolgát (kevésbé voltak felszabadultak, mint tavaly), hiszen a ritmikus sorok kötötté tették a játékukat, és emiatt sajnos a párbeszédek nem váltak élővé, valamint némileg elveszett a show-műsorokra jellemző lendület is. Nem kérdéses, hogy a hét főbűnt nehéz az előzetesen adott fogalmi keretek határain túl feszegetni, de ha az előadás a puszta felmutatásra szorítkozik, kiveszi a néző kezéből az értelmezési lehetőséget. Ha a színjátszók többet merítettek volna a saját tapasztalataikból (féltékenység, irigység stb.), ha személyükben jobban érintettek lettek volna, a Dr. Karolina Show-val óriásit léphetett volna előre a tehetséges színjátszókkal érkező rozsnyói társulat.
