Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-12 / 135. szám, szerda

6 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 12. www.ujszo.com RÖVIDEN Top Gun - Lesz folytatás Los Angeles. A Top Gun című film tervezett folytatása Tony Scott, az eredeti rendező halála miatt megrekedt, de idén újraindulhat a projekt. „Harminc éve próbáljuk össze­hozni a Top Gun 2-t, és nem fogjuk abbahagyni” - mondta Jerry Bruckheimer producer. „Még mindig Tom Cruise-zai szeretnék forgatni. Tom mesélte, hogy bárhol jár a világban, mindig Maverickkel azonosítják. Izgatott a filmmel kapcso­latban, és ameddig megvan benne ez a lelkesedés, addig biz­tos, hogy elkészül a film” - véli a producer, (cinematrix) Michelangelo titkos rajzai Róma. Rajzolással töltötte az időt 1530 nyarán Michelang­elo: papír nélkül egy széndarabbal a falra rajzolt. Régebbi al­kotásai részleteit idézte fel, és új vázlatokat készített. Három hónapot töltött a Szent Lőrinc-templom alagsorában, az álta­la tervezett sekrestye épülete alatt. Néhány négyzetméternyi földalatti kamrában bújt el, amelyet egy ablak világított meg és graffitiket hagyott hátra. A rajzokat 1975-ben fedezték fel, de azóta csak kutatók látták őket. A szűk alagsorba látogató­kat nem lehet beengedni. A digitális technika viszont segítsé­get nyújtott: a rajzok mostantól a Medici-kápolnában felállí­tott érintőképernyőn láthatók. (MTI) Jubiláns irodalmárok köszöntése Pozsony. A Szlovákiai Magyar írók Társasága június 14-én 14 órai kezdettel köszönti a közelmúltban vagy a kö­zeljövőben életjubileumukat ünneplő tagjait. Helyszín a Po­zsonyi Magyar Intézet. Az ünnepeltek: Bodnár Gyula (65) - köszönti Tóth László; Cselényi László (75) - köszönti Csehy Zoltán; Csicsay Alajos (75) - köszönti Horváth Géza; F. Ko- váts Piroska (75) - köszönti Pénzes Tímea; Grendel Lajos (65) - köszönti Szalay Zoltán; Lacza Tihamér (65) - köszön­ti Ozogány Ernő; Zeman László (85) - köszönti Mészáros András; Mayer Judit (90) - köszönti Simon Szabolcs, (k) A CSÜTÖRTÖKÖN! Minden, amit az utasbiztosításról tudni kell. HASZNOS TANÁCSOK Segít, intéz, tanácsot ad! A 84. Ünnepi Könyvhét az utóbbi évek legsikeresebb könyves rendezvénye volt írónők a pult mögött Juniálishangulat a Vörösmarty téren (A szerző felvétele) „Megírtam, kinyomat­tam, itt helyben dedikálom”- olvasható egy táblácskán a békésen ücsörgő nyakkendős úr mellett. így is lehet vala­ki író. Sajnos nem je­gyeztem fel a nevét, de elszántsága mindenképp említést érdemel. JUHÁSZ KATALIN A fiatal kezdők már nem köl­tenek nyomdára, az interneten nyomulnak. Gyakorlatilag bár­ki befuthat, ha felfigyel rá egy kiadó. Az olvasók pedig azonnal lájkolhatják és véleményezhe­tik a műveket. Becslések szerint körülbelül kétezer író lehet ma Magyaror­szágon. Ha csak a pénzért dol­goznának, biztosan nem len­nének ennyien. A Szlovákiai Magyar írók Társaságának je­lenleg 121 tagja van (persze nem kötelező belépni a szerve­zetbe, és nem is mindenkit vesznek be). A lakosság számát tekintve tehát az arány nagyjá­ból megfelel a magyarországi­nak. Nálunk viszont nem lehet megszervezni az Ünnepi Könyvhéthez hasonló gigaren­dezvényt, legalábbis az eddigi szlovmagyar próbálkozások fe­lemás eredménnyel végződtek. A Vörösmarty térre ugyanis nyolcvan-száz kilométeres körzetből is elutaznak a könyvbarátok. Egyrészt a csá­bító árengedmények miatt, másrészt a programok és a hangulat miatt. A látogatók számát tekintve és a könyvkiadók visszajelzései alapján az elmúlt évek legsike­resebb könyves rendezvénye volt a hétfőn zárult 84. Ünnepi Könyvhét. A beharangozott 345 újdonsághoz nyugodtan hozzászámolhatjuk az áprilisi Könyvfesztiválra megjelent kö­teteket is, bár az a mustra első­sorban a világirodalomra fóku­szál. A magyar szerzők áprilisra időzített művei viszont épp jú­nius elejére kerülnek be a köz­tudatba, úgyhogy szerintem ők jobban járnak, mint azok a kol­légáik, akiknek a kötetéről csak a napokban jelentek meg az el­ső kritikák. Ilyen „áprilisi szerző” volt idén Háy János is, aki a mostani mustrát megnyitotta. Beszéde inkább modern mese volt A morzsamagyarok hazája cím­mel. Röviden összefoglalva: vannak a flamand magyarok és a vallon magyarok, de vajon hova álljanak a belga magya­rok, hol az ő hazájuk? A pesszi­mistán induló szövegből szép tanulság kerekedik ki: a haza nem a magasban van, hanem a könyvekben. És ez egy nagy, tá­gas haza, amelyet senki nem vehet el tőlünk, olvasóktól. A magyar irodalom szereplői minden évben előállnak pár szokatlan, formabontó akció­val. Tavaly például bevált az „írók könyvet árulnak a kiadók standjánál”-ödet, ezért idén is megvalósult: ezúttal nőket állí­tottak a pult mögé, név szerint Szilágyi Zsófia irodalomtörté­nészt, Tóth Krisztinát és az iro­dalmi szupersztárnak számító Karafiáth Orsolyát. A másik ,jó buli” a slam poetry est volt, ahol a költők rapperként pró­bálhattak szerencsét, az olva­sóközönség legnagyobb örö­mére. De ha kellett, hangszert is ragadtak az irodalmárok, Grecsó Krisztiánról például köztudott, hogy jól gitározik és szeret is szerepelni. Ez a habi­tus, úgy tűnik, elengedhetetlen manapság az ismertséghez. Az irodalmárok többé nem zár­kózhatnak be az elefántcsont­toronyba és nem mondogathat­ják, hogy fügyülnek az olvasó­ra, mert nekik kizárólag a szűk szakma véleménye számít. A legjobb - bár kissé extrém - példa erre Nagy Bandó And­rás, a humoristából lett író, aki saját magát menedzseli, min­den évben ott árulja könyveit egy kis asztalkánál, és lyukat beszél a nézelődők hasába. Fá­radhatatlanul magyaráz, azon­nal letegeződik a potenciális vásárlóval, megvitatja vele az élet dolgait. Szemtanúja vol­tam például annak a jelenet­nek, amikor egy külföldi turis­tával vetette meg az egyik gye­rekkönyvét, a szép illusztráci­ókra hivatkozva. Ráadásul úgy, hogy nem beszél semmüyen idegen nyelven... A losonciak komoly mondanivalóval és magas színvonalú színészi játékkal érkeztek, a rozsnyóiak előadása a puszta felmutatásra szorítkozott A Jókai Napok első előadásairól A Kármán József Színkör hajléktalanjai (Molnár Mónika felvétele) HORVÁTH GERGŐ Komárom. Hétfőn kezdő­dött a Jókai Napok amatőr színjátszó fesztivál, melynek 50. alkalommal adott otthont Komárom. A versenyelőadások sorát a losonci Kármán József Színház Janusz Glowacki: Antigoné New Yorkban című előadása indította. Mint kiderült, Glowacki és Szophoklész Anti­gonéját nem is elsősorban két évezred választja el egymástól, hanem az, hogy a lengyel szer­ző nem egy valós hatalmi auto­ritással konfrontálja címsze­replőjét, hanem már egy eleve morálisan bírált társadalmi rendszerrel. Antigonénak tehát nincs igazi ellenfele, és hajlék­talan létére nem is cipel több terhet, mint a társadalom bár­melyik polgára. Méltatlannak tartja, hogy szintén hajlékta­lan kedvesét tömegsírba te­messék. Amivel ő szemben áll, az maga az elv, ebből azonban mégsem bontakozik ki egy tragikus szereplő képe, mert az elégtétel semmit sem vál­toztathat a nyomorúságán. Ez pedig legfeljebb kissé abszurd, de semmiképp nem drámai. A műhöz igazodva így az elő­adás is annyit tudott mondani a fennálló és kritizált rendszerről, ami sajnos a mai néző ingerkü­szöbét már nem feltétlenül éri el. A tragédiák és a megbomlott sorsok ott hevernek a járdasze­gély mellett, az a színház pedig, amely úgy állít ennek tükröt, hogy a szembesítésen nehezen tud túllépni, kénytelen lemon­dani a katarzisról. Úgy tűnik, mintha az előadás nem hozott volna egyértelmű döntést arról, hogy a szereplőket mint hús-vér embereket vagy mint szimbó­lumokat mutassa meg. Erre az állásfoglalásra pedig elsősor­ban a néző miatt van szükség, hiszen a tartalom befogadásá­hoz egy bizonyos irányú meg­szólítás elengedhetetlen. Ezt el­lensúlyozandó nagyon élénk alakítások jellemezték az elő­adást, Tóth Éva és Setény Öcsi a tulajdonképpen cselekmény­mentes darabnak - a helyen­ként leülő tempó mellett - is tudtak ritmust adni. A losonciak komoly monda­nivalóval és a tőlük megszokott magas színvonalú színészi já­tékkal érkeztek Komáromba. Ebből idén inkább az utóbbi marad emlékezetes. Tegnap délelőtt a rozsnyói G.I.K.SZ.E.R Diákszínpad fiatal színészei álltak színpadra, akik a tavalyi előadás után idén is sokat markoltak, sajnos azon­ban több ponton is kisiklani lát­szott a kezükből Hans Sachs komédiája, a Dr. Karolina show. A címszereplő nagyot vállalt, hiszen nem könnyű egy show-műsor keretein belül a színpadra invitálni a hét főbűnt. Mivel ő maga a kevély­séget képviseli, valójában nem volt felhatalmazása arra, hogy érdemben beleavatkozzon a meghívottak sorsába. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy ez valóban egy koncepció ré­szét képezte-e, mert Karolina csak a darab végén szembesült bűnével, ezért nem tűnik indo­koltnak az előadás első felében mutatott passzivitása. Úgy tűnt, hogy a darab rímekben elbeszélt cselekménye mintha megnehezítette volna a színját­szók dolgát (kevésbé voltak felszabadultak, mint tavaly), hiszen a ritmikus sorok kötötté tették a játékukat, és emiatt sajnos a párbeszédek nem vál­tak élővé, valamint némileg el­veszett a show-műsorokra jel­lemző lendület is. Nem kérdéses, hogy a hét főbűnt nehéz az előzetesen adott fogalmi keretek határain túl feszegetni, de ha az előadás a puszta felmutatásra szorítko­zik, kiveszi a néző kezéből az ér­telmezési lehetőséget. Ha a színjátszók többet merítettek volna a saját tapasztalataikból (féltékenység, irigység stb.), ha személyükben jobban érintet­tek lettek volna, a Dr. Karolina Show-val óriásit léphetett volna előre a tehetséges színjátszók­kal érkező rozsnyói társulat.

Next

/
Thumbnails
Contents