Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-04 / 103. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 4. www.ujszo.com TOLLVONÁS Szegény Derrick VERES ISTVÁN a-’ Vannak hírek, amelyekkel az ember egyszerűen nem tud mit kezdeni. Ilyen német köztévé (ZDF) nem tűzi többé műsorra a Derrick című krimisorozatot, mert kiderült, hogy a szimpati­kus, táskás szemű nyomozót alakító Horst Trappért 1943-tól a Waffen SS egyik alakulatában teljesített szolgálatot. Pontosabban nem is ezen háborodtak fel a tévések, hanem azon, hogy a színész ezt 2008-as haláláig titkolta (sőt, még akkor sem mondta el). Az, hogy Derrick nem mondta el az igazat, őt mi­nősíti. De hogy mi értelme tiltólistára tenni az egyéb­ként népszerű és a maga nemében klasszikusnak számító sorozatot, az nem igazán érthető. Megint ott tartunk, hogy meglepődve csóváljuk a fejünket, amikor kiderül: egy köztiszteletben álló, népszerű közéleti sze­mélyiség nem volt erkölcsi olimpikon. Lassan lehetne annyi valóságérzékünk, hogy beismerjük: senki nem az, mivel emberek vagyunk. Meg aztán ha belegondo­lunk: szegény Derrick 1943-ban 20 éves volt. Zsenge kamaszként hajigál- ta a gránátokat a hadosztá­lyában, és nyilván fogalma nem volt róla, hogy mi is ez az egész Hitleri Németor­szág meg a nácizmus. Tud­juk, milyen jól szervezett egy nemzet a német. Azt is tudjuk, hogy Hitler alatt Németországban senkit nem kérdeztek meg, tetszik-e ne­ki a nácizmus, ez volt a hiva­talos állami ideológia, és kész. Erre nevelték a gyere­keket az iskolában. Aki nem volt Hitler híve, csak közel­lenség lehetett, harmadik út nem volt. Ha ebbe belegon­dolunk, máris másként lát­juk a 20 éves Horst Trapper- tet, meg a többieket, aldket eltitkolt SS-szes múltjuk mi­att állítottak (jogosan) pel­lengérre a közelmúltban. Az, hogy kamaszként vala­kibe a nácizmust (vagy más ideológiát) meg ellenségké­peket neveltek, más lapra tartozik. Beszélni azért ter­mészetesen kell róla. De ha betiltják a Derricket, azzal saját hozzá nem értésüket dokumentálják, és emellett a sorozat népszerűségét is növelik. Internetről meg az töltik, aki akarja. RÖVIDEN Elhunyt a Slayer gitárosa Los Angeles. Egy kaliforniai kórházban májelégtelenség­ben meghalt a Slayer gitárosa, Jeff Hanneman. A thrash me­tál együttes zenésze két éve küzdött egy ritka betegséggel: egy pókcsípés után egy húsevő baktérium támadta meg, amely a bőr mélyrétegeit és a testszövetet falja fel. A zenész már 2011-ben visszavonult a koncertezéstől, azóta helyette­sekkel oldották meg a zenekar fellépéseit. A 49 éves Hanne­man halálának közveüen oka májelégtelenség volt. A Slayer egyike volt a nyolcvanas évek négy nagy thrash metál együtte­sének az Anthrax, a Megadeth és a Metallica mellett. Hanne­man nevéhez olyan számok fűződnek, mint a Raining Blood vagy az Angel of Death, amelyek a műfaj kiemelkedő albumá­nak számító Reign of Blood-on hallhatók, (k) Éjjel is látogatható a Colosseum Róma. November elejéig hetente kétszer, csütörtökön és szombaton éjszaka is látogatható a Colosseum, amely kivilá­gítva rendkívüli élményt nyújt. Róma legismertebb nevezetes­sége este fél kilenctől éjfélig tart nyitva, belépőjegy háromne­gyed tizenegyig vásárolható. Az éjszakai látogatást hírül adó római lapok hangsúlyozták, hogy az egyre melegebb nyárban naplemente után lesz a legkellemesebb a Colosseum körbesé- tálása. A 75 perces, idegenvezetővel tartott látogatás drágább, mint a napközbeni belépőjegy: 20 eurpba kerül. (MTI) ' r~ A > Á é HÉTFŰN! Ma már semmiben nem korlátozza íl SZÓ w mmm az embert az asztma GO mj* R EtfSZSÍG m Jó kondiban tartja! e Szól a mindenkori népirtásról, a kisebbségek megalázásáról, identitásuk porba tiprásáról Hontalanítás - seckojedno Az Ifjú Szivek táncosai ballonkabátban (Fitos Juditfelvétele A huszadik század egyik szégyene a kitelepítés, át­telepítés, nemzetegyesítés és hasonló néven zajlott nemzetirtás. A csehszlo­vákiai magyarok esetében általában a kitelepítés szó nyert polgárjogot, ha ezt a kifejezést halljuk-látjuk, tudjuk, mit takar. Tudjuk? SEBŐK GÉZA Hontalanítás - ezt a találó címet adta Hégli Dusán az Ifjú Szivek Táncszínház legújabb műsorának. Találó, mert mi­előtt elmondhatjuk - egyén­ként is, népcsoportként is hogy hontalanokká váltunk, el kell venni hazánkat, azaz hon- talanítani kell bennünket. Reménytelenül vége min­dennek. Sötétségben, szürke­ségben vigyázzban áll a testi- leg-lelkileg kiszolgáltatott vesztes, a hatalom játékszere, talán már maga is elhiszi, hogy azért, mert bűnös. Nem az egyén, a csoport. Természete­sen mindig a kisebbségi cso­port az oka a többség bajainak, ezért méltó módon meg kell büntetni, hogy a többséget so­ha ne érhesse újabb baj. A bün­tetés hol a teljes fizikai meg­semmisítés, hol „csak” a meg­alázás, az identitás, a ház és a haza elrablása, a hontalanítás. A Hontalanítás - némüeg leegyszerűsítve - közveüenül a második világháború utáni időszakról mesél, a Csehszlo­vák nemzetállamra tett kísér­letről, amit a hatalom Szlová­kiában a szlovákiai magyarok kitelepítésével kívánt megol­dani. Kissé szűkítve a kört: nem a Csehszlovákia és Magyaror­szág közti lakosságcseréről, hanem a bőröndnyi személyes holmival Magyarországra, de főképp Csehországba szállított, rabszolgaként kezelt magya­rokról. Ezt a tényt hangsúlyoz­za a bőröndökön olvasható „za Dunaj”, a „bűnös” felirat, meg a reményvesztett emberek szá­mára felcsendülő vidám cseh polka. Az, hogy kik azok, akik­nek létét mindenestül meg­semmisíti a hatalom, abból de­rül ki, hogy Hégli Dusán - jó szokásához híven - ismét a szlovákiai magyar zenei és tán­canyaghoz nyúlt. Mégpedig a tőle elvárható gondossággal- pontossággal. Amit táncban látunk, az hite­les, pontos paraszttánc. Amit hallunk, az hiteles, pontos pa­rasztzene. A Hontalanítás mégsem csak hazai eleink tra­gédiáját meséli el, szól a min­denkori népirtásról, a minden­kori kisebbségek megalázásá­ról, identitásuk porba tiprásá­ról, félelmeikről, a kívülálló számára gyávaságnak látszó túlélni akarásukról. Egyszer csak megelevenedik a színpadon a múlt - az önfe­ledten táncoló párok. Csak mi, nézők sejtjük-tudjuk, hogy a háttérben lerakott gazdádan cipők, a fogason árván lógó szürke kabátok, az oldalt föl­halmozott szürke bőröndök nem jót jelentenek. Hamarosan vége is az önfeledt táncolás­nak. Jön a mindenkori hata­lom. Egyre csökken az egyén és ezáltal a csoport ellenállása. Egyre erősödik a megalázottak félelme, hogy azután szinte önként, de már nem dalolva szánjanak be a huszadik század mindenkori marhavagonjába, emlékezetükből töröljék mind­azt, ami kulturálisan az övék volt, a jellemző viseletét, a jel­lemző táncot, a jellemző dalo­kat, az anyanyelvet, hogy telje­süljön a hatalom akarata: ne maradjon más, mint a könnyen irányítható szürke tömeg. Úgy vélnénk, hogy a történet, a sors elmeséléséhez bonyolult, a néptáncra nem jellemző esz­közök alkalmazása szükséges: fekete trikóban földön kúszás, kétségbeesett vonaglás, durva mozdulatok - de nem így lesz. Van egy letisztult háttérvetítés - az ezt megelőző műsorokhoz képesttalánkevesebb képpel, de már nem figyelemmegosztó módon. A hatalom győzelmét, az anyanyelv halálát kiáltja ar­cunkba a vetített lista és a fülsér­tőén kattogó írógép, a bőrön­dökkel masírozó tömeg mögé vetített vonat kereke, majd a las­san, de biztosan szürkülő kép, szürke ruhás emberek a szürke bőröndökkel, a szürke tokba te­metett hegedű, a nagybőgőn szóló dallam, az éles cimbalom­hang, a láthatadan parancsra egyszerre lépő valamikori, mos­tanra engedelmes géppé váló egyének, majd a néma, szürke csönd. Eltelik egy kis idő, mire mi, nézők rájövünk, hogy minden­nek vége, de ránk is ránk telep­szik a néma, szürke csönd. íme, ilyen egyszerű. Mind­össze birtokba kell venni anya­nyelvűnket, és teljesülhet a néptánc-koreográfusok álma is: színházat csinálni. Mert ez a műsor már az, valódi színház, ha nem mutatható is ki a klasszikus görög színház min­den ismérve, azért katarzis van. Mi, nézők vérmérsékletünktől függően titokban elővesszük zsebkendőnket, orrot fújunk, szemüvegünket tisztogatjuk - én a szemüveggel igyekeztem palástolni megdöbbenésem és meghatottságom. Majd elgon­dolkodunk rajta: milyen kevés eszközre van szüksége a hata­lomnak ahhoz, hogy tönkrete­gyen mindent, ami emberi, mégpedig helyrehozhatatlanul. A kitelepítés annyira tabutéma volt, hogy a létező szocializmus idején még otthon sem emleget­ték sem azok, akik elszenved­ték, sem azok, akik megúszták, sem azok, akik végrehajtották. Visszatérve a Hontalanítás- hoz: az utolsó képben a közis­mert A csitári hegyek-et éneklik a táncosok. Azért, hogy még jobban tudatosítsuk a remény­telenséget, csak a Kodály-féle második versszakot suttogja a szürke színpadról a szürke tö­meg: Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet, s mi tudjuk: ha elvinné is a levelet, nincs ki­nek, ha meg lenne kinek, az a távolról, idegenből idegenül írt levelet már nem értené. A mostani társulat 37 tagja közül 17-en maradnak a Nemzeti Színházban, 14 új színész érkezik Új korszak küszöbén JUHÁSZ KATALIN Budapest. Kész a Nemzeti Színház következő évadának műsorterve, és azt is tudjuk már, kik maradnak az eddigi társu­latból, és kik érkeznek. Vidnyánszky Attila, a július­ban belépő új igazgató a ha­gyomány - korszerűség - nem­zetköziség hármassága jegyé­ben kíván dolgozni. Az évad Tamási Áron Vitéz lélek című művével indul, amelyet maga Vidnyánszky rendez. Ezt követi Pilinszky János KZ Oratóriuma Maár Gyula rendezésében, majd Weöres Sándor Psychéje és Petőfi János vitéze követke­zik, mindkettőt az igazgató rendezi majd. Gorkij Éjjeli me­nedékhelyét az orosz Viktor Ri- zsakov viszi színre, Gomb- rowicz Operettjét a lengyel Andzrej Bubién, Shakespeare Ahogy tetszik című darabját pedig a román Silviu Purcárete. Az új társulati tagok: Bánsági Ildikó, Eperjes Károly, Hobo, Horváth-Lajos Ottó, Kristán Atti­la, Nagy-Káíózy Eszter, Rácz Jó­zsef, Reviczky Gábor, Schnell Ádám, Szűcs Nelli, Tóth Augusz­ta, Tóth László, Trill Zsolt és Varga József. Megújította szer­ződését Básti Juli, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Martinovics Dori- na, Mátyássy Bence, Nagy Mari, Sinkó László, Söptei Andrea, Szarvas József, Szatory Dávid, Tenki Réka, Tompos Kátya, Tö­A nemzetisek, Reviczky Gábor, Blaskó Péter, Tóth Auguszta, Bán­sági Ildikó és Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: MTI) rőcsik Mari, Udvaros Dorottya marad, ősztől a Vígszínházhoz és Újvári Zoltán. Stoll András a igazol. A Nemzeti jelenlegi múlt héten kiszivárgott infor- igazgatója, Alföldi Róbert szin- mációkkal ellentétben mégsem tén aVígbenfolytatja.

Next

/
Thumbnails
Contents