Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-11 / 108. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 11. www.ujszo.com A farsangi ünnepkörrel kapcsolatban semmilyen tudományos érv nem indokolja, hogy honfoglalás előtti, régebbi magyar tradícióra gyanakodjunk A dőreségről, a suszterról és a kaptafáról Ozogány Ernő igazi időutazásra hív bennünket: sorait olvasva az ember úgy érzi, a nemrég megjelent könyv valamikor a 19. század közepén íródott, szerzője pedig Ipolyi Amold kortársa, az ősi magyar mythologia szorgos és romantikus kutatója; stílszerűen és csallóköziesen: kuttatója, L1SZKA JÓZSEF De kezdjük az elején! A közelmúltban (2012) látott napvilágot a Méry Ratio Kiadó gondozásában a Tejfalusi dőre- járás című szép fényképalbum, amely Gyökeres Györgynek (1949-2010) az 1970-es évektől nagyjából az ezredfordulóig készített fotóiból ad - mintegy nyolcvan fénykép erejéig - válogatást. A Fórum Kisebbségkutató Intézet somorjai könyvtárában, a Bibliotheca Hunga- ricában található Gyökeres-hagyatékból Ozogány Ernő válogatott, s ő írt bevezető sorokat a kollekcióhoz. Maguk a fotók szépek, szemléletesek; a válogatás olyan, amilyen. Ezzel nincs mit kezdenünk, legfeljebb az vetődhet fel a kötet lapozgatójában kérdésként, hogy mit keres a tejfalusi dőrejárásról szóló könyvben legalább tizenhárom csölösztői felvétel; lehet, hogy több is van, a képaláírások ugyanis nem mindig egyértelműek. S ha már a képaláírásoknál tartunk: azok bizony lehettek volna beszédesebbek is. Egyértelmű ugyanis, hogy akár több évtizedes különbség is van az egyes felvételek között, de hogy mikor készülhettek, arra vonatkozóan nem kapunk információkat - noha a forrásul szolgáló gyűjteményben ehhez viszonylag pontos támpontokat találhatott volna a válogató. Általában á képaláírások is (már ahol vannak) semmitmondók, (horribile dictu!) bugyuták: Dőrék a háznál; Dőrék az utcán; Farsangvégi bolondozás, Pihenő dőrék; A vőfély is megszomjazott; Pihennek a fáradt dőrék; Utcakép a dőrékkel; Mulatós a menyasszony; Medve a szép menyecskével; Mulatós kedvű majom stb. S mindez, a bevezető szöveghez képest még hagyján! Nem is tudom, honnan kezdVegyél egy kis Ipolyit, löttyints rá némi Lévi- Strausst, jól rázd össze, majd fejeld meg egy kis Krohn Gyulával... jem; no nem azért, mintha nem találnék rajta fogást, ellenkezőleg: túl sok a belőle innen-on- nan kilógó lóláb. Amolyan beach-cocktail az egész: vegyél egy kis Ipolyit, löttyints rá némi Lévi-Strausst, jól rázzad össze, majd fejeld meg egy kis Krohn Gyulával, díszítésül kerüljön rá még néhány lózung a népi kultúra szellemi kincseiről, az ősmagyar hitről, illetve egy nép több ezer éves hagyományairól, és az olvasóámítás el is készült. Ozogány abból indul ki, hogy „a szájhagyomány akár ezredévnyi távlatban is megbízható adatszolgáltatásra alkalmas”, s ennek alapján a tejfalusiak farsangvégi alakos- kodó felvonulása, a dőrejárás, szerinte ősi finnugor örökség letéteményese. Szemmel láthatóan még csak a magyar folklorisztika - egyébként igen erős - farsangkutatási eredményeit (hogy mást ne mondjak, Dömötör Tekla vagy Ujváry Zoltán munkásságát) sem ismeri. A szomszédos szláv és germán népek kapcsolódó anyagáról már ne is beszéljünk, ami pedig ebben az esetben megkerülhetetlen. Ehelyett egy, a maga idejében jelentős, mára viszont lényegében elavult, 1908-ban megjelent áttekintés (A finnugor népek pogány istentisztelete) a fő vezérfonala. De nem is kell ennyire szakmai vizekre eveznünk (ezt majd egy másik, több teret nyújtó helyen tesszük meg), legyen elég itt arra utalni, hogy a szavaknak megvan a maguk konkrét és szabadon, önkényesen fel nem cserélhető jelentése. Egy asztalt nem mondhatok hópehelynek, s egy jégcsapot sem nevezhetek meddőhányónak. A nyelv már csak ilyen. S arra szolgál ez a tulajdonsága, hogy megértsük egymást. Ez érvényes a köznapi beszédre és a tudományos nyelvezetre is. Ha azt mondom például, hogy misztériumjáték, akkor azzal egyszersmind meg is határoztam vizsgálódásom tárgyát: „a keresztény vallás misztériumaira épülő, megtérést és bűnbánatot célzó drama- tikus, párbeszédes cselekmény. Liturgikus szövegekből és szertartásokból fejlődött ki a középkorban” - írja a Magyar Katolikus Lexikon. Ebből az is adódik, hogy a farsang végi maszkos, alakoskodó népszokásokat (amelyek körébe a tejfalusi dőrejárás is tartozik) nem mondhatjuk misztériumjátéknak. Mint ahogy azt Ozogány Ernő teszi. Amikor idáig jutottam az olvasással, majdnem letettem a könyvet. De aztán eszembe jutott Márai intése, mely szerint minden szerzőt meg kell annyira becsülni, hogy a megkezdett könyvét végigolvassuk. Hát, megtettem... Egy-egy nép népi kultúrájának szerves részét képezik mindazon jelenségek, amelyek átmentek egy bizonyos szűrőn, s az adott nép azokat a magáénak érzi - függetlenül attól, hogy eredetileg honnan származtak. így lett a magyar népi kultúrának is szerves része a karácsonyfa-állítás szokása, a nyuszi által hozott húsvéti piros tojás hiedelme vagy újabban az adventi koszorú. A farsangi ünnepkörrel kapcsolatban semmilyen tudományos érv nem indokolja, hogy honfoglalás előtti, régebbi magyar tradícióra Ebből az is adódik, hogy a farsang végi maszkos, alakoskodó népszokásokat nem mondhatjuk misztériumj átéknak. gyanakodjunk; e szokások egyértelműen a középkor folyamán kerültek a magyar hagyományba. Miközben lehetnek (és vannak is) olyan elemei, amelyek valóban több ezer éves múltra tekintenek vissza (bizonyos termékenységvarázsló rítusok), de ezek nem egy nyelvcsalád, hanem az emberiség, de legalábbis Eurázsia közös kulturális rétegébe tartoznak. A közös európai hagyománykörbe szervesen illeszkedő, annak sajátos helyi variánsát megtestesítő dőrejárás ma a tejfalusiak elidegeníthetetlen farsangi szokását jelenti. Még akkor is, ha az Ozogány Ernő által ötletszerűen előkapkodott őstörténeti vonatkozások távolról sem álljákmeg a helyüket. KOMÁROMI SZALON KI VAGY A MENNYEKBEN? Vitaest a vallás és a tudomány kapcsolatáról. A tudomány képviseletében: Vágó István televíziós műsorvezető H. Nagy Péter egyetemi oktató A vallás képviseletében: Karasszon István teológusprofesszor Pólya Katalin református lelkész Házigazda: Sánta Szilárd egyetemi oktató Időpont: 2013. május 14., kedd, 18:00 Helyszín: RÉV - Magyar Kultúra Háza (Tiszti Pavilon), Komárom A belépés díjtalan! Médiapartner: Új Szó facebook.com/komaromiszalon ® Az eredeti társadalmi kontextusokat, a jórészt elveszett történeti struktúrák helyét vizsgálja Alapmű Kassa-vidék örökséghelyzetéről MÓZES SZABOLCS Kassa múltjának, helytörténetének könyvtárnyi irodalma van, ám annál kevesebbet tudunk a város környékéről. Ezen igyekezett változtni Tamáska Máté fiatal budapesti kutató Kassa-vidék településképei című kötetével. A könyv elsőként nyújt betekintést a táj építészeti örökségébe, faluszerkezetébe. Avaskos, több mint 500 oldalas mű szerkezetileg két részből áll. Az elsőben több tematikus egységben a vidék örökséghelyzetét taglalja, a második részben pedig településlexikont találunk, az egyes közsé- gekrészletes jellemzésével. Az aprólékos kutató- és terepmunkával készült könyv le- íija az agglomerációs tér településhálózatát, társadalom- és településképét, táji beágyazottságát, a településkép örökséghelyzetét, az udvar- és utcaképeket. Bemutatja, hogyan alakultak ki a települések, kategóriákba rendezi őket (ren- dies kisváros, kastélyos falu, homogén parasztfalu, kapitalizálódó falu), majd leírja, milyen fejlődési lehetőségeik voltak, s ezt hogyan használták ki, a gazdasági, társadalmi, politikai változások hogyan hatottak a szerkezetre. Részletesen foglalkozik az udvar- és utcaképekkel s azok kialakulásával, a házak típusaival, a falusi architektúra fejlődésével. A könyv egy új fogalmat vezet be a településképi vizsgálatba, az örökséghelyzetet. Ez olyan építészettopográfiai megközelítésmód, mely az eredeti társadalmi kontextusokat, a jórészt elveszett történeti struktúrák helyét vizsgálja a mai településszövetben. A mű szakmai nyelvezete nem zavarja a laikus olvasót sem, pont fordítva: betekintést enged a szociológia szaknyelvébe. A könyvet olvasva érződik, hogy a kutató nem sokadik műveként, az íróasztal mellett „dobta össze”, hanem mély kutatás és fáradtságos terepmunka áll a kötet mögött. A mű csak a járás nyugati felének településeit veszi górcső alá - száI TAMÁSKA MÁTÉ KASSA-VIDÉK TELEPÜLÉSKÉPEI munkra ez az érdekesebb, mivel a magyarlakta települések szinte mind itt találhatók-, keleti felének feltérképezéséről a szerző szerint a kutatómunka kapacitásának végessége miatt le kellett mondania. Csak remélhetjük, hogy előbb-utóbb arra is sor kerül. A kötet erénye, hogy nem fullad bele az etnikai jellegű vizsgálódásokba, számháborúkba, a magyar, szlovák, német, esetleg cigány jelleget csak ott keresi és írja le, ahol ez a mű tárgya - a falukép, a tájszerkezet, az örökséghelyzet - miatt feltétlen szükséges. A könyvet számtalan térkép, rajz, grafikon és nagyon sokrétű képi anyag gazdagítja. Színvonalas könyvekben bosszantók az apró hibák is. Ebben az esetben a grafikonos térképeken pl. helyet cserél egymással Alsó- és Felsőlánc, a térképeken nincs tájolás, néhol helytelen - pontosabban a „helyi fület” sértő - a helynevek ragozása (pl. Szepsiben helyett Szepsin), itt-ott felcserélődik észak és dél (a magyarázat talán az, hogy tudat alatt egy falu domboldalon fekvő részét északinak, alföldi végét pedig délinek véli a szemlélő). Ezek viszont csak apró, a vidéket nem ismerő olvasó számára nagyrészt észrevétlen pontatlanságok, melyek nem zavarják az összbenyomást. A Kassa-vidék településképe úttörő munka, témájában alapműnek tekinthető. (Tamáska Máté: Kassa- vidék településképei. Kalli- gram, Pozsony, 2013.) Jászó látképe: az egykori bányaváros és a kolostortelepülés csak a második világháború után olvadt össze (Képarchívum)
