Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-04 / 78. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 4. www.ujszo.com A pápa a nők szerepéről Róma. A nőknek és a fiataloknak a hit erősítésében és terjesztésében betöltött szerepét hangsúlyozta Ferenc pápa a tegnapi általános audiencián. ,A nők, nem pedig a tanítványok voltak Krisztus feltámadásának első tanúi. Az Evangéliumban az akkori világban háttérbe szorult nőknek elsőrendű és alapvető szerepe van.” Hasonlóképpen buzdította a fiatalokat is, akik szintén „a hit tanúi a rossztól, háborúktól, bűntől megöregedett világban”. (MTI) Elfoglaltak egy bázist Damaszkusz. A lázadók többnapos harc után tegnap elfoglalták a kormányerők egyik légibázisát a dél- szíriai Deraa város perem- kerületében. A fegyveres ellenzék ezzel tovább közeledett a stratégiai fontosságú jordán határhoz. A lázadók az elmúlt hetekben indítottak offenzívát déli városok és katonai bázisok elfoglalására, nagyrészt külföldről kapott fegyverekkel. A harcok során nem kímélik az ezeréves Palmü- ra romvárost sem, ahol Baál templomának homlokzatát akna, a templomból kivezető oszlopcsarnokot pedig repeszgránát találtad. (MTI) Rengeteg civil áldozat Kabul. Legalább 44 ember - tíz rendőr, a többi civil - halt meg tegnap abban a támadásban, amelyet a nyugat-afganisztáni Faráh városban, egy bírósági épületnél tálibok hajtottak végre. Az akcióban 91-en megsebesültek, többnyire szintén civilek. Az öt támadó az afgán hadsereg egyenruháját viselte. Ez volt a legvéresebb támadás Afganisztánban 2011 decembere óta. (MTI) Savas támadás Indiában Újdelhi. Két férfi obsz- cén megjegyzések kíséretében savval öntött le négy, iskolából hazatérő lánytestvért - közülük hárman már tanítanak - India északi részén. Az áldozatokat súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. Az incidens kedd este történt Uttar Prades államban, 100 km-re Újdelhitől. Indiában a nők elleni agresszió azóta került reflektorfénybe, hogy tavaly decemberben meghalt egy 23 éves diáklány, miután csoportosan bántalmazták és megerőszakolták. (MTI) A déliek az ipari övezetet is azért hozták létre, hogy segítsenek az északi lakosságon Spanyol udvar Phenjan lezárta Keszongot X“" Reggel 180 kamion várakozott Keszongnál. Egyet sem engedtek be. (TAS R/AP-fe Ivéte I) Szöul/Phenjan. Szöulnak kész tervei vannak arra az esetre, ha erőt kellene alkalmaznia állampolgárainak biztonsága érdekében az észak-koreai keszongi ipari övezetben - jelentette be a dél-koreai védelmi miniszter. ÖSSZEFOGLALÓ A phenjani vezetés tegnap lezárta a közösen működtetett keszongi övezetet, s így több száz dél-koreai rekedt a túloldalon. Ezért készített Szöul olyan sürgősségi tervet, amely a katonai akció lehetőségét is magában foglalja. A phenjani kommunista rezsim szócsöve, a Rodong Színműn pedig rátett még egy lapáttal az eddigi skizofrén nyilatkozatokra. Azt írta: „A Dél- Koreában állomásozó amerikai csapatok lesznek a KNDK hadseregének első célpontjai, ha megkezdődik a döntő ütközet.” Észak-Korea később jelezte, az ott lévők elhagyhatják az övezetet. Szöul szerint azonban a 861 ott dolgozó dél-koreai közül kora délutánig mindössze kilencen tudtakhazatérni. A két Korea által a 2000-es évek elején közösen létrehozott övezetben több mint 120 dél-koreai cég tevékenykedik 53 ezer észak-koreait foglalkoztatva. Észak ezzel évente kétmilliárd dolláros bevételre tesz szert, ami kulcsfontosságú a súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő ország számára. Az övezet lezárását Phenjan a Koreai-félszigeten december óta kiéleződött feszültségek közepette jelentette be. Hasonló eset utoljára 2009- ben történt. Kína tegnap visszafogottságra és nyugalmának megőrzésére intette a két Koreát. Csang Je- szuj külügyminiszter-helyettes találkozott az USA, ÉsZak-Ko- rea és Dél-Korea nagykövetével, hogy hangot adjon Kína aggodalmának a keszongi övezet körül kialakult helyzet miatt. „Nem gondolom, hogy valamelyik fél szándékosan háború kirobbantására törekedne. De az igen feszült helyzetben egy banális emberi tévedés vagy műszaki hiba is elegendő, hogy a dolgok ellenőrizhetetlenné váljanak” - ezt már Igor Morgulov orosz külügyminiszter-helyettes mondta. John Kerry amerikai külügyminiszter kijelentette, az USA nem fogadja el Észak-Korea nukleáris hatalommá válását. Provokatívnak, veszélyesnek és meggondolatlannak nevezte a phenjani retorikát és leszögezte: a 2007-ben bezárt jongbjoni reaktor újraindításával Eszak-Ko- rea megsértené nemzetközi kötelezettségeit. Kerry hangsúlyozta: Washington megvédi szövetségeseit, Dél-Koreát és Japánt. (MTI, TASR, ú) Madrid. Váradan fordulat a spanyol monarchiát is megrázó botránysorozatban: a vizsgáló- bíró beidézte János Károly király középső lányát, Cristinát, korrupció gyanújával. A nyomozás két éve tart a hercegnő félje, Inaki Urdangarin ellen, akit 6,3 millió euró elsikkasztásával gyanúsítanak. Urdangarin, aki azelőtt a kézilabda-válogatott tagja volt, egy sportrendezvényeket szervező nonprofit társaság, a Noós elnöke volt 2004 és 2006 között. E minőségében „királyi” és egyéb kapcsolatait latba vetve szerzett támogatást különféle rendezvényekre, majd a pénz egy része - elszámoltatás híján - külföldi számlákon landolt. A vizsgálóbíró szerint a visszaélésekről a felesége is tudott - ezt egy e-mail bizonyítja -, ezért ő sem mentesülhet a felelősségre vonás alól. A király - aki tavalyi botswanai elefántvadászata óta szintén bírálatok kereszttüzében van - úgy döntött, hogy a jövőben csak Fülöp trónörökös és családja képviselheti a monarchiát. Ők az egyedüliek, akik még nem keveredtek botrányokba, és van esélyük helyreállítani a monarchia igencsak megtépázott tekintélyét. (NOL) Zeman cseh államfő hitet tett az európai föderáció mellett Taps, füttykoncert, uniós zászló Zeman és Barroso. Prága kibékült Brüsszellel. (TASR/AP-felvétel) KOKES JÁNOS Prága. Jelképes gesztus: Müos Zeman, az új cseh államfő és Jósé Manuel Barroso EB- elnök jelenlétében a Hradzsin- ban az állami lobogó mellé felhúzták az uniós zászlót is. Voltak, akik tapsoltak, mások fütyültek, mondván: nem akarnak brüsszeli diktátumot Csehországban. Zeman tegnap aláírta a Lisszaboni Szerződés kiegészítését, amely létrehozta az új európai pénzügyi mentőalapot, azaz a bajba jutott euróövezeti országokmegsegítésére hivatott Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM). Csehország volt az egyeden EU-tagállam, amely eddig még nem fejezte be a dokumentum ratifikálási folyamatát. Zeman mind az aláírást, mind a zászlófelvonást fontos jelképnek minősítette: „Megmutattuk, hogy egyértelműen támogatjuk az európai integrációt.” Ismételten megerősítette, hogy híve egy európai föderációnak. Barroso azt emelte ki, hogy mindezt Csehország első közvetienül megválasztott elnöke kezdeményezte. Zeman elődje, Václav Klaus a kiegészítést nem volt hajlandó aláírni, abszurd és szörnyű dolognak minősítve a dokumentumot, annak ellenére, hogy azt a cseh parlament is jóváhagyta. Klaus ugyancsak elutasította, hogy a Hradzsinban felvonják az EU lobogóját. „A Prágai Vár a cseh államiság jelképe, nem az Európai Unióé” - áhította. A volt elnök híveinek és az európai integráció ellenzőinek 200-300 fős csoportja rendezte a tegnapi füttykoncertet is. Belgrádnak sürgős, meg szeretné kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Szerbia-Koszovó: újabb kudarc ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Nem hoztak eredményt a tegnap hajnalban véget árt, uniós közvetítéssel zajló szerb-koszovói egyeztetések. Ezt a tárgyalási fordulót is Brüsszelben tartották a két kormányfő, a szerb Ivica Da- csics és a koszovói Hashim Thaci, valamint Catherine Ashton, az unió kül- és biztonság- politikai főképviselője részvételével. A két miniszterelnök előzőleg külön-külön tárgyalt Ashtonnal, majd hármas megbeszélésre került sor. Az immár 8. szerb-koszovói miniszterelnöki találkozó 13 órán át tartott. Dacsics jelentette be, hogy fennmaradtak a nézet- eltérések a tervezett koszovói szerb önkormányzati szövetség jogköreivel kapcsolatosan. Ezúttal ugyanis az észak-koszovói szerbek helyzetét illetően próbáltak áttörést elérni. Addig már eljutottak, hogy a térség négy szerb települése - Kosovska Mitrovica, Zvecan, Zubin Potok és Leposavic - önkormányzati szövetséget alakíthat. Tisztázatían volt azonban, hogy mire terjedhetnek ki e szövetség jogkörei és felér-e majd valamilyen érdemi autonómiával. Dacsics mégsem volt borúlátó, szerinte a tárgyalási forduló során sokat tettek a Belgrad és Pristina közötti kapcsolatok normalizálása érdekében, de részleteket nem közölt. Ashton a tervek szerint április 16-án hozza nyilvánosságra jelentését arról, sikerült-e annyit előrehaladni a szerbkoszovói viszony rendezésében, hogy indokolt lehet az EU- csatlakozási tárgyalások kezdési időpontjának megadása az elvben már EU-tagjelölt jogállású Szerbiának. (MTI, ú) Évi hetvenmilliárd dolláros a forgalom Szabályozott fegyverüzlet MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Megszületett a világ első olyan szerződése, amely a kézifegyverektől a harckocsikon át a hadihajókig szabályozza a hagyományos fegyverekkel való globális kereskedelmet. A szerződést az ENSZ Közgyűlése fogadta el kedden. A hagyományos fegyverek évi 70 müliárd dolláros forgalmú piacának szabályozását célzó okmánya 193 tagú testületben 154 támogató és 3 elutasító voksot kapott, 23 ország tartózkodott. A közgyűlés az után döntött a szavazás mellett, hogy Irán, Szíria és Észak-Korea a múlt csütörtökön megakadályozta azt, hogy konszenzussal fogadják el a két hétig tartó egyeztetés során vég- légesített szöveget. Ez a három ország szavazott nemmel. A dokumentumot ratifikáló országoknak saját jogszabályt kell elfogadniuk a hagyományos fegyverek, illetve azok alkatrészeinek és tartozékainak szállításáról, valamint a fegyverkereskedők működéséről. A megállapodás kiteljed a harckocsik, a páncélozott harcjárművek, a nagy kaliberű tüzérségi rendszerek, a harci repülőgépek és helikopterek, a hadihajók, a rakéták és rakétavetők kereskedelmére. A dokumentum megtiltja az azt ratifikáló tagállamok számára a hagyományos fegyverek szállítását, ha azzal embargót sértenének, népirtást vagy háborús bűncselekményt segítenének elő. Tilos a hagyományos fegyverek eladása akkor is, ha azokat a lakosság, vagy olyan civil épületek ellen vetnék be, mint az iskolák és a kórházak. Államüggyé dagadt egy hazugság Párizs. Hatalmas botrány kerekedett tegnap abból, hogy kiderült: az adócsalás elleni küzdelemért felelős miniszter, a két hete lemondott Járomé Cahuzac adót csalt és hónapokon át hazudott. A vihar megrengette Francois Hollandé államfőt és az egész kormányt. Hollandé tegnap személyes érintettsége miatt tévébeszédet mondott, törvényjavaslatokat ígért a politikai élet megtisztítására, és arra, hogy a korrupció és adócsalás miatt elítélteket teljesen kizárják a közéletből. Cahuzac költségvetési miniszter, aki Hollandé bizalmasa volt, az eltitkolt külföldi bankszámláival kapcsolatosan hazudozott hosszú ideig. Még akkor sem vallott be semmit, amikor az ügyészség - két hete - előzetes eljárást indított ellen. De kedden este, miután közleményben elismerte, hogy a hajbeültetés specialistájaként keresett jövedelméből 600 ezer eurót menekített ki külföldi számlákra, mindenkitől elnézését kért a „hazugságspirálért”. A szocialista képviselők úgy érzik, Cahuzac elárulta őket, a jobbközép pedig azonnal azt firtatta, hogy az államfő és a miniszterelnök mikor szerzett tudomást a titkos számlákról. (MTI)