Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-27 / 98. szám, szombat
2013. április 27., szombat SZALON 7. évfolyam, 17. szám A szlovákiai magyarok, a magyarországi szlovákok és leszármazottaik külön-külön, más értelemben emlékeznek meg az 1946-1948-as eseményekről A kitelepítés és a lakosságcsere emlékezete Az 1989-es rendszerváltás jelentősen megváltoztatta a (cseh)szlovákai magyarok emlékezés- és emlékeztetéskultúráját is. Az elmúlt bő két évtizedben szinte robbanásszerűen megnőtt a különféle történelmi események emlékére felavatott objektumok száma. Ezeket főleg az I. és a II. világháború, a szabadság- harc, a honfoglalás és a millennium emlékére állították, de jelentős hányaduk a csehországi deportálás és a szlovákmagyar lakosságcsere emlékére készült. L. JUHÁSZ ILONA A (cseh) szlovákiai magyarok 1989-ig tabutémaként kezelt kálváriájáról a rendszerváltás után végre nyíltan lehetett beszélni. A kitelepítésben érintett családok és azok leszármazottai szülőföldjükön, közösen emlékezhettek a helyiekkel, s a köztereken emlékmű állításával is felidézhették az őket ért igazságtalanságokat, kibeszélhették a több évtizedig magukba fojtott traumát. Hiánypótló kiadványok A rendszerváltás után sorra jelentek meg a témával foglalkozó kötetek és tanulmányok, visszaemlékezések, a nyomtatott és elektronikus sajtóban napjainkban is olvashatók a témával kapcsolatos írások, emlékműállításról szóló hírek. Nagy visszhangot váltott ki Uj- váry Zoltán debreceni néprajzprofesszor Szülőföldön hontalanul című, 1991-ben Debrecenben megjelent kötete, amelyben a szerző egy, a.gömö- ri Lévárton élő földműves családjának a sorsán keresztül dolgozta fel az eseményeket. A könyv azóta magyarul több kiadásban, és 1997-ben a Lilium Aurum kiadónál szlovák nyelven is megjelent. Ugyancsak fontos esemény volt Vadkerty Katalin jogfosztásról írt munkáinak a megjelenése, amelyek aztán trilógiaként egy kötetben a Kalligram kiadónál 2002-ben szlovák fordításban (Maďarská otázka v Československu 1945- 1948) is napvilágot láttak. A dokumentumkötetek közül kiemelhetjük a Zalabai Zsigmond által összeállított Magyar jere- miád - versek, dokumentumok a deportálásról és kitelepítésről 1946-1948 címmel 1995-ben, valamint a Szarka László által szerkesztett A szlovákiai magyarok kényszertelepítéseinek emlékezte 1945-1948, Visszaemlékezések, tanulmányok és dokumentumok címmel 2003- ban kiadott köteteket. A kitelepítés témáját egy-egy település viszonylatában több helyen is feldolgozták már, ezek közül kiemelkedik Angyal Béla Gúta 1945-1948 című, 2007-ben publikált munkája. A dél-szlovákiai településekről írt monográfiákból sem hiányzik a kitelepítésről szóló fejezet, s a nyomtatott sajtóban sorra jelennek meg a Csehországba deportáltak visszaemlékezései vagy a velük készített interjúk; s ritkábban ugyan, de a Magyar- országra áttelepítettek sorsáról is olvashatunk. A témáról született írásokból ma már terjedelmes bibliográfiát állíthatnánk össze. Sokasodó emlékjelek A kitelepítés emlékjelei közül ki kell emelnünk az 1996-ban Udvardon felállított emlékművet (magasabb talapzaton egy tenyéren nyitott szem), amelynek alkotója - Lebo Ferenc - a községből kitelepített egyik család leszármazottja. Az emlékjel körüli talajkockák között annak a 69 településnek a nevét tartalmazó táblákat helyezték el, ahova az innen kitelepített 1200 személy került. A lakosságcsere és deportálás 50. évfordulóján látványosan megnőtt az emlékjelek száma, s ez a tendencia a mai napig tart. Az emlékjelek felavatása alkalmából rendezett ünnepségekre általában hazatérnek szülőfalujukba az egykori kitelepítettek, illetve azok leszármazottai. Ezek a találkozók több településen mára egyfajta hagyománnyá váltak, s évről évre több helyen rendezik meg őket. Az ünnepségek programjának általában része az istentisztelet, a meghívott politikus szónoklata, s gyakran idézik fel a kitelepítés időszakát saját sorsukon keresztül maguk az áttelepítettek vagy azok leszármazottai; sok esetben ők a szerzői az emlékműnél elmondott alkalmi versnek is (a kitelepítés témájáról szóló költemények néprajzifolklorisztikai elemzése akár egy külön tanulmány témája is lehetne). A kitelepítés emlékjelei formai szempontból nagyon változatosak: emléktáblák, kopjafák/ emlékoszlopok, kőből vagy fából készült emlékművek, valamint ezek különféle kombinációi is előfordulnak. Kő- és fakeresztek, haranglábak is akadnak közöttük, valahol emlékfalat alakítottak ki, a gömöri Zádor- házán például négy fát ültettek az innen kitelepített négy család emlékére. Bizonyos emlékjeleken a kitelepített családok vagy személyek névsora is olvasható, sőt néha a „málenykij robotra” elhurcoltak neve is felkerül, s arra is van példa, hogy a háborús emlékmű a kitelepítés emlékjele Az Alistálon 2001-ben állított, a falu t&rténetä bemutató emlékoszlop kitelepítést megörökítő részlete (A szerző felvétele) ~ ' / A v ,• ez / 'W- _ / K ŕ \6 A magyarországi Hartára áttelepített Énisz Pétemé szül. Valko- vics Irén által a 60. évfordulóra adományozott kereszt Nyírágán (Liszka József felvétele) is egyben. A felirat néhány helyen kétnyelvű, de háromnyelvű is akad, mint például Diószegen, ahol a kitelepített német családokra is emlékeztetnek. A közösségeken, szervezeteken, politikai pártokon stb. kívül néhány magánszemély is készített emlékjelet saját költségén: Bú- cson Sidó Szilveszter fafaragó egy emlékoszlopot, a magyarországi Hartán élő egykori áttelepített, Énisz Pétemé Valkovics Irén pedig a 60. évfordulóra egy keresztet állított szülőfalujában, Nyírágón. A témával kapcsolatban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a temetői síremlékeket sem, mivel néhány kitelepített férj vagy feleség hamvai hazakerültek a kitelepítés előtt elhunyt házastárs mellé a szülőföld temetőjébe. Megemlékezések Az ünnepségek, megemlékezések skálája egyre bővül, 2001-től rendszeresen megtartják Komáromban a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak Országos Találkozóját, s ebből az alkalomból a Monostori erődben megkoszorúzzák Nagy János szobrászművész kitelepítési emlékművét is. A magyar Országgyűlés idén április 12-ét a Felvidéki Kitelepítettek Emléknapjává nyilvánította. Készült már a kitelepítés történetét bemutató vándorkiállítás is, zarándoklatot szerveztek a Beneš-dekrétumok ellen, Magyar Fájdalom Keresztet is emeltek néhány településen. Az utóbbi években fokozottan előtérbe került a kitelepítés témája, akár úgy is fogalmazhatnánk: konjunktúrája van ennek a történelmi eseménynek. A politikai pártokon kívül bizonyos szélsőjobboldali szervezetekhez kötődő politikai erők egyre inkább igyekezA Matica slovenská által a szlovákok áttelepülésének 50. évfordulójára állított kettős kereszt Zellerjén (A szerző felvétele) nek saját politikai céljaikra kisajátítani e sokak számára fájdalmas történelmi igazságtalanság emlékezetét. A szlovák emlékezet A szlovák-magyar lakosság- csere ötvenedik évfordulója a nacionalista politikájáról elhí- resült harmadik Mečiar-kor- mány időszakára esett 1997- ben. Mind a hatalom, mind pedig a szlovák nacionalisták számára kellemetlenek voltak a szlovákiai magyarok által szervezett, egymást követő megemlékezések, az emlékjelek számának folyamatos növekedése. E kerek évfordulóval bizonyos mértékben a szlovák sajtó is foglalkozott, a nacionalista szlovák médiában a lakosságcseréről mint a nemzetiségi kérdés megoldásának pozitív példájáról cikkeztek. Komáromban a Matica slovenská helyi szervezete és a Duna Menti Múzeum közös kiadásában 1997-ben egy szlovák nyelvű kiadvány is megjelent Z Dolnej zeme do krajiny predkov címmel, amelynek összeállítója a Mečiar pártjának színeiben aktívan tevékenykedő komáromi városi képviselő, a komáromi múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya élére kinevezett Alexander Reško volt. A kiadványban szereplő hosz- szabb írásában egyebek között amiatt sajnálkozik, hogy nem sikerült az eredeti tervek és elképzelések szerint végrehajtani az általa a nemzetiségi kérdés pozitív megoldásának tartott lakosságcserét. Az ötvenedik évforduló alkalmából a Matica slovenská szervezésében a szlovákok is állítottak emlékjeleket, a gömöri Zeheijén például hármas halmon álló kettős keresztet. 1998-ban a magyarok kitelepítési emlékjeleinek egyfajta ellensúlyozásaként a Matica slovenská Dél-Szlovákia- szerte emléktáblákat avatott azoknak a szlovákoknak az emlékére, akik - a táblák felirata szerint - 1938-1945 között „a Magyarország által megszállt területeken áldozták életüket a Szlovák Köztársaság függetlenségéért”. A hatvanadik évforduló alkalmával, 2007-ben Érsekújvárott a Matica slovenská szervezésében az egykori kitelepítési hivatal épülete előtt tartottak megemlékezést. Ami várat magára A lakosságcsere óta sok évtized telt el, számos vegyes házasság is köttetett az áttelepült szlovák és a helyi magyar családok gyerekei között. A szlovákiai magyarok, a magyarországi szlovákok és leszármazottaik külön-külön, más értelemben emlékeznek meg a lakosságcseréről, azonban nagy előrelépés lenne a megbékélés felé, ha mindkét oldalon a nacionalista szerveződések és politikai pártok kiiktatásával, ennyi év eltelte után közösen, a megbékélésre törekedve, együtt emlékeznének a települések lakói és a lakosságcsere érintettjei. A magyarok és a szlovákok egyaránt elsősorban a nacionalista politikai hatalmak önkényének játékszerei voltak, részben ma is annak tekinthetők - látva, hogyan akarják ma is kisajátítani aktuálpo- litikai célokra bizonyos politikai erők ennek a tragikus történelmi eseménynek az emlékezetét. Sokat jelentene, ha Csehország példáját követve a szlovák politikusok is bocsánatot kérnének, de az igazi áttörés a Beneš-dekrétumok érvénytelenítése lenne. Egyelőre úgy tűnik, mindkettő várat magára, pedig jó lenne, ha a ma már idős egykori kitelepítettek közül néhányan ezt még megérhetnék... (Az írás a szerző megjelenés előtt álló tanulmányának jelentősen lerövidített, átdolgozott változata.)
