Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-26 / 97. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 26. Kertészkedő 19 Két öntözés közt egy kapálás - vagy felületi komposztálás (pár konyhakerti praktika) Variációk veteményesekre Konyhakertünk karbantartásának és eredményességének egyik kulcskérdése, hogy mennyi időt tudunk rá szánni az idény során. Az a jó, ha eleget, de az se baj, ha keveset. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Már vígan burjánzik és bok- rosodik a korai borsó. Aki egy hónapja ültette, és veteménye túlélte a március végi hófúvá- sos fagyokat, azé most nagyjából egy-másfél kertésztenyérnyi magasságú. Aki takarta is, alacsony fóliasátorral vagy áttetsző nejloncsíkkal, azé akár kétszer ekkora is; a takarásra természetesen már semmi szükség, mostanra a borsó kapaszkodókacsai is egyre sűrűbbek és hosszabbak. Bújnak elő a korán vetett gyökeresek is, ahol nem, ott a sorjelzőként szórt más mag (például a retek) szépen mutatja, hol kel majd a répa és a petrezselyem. Most még minden vethető vagy újravethető. Bakhát és barázda A nagyobb kertekben, s azokban, amelyek nem csak a család szükségleteit biztosítják, általában a kisebb sorközű ültetés dívik: a sorok sűrűk, egymástól levő távolságuk a veteménytől függően egy-két vagy három kapavasnyi. Az ilyen kert csaknem kétnapon- kénti figyelmet követel, mert a sorok közét végig tisztán kell tartani, a sűrű állományt pedig napos, szeles, száraz időben öntözni. De akár naponta is szükség mutatkozhat kertészkedésre: egyik nap öntözünk, másnap kapálunk. Ennek a hagyományos módszernek éppen ez a hátránya: folyamatos és tartós odafigyelést igényel. Előnye, hogy a sok munka bő termést ígér, s a közben-köz- ben előforduló kisebb-nagyobb hiányosságok mind pótolhatók. A vetemények sora (és sok helyütt a palántáké is) valamivel magasabban van, mint a közük, vagyis bakháton nevelkednek. A sorok köze (az árok) pedig kissé mélyebben fekszik, ezt öntözzük és kapáljuk, a ve- teménybe (vagy a palánták közé) csak kézzel nyúlunk egy- egy nagyobb gazért. Sokan a bakhátat folyamatosan emelik is, ez a gyökérzöldség vagy a zöldhagyma esetében kifejezetten ajánlatos: a kis töltöge- tések révén a gyökerek hosz- szabbak lesznek, a hagyma fehér része szintén. Enyhe lazító kapálás (villás kapával) a ve- teményben és a palánták közt is végezhető, de csak nagyon finoman, ügyelve a gyökérzet sértetlenségére. A sorok közti barázdák öntözés vagy eső után nem cserepesedhetnek - kapálni kell őket. Talajtakarás A kisebb vagy ritkábban látogatott kertekben más, szintén hagyományos, de kevésbé elterjedt módszer alkalmazandó. A sorokat nagyobb távolságra tervezzük, a vetemények közét pedig vagy takarjuk, vagy bevetjük. A takarás egyszerűbb, mert bármikor elkezdhető (igaz, kora tavasszal kell kezdeni ezt is), a sorközi veteményezést meg. kell tervezni. Takarás alatt azt értjük, hogy a vetemény- vagy palántasorok közét a kezünk ügyébe kerülő, másra, mint komposztálásra nem alkalmas növényi részekkel fedjük. Nagyon jó a lekaszált fű, a csalán, a zsályalevél, a bodza, az illatos és fűszernövények szára és levele: minél apróbb darabokban, annál jobb. A legjobb ezek kombinációja: a gyorsan száradó fűnyesedékre apróra vágott csalán kerül, a következőkben a fokozatosan ülepedő rétegre Enyhe bakhátas, széles sorközös borsóültetvény (Képek: Kertészkedő) bodzát szecskázunk. Ha hozzájutunk némi érett komposzt- hoz, fahamuhoz vagy galamb- trágyához, abból is szórunk rá. Az eredmény: a sorok közét nem kell kapálnunk, de ez a legkisebb előny, sokkal fontosabb, hogy a termőtalaj nem szárad ki egy pillanatra sem. Lényegében nem más ez, mint felületi komposztálás. További haszon, hogy a veteményesben kiadós vagy huzamos esőzés után is tudunk a sorok közt szabadon járkálni, de szárazban sem tapossuk és tömörítjük a földet. Öngyógyító veteményes Ami a felületi komposztálásnál is előnyösebb, arról tájainkon leginkább a Gertrud Franck-féle ismeretteijesztő irodalom (pl. Növénytársítás az öngyógyító veteményesben) magyar fordításai szólnak - e kiadványok a nyolcvanas évektől forognak közkézen. Gertrud asszony azt javasolja, hogy kultúrnövényeink közét is ültessük be, mindenekelőtt a spenótot (parajt) ajánlja erre, aztán a mustárt és a zsázsát. Ezeknek ugyanaz a szerepük, mint a felületi takarásnak, de mivel élnek, talajregeneráló hatásuk nagyobb. Nemcsak megtartják a föld nedvességét, hanem gyökereikkel lazítják is, sőt, a talajélet felvirágzásának letéteményesei. A módszer egyszerű: bevetjük spenóttal a sorközöket, s nyár végére (ha ültetni akarunk a helyükre másodnövényeket, akkor bármikor hamarabb) levágjuk a spenótsorokat. Minden levágott sort a helyén hagyunk, azaz a lomb holtában is takarja a sorközöket. Addig is bátran kertészkedhetünk ezekből a köztes sorokból, nem kell törődnünk a letaposá- sukkal. S persze szükség szerint szedjük a spenótot, ha a konyhában épp arra van' igény. A módszer előnye: csak öntözünk, kapálni nincs mit, mert nincs csupasz (üres) földsáv, a köztes sorokból gondozzuk a veteményest. Ami az idén köztes sor volt (spenót vagy mustár), az lesz jövőre a veteményes sora, és fordítva, (b) Tavaszi nézegetnivalók és látványosságok Mi fán terem? CSANDA GÁBOR Mondják, árnyékáért becsüljük a fát. S így igaz. Nyári rek- kenőben nincs jobb hűsölő egy megtermett diófa aljánál. Virágáért is becsüljük: ilyenkor, tavasszal a virágzó gyümölcs- és díszfák illatában annak is része lehet, akinek se kertje, se fája. És persze a terméséért is becsüljük, mert az almafáról le- szakasztott almának más az íze, mint az üzletinek - amely persze egyelőre még szintén almafáról származik; leghamarabb talán erre vonatkozik az a mondás, hogy messze esett az alma a fájától. Az almafát most különösen érdemes hosszasan elnézegetni, mert a korona minden por- cikája jól látható és a zöldje is szépen szemmel tartható. Ha elvégeztük az áttelelő kártevőket lemosó (valójában megful- lasztó) permetezést és a törzs kérgének szokásos ápolásán- tisztogatásán is túl vagyunk, lehet gyönyörködni. Előfordulhat, hogy egy-egy friss hajtáscsúcs már lisztharmatos. Ezt egyszerűen lecsípjük, nem kell permetezni. Még bő két hétig csipkedhetjük (a fertőzött zöldet nem dobjuk a fa alá, hanem papírzacskóba összegyűjtjük s eltávolítjuk). Aztán úgyis permetezni kell: lisztharmat ellen (Topas 100 EC), varasodás ellen (Efuzin 500 SC), mindkettő ellen egyszerre (Talent 20 EW), molyok és ormányosok ellen (BuŰdock 25 EC), molyok, ormányosok és tetvek ellen (Reldan22). A tiszafa is most rügyezik. A nálunk őshonos fajnak védelemre nincs szüksége, bírja az árnyékot és a nyesést is, olyanra formáljuk, amilyenre akarjuk. (A legszebb, ha nem formáljuk.) Nagyon lassan nő, de akár kétezer évig is elél. Olyan kemény a fája, hogy a szú sosem kezdi ki - ha Késmárk felé vezet utunk, föltétien térjünk be az evangélikus templomba (a nagyba is, de előbb a kicsi, kívül-belül fából készült tagoltba), és simogassuk meg hibátlan tiszafa padsorait és lépcsőjét. A negyedik emeleti szerkesztőségünkkel egy magasságban fészkelő varjút a szemfüles Demecs Péter vette észre; nem a Kertészkedőbői, hanem a gazdasági rovatból nyílik rá kilátás. Kár. Virágzás előtt az almafa (Somogyi Tibor felvétele) ■ 1. . .ľ.-., .-ď j.Tft íäA.Srlíľ.JUSÍSSíM^mi t .'»m-----..JSk. J». ■ ■ . ..; I i. í- ü&s-----------------------I----S*---------m.. . ,V^. '■ Hl. , unurrarr 1—r B orsósarok, borsósorsok: komposztba vetett, fiível takart, ritkán kelő sor és egy hagyományos, sűrű
