Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-26 / 97. szám, péntek
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 26. www.ujszo.com OLVASÓI LEVEL A hongkongiak szerint a kínai hivatalnokok zsebében köt ki a segély Földrengés: a korrupció miatt nem adakoznak Nem éppen idilli reggeli a szabadban (SITA/AP-felvétel Ki ajobbikos? Az Új Szó szombati, Szalon című mellékletében döbbenten olvastam Szigeti László „Fölfogni ésszel, békével” írásában a következő sorokat: „A Jobbik 2012 novemberétől építi struktúráit Szlovákiában. Városkámban működő regionális központjuk a Magyar Megmaradásért nevet viseli.” Szigeti úr, ezzel az állításával Ön hazudott! Állítom ezt mint A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás vezetője. Az AMM Pt. függeden civil szerveződés, és ahogy a nevében is szerepel, polgári, ergo pártmentes. Két éve alakultunk, azóta is szigorúan tartjuk a pártoktól való függedenségünket. Az elmúlt egy hónapban az elhíresült Szá- vay-jelentés kapcsán sok mindenlát összehoztak a Jobbikkal. A sajtóban megjelent cikkek úgy Rabló kiált tolvajt Történelemhamisítástól félve, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva úgy döntött a román parlament, hogy a magyar történelmi egyházak levéltárait nem szolgáltatják vissza jogos tulajdonosaiknak. Tavaly, amikor napirendre került e törvény- tervezet, a demokrata liberálisok még támogatták az RMDSZ javaslatát, hogy azon egyházak, melyek megfelelő feltételeket voltak beállítva, mintha ez a legnagyobb bűn lenne a világon. Mi nem határolódunk el a Jobbiktól, sok mindenben egyetértünk vele, de nem vagyunk vele kapcsolatban, nem kaptunk tőle semmüyen támogatást, és végképp nem vagyunk a Jobbik du- naszerdahelyi regionális központja. Aranyossy Szabolcs A széthúzás ára Az alapvető emberi jogok egyelőre az ország alaptörvényében adottak, mégis meg kell küzdenünk érvényesülésükért. Számos példa van előttünk: jogsértések jogi elégtétel nélkül, lehangoló értékzavar és a társadalmi igazságosság hiánya az emberek munkájának értékelésében, a demokratikus intézmények élén betölteden posztok (két és fél éve nincs főügyész, rég tudnak biztosítani a sérülékeny irattáraknak, a kommunista elkobzás után ismét tulajdonukba vehessék azokat. A gyulafehérvári érsekség korszerű raktárakat is építtetett, lám, hiába. A román államérdek úgy kívánja, hogy ezek továbbra is tulajdonukban maradjanak. Ennek okát a szocdemek egyik hevességéről ismert politikusa, Mir- cea Du§a hadügyminiszter elég kendőzetlenül meg is fogalmazta: félti az egységes román nemzetállamot a magyar egyházi levéltári anyagok visszalejárt az Állami Számvevőszék elnökének megbízatása, de még mindig a HZDS jelöltje vezeti az intézményt, a Legfelsőbb Bíróságon egy ember kezében összpontosul a hatalom). Lehetne tovább sorolni. A Smer parlamenti többséget szerzett, és minden úgy történik ebben az országban, ahogy egyeden politikai erő akarja. Mint a rendszer- váltás előtt. És ez sajnos legalább 2016 tavaszáig így lesz. Amin lehetne változtatni, az a parlamenti ellenzék politikai térfelén van, tulajdonképpen a Radič- ová-kormány értelmeden, meg- magyarázhatadan bukása óta. Már nincs párt a jobboldalon, amely valamilyen módon ne hasadt, ne forgácsolódon volna. Viszont nincs olyan tevékenység, amelyet belső háborúskodással jól és hatékonyan lehetne végezni. Jóba Mihály szolgáltatásától, mert ha azok „magánszervek” kezébe kerülnek, meghamisíthatnák például az 1918-as egyesülésre vonatkozó olyan dokumentumokat, anyakönyveket, melyek Románia egységes nemzetállam voltát bizonyítják, valószínű, eltüntetnék azokat. Pikáns részlet: a román levéltárosok egyesülete azért tiltakozott a visszaszolgáltatás ellen, mert elveszítenék a levéltárakban őrzött iratok felét! Merthogy többnyire azok Erdélyből és Bukovinából származnak. (3szék.ro) Korrupciós félelmek miatt nem adakoznak a szecsuani földrengés áldozatai számára Hongkongban, a szerencsétlenüljártak pedig közben a segélynyújtás lassúságára panaszkodnak. MTl-HÁTTÉR A hétvégi szecsuani földrengésnek legalább 193 halálos áldozata és több mint 14 ezer sebesültje volt, tízezrek váltak hajléktalanná. Az áldozatok megsegítése komoly társadalmi vitát váltott ki Hongkongban. A különleges igazgatású terület vezetése 13 millió dollár értékű segély küldését helyezte kilátásba, de azt nem szavazta meg a törvényhozás. Az elutasítás óka a hongkongi közvélemény és a képviselőik által is hangosan kifejezett kétely, hogy a felajánlott pénzösszegek valóban eljutnak a rászorulókhoz, vagy a hongkongi adófizetők pénze a korrupt kínai hivatalnokok zsebébe vándorol. A közhangulatot jól mutatja, hogy a South China Morning Post napüap internetes közvélemény-kutatásában a válaszadók több mint 90 százaléka fogalmazott úgy, nem támogatja adomány küldését Kínának. A szkeptikusok megemlítik, hogy az öt évvel ezelőtti szecsuani földrengés után hongkongi forrásból finanszírozott projektek közül tucatnyi a mai napig nem készült el, egy adományokból felépített iskolát pedig tavaly lebontottak, hogy a helyére bevásárlóközpontot építsenek. A hétvégi szerencsétlenség utáni negyedik napon a szecsu- aniak az adományok megérkezésének lassúságára panaszkodnak. Kínai sajtóértesülések szerint a kisebb, elszigeteltebb falvak és települések lakói napok óta várnak a segélyek megérkezésére, s volt olyan hely, ahol verekedés tört ki a megmaradt ivóvízkészletekért. KARPAT-MEDENCEI FIGYELŐ minél többet adsz bele a főzésbe, annál TÖBBET KAPSZ minden 200 EURÓ UTÁtI, APgK0LTESZ'- 2013. június 12-ig érvényes, IKEA FAMILY klubtagok szamara, a weboldalunkon: www.IKEA.sk RE 130376 *