Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-20 / 92. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2013.- ÁPRILIS 20. www.ujszo.com RÖVIDEN Gyanús csomag az államfőnek Berlin. Gyanús küldeményt fedeztek fel tegnap a német elnök hivatalában, a levelet ellenőrzött robbantással, a berlini Bellevue kastély parkjában megsemmisítették. Joachim Gauck szövetségi elnök az intézkedés alatt nem tartózkodott hivatalában. A Die Welt online kiadása szerint a Joachim Gaucknak címzett levél rendkívül veszélyes, por halmazállapotú robbanószert, hexametilén-triper- oxid-diamint (HMTD) tartalmazott. (MTI) Ferenc nem ad prémiumot Róma. A Vatikánt is érintő gazdasági válságban Ferenc pápa úgy döntött, nem fizeti ki a pápa- választáskor szokásos bonuszt a Vatikán dolgozóinak, hanem odaadja a szegényeknek. Ferenc pápának több mint négymillió eurót kellett volna kifizetnie a pápai állam munkatársainak, akik a vatikáni hagyomány szerint az apostoli szék megüre- sedésekor és az új pápa megválasztásakor is prémiumot kapnak, egyebek között az ilyenkor végzett többletmunka miatt. 2005-ben, amikor II. János Pál halálakor megüresedett az apostoli szék, a csaknem négyezer vatikáni dolgozó fejenként ötszáz eurót kapott. Alig három héttel később, XVI. Benedek megválasztásakor fejenként további ezer eurót kaptak. (MTI) Gigantikus fegyverüzlet Jeruzsálem. Tízmilli- árd dolláros fegyverüzlet aláírására készül az Egyesült Államok három közel- keleti országgal: Izraellel, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emirátusokkal. A jövő héten a térségbe utazik Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter az üzlet utolsó részleteinek a megvitatására, majd előzetes szerződést is aláírnak. Az amerikai rakéták, harci és csapat- szállító eszközök a szóban forgó országokat az iráni fenyegetés ellen kívánják segíteni - írta tegnap a Je- diót Ahronót izraeli napilap. Például csak az Emirátusok 26 darab F-16-os haci gépet vásárol - egyedül ennek az üzletnek az összege elérheti az 5 milliárd dollárt -, valamint ezekről a gépekről távoli szárazföldi célpontokra indítható rakétákat. A rakétákból Szaúd-Arábia is vásárol saját hadserege számára. (MTI) Elhatárolódott a csecsen kormány a bostoni robbantóktól - a két fivér Dagesztánban járt alapiskolába Egy „angyal”, aki embereket gyilkolt Az idősebbik testvér (balra), aki a hajtóvadászat elején meghalt a kórházban, és a fiatalabbik, aki után az egész hajtóvadászatot rendezték Bostonban (TASR/AP-felvételek) Boston/Mahacskala. Az apja egy angyalnak nevezte a 19 éves Dzsohar Cama- jevet, a bostoni robbantásoknak azt a gyanúsítottját, akit csütörtök éjszakától tegnap egész nap szinte egy hadsereg üldözött. Az idősebbik fivért, aki a hajtóvadászat elején meghalt, a nagybátyja lúzemak nevezte. ÖSSZEFOGLALÓ Dzsohar Carnajev iszlamista honlapokra és más, Csecsen- föld függetlenségét követelő internetes oldalakra vezető linkeket tett közzé. A VK nevű közösségi oldalon vezetett profilja szerint a 19 éves Dzsohar 2011-ben végzett egy jó hírű állami középiskolában a Massachusetts állambeli Cam- bridge-ben. Ugyanebben az évben 2500 dolláros ösztöndíjat kapott Cambridge városától továbbtanulásra. Általános iskolába az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában, Mahacskalában járt. Profiljában a beszélt nyelvek rovatban az angolt, az oroszt és a csecsem sorolta fel. A világnézetére vonatkozó kérdésre azt írta: iszlám, a prioritások kategóriájában az áll, hogy karrier és pénz. Az AP értesülése szerint Dzsohar és bátyja, Tamerlan - aki tegnap reggel a rendőrökkel vívott tűzharc után életét vesztette - együtt laktak Cam- bridge-ben. Áz amerikai hír- ügynökség elérte a testvérek nagybátyját, Ruszlan Camit, aki elmondta: a testvérek nagyjából tíz éve-éltek az USA-ban. Az AP Mahacskalában telefonon utolérte a Carnajev testvérek apját is, aki azt mondta, Dzsohar nagyon intelligens fiú, másodéves egy amerikai orvosi egyetemen. Á spotcrime.com honlap szerint Tamerlan Car- najevet 2009-ben őrizetbe vették a barátnője bántalmazása miatt. A 26 éves férfi amatőr bokszoló volt, egy 2009-es országos ökölvívóverseny résztvevői között is szerepelt. A cse- csenföldi kormány tegnap közölte: a bostoni merénylettel gyanúsított csecsen származású testvérpárnak semmi köze az észak-kaukázusi köztársasághoz. Az orosz Interfax jelentése szerint Ramzan Kadi- rov csecsen elnök szóvivője elmondta, a Carnajev család sok évvel ezelőtt Dagesztánba, majd Kazahsztánba költözött, ahonnan hosszú tartózkodás után az USA-ba emigrált. ,A testvérpár felnőttkorában, amikor gyaníthatóan rossz útra tért, már nem élt Csecsen- földön.” Az orosz hírügynökségek más forrásokból úgy értesültek, hogy a gyanúsítottak egy Kirgizisztánból származó'csecsen család tagjai. „Kirgizisztá- ni menekült családról van szó. Dzsohar Carnajev nálunk végezte az első osztályt. Bátyja, Tamerlan szintén hozzánk járt egy évig” - mondta Temirma- gomed Dabudov, a mahacska- lai 1. számú általános iskola igazgatója. Mahacskala a Cse- csenfölddel szomszédos Dagesztán fővárosa, amelyet az igazgató emlékei szerint 2002-ben hagyott el a család. Csecsenföldön két véres háború is dúlt az orosz hadsereg és a szeparatista gerillák között, de az észak-kaukázusi köztársaság a fokozott biztonsági intézkedéseknek köszönhetően az utóbbi években visszanyerte stabilitását. Cse- csenföldi terroristák ugyanakkor azóta is követnek el súlyos támadásokat, mint amilyen a moszkvai metró elleni 2010. márciusi vagy a domogyedovói repülőtér elleni 2011. januári öngyilkos merénylet volt, amelyekben 40, illetve 37 ember vesztette életét. Külföldön csecsének eddig nem robbantottak. (MTI, SITA, ú) Túlélte a maratont és a gyárrobbanást is London. A bostoni maratoni futás robbanásainak és a texasi műtrágyagyár levegőbe repülésének is a közvetlen közelében volt egy texasi férfi, de mindkettőt túlélte. Joe Berti - kétgyermekes családapa - másodpercekkel azután ért a bostoni futóversenyen a célba, hogy felrobbant az első kuka, amely három emberrel végzett. A férfi felesége és barátaik három méterre ácsorogtak a szeméttartálytól, mégis megúszták néhány karcolással a merényletet. A feleség mellett álló asszonynak ugyanakkor térd alatt letépte az egyik lábát egy repesz. Bertiék kedden utaztak haza Bostonból Texasba. Helyi idő szerint szerdán éjszaka a férfi egy megbeszélésről hazafeJoe Berti (TASR/AP-felvétel) . lé autózva éppen a mű- tóját találta el némi törme- trágyagyár meÜé ért, amikor lék. Minderről a The Daily az felrobbant. Berti ezt a de- Mirror című brit lap számolt tonációt is túlélte, csupán au- be. (MTI) Szerb-koszovói tárgyalások: elégedett az EU Létrejött a megállapodás ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Szerbia és Koszovó megállapodott tegnap a két ország viszonyának rendezéséről az EU közvetítésével - jelentette be Catherine Ashton uniós főképviselő. A megállapodást mindkét ország kormányfője ellátta kézjegyével, egyelőre nem ismert az összes részlet. Ivica Dacsics szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök hónapokon át folytatott, összesen tíz tárgyalási forduló után tudott megegyezni a kapcsolatok rendezéséről. Az EU a szerb-koszovói viszony normalizálását jelölte meg annak előfeltételeként, hogy Belgrád, illetve Pristina előre léphessen az európai integrációs folyamatban. A szerbek számára ez az EUcsatlakozási tárgyalások megkezdését, a koszovóiak esetében a társulási megállapodás kidol- gozásátjelenthetné. Koszovó északi részén a szerb lakosság alkot többséget, és a Belgrád-Pristina-viszony normalizálásának legfőbb akadálya az észak-koszovói szerbek helyzetének rendezetlensége volt. Belgrád széles körű autonómiát akart kialkudni számukra, beleértve a rendfenntartás és az igazságszolgáltatás területét is. Kiszivárgott: a szerbek el tudnák fogadni, ha a koszovói biztonsági erők egyenruhásai helyett a NATO vezette KFOR katonái lennének jelen Észak- Koszovóban. Anders Fogh Rasmussen főtitkár tegnap jelezte, hogy a NATO hajlandó lenne erre a szerepre. (MTI, ú) Kampányfinanszírozás Mennyit kapott Sarkozy? Párizs. Újabb eljárás indult Nicolas Sarkozy volt francia államfő 2007-es elnökválasztási kampányával kapcsolatban, ezúttal a Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás kivizsgálására. A párizsi ügyészség ismeretlen tettes ellen aktív és passzív korrupció, befolyással való üzérkedés, okmányhamisítás, hűtlen kezelés, pénzmosás, bűnpártolás, valamint ezen bűncselekmények eltitkolásának gyanújával indított eljárást. Egy internetes újság szerint Tripoli 50 millió euró értékben finanszírozta Sarkozy 2007-es kampányát. Állítólag így tett Li- liane Bettencourt, Európa leggazdagabb asszonya is. (MTI) Egy Elvis-imitátor fenyegette meg Obamát Ricin volt a levelekben MT1-ÖSSZEFOGIALÓ Washington. Az FBI laboratóriumában végzett vizsgálatok megerősítették, hogy halálos mérget, ricint tartalmaztak a Barack Obama elnöknek és Roger Wicker republikánus szenátornak a minap küldött gyanús levelek. A rendőrség őrizetbe vette a levelek feltételezett feladóját, a 45 éves Paul Kevin Curtist, de a férfi ártadannak vallotta magát csütörtökön egy mississippi szövetségibíróságon. A gyanúsított korábban azt állította, egy szervkereskedelemre irányuló összeesküvés nyomába bukkant, amit a vezető politikusok nem hajlandók tudomásul venni, a hatóságok pedig az ő lejáratására törekednek. „Jogtalanságot látni és nem nyilvánosságra hozni annyit jelent, mint csendestársnak lenni. KC vagyok, és jóváhagyom ezt az üzenetet” - állt a Tennessee ál- lambelCMemphisből feladott levelekben. A szerdán elfogott Curtis volt felesége elmondta, a férfi szerint a hatóságok áronokkal kémkednek utána. Egyébként Curtis ablakmosásból él, szabad idejében pedig Elvis-imitátor. Á szövetségi ügyészség most azzal vádolta meg, hogy „ártalom okozásával fenyegette” az elnököt, és egyéb fenyegetéseket is intézett másokhoz a postán keresztül. POLITIKAI BOTRÁNY Soros György mégis él Washington. Bár a nekrológját közzétették, Soros György él és jó egészségnek örvend. A magyar származású amerikai befektető állítólagos halálhíre csütörtök este terjedt el az egész világon: a Reuters brit hírügynökség merő véletienségből közzétette az 1930. augusztus 12-én Budapesten született Soros nekrológját. Az „elhunyd’ életét és munkásságát méltató terjedelmes írás - amely elismeréssel szólt ugyan a milliárdos üzletember zsenialitásáról, de távolról sem bánt vele kesztyűs kézzel - közép-európai idő szerint nem sokkal éjfél előtt jelentmeg. Tíz perccel később jött is a cáfolat, de a hír már világgá röppent. A nekrológ Soros György (Képarchívum szerzői már a bevezetőben „ragadozóként”, ugyanakkor rendkívül sikeres bankárként és beruházóként jellemezték Sorost, aki - mint írták - paradox módon az ellen a szabadkapitalizmus ellen érvelt, amely müliárdossá tette ót. És idézik Paul Krugman Nobel- díjas amerikai közgazdász éles kritikáját is: Soros hozzájárult a gazdasági és pénzügyi válság fokozódásához. (MTI)