Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-16 / 88. szám, kedd
Eleve gyanús, ha egy amerikai ír a fociról, arról a játékról, amelyet ő nem footbal számára sokáig a négyévente megrendezett világbajnokság jelentette a focit. S ez« A fülszöveg azt lódítja, „Franklin Foer eredeti szellemmel érzett rá, hogy a labdarúgás egyetemes jelenségében önmagán túlmutató dolgok rejlenek” - pedig ez a könyv csak éppen annyira eredeti, mint egy kék-fehér sál egy Chelsea- meccsen; hasonló jellegű, a futball társadalmi beágyazottságát vizsgáló tanulmány- és esszéköteteknek se szeri, se száma; a legizgalmasabbak egyike kétségkívül Simon Kuper Football against the Enemy (Focival az ellenség ellen) című alapműve. De rendben, adjunk egy esélyt a jenkinek! Az amerikai szerző Rupert Murdoch médiacézár és a mur- dochi portfolióba tartozó Fox Sport World nevű tévécsatorna magasztalával indít, néhány oldallal később pedig kiderül: a könyvet is Murdoch egyik cége, a New York-i Harper Collins adta ki... „Fröcsög, mint a téli lehelet” Egy ilyen kezdet botrányos folytatást ígér, ráadásul nemcsak a nyitánnyal, hanem már magával a címmel is gondok akadnak: „A világ fociszemmel” bántóan magyartalan, s az eredeti címben említett globalizáció {How Soccer Explains the World. An Unlikely Theory of Globalization) a magyar változatban (A világfociszemmel. A labdarúgás mint korunk jelenségeinek magyarázata) meg sem jelenik (az angol cím fordítása: Hogyan magyarázható a világ a focival. A globalizáció valószínűtlen elmélete.) A szószátyár, fecsegő könyv aknamezőre hasonlít, a pongyola magyar fordítás kancsal kifejezései és az oldalanként felrobbanó egyeztetési hibák között csak óvatosan lehet haladni. Ehhez jön még a bicegő szórend s a ran- domszerű vesszőhasználat. Nehéz megérteni, vajon egy olyan renomés kiadó, mint a HVG, miért spórol a kontrollfordítón és a nyelvi lektoron. Kevéssé érthető az is, a fordító miért érezte szükségét minduntalan magyarítani a futballklubok és a szurkolói csoportok nevét: a Crvena Zvezda helyett így végig Vörös Csillag szerepel a könyvben, ami kissé olyan, mintha a Young Boys Bern helyett Fiatal Fiúkat, a Baník Ostrava helyett pedig Ost- ravai Bányászt írnánk. Bájos, csak kicsit debiles. Egyes mondatok ráadásul többszöri nekifutásra is értelmezhe- tedenek. ,A világ rövid kísérlete az egymástól való függőséggel kapcsolatosan közelébe sem ért a sokat hirdetett jólétnek.” Hogy mi van? Ilyen az, amikor a külön-kü- lön jelentéssel rendelkező szavak értelmetlen szósorrá állnak össze. Vagy ez: „Az epe úgy fröcsög a szájából, mint a téli lehelet.” Na jó, lapozzunk. Mi a helyzet a baszkokkal? A szerző a futball globalizációjának példájaként a „baszk csapatokat” említi, amelyek „walesi edzők segítségével, holland és török játékosokkal kiegészülve játszottak.... és a nemzeti identitást a fútballtörté- net szemétdombjára hajították”. Nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy egy ilyen durván általánosító, félrevezető mondat után ne hajítsuk Foer könyvét a fútballtörténet szemétdombjára a kukába. A szerző nyilván a Real Sociedad San Sebastianra gondolt (és a walesi John Toshackra meg a török Nihat Kahvecire), de ha az élsporton belül van ellenpélda a mindent felzabáló globalizációra, akkor az éppen egy baszk klub, az Athletic Bilbao, amely kizárólag baszk nemzetiségű, illetve Baszkföldön nevelkedő játékost szerződtet. (Amikor a 90-es évek elején a munkaerő szabad áramlásáról rendelkező Bosman-szabály átdimenzionálta a fútballpiacot, a bilbaói klubvezetés megkérdezte a szurkolókat, nyissanak-e ők is a világ felé, vagy - megkockáztatva a leszakadást - maradjanak-e hűek a „csak baszk” elvhez. A bilbaói szurkolók elsöprő többsége úgy vélte: inkább essenek ki az élvonalból, de tartsanak ki az etnikai identitást hangsúlyozó klubfilozófia mellett.) Ennyit arról, hogy a baszkok hogyan hajították a „fútballtörténet szemétdombjára” a nemzeti identitást... Hamis nosztalgia? ,Az íztelen angol stílust (vagy stí- lustalanságot) némileg enyhítette egy kis kontinentális fűszerezés, amit a Csatornán túlról szereztek be, francia csatárok formájában” - írja Foer. íztelen angol stílus? Lássuk csak: 1977 és 1986 között nyolcszor szerepelt angol csapat a BEK-dön- tőben (a Liverpool ötször, a Nottingham Forest kétszer, az Aston Villa egyszer), a kilencvenes évek végére pedig a Manchester United látványosabb focit játszott, mint az európai élcsapatok nagy része. Francia csatárok? Kire gondolhatott a szerző? Cantonára, oké. Esetleg Ginolára. De kire még? Kik lehettek azok, akik megfűszerezték Dalglish, Keegan, Robson vagy Barnes „íztelen” futballját? S vajon az a jenki, aki soha, egyetlen európai meccsen sem volt kint a nyolcvanas-kilencvenes években, milyen alapon vádolja „hamis nosztalgiával” a „modern futball ellen” tüntető szurkolókat? S ír- hat-e a futballhuliganizmusról, aki nem olvasta a Footballfactory-X, az England away-x vagy Cass Pennant könyveit az Inter City Firmről? Árkán és a Tigrisek A kelet-európai futball tárgyalásakor legalább ismerős helyzetekkel találkozhatunk: Foer az Obilics Belgrád tündöklésén és bukásán keresztül mutatja be, milyen volt az a korszak, amikor Kelet- és Kö- zép-Európában a futballklubok irányítását olyan oligarchák vették át, akik a kommunista rendszerben is az elithez tartoztak, s a régi államapparátusban kiépített kapcsolatrendszerüket kamatoztatva az elsők között nyergeitek át a kapitalizmusra. Ekkoriban épültek be a klubstruktúrákba a csempészek és a bűnözők, a maffia pedig nemcsak a politikával, hanem az élsporttal is összefonódott. Az Obilics Belgrád irányítását a kilencvenes években egy háborús bűnös, az Árkán néven hírhedtté vált Zseljko Razsnatovics vette át, aki a délszláv háborúk elején a Crvena Zvezda huligánjaiból ver-
