Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-16 / 88. szám, kedd
I www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2013. ÁPRILIS 16. KÖNYV 13 nak, hanem soccer-nek nevez. Még gyanúsabb, ha könyve előszavában bevallja, c után a szerző szerénytelenül azt állítja, könyve a futball „nagy kérdéseiről" szól buválta Tigrisek nevű szabadcsapatát, amellyel etnikai tisztogatásokat végzett Horvátországban és Boszniában (a „tigrisek” több mint kétezer nőt és férfit gyilkoltak meg); a horvátországi Kelet- Szlavóniában pedig két magyarlakta települést is - Kórógyot és Szendászlót - felégettek és kiraboltak (utóbbi helyen a falut védő horvátok között harcolt Eduardo Rózsa Flores is). A háború után Árkán fútballklu- bot vett magának, s a törvényességnek a látszatát sem próbálta fenntartani: az Obilics bajnok lett, ő pedig Armani-öltönybe öltöztette a csapatot, önkényesen megváltoztatta a klubszíneket, a stadionban hatalmas felfújható tigriseket helyezett el, az ellenfél játékosait pedig likvidálással fenyegette. Tegyük hozzá: hasonló történeteket Szlovákia fútball- múltjában is találnánk, Pozsonytól Szencen át Kassáig (lásd erről egy névtelenül nyilatkozó egykori élvonalbeli játékos vallomását: Bossovia vtrhli do šatne hostí, SME, 2006. december 12.). Az Ajax és a zsidók Foer könyvének legjobb fejezetei a tribünök összefüggésrendszerében előhívott kollektív identitáselemeket vizsgálják: a vallási fanatizmust (a katolikus Celtic a protestáns Rangers ellen), a zsidókérdést (Hakoah, MTK, Tottenham, Ajax) és a nacionalizmust (FC Barcelona). A könyvvégi irodalomjegyzékből kiderül, Foer ismeri Krausz Tamás, Karády Viktor és Hadas Miklós tanulmányait a magyar futballtársadalom fejlődéstörténetéről, ismeri az MTK kálváriáját (amelynek elnökét, Brüll Alfrédot a második világháború alatt a nyilasok elfogták és kivégezték), akárcsak a Hakoah Wien sorsát (amelyet az Anschluss után kizártak az osztrák bajnokságból, eredményeit pedig törölték). A Tottenham és az Ajax szurkolóinál a „zsidó identitás” viszonylag újkeletű és „másodlagos” jelenség: ők az ellenfél szurkolótábora részéről elhangzó sértéseket „egy ügyes trükkel megtisztelő címmé változtatták”, a Tottenham tábora felvette a Yid Army (Zsidó hadsereg) nevet, az Ajax-szurkolók pedig izraeli zászlókat függesztenek a kerítésre, holott esetükben csupán az jelenti a kötődést, hogy a kozmopolita, toleráns Amszterdam a második világháborúban szolidaritást vállalt a zsidókkal (az arányokat tekintve Hollandiában több zsidó lett a holokauszt áldozata, mint bármely más országban). Franco ravasz gesztusa? „Látogatásom egybeesett a Barca múzeumának ingyenes nyílt napjával. [Nocsak: a nyílt nap lehet fizetős is?] Mivel nem volt belépő, még a stadion parkolójában is kígyózó sorok álltak... Ha valakinek liberális politikai nézetei és yuppie ízlése van [egyeztetés!], nem köny- nyű olyan szegletet találnia a labdarúgás égboltján, ahol otthonosan érzi magát.” Az olvasónak sem könnyű olyan szegletet találnia ebben a könyvben, ahol otthonosan érezné magát, de - a fenti részlet ellenére - az FC Barcelona romantikus katalán nacionalizmusáról szóló fejezet a legalaposabbak közé tartozik. Foer is hangsúlyozza a Barca „futballklubon túlmutató” szerepét a Franco-diktatúra idején, de felteszi azt az eretnek kérdést is: vajon Franco miért nem tiporta el a Barcát? Meggyőző érveléssel jut el a válaszig: a Barca életben tartása tudatos stratégia volt Franco részéről, hagyott egy csatornát a katalánoknak, ahol összegyűlhetett az elkeseredettség és a rezsim elleni tiltakozás, s a hőzöngő, elégedetlen tömegek hétvégenként ártalmatlan formában levezethették fölös politikai energiájukat a Camp Nouban. Talán ezért van az, hogy „a baszkokkal ellentétben a katalánok soha nem hoztak létre felszaba- dítási frontokat, nem raboltak el madridi bankelnököket, és nem robbantottak bombákat a buszpályaudvarokon”. ízlések és pofonok Martha Nussbaum liberális gondolkodó szerint „a nacionalizmus nem más, mint a törzsi gondolkodásmód új köntösbe bújtatva. Ha meg tudnánk szabadulni a nemzed identítás ősi beidegződésétől, akkor végre a kártékony etnocentrizmust, az útszéli sovinizmust és a véres ellenségeskedéseket is magunk mögött hagynánk” Ez egy csodálatos elképzelés - teszi hozzá Foer -, csakhogy egyáltalán nem életképes, mert nem veszi figyelembe az embereknek azt a vágyát (a „belénk égetett ösztönt”), hogy valamilyen csoporthoz tartozzanak: s mivel a modern életstílus megfosztotta a családot központi szerepétől, a kisközösségek - például a szurkolótáborok - határozhatják meg a közösségi identitást; s a nemzethez való tartozás (vagy inkább: a vágy, hogy tartozzunk valahová) hangsúlyossá válik Foer szerint a katalán nacionalizmus nem támadó típusú nacionalizmus: anélkül is szeretheti valaki a saját nemzetét, hogy a másikat le akarná igázni. A Barcelona drukkerei például nem akarnak fizikailag összecsapni a Real Madrid híveivel; ők ugyanis nem egy másik embercsoportot, hanem egy eszmét - a kasztíliai centralizmust - utálják. Egy eszmét pedig, ahogy Foer írja, nem lehet felpofozni. Gazdag József Franklin Foer: A világ fociszemmel. A labdarúgás mint korunk jelenségeinek magyarázata. Fordította: Kácsor Lóránt. KontroUfordító: nem volt. Felelős szerkesztő: Falcsik Mari. HVG Könyvek, 2008., 240 oldal A VILÁG FOCISZEMMEL • Franklin-Tóéi , ‘ ' •' -futóiig»,nioi. \ f ‘ A&rvjnk^.-.. cg«auu rT'újjyj.-'tiAjtü
