Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-11 / 84. szám, csütörtök

wvw.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 11. Vélemény És háttér 7 Ennyire vagyunk profik jogaink kiharcolásában, s ennyire becsüljük azt, amit elértünk A kisebbségi állatorvosi ló Gáncsoskodó minisztéri­um? Rosszul előkészített törvény? Kényelmes hiva­talnokok? Akadozó belső kommunikáció a pártokon belül? Valószínűleg min­denből egykevés, de ez így együtt nagyon elkeserítő. MÓZES SZABOLCS Az állatorvosi ló - a kisebbsé­gi nyelvhasználattal kapcsola­tos legutóbbi történés ennek il­lik be. Ez ugyebár az a ló, ame­lyen mindenféle betegséget be lehet mutatni, annyira jó ábrá­zoló „eszköz”. A gond az, hogy történetünk állatorvosi lova egy nagyon is létező probléma. A belügyminisztérium gátol­ja a kétnyelvűség alkalmazását: vezető hivatalnoka arra figyel­meztette az önkormányzatokat, hogy az anyakönyvi adatokat csak „államnyelven” vessék pa­pírra. A kisebbségi nyelvhasz­nálati törvény mást ír elő. A szaktárca közben azzal érvel, hogy a jogszabály nincs össz­hangban a vonatkozó, anya­könyvi ügyintézésről rendelke­ző jogszabállyal. Ezt a kisebb­ségi biztos hivatala közvetve el is ismerte, mivel egy közös bi­zottság már dolgozik az áthida­ló megoldáson (ha minden rendben volna, csak a törvény betartását kellene követelni). A minisztériumi útmutatót 2012 júniusában kapták meg az ön- kormányzatok, ám az ügy csak most, háromnegyed évvel a le­vél keltezése után derült ki. Tömören ezek a tények, s most nézzük a lovat! Először is a fejét, amitől - annak ellenére, hogy nem halról van szó - az egész bűzlik. A belügyi tárca hi­vatalnokai buzgó mócsingként igyekeztek ürügyet találni - mondhatnánk kiskapunak is, ha ilyet nem éppen az állammal szemben szoktak volna alkal­mazni miért nem lehet (sze­rintük) végrehajtani a kisebb­ségi nyelvtörvény vonatkozó részét. Problémát találtak ott, ahol nagyon nehéz találni. A történetben minden bi­zonnyal sáros a törvényt 2011-ben, Rudolf Chmel mi­niszterkedése idején előkészítő brigád is, ugyanis jogszabályal­kotáskor egyebek között kulcs- fontosságú az ilyen „kiskapuk” megkeresése. Megnézni minden vonatkozó jogi normát, s ezeket az új jogszabály - esetünkben a kisebbségi nyelvtörvény - vonal alatti részeiben módosítani. A történet nem teljesen ismeret­len, tavaly a vasúti táblákkal kapcsolatban derült ki hasonló mulasztás: a nyelvtörvénnyel együtt a vasúti törvényt is módo­sítani kellettvolna. Tanulságos a helyi hivatalok hozzáállása is. Szinte minde­nütt a belügyi leírás alapján jár­tak el. Hiába traktálta a kisebb­ségi sajtó hónapokig a közvé­leményt azzal, hogy mit tesz le­hetővé a nyelvtörvény, hiába ír­ja le egyértelműen a jogszabály, hogy a polgár kérésére két­nyelvű iratot kell kiállítani, a hivatalnok számára az a szent, amit egy - félig-meddig - fel­sőbb szerv meghatároz. Ha egy körlevélben Kaliňákék arra fi­gyelmeztetnék az önkormány­zatokat, hogy a kétnyelvű ügy­intézést kérő polgárnak először két pofont kell adni, akkor, könnyen lehet, az érintettek így járnának el. Elgondolkodtató az ügy lefo­lyása is. A minisztériumi útmu­tató tavaly nyári keltezésű, a le­velet több tucat hidas és MKP-s polgármester hivatala kapta kézhez. Az információ viszont háromnegyed év után - talán csak véletlenül - jut el a legfel­sőbb szintre. Ez is elárul valamit a pártok belső kommunikáció­járól, valamint arról, hogy a he­lyi vezetők mennyire vannak képben a nagypolitikai történé­sekkel, a helyi magyarságot érintő alapvető kérdésekkel, jo­gokkal. Bár; ezen talán már csodálkozni sem kellene: ahogy egy tavaly őszi felmérés kimu­tatta, a magyarlakta települé­sek hivatalos weboldalainak nagy részén még a legalapve­tőbb információk sem voltak feltüntetve magyarul. Ennyire vagyunk profik joga­ink kiharcolásában, s ennyire becsüljük azt, amit elértünk. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) KOMMENTAR Hasad tovább KOCUR LÁSZLÓ Bár Somogyi Szilárd tavalyi, hangos távozása után egy okkal kevesebb, bogy a Szabadság és Szolidaritás pártjánakbelviszonyain rajta tart­suk a szemünket, de aki legalább alkalomszerű­en odapillant, mi újság liberálisék háza táján, az láthatja, némi túlzással, nem nyugszik le anél­kül a Nap, hogy valamely prominens vagy ke­vésbé prominens párttag ne jelentené be távozási szándékát. A liberálisokjégtörő márciusa ugyanis reménytelenül két részre osztotta a pártot, Richard Suliknak csak- esetében ez lehet, hogynemlesz politikailag korrekt - haj szálnyi előny­nyel, 13 szavazattal sikerült megelőznie Jozef Kollárt. A vi­lágnak azon a tájain, ahol a demokrácia két évtizednél idő­sebb, egy tisztújítás követően a győztes (általában) vezeti to­vább a pártot, a vesztes pedig beletörődik az eredménybe. Szlovákiában azonban a pártok gyakran nem ideológiai, ha­nem perszonális törésvonalak mentén jönnek létre, ennek a szlovákiai magyarság körében legismertebb példája a Híd megalakulása, alegkalandosabb viszont kétségkívül Jozef Šimkóé, ha emlékszik még valaki a kanyargós utat bejárt ke­let-szlovákiai politikusra. Šimko a KDH egyik alapítójavolt, majd Dzurindával távozott az SDKÚ-ba, ahonnan a csopor- tocska-ügy miatt kilépett Zuzana Martinákovával karöltve. Amikor a párt alakuló közgyűlésén nem őt, hanem Martiná- kovát választották a Szabad Fórum elnökévé, onnan is kilé­pett, és Misia 21 néven kvázi egyszemélyes pártot alapított, mérsékelt sikerrel. Mivel nem bírta párt nélkül, 2010február- jában a KDH-ba visszalépve zárta le a leginkább tragikomi­kusnak nevezhető politikai körutat, miközben az évekig tartó bolyongás során sem derült ki, hogy mit is akar ez az ember. Külső szemlélőként némileg hasonló cipőben jár Jozef Kollár is, aki azóta, hogy bejelentette indulási szándékát az SaS el­nöki posztjáért, kifelé nem tudta elmagyarázni, hogy miben más az ő liberalizmusa, mint Richard Suliké. Persze, lehet, hogy párton belül ezt tudják, az elnököt meg az alig három­száz párttag választja, nem az újságíró/-olvasó. Richard Sulik alapító atyai pozícióját megtépázták a balsikerű kormányzás botrányai, így nem elég erős ahhoz, hogy össze­fogja pártprojektjét. Kollárék esetleges távozásával tovább folytatódik az ellenzék atomizálódása, így a liberális elvi vitá­nak Szlovákiában baloldali öröm lesz a vége. TALLÓZÓ Argentína nem sír utána Argentína sose bocsátja meg Margaret Thatchernek az 1982-esFalkland-szigeteki háborúban elszenvedett ve­reséget. Az ország vezető na­pilapja, a Clarin gyászhírében azt állította, hogy Thatcher halálra itta magát. A lap hoz­zátette: „A XX. századi Nagy- Britannia legvitatottabb mi­niszterelnökének élete szeni­lis demenciával ért véget, házi fogságra kényszerült egy gondozó ápolása alatt, képte­lennek bizonyulva arra, hogy kimozduljon knightsbridge-i otthonából, mivel eltévedt volna.” Az írásról beszámoló National Review megjegyzi, az egyetlen méltánylandó az argentínai visszhangban az, hogy Cristina Kirchner állam­fő nem reagált hivatalosan Thatcher halálára. (MTI) Már-már érthetetlen, mennyire visszafogottan reagál Amerika az észak-koreai fenyegetőzésekre: Mi ez, beszariság vagy bölcsesség? Pofon a vezérnek: senki nem ijedt meg, amikor bu-bu-but kiáltott MALINAK ISTVÁN Egyre tragikomikusabb a helyzet a Koreai-félszigeten. A kérdés az, merre fordulnak a dolgok, a tragikum vagy a ko­mikum irányába? Kell-e na­gyobb pofon egy diktátornak annál, hogy senki nem ijed meg, amikor ő bu-bu-but kiált? Kim Dzsong Un felszólította a Dél-Koreában élő külföldieket, mielőbb meneküljenek, nehogy bajuk essen, amikor lecsap a kapitalista testvérre. Az EU erre közölte, nem tervez kimenekí­tést a Koreai-félszigetről. Az unió egyetlen tagállama sem vett eddig fontolóra ilyesmit, sót, az a pár ország, amelynek van valamiféle képviselete Északon, onnan sem hívja haza embereit. Az más kérdés, hogy a külügyminisztériumok pilla­natnyilag nem ajánlják a turis­táknak a félsziget felkeresését. Mindez jelzi, mit tart a világ az északi rezsim fenyegetőzéséről és katonai lehetőségeiről. Ami még ennél is lényege­sebb: a Fehér Ház kizárta, hogy az észak-koreai rakétákat még a küövóálláson semmisítsék meg, hacsak be nem bizonyosodik, hogy atomrobbanófejjel szerel­ték fel azokat. De az amerikai hírszerzés kizárja, hogy Phen- jan ilyenekkel rendelkezne. Magyarán: Észak-Koreát nem fenyegetik megelőző csapással, mint mondjuk Iránt. A The New York Times által kiszivárogta­tott döntés óriási gesztus, a Kim dinasztia legkisebbik tagja meg sem érdemli. A hírek szerint Washington és Szöul között ez ügyben nem teljes az összhang, Pák Gun Hje dél-koreai elnök asszony például szükségesnek tartaná a provokációért felelős észak-koreai parancsnoki köz­pontok elleni válaszcsapást, ám az USA óv a „túlreagálástól”. Észak-Korea múlt héten két közepes hatótávolságú rakétát telepített a keleti partra, s a jelek szerint napokon belül újabb provokációt hajt végre: vagy kí­sérleti atomrobbantást, vagy ki­lövi e rakétákat. A Dél-Koreában állomásozó amerikai erők pa­rancsnoka szerint pár másod­perccel az indítás után ki tudják számítani a rakéta röppályáját, s csak akkor kell lelőni, ha Dél-Ko­reában, Japánban, vagy Guam szigetén csapódna be. Ha a raké­ta célpontja a nyílt tenger, még akkor sem tennének semmit, ha Japán felett szállna el, mint ahogy az korábban már megtör­tént. És ha mindehhez hozzá­vesszük, hogy az USA elhalasz­tott egy e hétre tervezett tesztkí­sérletet a Minuteman 3 típusú ballisztikus rakétával csak azért, hogy „elkerülje a félreértést és ne mélyítse a válságot”, már- már értheteden az amerikai to­lerancia. Minden katonai jelen­tés kiemeli: Washington „ará­nyos és korlátozott” válasszal készül a provokációra. De a világ már torkig van a beteges fenye­getőzésekkel, ezért sokakban felmerülhet a kérdés: mi ez az amerikai politikában, beszari­ság vagy bölcsesség? Egyelőre ez utóbbira kell vok­solni, az USA meg akarja előzni, hogy a konfliktus szélesebb há­borúvá fajuljon. Észak 1,2 millió embert tart fegyverben, és a déli főváros a határtól alig van messzebb, mint Pozsonytól Du- naszerdahely, ami stratégiai szempontból nem távolság. Valaki valahol azt mondta, a 21. század első fele a diktatúrák alkonya lesz, de ez így nem igaz, annak ellenére, hogy eltűnt Szaddám Húszéin, eltűnt Mu­barak, eltűnt Kadhafi. Egyikük sem volt rosszabb a Kim-dinasz- tia tagjainál, s ha nagyon ironi­zálni akarnánk, azt lehetne mondani: pechjükre nem voltak szomszédosak Kínával. Sőt még azt is meg lehet kockáztatni: Szaddám alatt az irakiak, Mu­barak alatt az egyiptomiak és Kadhafi alatt a líbiaiak sokkal jobban éltek, mint a Kimek alatt az észak-koreaiak. A félszigeti válságnak ez az alfája és ómegá­ja. És pillanatnyilag bármilyen haszna is legyen belőle Peking- nek, ez a válság hosszabb távon mindenképpen a kínai külpoli­tika hatalmas kudarca lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents