Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-05 / 79. szám, péntek

2013. április 5., péntek, 13. évfolyam, 13. szám . F okhagymái méz 1,5 dl mézbe keverjünk 5 gerezd összezúzott fokhagy­mát. Hagyjuk pár óráig érni. ízlés szerint adhatunk hozzá fekete retket, gyömbért vagy chilit is. Fűszeres immunerősítő méz Hozzávalók: 2 dl méz, 1 tk őrölt fahéj, 10 szem szegfű­szeg, 1 csillagánizs, 2 cm friss gyömbér finomra reszelve, egy csipet frissen reszelt szerecsen­dió, 3 evőkanál frissen facsart citromlé. Elkészítés: Jól keverjük el a hozzávalókat, a keveréket zár­juk üvegbe, hagyjuk összeérni 2-3 nap alatt, majd naponta fogyasszunk belőle 1 teáska­nállal. <­Gyömbéres elixír 2dl mézet keverjünk össze 6 gerezd összezúzott fokhagymá­val és 3 cm friss, apróra reszelt gyömbérrel. Kisebb üvegbe töltve 2-3 napot érleljük, majd 2 naponta egy teáskanállal fogyasszunk belőle. Immunerősítő fűszerek inden fűszer egyben gyógy­növény is, ezért nem árt a kony­hai félhasználá­sán kívül azt is tudni, melyik milyen bajtól óvhat meg bennünket, főleg így tél vége felé, amikor sokkal se­bezhetőbb a szervezetünk. Minek is mennénk a patikába, amikor sokféle gyógyír ott lapul a konyha polcán, fííszeresüvegcsékbe zárva. Először is jó tudni, hogy immun- rendszerünk közel háromnegyede a bélrendszerben található, így ki­emelten fontos a megfelelő, gyógy- hatással bíró fűszerek használata. Elsőként azokat vegyük sorra, ame­lyek minden háztartásban megta­lálhatók, vagy könnyűszerrel besze­rezhetők az első sarki boltban is. Az egyik leggyakrabban használt fűszer minden bizonnyal a bors, illetve an­nak valamelyik fajtája. Mindegyikre igaz, hogy gyorsítja a vérkeringést és fűtő hatású. A chili paprika erős anti- bakteriális hatású, javítja az emésztést, gyorsítja a vérkeringést. Bármilyen levesbe, húsos és zöldséges ételekhez egyaránt bátran használhat­juk. ■jgß*" A legtöbben nagyon várjuk már az igazi tavaszt, és bizony a szervezetünk vitamintartalékai is kifogyóban. Ha tudjuk, hogy a fűszerespolcunk micsoda gyógyerőt rejt, nem kell at­tól tartanunk, hogy influenzával vagy más egyéb nyavalyával együtt kell köszöntenünk az első verőfényes napokat. A szép formával és névvel megáldott csillagánizsnak igazán nemes belső tulajdonságai vannak. Megkönnyíti az emésztést, erősíti a gyomrot, faj­dalomcsillapító hatású és felfrissíti a leheletet. A fahéjat nem csak kellemes illatá­ért és ízéért érdemes állandó jelleg­gel otthon tartani. Szabályozza a vércukorszintet, gyorsítja a zsírok lebontását, erős vírus- és baktériumölő, javítja az emész- * tést, kiváló ellenszer torokfájás és köhögés esetén is. Leginkább süteményekhez használatos, de egy csipetnyit bátran adjunk hozzá húsos ételekhez, hús mellé tálalt mártásokhoz, kiemeli az ízeket. Szerencsére a magyar konyha sokszor használja és nagy becsben tartja a fokhagy­mát, ami talán az egyik legjobb és egy­ben legismertebb immun­erősítő fűszernövényünk. Az egyik legerősebb anűbakteriális és vírusölő szer, rendben tartja az érfalakat. Az rabot elrágcsálni, ugyanis hányinger1 és émelygés ellen az egyik leghatá­sosabb szer. Leviszi a lázat, kedélyállapot-javító, sőt migrén ellen is hatásos. Természe­tesen frissen a leg­hatékonyabb, ’ édes desszerteket leszámítva szinte minden ételhez használható. A gyömbér szintén erős antibakte- riális hatást fejt ki, megvédhet ben­nünket a fertőzésektől, de utazás előtt is érdemes belőle egy kis da­de mivel elég aromás, óvatosan adagoljuk levesekbe, húsokhoz. Egyébként el- maradhatadan fűszere a karácsonyi és mézes süteményeknek is. Teát is készíthetünk belőle, ennek kortyo­lásával szinte biztosan elérjük, hogy minden vírusos betegség távol marad a háztól. A kurkuma szerencsére ismét az őt meg­illető helyre került. Nem hiába neve­zik az indiaiak szent pornak, az élet fűszerének. Szép sárga színéért miatt főleg levesek színezésére használták. Nagyon erős gyulladásgádó, vírus- és baktériumölő fűszer, megelőzi a rá­kos sejtek kialakulását, májtisztító- és -védő, vértisztító, serkenti az emész­tést Fájdalomcsillapító és görcsoldó. Semleges íze miatt szinte bármilyen ételhez bátran adagolhatjuk. A szegfűszeg kellemes illatát bizo­nyára legtöbben a forralt borral tár­sítják. Gátolja a gombák, vírusok, baktériumok szaporodását, fajda­lomcsillapító és görcsoldó. így, tél végén nem elhanyagolható antidep- resszáns hatása sem. Megelőzésképpen érdemes ezekből a fűszerekből — vagy ezek keverékből - hetente két-három alkalommal fo­gyasztani, ha pedig már utolért min­ket a baj, akkor naponta fogyaszta­ni. Ez utóbbi esetben sokat segít, ha kerüljük a fehér liszt és a cukor, valamint a tej és a húsok fogyasz­tását. Ezek az élelmiszerek ugyanis savasítanak, és a savas bázis nagyon jó táptalaja a baktériumoknak. Min­dig érdemes otthon mézet is tartani, és kedvünk szerint, ízekre hangolva olyan mézes-fűszeres elixírt készíte­ni, amely mindig kéznél van, és jó­kedvvel kanalazhatunk belőle, íme pár tipp. Ezeket természetesen kedvünk és ízlésünk szerint variál­hatjuk. Tévedni nem lehet, hiszen bármelyik hozzávaló magában is gyógyhatású. (Haulitus Anikó)

Next

/
Thumbnails
Contents