Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-23 / 70. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 23. www.ujszo.com 9900 euróért rendelt tavaly csokrokat a tárca Čaplovič drága virágai ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Csaknem 9900 euró értékben rendelt tavaly virágokat az oktatásügyi minisztérium. A pozsonyi Orchidea virágkereskedéssel kötött szerződést maga Dušan Čaplovič (Smer) miniszter írta alá júniusban. A december végéig érvényes szerződés értelmében augusztusban a tárca egy dekorációért 960 eurót fizetett ki, a fennmaradó 8900 eurót pedig decemberben, öt részletben kapta meg az Orchidea. Ez az egyik legfelkapottabb virágbolt a fővárosban. Michal Haut, a bolt ügyvezetője nem emlékszik a megrendelés részleteire. „Egy szokásos rendelés volt, koszorúk, csokrok és hasonlók” - mondta a Sme napüap kérdésére. A virágokért nem sokkal fizetett ki többet a tárca, mint az Oktatásügyi Információs és Prognosztikai Intézet (UIPŠ) új Aki a virágot szereti... (TASR-felv.) lógójáért. Miután a Sme néhány hete a logó-ügyről beszámolt, azonnal leváltották Juraj Homolát, az intézet igazgatóját. A virágrendelésről egyelőre szűkszavúan nyilatkoznak. „A pénzt törvényszerűen használtuk fel, 60 százalékban a virágkötészetet oktató iskolák kiadásait fedeztük vele, a többi protokollra ment” - állítja a minisztérium sajtó- osztálya. Az egyes megrendelési tételekkel kapcsolatban nem nyilatkoznak, (vps) RÖVIDEN Várja a panaszokat a Híd-ombudsman Pozsony. Ľubica Nádašská személyében saját ombudsman! foglalkoztat a Híd. Bárki fordulhat hozzá panaszos ügyével az ország bármely részéről. Az ombudsman feladata az állampolgári bejelentésre érkező problémák áttekintése és megoldása lesz. A bejelentéseket és javaslatokat a párt lehetőségeinek megfelelően fogja kezelni - szól a Híd közleménye. További információk az ombudsmanról a párt internetes és Facebook oldalán érhetőek el. A bejelentéseket postai úton és telefonon is várják, (vps) Robert Fico Amerikában lobbizik Pozsony. Robert Fico kormányfő az Egyesült Államokba utazik, hogy maradásra bírja a kassai acélmű tulajdonosát, a U.S. Steel társaságot. Ficót Peter Kažimír pénzügy- és Peter Žiga környezetvédelmi miniszter kíséri el a cég pittsburgi központjába, ahol közép-európai idő szerint hétfőn délután fogadják őket az amerikai cég vezetői. A kormányhivatal szóvivője, Erik Tomáš a miniszterelnök amerikai útját azzal magyarázza, hogy a céggel folytatott tárgyalások a végéhez közelednek, a továbbra is nyitott kérdéseket így a legfelsőbb szinten kell megvitatni. Tomáš Malatinský gazdasági miniszter korábban már bejelentette, hogy Szlovákia olyan kedvezményekkel próbálja maradásra bírni az amerikaiakat, amelyeknek nehéz ellenállni, konkrétumokat azonban egyelőre nem árult el. (mi) Visszaélnek a biztosító nevével Pozsony. Csalásra figyelmeztet az állami Általános Egészségbiztosító (VŠZP). A napokban ismeretlen elkövető a Real Deal Slovakia fejlécével küldött ki több, eddig ismeretlen számú ügyfélnek fizetési felszólítást, amelyben az állt, hogy a biztosító megbízásából hatja be a tartozásokat. A címzettektől 100 eurót követelt. „Az Általános Egészségbiztosítónak nincs az említett céggel szerződése, nem működik együtt vele, és senkinek nem adta át a követeléseit. Egyértelműen csalásról van szó” - mondta Dana Gašparíková, a VŠZP szóvivője. A biztosító arra kéri ügyfeleit, hogy semmiképp ne reagáljanak az ilyen tartalmú levelekre. Ha ilyen küldeményt kapnak, értesítsék az ügyfélszolgálatot a 0850 003 003 helyi tarifával hívható telefonszámon. (TASR) Többet mértek tavaly a rendőrök Pozsony. Tavaly több mint 50 ezer órával több sebesség- mérést végeztek a közlekedési rendőrök a tervezettnél. A terv szerint 138 ezer órán át kellett volna radarozni, ez a szám azonban év végére csaknem 190 ezerre emelkedett. A hivatalos tájékoztatás szerint a tervet a rendőrségen belüli technikai eszközök hatékonyabb kihasználásával sikerült túlteljesíteni. „Az, hogy több ellenőrzést végeztünk, a baleseti mutatókon is látszik. A gyorshajtás ugyanis a közlekedési balesetek egyik leggyakoribb okozója” - mondta Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. (TASR) Kevesebb mentőben lesz orvos, de a mentőszolgálatok megkapják az így megtakarított összeget Kisebb teljesítmény több pénzért (Tomáš Benedikovič felvétele) Pozsony. Egyre több mentőautóban nem lesz orvos. A szaktárca szerint ez nem baj, az orvoskamarának kifogásai vannak. ÖSSZEFOGLALÓ Áprilistól kevesebb orvos lesz a mentőautókban, az egészség- ügyi minisztérium ugyanis átalakítja a mentőszolgálat hálózatát. Jövő hónaptól 26 orvosi mentőszolgálati állomás egészségügyi mentőszolgálati állomássá változik, vagyis az innen induló mentőautóban már nem lesz orvos, csak egészségügyi ápoló. A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) szerint ezzel romlik majd a szolgáltatás színvonala, miközben a mentőszolgálatok ugyanannyi pénzt kapnak majd. Áz egészségügyi minisztérium és a mentőszolgálat operatív központjának képviselői szerint a lakosságnak nincs mitől tartania, az orvos nélküli mentőautókkal is biztosítani lehet az ellátás színvonalát. Ľubomír Kočiš, a Mentőszolgálat Operatív Központjának igazgatója szerint a lakosság nem érzi majd a változást, amelyet az operatív központ elemzése alapján készítettek elő. „Sok esetben visszaélnek a A mentőszolgálatok járnak jól gyorsmentőszolgálattal, például olyan egyszerű esetekhez hívnak mentőt, mint részeg emberek ellátása, majd haza- szállítása” - magyarázta Kočiš. Szerinte a mentőápolók is jó szakemberek, akik alapos előkészítő képzésen estek át, és folyamatosan javítják képzettségüket. Úgy véli, hogy Szlovákia az orvosi mentőszolgálat tekintetében sok nyugat-európai országot megelőz, szerinte például a nyolcmilliós Londonban szinte minden mentőautó orvos nélkül száll ki a helyszínre. A kamara azonban elsősorban azt kifogásolja, hogy miközben a mentőautók személyzete változik, a fenntartás olcsóbb lesz, hiszen nem kell majd orvost fizetni, a mentőállomásokat működtető cégek viszont ugyanannyit, sőt bizonyos esetekben többet kapnak majd, mint jelenleg. „Az egészségügy más területén is javasolni lehetne az egészségügyi ellátás színvonalának csökkentését az orvosok megspórolásával, és közben növelni lehetne az ellátásért fizetett ösz- szeget” - javasolja szarkasztikusán a kamara. Áprilistól összesen 280 állomás alkotja a mentőszolgálatot. Az átalakítással az orvosi mentőszolgálati állomások száma a jelenlegi 118-ról 92-re csökken, miközben az egészségügyi mentőállomások száma 181-re emelkedik, a hét lé- gimentő-állomás megmarad. Az átalakítással már idén 2,76 millió eurót takarítanak meg a mentőszolgálatok, ami jövőre 3,68 millióra emelkedik, állítja Vüiam Čislák, az egészségügyi minisztérium államtitkára. Ezek az összegek is maradnak azonban a mentő- szolgálatoknál: az egészség- ügyi mentőszolgálati állomások havonta mintegy 260 euró- val többet, 16 343 eurót kapnak majd, az orvosi mentőszolgálati állomások havi díja pedig 560 euróval 28 426 euróra emelkedik. A mentés során megtett út kilométeréért 0,63 euró helyett 0,79 eurót számlázhatnak a mentőszolgálatok. A minisztérium szerint azért van szükség erre az átalakításra, mert az előző kormány 2,7 millió eurót vont el éves szinten a mentő- szolgálatoktól. (lpj, SITA) Az MKP Párkány és Ipolyság környékén helyezett el vasúti helynévtáblákat Figyelik a táblaállítást a hatóságok GULYÁS ZSUZSANNA Kéménd. Újabb településeken helyezett ki magyar vasúti helységnévtáblákat az MKP. Csütörtökön az önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttműködve a Párkányhoz közeli Kéménden, a Lévai járásban pedig Oroszkán, Ipolyságon és Barsbesén függesztették ki a vasútállomás közelében a települések magyar megnevezését. Kéménden a hatóságok élénk érdeklődése előzte meg a táblaállítást. Délelőtt égtek a községi hivatal telefonvonalai, tájékoztatott Farkas Iván, az MKP alelnöke. „Nemcsak a belügyminisztérium hivatalnokai érdeklődtek, hanem a vasúti rendőrség is, amelynek járőrei a helyszínen ellenőrizték a táblakifüggesztés körülményeit, pontos helyét. A párkányi rendőrség is terepszemlét tartott” - tette hozzá. Emlékeztetett, hogy februárban Ki- sújfalun a Matica slovenská a telektulajdonosok felől is érdeklődött a táblaállítás után. Az említett településeken csütörtökön maticások nem jelentek meg. „Nem közterületen, hanem magánterületen függesztettük ki a táblát, így a hatóság tehetetlen” - jegyezte meg lapunk kérdésére Farkas. Bár a kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetővé teszi, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségi lakosok aránya eléri a 20 százalékot, a nemzetiség nyelvén is feltüntessék a helység nevét, a vasúttársaság illetékesei a vasúti törvényre hivatkozva elutasítják a magyar helységnévtáblák kihelyezését. A közlekedésügyi tárca szerint leghamarabb az év második felében várható a két törvény összehangolása. A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos hivatala az elmúlt hónapokban többször tárgyalt erről a minisztérium és a vasút illetékeseivel, de egyelőre nem sikerült olyan megoldást találniuk, amely mindkét félnek elfogadható lenne. A kilencvenes évek elején eredményesek voltak azok a kezdeményezések, amikor a települések határait jelző magyar helynévtáblákat elkezdték magántelkeken elhelyezni, emlékeztet Berényi József. ,Akkor megszületett az engedélyező törvény, remélem ezúttal sem lesz másképp” - mondta az MKP elnöke az MTI-nek. Sok igazolást megvárásra is kiállítanak Szociális Biztosító: gyorsult az ügyintézés Maďarič egyházfinanszírozási reformot tervez Az állam összeíratja az egyházi vagyont ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Gyorsult az ügyintézés a Szociális Biztosítónál (SP): a belső jóváhagyási folyamat egyszerűsítésével és gyorsításával sikerült elérni, hogy a nem túl bonyolult esetekben egy-egy segély elintézésére elég 21 nap, miközben az SP-nek a hatályos törvény alapján erre 60 nap áll a rendelkezésére, hívta fel a figyelmet a biztosító. Az SP pozitívan értékeli, hogy az ügyintézést 16 nappal sikerült kurtítani annak ellenére, hogy évente több mint 35 ezerrel nőtt a különböző segélyek száma. 2011-ben összesen 2 378 021 támogatást fizetett ki, miközben egy-egy segély elintézése átlagosan 37 napot vett igénybe. 2012-ben 2 413 642 segélyt folyósítottak, miközben az ügyintézést további 16 nappal faragták le. Ez annak is köszönhető, hogy például tavaly januártól a munkaadónak nem kell igazolást adnia az alkalmazottról a beteg- biztosítással kapcsolatban, ezenkívül sok igazolást az SP megvárásra kiállít az ügyfeleknek. (sza) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A kulturális minisztérium levélben kérte az egyházakat, írják össze, milyen vagyonuk van. Emiatt tegnap első ízben üléseztek a keresztény egyházak képviselői, hogy megvitassák, milyen módon reagálnak a kérésre. A tárca szerint a cél egyértelmű: az egyházak finanszírozási modelljének megváltoztatása előtt tudnia kell az államnak, a felekezetek mivel gazdálkodnak. ,A minisztérium kérését nem tartjuk problematikusnak, keressük az adminisztratívtechnikai megoldásokat” - fogalmazott a tegnapi találkozó után Stanislav Zvolenský katolikus érsek. Az egyházi vezetők szerint az információk már most is nyilvánosan elérhetőek, egyben figyelmeztetnek: az ingatlanok többsége kiadást jelent számukra. ,A mi egyházi gyűlésünkön, melyen bárki részt vehet, beszámolót tartunk arról, az aktuális évben hogyan változott a vagyoni helyzetünk” - mondta Miloš Klárik evangélikus püspök. (MSz, TASR)