Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-02 / 52. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2013. MÁRCIUS 2. www.ujszo.com ZENEBONA Xerxész Budapesten CSEHY ZOLTÁN „Milyen nyálas egy történet!” - jellemzi Elviro, Ar- szamenész szolgája Händel Xerxész című operájának cselekményét, miután számos félreértés és intrika után a szerelmesek végre egymáséi lehetnek. Ezek után aligha kell bizonygatni, hogy Kova- lik Balázs felújított Händel- rendezésének magyar nyelvű recitativói nem poros, histo- rizáló átköltés eredményei. A Magyar Állami Operaházban felújított darab kétnyelvű: a recitativók magyar, az áriák, duettek stb. pedig olasz nyelvűek. Ez a kétnyelvűség nem pusztán a befogadást dinamizálja: a magyar nyelvűség új, minden eddiginél lazább nyelvi keretet teremt a zeneileg igényesebb elemek lírai vagy drámai beágyazásának. Kovalik felfogásában a Xerxész egyértelműen vígopera (Batta András például az opera seria műfajába sorolja - a zeneszerző maga a dramma per musica terminust használta). A barokk reprezentáló stílus grandiózus jellege épp ezért jótékony, színpompás humorban oldódik fel, és a komikum „szokatlan” jelenlétének hagyományos dilemmája is értelmét veszti. Xerxész, a perzsa uralkodó egy platánfába szerelmes, mely egy sztráda- híd pereménél áll (amíg ki nem dönti egy karambol). Romilda megjelenése ezt az A nemekkel és a nemi szerepekkel való játék egyébként a darab egyik vezérmotívuma. érzést, teljes egészében áttranszformálja, csakhogy Romilda Xerxész öccsét, Ársza- menészt szereti. Amasztrisz hercegnő pedig Xerxész jegyese, aki elkeseredésében valóságos álruhás katonahérosszá válik, s rangrejtve követi az egyre nagyobb zsarnokká váló uralkodót. A nemekkel és a nemi szerepekkel való játék egyébként a darab egyik vezérmotívuma. Kovalik figurái első ránézésre játékfigurákra emlékeztetnek a leginkább: a mai Iránba helyezett cselekmény résztvevői mintha játék autókon, játék repülőkön, játék anyahajókon közlekednének, a zsarnok környezetének tagjai az ólomkatonák világát idézik. Mintha az opera „gyerekkorában” járnánk. A játék lényege a taktika, az intrika pedig lelki hadviselésként e hadmozdulatok tükörképe. A rendkívül látványos színpadképek, szokatlan tánc-, illetve balettmegnyilvánulások a játékosságot a végletekig fokozzák: az eljátszott háborúk drasztikuma azonban a komikum kellős közepén is drasztikum marad, a groteszkben pedig felerősödik a meghökkentés. Amikor a száműzött Arsza- menészt egy kukába zárva tá- volítják el, nem pusztán a komikum vulgáris mivolta vált ki nevetést, hanem megfogan a döbbenet is: az üyen megalázó jelenetek világunkban mindennaposak, a lét, a feleslegessé vált vagy terhűnkre levő személy a zsarnok (a hatalommal bíró személy, az állam...) szemében nem több, mint egy darab szemét. A szerelmi vágy lélektani mélységeit a sémákkal meglehetősen kötötten bánó barokkoperában a zene hivatott megjeleníteni: a fájdalom vagy vágy örvényszerű kavargását még a hozzárendelt komikus effektus sem képes mindig enyhíteni, s ez a zenei makacsság minden ellehetetlenítő körülmény között is megóvja a maga szépségét. A Magyar Állami Operaház zenekara (Oberfrank Péter vezényletével) különösen kellemes barokk hangzást varázsolt elő, Xerxész szerepét Meláth Andrea, Arszamené- szét Bárány Péter, Romildáét Fodor Gabriella, Atalantáét Fodor Beatrix, Elviráét Há- betler András, Amasztriszét Wiedemann Bernadett, Ario- datészét Asztalos Bence énekelte (és játszotta). (Händel: Xerxész. Magyar Állami Operaház, Budapest.) Mi van ma Veiszer Alindával? Mit gondol a jövőről, a közszolgálati telelevíziózásról a műsorvezető? Történetek - záróra után Közszolgálati újságíróként határozza meg magát. Kíváncsi és kérdezni akar. Záróra című portréműsorát éveken át százezres nézőtábor követte a magyar köztévén. Ennek ellenére 14 hónapja nincs képernyőn. Megjelent viszont két interjúkötete, a Záróra és a Ráadás. Veiszer Alinda Príma Primissima díjas televíziós műsorvezetővel a Komáromi Szalon legutóbbi estjén Gazdag József, lapunk munkatársa és Sánta Szilárd egyetemi oktató beszélgetett. Veiszer Alinda és Sánta Szilárd a Komáromi Szalon estjén (Tóth Attila felvételei) ÖSSZEFOGLALÓ Az est ez alkalommal is telt ház előtt zajlott a Révben. Szolgálati közleményként itt jegyeznénk meg, ami írott válogatásunkban nehezen visszaadható: a súlyos témák dacára nem panaszórát, hanem jó hangulatú beszélgetést láthatott a mintegy 80 fős közönség. Műsor nélkül Aki valaha látta a Zárórát, aligha felejtette el Veiszer Alin- dát. A magyar köztévé egykori késő esti beszélgetős műsora nem pillanatnyi szenzációkat, hanem tartós értékeket közvetített. A maga nemében etalonná vált az évek során. Ehhez képest: Veiszer Alinda ma nincs kamerák előtt. Kikerülhetetlen kérdés: mi van most? „Nagyon nehéz kérdés, és nem én tudok rá válaszolni. Igaz, hogy közben született egy kisbabám, aki már hat hónapos, de nem ez az elsődleges oka, hogy nincs Záróra. A műsor sokkal korábban szűnt meg, mint hogy Leila egyáltalán képbe került volna - mesélte Alinda. - Azt is, hogy vége, véletlenül tudtam meg: valaki látta az új műsorstruktúrát, amelyben a Záróra már nem szerepelt. Hozzáteszem, ennyi munka után egy pici szünet nem lett volna baj. Az, hogy az ember naponta 50 perceket beszélget új és új vendégekkel, erős igénybevétel, folyamatos készülést kíván. Egy idő után megfakul a kíváncsiság. De az a pár hónap „pihenő” már elmúlt. Most óvatosan fogalmazok, mert éppen volt egy megbeszélésem, miként számít rám a magyar közmédia. Úgy látom, hogy inkább sehogy. Záróra nem lesz egy ideig. Ezért is van a könyv. Mert nekem hiányoznak ezek a beszélgetések.” Veiszer Alinda úgy fogalmazott, olykor úgy érzi, nemcsak televíziósként, hanem nézőként is műsor nélkül maradt: , Ahogy nézem a közszolgálati televízió műsorait, az a benyomásom, hogy a döntéshozók más célcsoportban gondolkodnak, mint akiket a Zárórával mi szerettünk volna megcélozni. Meglepően fiatalok is néztek minket, mondjuk huszonöttől felfelé. Általában képzettebbek, olyanok, akiknek van valamilyen végzettségük, nyitottak a világra, járnak színházba, olvasnak irodalmat... Ez a réteg - nevezzük úgy: az értelmiségi réteg úgy érzem, ma műsor nélkül maradt. Nézőként magam is műsor nélkül maradtam. Néha elgondolkodom, én melyik televíziónak vagyok a célcsoportja, de nem találom magamat. Kevesen vagyunk. 150 ezer emberre legyinteni lehet.” A beszélgetés folyamán azért megjegyezte, van olyan műsor, amit kicsit irigyel: „Kezdem irigyelni Rónai Egont. A formátumok, amiket csinál, nagyon közel állnak hozzám. Portrék, vitaműsorok - én is pont ezeket szeretem. A Hír TV Páholy című műsora nagyon rossz, de a formátum érdekelne: két ember a kultúra kérdéseiről beszélget. Vagy tök jó Kálmán Olgának, hogy száz éve vezetheti a műsorát. Ez is irigylésre méltó, még ha nem is mindig értek vele egyet. Egyszerűen: irigylem azokat, aldk ma kultúráról beszélhetnek a képernyőn.” Mi volt a titok? A Záróra hat év alatt sok száz adást ért meg. Rendszeresen 100-150 ezer nézőt ültetett a tévé elé. Ahogy Gazdag József fogalmazott: a műsor védjegye maga a műsorvezető volt, az, ahogyan estéről estére hitelesen, tisztességesen, roppant felkészülten kérdezett. És ez a legnagyobb szakmai titok: mitől hiteles egy műsorvezető? „Valószínűleg attól, hogy van egy minőség, aminél nem adja alább. Van, akit nem válogatsz be, akkor sem, ha nagyon mondják. Igyekeztünk olyan vendégeket meghívni, akik érdekesek, akikre büszkék lehetünk, akikre azt tudtuk mondani: tök jó, hogy magyarok vagyunk - fejtegette Veiszer Alinda. - Lehet, hogy amit mondok, nem lesz nagyon szimpatikus. Sokan beszélnek arról, mit jelent magyarnak lenni, és ezek gyakran kiüresedett szólamok. Közben fel tudok mutatni 600 olyan embert, aki miatt büszkék lehetünk a magyarságra. Embereket, akiket lehet tisztelni, és nem a hatalmuk miatt, nem a párttagkönyvük miatt, hanem azért, amit letettek az asztalra. A hitelesség másik összetevője, hogy műsorvezetőként nem dolgom terelgetni a nézőket, hogy mit gondoljanak. Az a dolgom, hogy mindenben kételkedjek, folyton kérdezzek, hogy új és új érvek kerüljenek elő, és onnantól rábízzam a kedves nézőre, miként vélekedik az adott dologról a felkínált információk alapján. Azaz, a hitelességhez tartozik, hogy nem megváltoztatni akarom a nézőt, sem a velem szemben ülőt. Vitatkozni lehet, nem kell egyetérteni, de azért kulturáltan le tudjunk ülni egy asztalhoz.” A műsorvezető a szakmai fogásokról szólva azt is elmondta: nem egyeztetett kérdéseket, témákat senkivel.,,A kérdéseket fel kell tenni, és lehet azt mondani, hogy erre nem szeretnék válaszolni, de az a nem nagyon sokat jelent. Ez az élő vagy a kvázi élő - tehát vágatlan - műsorok nagy előnye. Kern Andrástól például meg akartam kérdezni, hogyan érintette a fia elvesztése. Nagyon finoman, óvatosan meg is kérdeztem. Tudtam, hogy ez érzékeny téma, de azt is gondoltam, hozzátartozik Kern András megértéséhez. Csak a kezével intett, hogy lapozzunk, és beállt egy drámai csönd. És akkor érted, hogy ez olyan fájdalom, amiről soha nem fog beszélni.” Alinda elmesélte, akadtak olyan interjúalanyok is, aki végül nem vállalták a beszélgetést. „Az 500. adást szerettük volna valahogy megünnepelni, meghívtuk Szabó Istvánt mint az egyetlen Oscar-díjas magyar filmrendezőt. Az adás előtt fél nappal mondta le a megjelenését. Hívtam máskor is, de nem vállalta. Azt gondolom, volt oka, hogy nem állt kötélnek. Nagyon nehéz szembesülni azzal a múlttal, amiről most már tudunk. (Az Élet és Irodalom 2006-ban számolt be arról, hogy Szabó István főiskolás korában ügynök volt, társairól írt jelentéseket az állambiztonságnak - a szerk. megj.) Nyilván rákérdeztem volna, ő pedig van annyira demokrata, hogy nem tiltotta volna meg, de válaszolni sem akart. így inkább megbántott. Azt hiszem, ez egyfajta technika volt a részéről. Sajnálom, mert amúgy szeretem a munkáit. Azt gondolom, már nincs rejteget- nivalója. Nem lehet úgy meghalni, hogy az ember ne tisztázza a lelkiismeretét.” A magyar médiáról S hogy milyen lenne a jó köztévé a műsorvezető szerint? „A legeslegalapabb alap a kiegyensúlyozottságra való törekvés. A vita olyan műfaj, hogy mindkét oldalról kell hívni vendéget. Aztán: a közszolgálatban kicsit magasabbra kellene lőni a minőséget, és nem a kereskedelmi tévék után loholni. És alapvetően azt gondolom, kicsit hátrébb kellene lépnie a politikának, és az értelmiségnek is le kellene válnia a politikáról. Ez vonatkozik az újságírószakmára is. Ha tartanánk magunkat annyira, hogy nincs szükségünk a politikusok hátsójára az érvényesüléshez, akkor más lenne a helyzet. De úgy érzem, erre ma nincs igény. Egyszer egy kollégám mondta: tudod, az úgy van, hogy valamiért csak lettünk újságírók. Ha azt már nem lehet csinálni, akkor minek? Igaza van. Tart valaki fegyvert a fejemhez, hogy újságíró legyek? Nem. Addig leszek újságíró, amíg úgy csinálhatom, ahogy szeretném. Ha nem lehet, választok más szakmát. Én eddig ehhez tartottam magam” - ez Veiszer Alinda krédója. (Lejegyezte és válogatta: as)
