Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-19 / 66. szám, kedd

www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2013. MÁRCIUS 19. TÉMA 11 II ’CKC-'.'í-'iS, scmc. &c;itľC»í'tŕwŕi.J ŽíďSK Suits •Ar Süt írfAt IfcV W Ua 7 ýyitťólHte !>■** . u^k‘­it t#* ^ f.jiX ■■ njP* P( P.ht ( _j, KO Tfoi HBUüűsíL­^ímjUaÁX * í£[t ^ &tVÍt ÍOw»ÍH^*V“ ■{Uvmü&L sJoviíf VaSíl; £oL iKo(*o.u-oiA (mm eh': folt * Skí. S ?G///-t// AA íme, a bundatérkép. A Rangado.hu közlése szerint a rajz a nyomozati iratokból származik, szerzője Horváth Gábor, aki így vázolta fel kihallga­tása során a fogadási maffia magyarországi struktúráját. A 2009 áprilisában játszott Újpest-Bp. Honvéd (3-0) találkozó is szerepel a bochumi aktákban. (Fotók: Blikk) ronyház 16. emeletéről. A 48 éves sportvezető tettének indítéka máig ismeretlen, utolsó nyilatkozata, amely halála másnapján a Nem­zeti Sportban jelent meg („abban a klubban gyűrt maga alá a mo­csok, amelyért dolgoztam, azok az emberek tettek tönkre, akikben megbíztam”), találgatásokra adott okot. Egyesek azt állították, túl so­kat tudott, és halálosan megfenye­gették; mások szerint nem tudta megemészteni a szégyent. A Rangado.hu birtokába jutott ügyészségi iratokból kiderül, hogy Horváth Gábor, a csalás- sorozat koronatanúja Kutasi Ró- bertre vallott, sőt azon a „bunda- térképen” is feltüntette a nevét, amelyet 2011. november 11-i gyanúsítotti meghallgatásán ké­szített (lásd oldalt). Ezen a rajzon több olyan ember nevét is említi, aki a magyar labdarúgás megha­tározó alakja (volt), és neve eddig nem vetődött fel a csalássorozattal kapcsolatban. Ki kicsoda a bundatérképen? Kutasi Róbertét a REAC korábbi játékosa, Koltai Tamás „aláren­deltjeként” tünteti fel Horváth Gábor. „Koltai Tamásról azt tudom, hogy orosz maffiakap­csolatokkal rendelkezik. Tőle kifejezetten félek” - áll Horváth vallomásában. [Természetesen nem a Győri ETO és a váloga­tott jelenlegi játékosáról, hanem névrokonáról, a REAC és a Vasas egykori futballistájáról van szó - a szerk. megj.] Az „orosz kapcsola­tokkal rendelkező” Koltait a Bors szerint sem tanúként, sem gya­núsítottként nem hallgatták ki a magyar hatóságok. Horváth Gábor „bundarajza” sze­rint a fogadási csalással foglalkozó bűnszervezet élén egy meg nem nevezett főnök, a „BOSS” áll, közvetlenül alatta pedig Admir, aki vélhetően Admir Suljicot, a Kaposvár korábbi játékosát je­löli (Suljic sokáig Szingapúrban bujkált, néhány hete a milánói reptéren tartóztatta le az olasz rendőrség). Hercegfalvi, Vlaszák, Zombori... A Bors magyarázata szerint a szer­vezet három részre oszlik, az egyi­ket „Kenő” és „Lecsó” (Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás) irányít­ja. Hozzájuk tartoztak a bírók, Vlaszák Géza zalaegerszegi kapus, Szolnokról Kövesfalvi István ka­pus, Kispestről pedig Hercegfalvi Zoltán csatár. A REAC csapatából többen is érintettek a botrányban, köztük olyanok, akik a válogatottban is megfordultak, például Kapcsos Vince vagy két korábbi újpesti kedvenc, Farkas Balázs és Erős Károly. A második szervezeti egy­séget egy „Kugyela” névre hallga­tó illető vezette, ő valószínűleg K. Zsolt szarvasi FIFA-licences menedzser, aki a Siófok, a Bocs és a Nyíregyháza mérkőzéseinek manipulálásában vehetett részt. A Rangado.hu által közölt rajz alapján vele dolgozott együtt Zombori Zalán, aki az Újpestben, a Vasasban, a Videotonban és a Ferencvárosban is futballozott, jelenleg pedig játékosügynökként dolgozik. .. .Szivics, Végh, Poleksic A harmadik csoportot a koráb­bi REAC-játékos, Koltai Tamás irányította, segítségére volt a „Ribery” becenevű illető, „Piás” és Kutasi Róbert, a REAC egy­kori sportigazgatója is. Az MTK utánpótláscsapatából Horváth lis­tája szerint mindenki bundázott, közülük mára többen is az NB1- es keret tagjai. Horváth szerint érintett a jelen­leg Pakson edzősködő Tomiszlav Szivics is, a Vasasból a válogatott hálóőr, Végh Zoltán szerepel a raj­zon, Debrecenből pedig a monte­negrói kapust, Vukasin Poleksicet nevezte meg, akit az UEFA ko­rábban jelentési kötelezettség el­mulasztása miatt két évre eltiltott. A Rangado.hu nem állítja, hogy a rajzon szereplő emberek részt vet­tek a fogadási csalásokban, csupán azt hangsúlyozza: a rajzot Horváth Gábor készítette és saját kezűleg alá is írta. ,Az viszont tisztán lát­szik, hogy az ügyészség alaposan szelektált a vallomásában felbukka­nó nevek között” - teszik hozzá a szerkesztők. Megússzák a debreceni csalók? Közben hivatalossá vált, hogy négy magyar érdekeltségű mérkőzés ke­rült be a nemzetközi focifogadási botrányt elsőként feltáró bochu­mi ügyészség vádiratába. A hírt a Központi Nyomozó Főügyészség is megerősítette. Ez a négy meccs: a 2008. augusztus 28-i Debrecen­Young Boys (2-3) UEFA-kupa-se- lejtező, amelynél a fogadóknak a vendégsiker volt a lényeg. A 2009. április 19-én lejátszott Vasas-Debrecen (1-3) bajnokin a csalók szintén a vendéggyőzelmet játszották meg, az öt nappal ké­sőbbi Üjpest-Bp. Honvéd (3-0) NBl-es találkozón pedig a három­gólos újpesti sikert. A 2009. október 20-án megren­dezett Debrecen-Fiorentina BL- csoportmeccsen az volt a cél, hogy az első húsz percben három olasz gól szülessen (ez is bejött). A bochumiak 14 személlyel szemben emeltek vádat csalás miatt, kö­zöttük magyar állampolgár nem volt - nyilatkozta Fazekas Géza, a Főügyészség szóvivője a Blikk­nek A német ügyészek ugyanis az Ante Sapina vezette bűnbandára összpontosítottak, így a bundá­zásban érintett futballisták meg­úszták a felelősségre vonást, noha a magyar érdekeltségű meccseken nyilván érintve voltak a focisták is. ,A német kollégák lezárták a nyo­mozást, ezek után nekünk nincs lehetőségünk, hogy a magyar meccsekre vonatkozóan újabb vizsgálódásba'fogjunk, hiszen ha lett volna elegendő bizonyíték a kezükben, akkor nem maradha­tott volna el a további vádemelés. Am azt tudni kell, a játékosoknál elsősorban vesztegetésről lehet szó, azt pedig nagyon nehéz bizonyíta­ni” - mondta Fazekas. Nem lát, nem hall, nem beszél... A magyar klubokat nem érdekli, kik bundázhatták meg a mécs­eseket... A nyomozás három éve tart, de a klubvezetők közül sen­ki sem tudakozódott a Központi Nyomozó Főügyészségnél az iránt, van-e érintett játékosa az ügyben. Amikor pedig a Blikk a magyar érdekeltségű meccseket is tárgya­ló bochumi ügy kapcsán kereste őket, az NBl-es klubvezetők azt válaszolták: nincs közük hozzá, és nem kívánnak reagálni. Forrás: Rangado.hu, Blikk, Nemzeti Sport, Bors.

Next

/
Thumbnails
Contents